A férj fáradtan hazatér. A szoba üres. Kellemes illatok áradnak a konyhából.Leveszi a kalapját, kabátját. Hosszasan nézi fáradt arcát a tükörben. A feleség megjelenik mögötte.
-Szia. Csodás illatok. -mondta bágyadtan a férj.
-Köszönöm. A kedvenced.
-Miért? Hiszen megbeszéltük, hogy csak hétvégén főzünk. Hétfő van. Tudod,hogy nincs pénzünk...
-Hogy-hogy miért? Elfelejtetted?
-Mit?
Ez nem lehet igaz. Elfelejtetted! Elfelejtetted, hogy egy éves házasok vagyunk.-néma csönd. A feleség sírdogál.
-Édesem...
-Hagyjál! Ne érj hozzám.
-Ide figyelj! -kezdi türelmét vesztve a férj-Ebből elég. Elhiszem, hogy Neked fontos ez a nap. Nekem is az. De csak annyira, mint a többi. nekem minden nap ajándék, amit Veled töltök, nem csak ez az egy. Vagy Te neked az a fontos, hogy az éveket számoljuk? Hogy meddig bírod még mellettem? Akkor ezentúl csak évente mondom neked, hogy szeretlek.
Percekig csönd. Az asszony nem szól semmit. A férj mély sóhaj közepette leveszi a cipőjét. Besétál a nappaliba és fáradtan leül.Kigombolja az ingét és nézte a szépen megterített asztalt. A küszöbön megjelenik a feleség. Még szipog, de látszik rajta,megértette. Férjének igaza van.
-Bocsáss meg. -mondta alig hallható hangon.
A férj mosolygott és átölelte. Megvacsoráztak. Egy csodálatosan szép estét töltöttek el. Reggel a férj mellett üres volt az ágy. A felesége a fürdőszobában feküdt elterülve. Mellette üres gyógyszeresdoboz. A szája szélén hab volt. Már nem lélegzett.
