Csak a zene
Néha csak a zene kell. Azt kívánom, hogy robbanjon az arcomba, radírozzon ki minden gondolatot és azok csíráját a fejemből. Hatalmas löketet akarok, intravénásan. Mint az adrenalin. Érezzem, hogy összeszorul a torkom, érezzem, hogy cirkulál bennem a vér. Hadd dörömböljön a tarkóm felett, pusztítson a bennem lakozó feleslegből.
Helyette új eksztázist akarok.
Építőt, tisztítót, mindent leigázót, mindent átkarolót.
Megsemmisítőt, teremtőt.
Sötétet és fehéren izzónt.
Taszítson mélyre, majd egy izgága, fontoskodó riffel ragadjon ki,
emeljen magasra, és közben sárként csorogjon le rólam a mocsok és a világ.
Az a mocsok világ.
Kérem megérdemelt jutalmam, az új puzzle-darabokat, az új
sejteket, az új teret. Járjon át, újra és újra robbanjon bennem, semmisítsen
meg, majd változtasson hernyóvá...
Innen már menni fog egyedül is.
Lepkévé válni oly' könnyű lesz.
