Máréfala felett lehavazott késő szeptemberben. Lajibá a zetelaki nagyerdő vérmedvéje teljesen belezavarodott, mert nemigen történt meg vele, hogy ne tette volna el magát tavaszig mielőtt a nagy fehérség jött volna. Egyébként is ilyen korán a tél még éhesen kapta. Nem is csoda hát, hogy mint a részeges férfi a kocsmába, ő is beszokott Zetelakára. Úgy vette a módos falút mint egy terített asztalt. Az első lakomáját Beczásiné majorságudvarán vette magához mint ostyát a meggyónt ember, tiszta lélekkel. Tartott is neki vajegy órai szundítás erejéig a hármas kopjafák mögött a bokor alatt. Olyan zenebonát lecsapott, hogy szegény özvegy Borbála néni az ágy alá bújt könyörögni, s még ő örvendett a sok mocsoknak amit Lajibá hagyott, hogy hál’Istennek nagyobb baj nem lett.
Tóth Pistáék három nap múlva nem jártak olyan jól. Náluk két hete volt disznóvágás s a sok füstölnivaló épp felkerült a padlásra. Hajnalban Lajibá kinyította a padlást mint egy konzervet, leült a közepére s nyugodtan falatozni kezdett. Nem akarta megosztani a dinomdánomját egyáltalán, s nem volt valami ijedős fajta sem, mert amikor Tóth Antal, Pista nagyobbik fia, hozzávágott egy szénázóvillát, csak szép nyugodtan felállt, s hogy tetteinek nagyobb nyomatékot adjon a felfeszített háztetőt lehányta az utcára, jobb hóna alá egy jó nagy tábla szalonnát csapott, egyet vicsorgott mély, gördülő morgással amíg két lábra nyújtotta magát, s visszaereszkedve egy hatalmas sonka félig eltünt a pofájában, ahogy nyugodtan lemászott s a kert felé hátra eltünt a sötétben.
Éltető Gáborékni sem lettek szerencsésebbek. Ott a disznyóólba szabadult Lajibá. Az még magában nem lett volna óriási szerencsétlenség mert a medvék nem ölnek sportból, s mindig azt a falatot választják amelyiket el is fogyasztják, hanem ő ahogy ebbe az ólba bement ott új ólat is könnyebb lett volna építeni kőböl mintsem ezt az egyet megjavítani. A vége ennek az esetnek az volt, hogy Éltető Melinda folytott sikoltással adta a háza népe tudtára, hogy ott megy ni Lajibá egy rugódózó-visító süldő malaccal a hóna alatt: a jövő nyári kaszások ebédjével. S a másik három malac nyolcfelé futott ijedtében . . .
Lassan Zetelaka kezdte magszokni Lajibát s Lajibá Zetelakát. Szép havas utcáin külön élvezettel járt fel-alá; még egy hónapja volt lefekvésig, s teli hassal s kövéren mindig jobb aludni, főleg ha medve vagy . . . Az emberek kezdték kerülni Lajibá megszokott útjait, s kezdték az ételraktárjait úgy elrontani, hogy ne kívánja azokat. Tíz-tizenkét kifeszített dróton kavicsos konzervesdobozok csaptak hatalmas zenebonát a finom szagok felé amit Lajibá csak nem tudott figyelmen kívül hagyni, s inkább otthagyta a vacsora igéretét. De kissebb gazdáknál nem ütközött különösebb ellenállásba s ezért esténként a korcsmába összegyült emberek aznapi pusztításokról adtak egymásnak jelentést. Kezdett Lajibának elég nagy hírneve lenni.
- Ammondója lennék, – kezdte Mózes Feri – hogy hajtsuk fel s végezzünk vele, csak megjön az az áldott engedély . . .
- S ha nem jön mi lesz? – vetett ellent Jére Dénes, a kocsmáros – az egész falú börtönbe megy?
- De ha nem csinálunk semmit – alkudozott Boross Jóska, egy kisgada – mi, főleg a kisebb gazdák mind barmok nélkül maradhatunk . . .
Többen is sóhajtva hajtották le a fejüket tehetetlenségükben.
Vasárnap Csillag atya gyönyörűen a miséjébe foglalta a falú búját-baját s együtt imádkoztak, hogy Lajibá mihamarabb, még mielőtt visszafordíthatatlan kárt csinálhatna, aludni térjen. De a következő vasárnapig Lajibá három újabb zetelaki barmon hízott.
Az Elekes testvérek, Béla és Károly a korcsma sarkában lógatták a fejüket a fenyővízükbe, s hozzájuk ült Küsgyörgy Bálint, Pálfi Mártonnal is, úgyhogy hamarosan utol is érték a testvéreket a fejlógatásban.Négyen két malacot s három juhot foghattak Lajibának a telhetetlen étvágyára. Az igazság az, hogy a juhokat nem mind ő ette meg, de amikor az övét kifogta a többi úgy elfutott, hogy csak a farkasok hagytak belőlük mutatót körömből s szarvból. Most azonban csak a fenyővíz tartotta őket csendben. Jére Dénes csak lesett körbe mint hűlye gyermek a gömbmoziban, amióta a korcsmát kinyitotta – miután a másik leégett – ilyen civilizált négy részeg embert még nem látott. „Biztos a medve.”, - legyintett, s új üveg fenyővizet bontott az asztalukra. Tíz óra felé halkan, alig hallhatóan sírós hangú keserves lódult attól az asztaltól:
„Ide künn a ződ erdőbe,
Madár lakik égy fészökbe.
Én is oda mönnék lakni,
Ha egy fészköt tudnék rakni.”
El voltak keseredve valami Istenesen. Úgy is tűnt nekik mintha az eső is csak az ők fejükre hullna. S hullott is az rájuk fűrtökben, mint idegenek könnye szép árva bubák fejére. Amikor eljött a zárás ideje sem lett semmi baj. Már mindenki rég odahaza mentegetődzött az asszonynak az egyel több pohár miatt, csak ők néegyen lettek felszólítva, hogy ideje bezárni a korcsmát, s ha akarnak kaphatnak egy teli üveget az útra. El is fogadták s szép csendesen útjukra eredtek. A Libán felé vezető úton laktak mind a négyen nem messze egymástól, közel a falú szélihez. Küsgyörgy Bálint ért haza először. Adtak neki még egy jó pofa itókát s még benézték a házába. A hűvös-havas éjszakában a józanság megkörnyékezte őket. Elekesékni értek volna következőre, de egyszercsak Pálfi Marci félelmetes sikollyal berepült az árokba az út szélén, s nagyot nyekkenve elhallgatott. Béla egyszercsak félrelökte Károlyt s ő is hátraugrott épp idejében, hogy a lámpafénybe szökkenő medve ne kapja el egyiküket sem. De nem néztek ki ekkora állatból ilyen fürgeséget. Lajibá villámgyorsan balra fordult s egy szökkenéssel Bélát leütötte s ráugrott. Károly megütődve nézett körül. Látta hogy Marci nem mozdul az árokban, vagy mert megsérült, vagy túl részeg volt. Látta Bélát a hasán, kezeivel a fején amint a hatalmas medve rázta mint egy mosogatórongyot. Látta, hogy a tavalyelőtt felújított székelykapú a házuk előtt csak néhány szökkenésre van. Nem is emlékezett soha, hogy került a kapuhoz, hogy nyitotta azt ki s miért pont a csűr felé vette az útját. De ami ezután következett, örökre az emlékezetébe vésődött mint egy lelassított filmrészlet.
A csűr előtt a csutakból kirántotta a félkilós hasogató fejszét s az a másodperc ami alatt a kapuhoz visszaért esze vásznán szinte órákig pörgött. A fülrepesztő üvöltés ami kibuggyant belőle amig agyáig ért hangtalanul oszlott szét a puha fehér éjszakában, de elég volt ahhoz, hogy felébressze Marcit. A kapun kiugorva utját egyenesen a medve felé vette s egy jól kiszámitott szökkenéssorozattal centikre a medve mögött állt meg, még mindig torkaszakadtából üvöltve. A medve csodálkozva engedte el a bátyját és ahogy fordult bal mancsával hatalmas pofont mért rá, körmeivel felhasítva feje tetejétől az álláig. Szinte nem is érezte annyira nagy bátorság szökött belé, csak egyet hátralépett, a fejszét két kézre fogta s egész életében felgyűjtött erejét összeszedve a medve két szeme közé vágta, s ő is összeesett.
*
A falunak három rendőrje volt. Zakariás bácsi, aki nemsokára nyugdíjba megy s így is hatalmas erőfeszítésébe került kiharcolnia, hogy itthon fejezhesse be a karrierjét, s két román rendőr akiket nincs nyolc hónapja, hogy ide helyeztek s sült románok voltak a regátból. Nicu és Radu, senki sem tudta kiejteni a családneveiket, annyira örvendtek, hogy börtön helyett ide helyezték őket, hogy soha nem panaszkodtak volna soha életükben. Mert megöltek egy vállalatvezetőt aki barátja volt a kapitánynak Craiován. Az senkit nem érdekelt, hogy a vállalatvezető vadászpuskával fenyegette, őket, hogy ha nem hagyják pénzestül elmenni meglövi őket. A partnerek a pénzt még hagyták volna de a kábítószert meg a fenyegetéseket nem, pedig egyike a fenyegetéseknek az volt, hogy a kábítószer a kapitányé. Igy kerültek gyilkosság vádja helyett Zetelakára. S így lett a falunak egy öreg rendőr helyett három rendőrje. . . Zakariás bácsi legtöbbször a rendörségen maradt, s az irodai kötelességeket látta el. Azon az emlékezetes vasárnap este Nicu volt a szolgálatos rendőr. Gyorsan rádiózott Udvarhelyre mentőért s negyvenöt perc múlva a testvérek mindketten az udvarhelyi korház felé robogtak. Pálfi Márton egy karcolás nem sok, annyi nélkül megúszta az egész esetet.
Nicu jegyzőkönyvet írt s törvény szerint, büntetést rótt Károlyra, s Károly gyógyulása után bíróságra kell majd menjen mert megölt egy védett állatot engedély nélkül. Börtönbe is kerülhet . . . A jegyzőkönyv után Nicu hazament s otthagyott mindent, hogy majd a közművek elpucolják. Mindenki legnagyobb meglepetésére Lajibáról kiderült, hogy ő tulajdonképpen Lujzané s két bocsot várt. Hogy, hogy nem valahogy ez is belekerült a jegyzőkönyvbe utólag.
*
Furamód Béla sérülései voltak kevésbé veszélyesek. Igaz sokkal rosszabbul nézett ki, mert teli volt zúzódásokkal és csupa véraláfutás volt az egész ember de törés nélkül és kevesebb mint húsz őltéssel össze is foldozták megfelelően. Károly szegény a pofontól amit Lujzáné rámért, a három mély körömvágásra kétszáztíznél megállt számolni az öltéseket.Bélát másnap kiengedték a korházból. Károlynak megmondták, hogy a bírósági napja januárra van kitűzve, mielőtt három hét múlva kiengedték. A város egyik űgyvédje a kettő közül azt tanácsolta neki, hogy ne idegeskedjen, csak menjen el a törvényre januárban s mondja meg az igazat. Nem hitte, hogy valami baja lett volna ettől az esettől. Akárkit felmentenének amikor önvédelemből ől, főleg állatot. El is jött január, s a törvény napja, s azonsmódulag megjelent Udvarhelyen 11-kor de az űgyész szinte nevetve mondta neki, hogy a megyei törvényszéken kéne legyen Csíkban 11-kor.
Károly gyorsan autót fogadott s amikor fél egykor berohant a megyei törvényszékre azonnal letartóztatták. Végre azt is megmondták neki, hogy „in absentia” két évet kapott a medvéért s két-két hónapot a bocsokért, összesen két év s négy hónapot, s büntetése azonnal kezdődik. A kiutalt űgyvéd azt is mondta, hogy jobb ha leűli anélkül, hogy zavarná a vizet, mert egy fellebbezés két évbe is beletelhet, s ha veszít még az is megtörténhet, hogy többet kap mint amennyit eleve rászabtak. Így tanult meg Károly zene nélkül medvetáncot járni.
Még aznap este el is vitték Sepsiszentgyörgy mellé egy országos intézetbe de valahogy a híre megelőzte, mert a rabok egytől-egyig tisztelettel vegyült félelemmel próbáltak ne kerülni az útjába. Ki akart vola újjat húzni azzal az emberrel aki puszta kézzel, egyetlen fejszével kiállt egy medve ellen?
Károly ki is használta a tekintélyt s nyugodtan húzott le 18 hónapot a két év s négy hónapból amikor jó viselkedésért s azért mert végigdolgozta az idejét becsületesen megkegyelmeztek neki s hazaengedték.
Amikor hazaért Zetelakára előszőr hazament, de mindenki a főldeken volt, úgyhogy bement az őrségre, hogy törvény szerint bejelentkezzen. Ott megtudta, hogy Zakariás bácsi nyugdíjba ment, s a két zetelaki rendőr a falut felosztva zsírosodtak. Onnan jött rá minderre, hogy a falon egy hatalmas medvefej volt kitömve a szeme között egy rozsdás baltával, s Zakariás bácsi maga rendezte volna el, vagy legalábbis magára vállalta volna a medvét Károly helyett. Szép nyugodtan odasétált s a két rendőr csodálkozására kihuzta a baltát:
- A fejszémért jöttem – mondta, s komótosan kisétált az őrségről. Ez egyúttal kihívás volt a rendőröknek, hogy jobb ha nem húznak újjat vele. S tényleg hitte is mert egy-két dolgot azért megtanult a sitten.
Nicu és Radunak egy jó órai tanakodásába tellett amíg végre kisütötték, hogy ki is volt ez az alak, de amikor rájöttek, tudták, hogy az lesz a legjobb ha jól megjegyzik Károly sebhelyes arcát, s ha lehet messzire elkerülik. De az ördög is beléjük bújt ugyanakkor. Azt is felfogadták, hogy lesni fogják Elekes Károlyt suttyomban s első lehető alkalommal elteszik láb alól. Ilyenkor azonban november közepéig rendőrnek nem volt amit tenni a székely falúban mert betakarítás miatt az egész falú mint a hangyaboly munkásságában még a vasárnapot is mise után a kissebb dolgok elrendezésére szentelte. Ugyhogy a két rendör naphosszat kártyázással töltötte, vagy a Máréfalván székelykapúnéző, Zetelakára tévedt turistát zavarta. Még a gyermekek is be lettek fogva iskola után, annyira takaros falú volt Zetelaka. Károly is a hazakerülésének a megünneplését a munkák végére hagyta, csak éppen tiszteletét tette Bélánál aki közben megnősült. Jóleső érzéssel nézte el ahogy az apja Elekes Jenő időt talált kinyújtani néha fáradt tagjait mert most, hogy a fia hazakerült nem hajtotta a tatár. Faragó Kati is hűségesen megvárta s ahogy annak rendje volt, ki is tűzték a lakodalmat két vasárnappal vetés előtt a következő évre.
Oktober vége felé a Libán feletti esztenáról valami kezdte lopni a juhokat. Valami nagy lehetett mert megmocskolta egyik éjjel mindkét nagy kutyát. Csak a kicsi puli menekült meg, mert bebújt egy nagy rönkrakás alá s onnan feleselt egész éjjel. Akkora csinnadrattára még a juhász sem mert kibújni a kalyibából. Hanem következő reggel néhány friss nyom a sárban nagyobb medvéről árulkodott mint Lujzáné volt. Csak egy véletlen volt, hogy a tizenegy hiányzó júh közül négy az Elekes családhoz tartozott. Elekes Károly a hírre egyik hajnalban kigyalogolt az esztenához. Amikor meglátta a medve nyomát elsápadva suttogta maga elé, hogy:
- Lajibá!
Elhatározta, hogy mégis otthagyja a többi juhot, s határozatában nem kis jelentősége volt a ténynek, hogy most már túl késő lett volna új juhászt és új esztenát találni. De ahogy visszaért Zetelakára, az első busszal Udvarhelyre vette útját. Ott a Vadász Szövetségnél kitöltötte a kérvényt, hogy sürgősen engedélyezzék egy nagy barnamedve kilövését mert háziállatokra szokott. Egy hét múlva megérkezett az engedély de néhány érdekes kikötés volt benne. Csak két lövő vehetett részt a vadászaton s akárki más részt akart venni csak mint hajtó mehetett. A két puskás Radu és Nicu voltak. Károly tudta, hogy baj lesz ha nem vigyáz magára.
Kitűzték a vadászat napját. Hétköznapra tették, hogy két udvarhelyi rendőr helyét vehesse a Zetelakiaknak amig azok vadásznak. Október közepén, egy gyönyörű hajnalban, Lajibá a hegy oldalában ölelte a bokrot s nyelvével szedegette a túlérett málnát amit még nem fújt le a szél, amikor furcsa ösztön jött belé. Ugyanakkor nagyon gyenge, alig észrevehető friss hús illatát fújta felé egy szökdécselő szellő farkasszaggal keverve. Ez felcsigázta az érdeklődését. Eddig soha nem halasztott el egy alkalmat, hogy egy farkast elverjen egy jó falat mellől.
Október közepén, egy gyönyörű hajnalban egy egylovas szekér állt meg a zetelaki rendőrség előtt. A szekéren egy kibelezett júh lógatta rá a nyelvét egy keresztfára. A bakról Elekes Károly ugrott le s éleseket kopogott az őrség ajtóján.
- Na mi van Elekes, nem tud aludni? – lépett ki az ajtón Radu.
- Én igen ha nem halnának a barmaim. Na, maguk készen vannak-é?
- Jövünk, jövünk, ne legyen türelmetlen – lépett ki Nicu is Radu után . . .
Felkapaszkodtak a bakra mind a hárman s az egyik írtás útján jó mélyen bementek a vadonba a párti les felé. Amikor a leshez közel értek Károly adott egy-egy pár vadonatúj védőkesztyűt a rendőrőknek s elmesélte nekik, hogy hova tegyék a csalit a lestől. Azt mondta, hogy ő a les létráját megy megpucolni mert biztos benőtte a gaz s a bokor. Végre elértek a helyre is s Károly fejszéstől elillant a les felé. A két rendőr felhúzták a vadonatúj védőkesztyűket s vigyázva, hogy a ruhájuk véres ne legyen elindultak a csalival a tisztás felé.
Lajibá nagyon meglepődött amikor farkas helyett embert látott a hússal, de éhes volt s meglepetésében támadott. Először Radut kapta el a nyakánál s rázni kezdte vadul s könyörtelenül. Másodpercek alatt látszott, hogy élettelen testet ráz. Nicu leejtette a csalit s azzal a mozdulattal akarta a pisztolyát elővenni de először a kesztyűt kellett neki lehúzni, de mnire lehúzta pánikja felkeltette Lajibá haragját. Sikerült két lövést kilőnie de nem tett komolyabb kárt a medvében. Az állat ráugrott, leverte, halálra taposta s elkezdett nyugodtan falatozni a júhból. Egy falatozó állat elégedettségével ment a másvilágra amikor egy félkilós hasogató fejsze megállt a koponyájában.
Később a tűzben két pár farkasbőr védőkesztyű égett el először . . .
