A híres felhőkarcolók Manhattan szigetén, foghíjjason álldigállnak a forró nyári levegőben, s a Central Park innen a magasból még csak mint egy hosszú akvárium, ontja magából az életet. S szípja, nicsak, szinte szuszog a park! Innen a levegőből könnyebb felismerni a megmaradt hírességeket, s egyszerre lehet látni őket. A Chrysler building a diszítés Biedermeyerje, csak épületben, íves csúcsával nemcsak egy letűnt korok elegáns tanúja, hanem annak a kornak az építészet-technikájának az elismerése is. Az Empire State building sem marad alól eleganciában sem s sehogyan sem, mint egy égbe nyomott ék, magabíztosan tartja nyitva a teremtés kapuját. S így tovább, különboző irányzatok és technikák képviselői, a forró levegőtől szinte bólintva nyugtázzák jelenlétüket: Rockefeller Center, jelen; Plaza Hotel jelen . . . S tölteléknek a pénz világa, csillogó villogó épületszillánkokat akasztott erre a bolondos vászonra, s a sok névtelen neves tömb együtt jelzi, hogy az ember az a bizonyos iker-épületek nélkül is New Yorkra néz.

Kicsivel odébb a vízben, az Ellis és a Szabadság sziget pedig, mintha egy mondat végére tenné ki a pontot, jelentésével. Ellisen keresztül milliók érkeztek a lehetőség országába az őshazából, s magasztosabb érzést szinte el sem tudok képzelni, mint amikor új hazájába érkezve valakit a Szabadság szobor üdvözöl. "Isten hozott Amerikába!" Több mint húsz éve élek Észak-Amerikában -Kanadában - s nem először járok New Yorkban, s mégis, akárhányszor itt jártam, ez a város nem mulasztja, hogy azzal az érzéssel töltsön el mintha hírtelen hatalmas szél az embert szembefújná. Hhhhvvvbp!

Ma éppen a La Guardiára érkezem, s ha nem szégyenleném az öndícséretnek olyatén megnyilvánulását, csak azért az ötletemért, hogy könnyen utazva csak annyi cuccot hozzak magammal amennyit az utastérbe én vihetek, fel s nem kell semmit leadnom, most megölelném magam. De a digresszió erény, s szinte fütyörészek amint a hátizsákot egyik vállamra s az utazótáskát másikra vetve vendéglátóm tappintatosan mosolygó arca után kutatok a várakozók között. Végre a bólintásából ismerem meg, alaposan megnyírta a bajszát. Örömünket egymás üdvözlésében az a tény sem gátolja meg, cseppet sem, hogy temetésre jöttem.

- A jóságodat te ájtatos muzulmán - mondom neki - már oda jutottál, hogy fested a hajad?
- Látod te gyaur, amiért valakinek egyre világosodik a feje, nem azt jelenti, hogy követendő állapotban van -nevet vissza, s rávigyorog az emelkedő ujjamra - Jól van na, nem gyaur -s egymás hátát veregetve megyünk a parkolóba. Nizzam nem ott lakik ahol előbb lakott, de csak két utcával odébb költözött amióta utoljára láttuk egymást.
- Akkor jobb lett volna talán, ha a Kennedyre érkeztem volna, - mondom neki - még mindig az emelkedő sávban laksz?
- Már nem - kuncog - de a leszálló sáv semmivel sem zajtalanabb. számíts rá, hogy ma éjjel nem alszol. De tizenkettőtől hajnali hatig, nem érkeznek általában.

Jó forgalomban az út huszonöt perc egyik röptértől a másikig s ha azt vesszük hogy nem messze van Jersey-ben a Newark sem, akkor el lehet képzelni, hogy mekkora lehet ennek a városnak az idegenforgalma, ha három nemzetközi röpteret lehet felszámolni egy óra vezetés alatt. Nem sokat beszélgetünk a kocsiban, tiszteletben tarom azt, hogy a vezetés teljes összpontosítást igényel, s csak tőmondatokban kérdezzük ki egymást a szokásos ismerettségkör hogyléte felől. Nem ismerem meg a szomszédságot ahol lakik, pedig már Queens be érkeztünk. Elképedve nézek körül, kipucolták Queens-t.
Manikűrözött gyepek takaros téglaházakkal, az utcákon hatalmas hársak és tölgyek, s csak az emlékezteti az embert, hogy New Yorkban van, hogy az ablakokon-ajtókon rácsok vannak, de amint hallom Giulianni polgármester óta mind lassan már díszből van rajtahagyva. Szégyenkezve gondolok a statisztikára, hogy Torontóban több erőszakos életvesztés volt a tavaly mint itt. Nizzam felhúz egy patyolat ház elé:
- Megérkeztünk - mosolyog rám széleset . . .



911 és azóta


Felnőttem végre. Happy ending?
Nem volt s már nem is lesz soha.
Nem lep meg a könny már. Csurran
Szememből sorsom, a mostoha.
Hiába sírok. Jó anyámat
Nem láttam amikor eltemették,
S könyörgöm minden temetéskor
A virágot neki is földbe vessék.
Mert én fájok még. S mindig fogok.
Pedig a gyászt minden sejtem már legyurta
Azóta.


Tőmondatokból életek épültek,
S csak halálhoz hiányzott szószedet.
Mellemre fekete madarak ültek
Ahogy köröm közül falogattam a telet.
A nagyváros felszusszant. Halálmorzsa.
Fagysztott sikoly a meglódult képzelet:
Dülöngő versemből, sebeitekre,
Hüsítő-éltető gyógyírt kenek.
Az erőszak pocsolyája kiszivárgott,
S New York mint takarót magára húzta
Azóta.


Csak a rácsokat az ablakon látom.
Mögülük nem integet senki gyereke.
Ha valaha felveszed terhemet barátom,
S ha elesni látsz - TOVÁBB! - Ne tedd le!
Falvainkból ededzett ősfohászok
Kapaszkodtak szeptember egére.
Lapjaink közé nem kerültek ászok,
S másokért szálltak az imák végre.
Soha annyi emberből a lélek
Nem festette senki egét azúrra
Azóta.

Testhőmérséklet alatt harminchat fokkal
Festi tájképeit a vicsorgó halál,
S ha így megy tovább elhihető okkal,
Hogy ahol keres majd senkit sem talál.
Ez a város konok. Körmei véresek
Amint a romokból kivájja magát,
S emberei a nyersanyaga. Lélegző sereg
Emelt fővel vetnek történelemre zabolát.
S nyitva már a tömegsír, elkallódott népnek
Ahová viharoktól jómagát meghúzza
Azóta.

Queens, New York, 2004 június 14

Cím: New York, New York, 1
Kategória: Cikk
Alkategória:
Szerző: Jánosi András
Beküldve: June 17th 2004
Elolvasva: 1382 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Cikk főoldalára | Megjegyzés küldése ]