Demecserhez mindig kellemes emlékek fűznek. Annyira egészséges, annyira szép ott a táj, különösen nyáreste, hogy szinte a könny csordul ki a szememből, mikor rágondolok. Ha a Templomdombnál mászkálok, érzem az ősöket. Hallom a halottak nyögését a szomszédban levő, ma kiskertnek használt ősi temetőben. Érzem Istvánt, Árpádot, és Attilát. Az egész magyar múltat, a fák ősi szagát, az oltár, az utca, az erdő kurva régi, a keltákhoz, de talán a kőkorba visszaívelő varázsát. És a körülöttem járók, a volt szomszédok gyűlölködő, kiutáló pillantásait, a volt barátok, iskolatársak csorgó nyálát az arcomon. Az ütéseket és rúgásokat, amivel kikergettek innen örökre. Mennyi meghitt, izgató, szép emlék. De mégis, a demecseri lányok vágya a szerelem után, a szenvedély, amivel még a halottat is kiássák, és megbasszák, ez az, ami mindig bennem él. És amit egyszerűen nem feledhetek.
*
Lábam remeg, fejem előremeredve, mint Johnny Rotten a Sex Pistolsban a friscoi koncerten. Taposom a pedált. Süvít fülem mellett a szél. Igaz minden második meghajtásnál ugrik a gép, még ilyen “56-ban nem vitték el az oroszok” anyag, de nem ez a lényeg. Megy. Haladok. Egyenesen a cél felé. Néhány árokparton hugyozó cigánygyerek, egy-két suttyomban felémrepülő kinyitott, hazai, rozsdás bicska. De “… mit nekem, ti zordon Kárpátoknak fenyvesekkel …”, a sliccem feszül, és ez a lényeg. Magyar srác vagyok, ráadásul nyírségi, szóval vezet a farkam, megyek utána.
Túlvagyok a cigánytelepen. Se kés, se vér, élek, klassz, és ekkor meglátom a célt: egy ház, kapuval, ablakkal, tetővel. És Tóth Évával. Farol a gép, bevágom kajakra a lábammal a kontrát, visít a kővészikkadt szabolcsi homok. Fejjel neki a kapunak. Be van zárva. Semmi probléma, csupán el van zsibbadva az orrom. A kibuggyant kis taknyocskát pillanatok alatt eltüntetem a nadrágom oldalára. Meg mindenhová törlöm. Most nem ez a lényeges.
“Püff-paff!”-rúgom meg gyengéden a vaskaput. Kong az az istenverése. Azt hinné az ember, hogy harangoznak, pedig csak egy kis szexet akarok. Most megrázom. Nem akar visszajönni. Húzom.
“Gyere geci! Na, gyere ide, te kurva!”-szólok oda a rozsdás, magyar technikának.
“Jövök, csak engedd el a kilincset.”-hallatszik egy nyugodt, szexi női hang.
“Ki jön, a kilincs a kapun, ha elengedem a kormányt?”kérdezem összekavarodva. Nézek a kilincsre, lenyomódik, kinyílik a kapu. Fényes, szőkésbarna haj, vékony, szemtelenül a szemembe néző, kiegyensúlyozott női arc. Nyelek. Aztán izzadok.
“Szia Éva. A kapu, érted, a kurva, isten őrizzen, hogy magadra vedd … én nem …”-nyüszítek kétségbeesetten. Fogom a fejem. Lebotorkálok végre ide, a világ végére, túlélem a cigányokat, a vadpofájú kóborkutyákat, a farkam kitépi a sliccem, aztán lekurvázom a nőt. Dadogok megint valami marhaságot. Aztán Tóth Éva nyugodtan, halvány mosollyal szája szögletén, megszólal:
“Szerinted nem vagyok kurva?”-kérdi bájosan, a szemembe nézve. Haját kicsit oldalrasimítva.
“Nem!!”-vágom rá szinte kiáltva. “Ne hülyéskedj, te, kurva?! Na, azt nem!!”-csóválom tagadóan, nagyon határozottan a fejem.
“Lehet, hogy még szűz vagyok … mit gondolsz Sanyi, szűz vagyok még?”-bájolog felém. Annyira izgató, hogy a nyeldekléstől szinte nem jön ki hang a torkomon.
“Szűz Mária. Elsőáldozó. Jézus Krisztus megmondta!”-emelem fel határozottan a fejem. “Szűz, szűzföld, nagymama szűz.”-izzadok tovább. De Éva láthatóan nem figyel a hülyeségeimre. Mert tovább dadogok, valamit talán templomról, menjünk be, szenteltvíz és ilyenek.
Odalép hozzám. Teljesen közel. Jobb kezével megfogja nadrágomon át a kőkemény farkam, és nem engedi el.
“Nem megyünk be? A szülők éppen kint vannak a kertben, és lesz*phatlak … vagy inkább el akarod venni a szüzességem? Melyiket választod?”-néz rám rezzenéstelen tekintettel. Én meg csak bámulok. Ilyet még senki nem kérdezett tőlem.
“Szüzesség, szűz vagyok, hogyhijják, na, lesz*psz?”-merem végül kimondani a szót. Éva sejtelmesen bólogat. Elengedi a farkam. Kéz a kézben bemegyünk a házba. A szobájába. Redőny félig lehúzva. Éva már a heverő szélén ül, akkurátusan lehúzza a cipzáram, engedi, hogy kipattanjon szörnyű fogságából robbanásig feszült farkam, és odahajtja hozzá fejét. Ajkai érintik, miközben kedvesen beszélgetni kezd.
“Nem vagy éhes?”-kérdi csak úgy, mellesleg.
Válasz nincs. Lihegek, görcsölök, izzadok.
“Tényleg, mi volt a kedvenc olvasmányod a gimiben?”-mondja, miközben mozgó ajkai az égremeredő farkamat érintik. A vér a fejemben. Zúg a levegő.
Hirtelen az ajkai közé veszi, érzem a szája lehelletét, a nyál simogatását. Hallom a cuppogást, a keze a herémmel játszik. Nyögök. Képtelen vagyok uralkodni magamon. Hirtelen felnéz az arcomba. A farkam szinte teljesen eltűnt, és mintha ezernyi kedves kéz simogatná. Kezem a fogaim közé kapom, harapom, hogy ne ordítsak. Hátrahajlok, homorítok, és egy pillanatig egyszerűen nem tudok magamról.
“Jaj, Éva … él..ve..zek … jaj … vi..i..i..gyázz …”-hörgöm kábultan. Aztán megrándulok. Újra, és újra. Lassan lehanyatlom a dívány előtti fotelba. Néhány pillanat múlva kinyitom egyik szemem. Eszmélek. Egy nyugodt, bájos női arc néz rám.
“Nem lőttem rá, hál’ istennek! Még csak az kellett volna!”-nyugszom meg. Aztán hirtelen felriadok.
“Hol van?!”-kiáltok rémülten.
“Mi, a geci?”-mosolyog bájosan Tóth Éva.
“Nem, csak, az ... hol a geci?”-meredek a nőre.
Mosolyogva maga mögé mutat. Az ágyra. A szülei ágyára. A bevetett, selyem és csipke ágytakaróval borított nagy, hitvesi ágyra. És ekkor észreveszem a ragyogó, sűrű, üvegesen fehér pöttyöket és vonalakat a díszes ágyterítőn.
Éva hátranyúl, és hanyag mozdulattal benyomja ujját egy ilyen fehér pöttybe. Arca elé tartja, majd minden átmenet nélkül bekapja az ujját. Kicsit szopogatja, aztán feláll, odabújik hozzám, majd minden átmenet nélkül lenyom egy forró smárt. Nyelve a számban, nyalom a saját spermám. Zavarban vagyok. “Hát mégis, ne baszd meg, eszem a saját spermám?! Ajajaj!” De aztán elmúlik a görcs, az ellenkezés. Csókolom ezt a fura, őrült nőt. Nyelem a nyálat, és azt … Hát igen. A saját spermám. De jó volt. Minden, az egész.
Aztán kártyázunk. A fejem még mindig zsibbadt, az ajkaim néha megremegnek. Filmekről, moziról, könyvekről, rock-zenéről beszélgetünk, mintha nem történt volna semmi.
Este lett. Ott álltunk a kapuban. Nem tudtam, hogy most mit csináljak. Próbáltam laza pózt felvenni, és könnyedén, lezseren előadni a jófejet. Ekkor Éva megfogta jobb kezem középső ujját, lehúzta farmerján a cipzárt, és egyszerűen benyomta a bugyijába, be a puncijába. Éreztem a meleg, csúszós nedvességet, hirtelen kimeredt a nyakam, és tátott szájjal bámultam a nőre.
“Akarsz holnap megbaszni?”-kérdezte őszinte, ártatlan tekintettel. Csak néztem rá. Egyszerűen eltátottam a számat.
“Akarlak.”-lihegtem hangtalanul. “Akarlak.”-krákogtam dadogva. Mély levegőt vettem. Határozottan a nő arcába nézve:
“Akarlak!”-mondtam egyértelműen. Éva elmosolyodott, forrón megcsókolt, majd indult be a házba. Hirtelen visszafordult.
“Ne hozz gumit, majd használjuk az apuét.”-mosolygott rám, aztán eltűnt a kapu mögött.
Félelmetes sötét volt. Vadkutyák, részeg, buzi cigányok, fasz tudja mi körülöttem. De én egyszerűen nem vettem észre semmit az egész külvilágból. Kába voltam. Nem értettem semmit, nem éreztem semmit, csak egy dolgot: boldog vagyok.
