Lacika rányomta tenyerét a kerék gumijára. A kis jármű szinte abban a pillanatban megállt. Nagy levegőt vett, és “most, most ugye állok?”- nyomta fel magát a tolókocsijában. Erőlködött, izzadtságcseppek gyöngyöztek homlokán. A templomra nézett, fel a magasban meredő hatalmas, szürkés színű keresztre. Nem szólt egy szót sem, csak várt. Néhány perc múlva azonban kifáradt karjai nem tartották többé, visszazuhant az ülésre. Néhány könnycsepp gördült le az arcán, fejét lehajtotta, lemondóan intett a kezével. “Mindegy, ma se történt csoda. Talán nem is fog.” Kezével újra meghajtotta a kerekeket, és tétován ide- odakörözött a székesegyház bejárata előtt.
“Ez nem igazság … most miért kellett ezt tenni? Hát ugye félreléptem, és?! … Ádám is szemtelenkedett az Édenben, őszentsége mégis, a mai napig vele van, pátyolgatja, meg minden … ez nem igazság!”- hallatszott valahonnan az épület mellől, a fűből. A hang irányába fordult, lassan arra terelte a kis kocsiját is. Egy padon ülő, kezével gesztikuláló, sörösüvegét időnként meg-meghúzó középkorú férfi alakja tűnt fel előtte. “Most mit csináljak, mi?!”- nézett a templom felé a férfi. “Ami megtörtént, megtörtént.
De jóvátehetném, csak őkelme ki van borulva, és büntetni méltóztatik … Tessék visszavenni a Karba, és adni valakit őrizni!”- Emelte fel hangját újra a férfi.
“Are you a policeman?(Maga rendőr?)”- kérdezte rácsodálkozó, hatalmas szemekkel a kilenc éves kissrác. Már egészen szépen beszélt angolul, ugyanis édesanyjával két éve élnek Providence-ben, Rhode Island államban, az USA-ban, mivel Áron bácsi, aki a Brown University-n orvosprofesszor, azt ígérte, hogy ha kijönnek, akkor meggyógyítja, és mehet vissza focizni a Debreceni Vasutas ificsapatába, ahol csatár volt, csak egy összecsapásnál egy meccsen szétment a térde, aztán kapott valami fertőzést, és soha többé nem érezte egyik lábát sem. Vártak, hogy Áron bácsi valóban rendbe hozza a dolgot, de ma már csak vizsgálatok vannak, többé senki nem beszél arról, hogy valaha járni fog. Azért ő nem adja fel, minden nap elkarikázik kis kocsijával a providence-i bazilikához a down town-ba, és reménykedik, hogy egyszer bekövetkezik a csoda. De az izzadáson, és a síráson kívül eddig semmi nem történt.
“No!”- válaszolt kurtán a heveskedő ismeretlen.
“Akkor meg mi?”- dünnyögött kíváncsian magában.
“Angyal.”- jött a magyarázó válasz.
“De akkor miért nem a templomban tetszik lenni a falon, a többi angyallal, Gábriellel és a többivel?”
“Mert csak! … Mert ki lettem rúgva!”- húzott egyet a söréből az idegen. Ekkor esett le Lacikának, hogy az ismeretlen magyarul beszél.
“Honnan tetszik tudni magyarul? Ez Amerika, itt mindenki …”
“Őrangyal vagyok, azaz csak voltam. Régebben vezető őrangyal Kínában, a Sanghaji körzetben. Csak ide lettem átvezényelve, aztán pedig elcsapva.” A férfi leteszi a padra az üveget, kezét kopott nadrágjába törli. “Ifjabb Gábriel, vizsgázott, szakmásított őrangyal.”- fogta meg Lacika tétován felényújtott, izzadó kezét. Megrázta, szemébe nézett, “Gábriel fia vagyok. Minden nyelven beszélek, hát őrangyal vagyok, mondom, na.”
“Miért tetszik ennyit inni, ha ilyen hülyeségeket tetszik mondani? Nem szégyen az, ha valaki otthontalan, vagy koldus. Miért kell ilyen hazugságokat mondani? Én nem szaladok el, ha meg tetszik mondani az igazat!”- mondta fejét csóválva a kisfiú.
“Tegeződjünk, jó? Utoljára amerikai őrangyal voltam, megszoktam a tegeződést. Hívj nyugodtan kis Gabinak.”
“Jó kis Gabi, tegeződjünk.”
“Mert tudod egy kicsit megjelentem, elmentem egy rock- koncertre ide a Heartbreak Hotel-be, és ugye volt ott egy szép lány. Hát mit csináljak, végül is férfi vagyok, és ő meg nő, megtetszettünk egymásnak. Van ilyen. De Ákos, aki helyettesített, utánam jött, és pont akkor toppant be, mikor … mikor ugye csókolóztunk! … Hát istenem, mással is megesik, nem?!”- nézett kérdően a kisfiúra.
“Hát igen, egyszer anyu is megcsókolt egy bácsit, aztán már csak arra emlékszem, hogy apu nem jött többé.”
“Ez az, pontosan ez az … mert az asszony … szóval az a helyzet, hogy nős vagyok.”- sóhajtozott kis Gabi. Újra meghúzta a sörösüveget. “Az asszony pedig beszélt a Főnökkel …”
“Kivel?”- kérdezett rá Lacika.
“Istennel, ő a Főnök fent, érted … aztán valahogy úgy adta elő, meg hisztizett is, hogy a végén egyszerűen ki lettem rúgva. Ennyi idő után, ekkora gyakorlattal! … Ezt azért nem érdemeltem volna!”- heveskedett kis Gabi.
“De miért nem mégy be a templomba, és miért nem beszélsz a ‘Főnökkel’? Hátha meghallgat! Mert ő meghallgat mindenkit, úgy tudom!” Kis szünetet tartott. “Csak valahogy engem nem. Pedig mindennap eljövök hozzá, és a csodára várok.”- mondta szomorúan Lacika.
“Hja! Az nem úgy van kishaver! Ahhoz ajánlás kell! Az őrangyalodnak kell beadnia egy jól megfogalmazott kérvényt, amit aztán vagy elfogadnak fent, vagy nem. Ki az őrangyalod?”- fordult kérdően Lacika felé kis Gabi.
“Én … izé … hogy mi, vagy ki?”
“Őrangyal, ki az őrangyalod? Mert sokan nem törődnek a pácienssel, csak lenyomni a műszakot, aztán haza, mikor alszik az alany. Tudom, rengeteg bajom volt ezekkel a pancserekkel! … És mi a hála?! Itt ülök az utcán, és sehol semmi! Ahhh!”- sóhajtozott kis Gabi.
“Hát nem is tudom, van nekem őrangyalom?”- tűnődött a kisfiú.
“Mindenkinek van, mondom, csak a többség egyszerűen mechanikus, semmi kreativitás!”- intett lemondóan a férfi.
“Na, akkor megyek is, mert anyuék most jönnek ki a templomból, nem akarom, hogy haragudjanak. A férfi a nőre, Lacika édesanyjára nézett, majd a kisfiúra. “Tudom már!”- kapott a homlokához. “Elemér, ő van beosztva hozzád.” Legyintett egyet. “Az egy lustaság, nála hiába vársz csodára. Csak letudni a műszakot, aztán … “- hallotta maga mögül a zsörtölődő szavakat. Már nem is figyelt rájuk, odabújt az anyjához, és élvezte a nő kedves ölelését.
“Ki volt az az alkoholista csavargó, akivel az előbb beszélgettél? Mondtam neked nem szabad mindenkivel szóbaállni, mert sose lehet tudni.”- fenyítette meg gyengéden az anyja. Könnyeit törölgetve arcáról elfordult, és hangtalanul zokogott.
“Ő kis Gabi, őrangyal, és ki lett rúgva. Nagyon szomorú, megvigasztaltam, illetve beszéltem vele egy kicsit, nem baj?”- nézett nagy szemeivel az anyjára.
“Őrangyal!”- fújt szomorúan a nő. “Sörrel a kezében, a padon!”
Ezután beszálltak az autóba, Lacika bekerült a hátsó ülésre, és lassan elhajtottak az egyetem irányába. A kisfiú hátranézett, látta, hogy az őrangyalnak magát kiadó férfi integet feléje. Visszaintett. Tekintetük összeakadt. Pillanatokig úgy maradtak, majd egy magas épület eltakarta őket egymástól.
*
Másnap Lacika ismét elkarikázott a templomhoz. Ismét felnézett a keresztre, elképzelte, hogy jár, fut a többi gyerekkel, szemét behunyva felnyomta magát a tolókocsiban, és várt. Ismét izzadt, karjai kifáradtak, és néhány perc múlva visszahanyatlott az ülésre. Halkan, magábazuhanva zokogott. Percekig mozdulatlanul, fejét leejtve ült, majd felült, és körülnézett. Látta, hogy az épület sarkánál, a padon a tegnapi férfi integet, és lemondóan rázza a fejét. Fáradt mozdulatokkal újra odagurult hozzá, és bár anyukája megtiltotta, ismét szóbaelegyedett vele. “Szia kis Gabi.”- mondta rekedten a sírástól.
“Mondom kishaver, az az Elemér egy lustaság. Fogadjunk most is csak a karrieren jár az esze! Oda se figyel az egész csodavárásra. Én persze nem kellek! … De nem kell már ezeknek a szakember, és a megbízható munkaerő. Csak az ismeretség, a ki kinek kicsodája, érted!”- legyintett a férfi. “Ahh, mindegy, mit tehetünk!”
A kisfiú levette lábáról az édesanyja által odahelyezett takarót, és egy műanyag zacskót húzott ki alóla. Átnyújtotta a férfinak. “Tessék, ezt neked hoztam. A tiéd. Vedd el, mondom a tiéd!”- bíztatta a meglepődött, nagyon közel álló idegent. Az tétovázott egy kicsit, majd a zacskó után nyúlt. Kivett belőle egy üveget.
“Aszongya, hogy Kentukki Smút … hm … ez meg micsoda?”- mustrálgatta a félliternyi folyadékot. Megrázogatta, füléhez helyezte, szagolgatta, próbált beleharapni.
“Nem úgy kell, hanem …”- csavarta le róla a kupakot a kisfiú. “Láttam, ahogy Áron bácsi csinálja, tőle loptam, neki úgyis van egy csomó otthon a szekrényben.”- mondta naivan.
“Csitt!”- szólt ijedt arccal a gyerekre a férfi. “Még meghallják bent, aztán tényleg mindennek lőttek! Csak halkan!”- suttogta. “Mit is mondtál, mi van benne?”
“Kentucky Smooth whisky … állítólag nagyon jó, és jól csúszik!”- suttogta bizalmasan a kisfiú. “Kóstold meg!”
A férfi azonnal a szájához kapta, hatalmasat húzott belőle, szemét becsukva huhogott, majd mosolyogva a kisfiúra nézett. “Ez nagyon baba anyag kissrác … ahhh! … csúszik!”- húzta meg újra az üveget. “Ugye a magamfajta, munkanélküli őrangyalnak is kell egy kis öröm. Ez az, ezt hívom én boldogságnak!”- csettintett a nyelvével, és húzott újra egy mély, nagy adagot az italból.
“Szóval ízlik, Gabi?”- kíváncsiskodott Lacika.
“Aha! … Ez édesapám nagyobb, mint a szenteltvíz!”- szusszant egy nagyot. Hirtelen szája elé kapta a kezét. “A szenteltvíz a legjobb, ezt csak azért iszom, mert ugye … szomjas vagyok!”- mondta fennhangon, a templom felé fordulva. “Tudod mi van, még meghallják, és Elemér meg megy, és beköp. Kinek hiányzik még több baj?!”- suttogta bizalmasan, tenyerét oldalt, a szája mellé emelve a férfi. “De azért kösz, rendes volt tőled, na!”
“Ma se történt semmi csoda, pedig annyira akarom … de látod, semmi. Anyu meg mindig csak sír, Áron bácsi se mosolyog már azt sem tudom mióta egy normálisat. Nem is tudom mit csináljak … nagyon kéne már valami csoda, vagy valami.”- sóhajtozott Lacika.
“Hát ez az, nekem is pont az kéne. Mert mit csináljak én itt testben megjelenve? A végzettségem itt a Földön nem érvényes. Ma is mentem munkát nézni, mondtam ki vagyok, mennyi sulit nyomtam le, de csak nevettek. Nekik kompjuterprogramozó, sofőr, mérnök, technikus kell, nem bukott őrangyal. De mit csináljak, ha én csak ehhez értek!”- mondta keserves hangon a férfi. Odaült Lacikához a tolókocsiba, és magához húzta a kisfiút. Megsimogatta a fejét. Hirtelen ránézett. “Tudod mit, focizzunk!”
A kisfiú bambán nézett. Nem tudta mit akar az idegen. Az kikapott a pad melletti szemetesből egy hatalmas grapefruitot, odatette a kocsi kerekéhez, és várt.
“Mi, mit kell csinálni?”- kérdezte értetlenkedve a gyerek.
“Rúgjad, te vagy a csatár, én a kapus!”
A kisfiú önfeledt mosollyal az arcán kergette maga előtt a “labdát”. A férfi a pad előtt állt, Lacika kicsit ide- odamozgatta a kocsit a kezével, majd mikor a férfi elmozdult az egyik irányba, ő belőtte a labdát a kapuba.
“Egy null! Mi van csávó, kikapunk?”- kiabálta önfeledt örömmel a morgó férfi arcába. Aztán ismét becsapta a férfit, újra gól. A férfi próbálta elrúgni a kisfiú elől a “labdát”, de vagy a pia, vagy a gyakorlatlansága miatt a kisfiú egymás után rúgta a gólokat kocsija kerekével. A kiabálásra, és éktelen zsivajra kijöttek néhányan a templomból. Pár perc múlva a kisfiú anyja is megjelent Áron bácsi oldalán. Hisztérikus sikolyok közepette szabadította meg Lacikát a fáradtan, barátilag ráboruló férfi öleléséből.
“Na, anyu! Csak fociztunk! Kilenc nullra győztem! … Na, ő a barátom, Gabi! Olyan jó volt vele játszani!”- kapaszkodott a férfi kabátjának koszos ujjába.
“Jézus Máriám! Még szerencse, hogy idejében ideértem! Ki tudja, hogy mit tervezett veled ez az alak!”- sikoltotta remegő ajkakkal az anyja. Gyűlölködő szemeket meresztett a láthatóan semmit nem értő, tétován álló férfira.
“Ő a barátom! Nagyon szeretem, ne bántsátok, ő kis Gabi, Gábriel arkangyal fia! Nagyon rendes!”
A nő szeme hirtelen a lopott whiskys üvegre tapadt. “Csak nem whiskyt loptál neki Áron bácsitól?! Nem szégyelled magad?!” Kikapta a férfi kezéből a félig ivott üveget, bevágta a szemetesbe, és Lacikát maga előtt tolva elvágtatott be a város felé.
A férfi morgott, láthatóan dúlt- fúlt magában, aztán belenyúlt a szemetesbe, kivette az üveget, lecsavarta a kupakot, és úgy ahogy volt, egyetlen húzásra megitta az egészet. Leült a padra, felnézett a templom tetején meredő betonkeresztre, és megadóan széttárta kezeit.
*
Lacika harmadnap is odakarikázott kis tolókocsijával a templom elé. Meleg volt, édesanyja csak egy vékony pólóinget húzott rá, így könnyedén, nagy hangulatnam gurult be a térre. Megállt a szökőkút oldalán, és felnézett a mozdulatlan, súlyos kőkeresztre. Ismét elképzelte, hogy jár, ismét felnyomta magát, készen az indulásra, ha megmozdulnak a lábai. Néhány perc múlva azonban ismét visszazuhant a székébe, csendesen sírdogált, majd mély levegőt véve a templom oldalában levő pad felé fordította könnyes, őszinte tekintetét. Percekig meresztgette könnytől homályos szemeit, de hiába, senkit nem látott ülni a padon.
“Lehet, hogy visszakapta a munkáját, és ismét őrangyalként dolgozik Sanghajban?”- tűnődött magában. “Jó neki! Örülök, hogy sikerült rendbejönnie … örülök, ha valaki boldog, és ő a barátom volt. Sok sikert neked Gabi!”- mondta mosollyal az arcán, és indult a templom ajtaja felé, gondolta megvárja anyukáját, aki lehet, hogy most éppen őérte imádkozik bent, valahol a gyertyák csendes félhomályában.
“De nem! Ki tudja, lehet hogy Gabi csak elment valahova, valami dolga van, és később visszajön. Leteszem neki a bort a padra, ott biztos megtalálja, ha itt van még.” Visszafordult, felemelte lábánál levő kis vászontáskájából a frissen elcsent üveg vörösbort, és másik kezével teljes erővel hajtotta kis járműve kerekeit. Odaért a padhoz. Csend, sehol senki. Szomorú arccal, nagyokat sóhajtva nézett körül, de ismét nem látott senkit. “Pedig úgy szerettem Gabit … és fociztunk is … de kár, hogy nem is üzent, vagy hagyott nekem valami levelet valahol!”- szomorkodott. “De lehet, hogy mégis hagyott, hiszen olyan jó barátok lettünk!” Kezében az üveg borral ide- odaforgolódott a pad előtt. Bal karját kinyújtva éppen le akarta tenni a padra az üveget, mikor a szemetes mellett egy fura rongykupacra lett figyelmes. Odaerőltette hozzá nagy nehezen a kocsiját, mikor mint villám csapott belé a felismerés.
“Egy ember, valaki, talán kis Gabi! Úristen, Gabi ott fekszik a pad mellett, a szemetesnél! Lehet, hogy beteg, vagy talán meg is halt!”- rémült halálra.
“Gabi- i- i!!”- kiáltotta vékony, kisfiú hangján. “Segítek, ne halj meg!!”- kapott a rongyokba burkolózott emberhalom után. A hirtelen mozdulattól előredőlt a kocsival, egyensúlyát vesztve visszahőkölt, mikor is egyik kerék felemelkedett, és a kocsi oldalradőlt. Kezét, amelyikben az üveget tartotta, önkéntelenül maga elé kapta, de az esést már nem védhette ki. A tele borosüveg szinte felrobbant, ahogy a kövezethez csapódott. Lacika arccal bele az üvegszilánkokba. A szétfolyt vörösbor véresre festette körülötte a teret. Őt viszont csak egy dolog érdekelte, hogy ki lehet az a valaki, aki ott fekszik előtte a kövön. Üvegcserepekkel átszúrt karral, testtel kúszott lassan, erőlködve előre. Nyakából, egy kiálló üvegszilánk mellől lassan, bugyorogva csöpögött a vér. Nehezen, izzadva fordította meg a mozdulatlan testet maga előtt. Gabi volt az, kifejezéstelen arccal, merev szemekkel nézett a semmibe.
“Ne halj meg, Gabi, barátom, ne hagyj itt! Úgy szeretlek … nem engedem … neked élned kell, mert …” Nem folytatta. A férfi szája mintha megmozdult volna. Látta, valami ételmaradék volt a fogai között. Ahogy bírt körülnézett. Egy zsírfoltos papírzacskó hevert a férfi feje mellett. Belenézett. Valami félig evett, zöld színű, nyálkás hamburger volt benne. Kivette, érezte az átható bűzt, ami a romlott ételmaradékból csapott az arcába. “Úristen, ez … ez teljesen meg van romolva …” Végignézett földönfekvő fejével a férfin. Látta egyik kezében a hamburger egy zöldes, nyálkás darabját. “Meg lett mérgezve! Jaj, most mit csináljak!! … Gabi, nem hagylak itt, ne félj! Számíthatsz rám, én a barátod vagyok!”- sírta, zokogta a férfi arcába. Patakzó könnyeitől homályosan látva, de valahogy feltuszkolta a mozdulatlan tetemet kis kocsijára. Megfeszítette karjait, és a kocsit borult helyzetéből újra felállította. Valami földöntúli erővel lassan, araszról- araszra felerőlködte magát az ülésbe. Nyakából, hasából, karjából és szinte mindenhonnan lassan, lüktetve ömlött a vér. Nem érdekelte. Egyáltalán semmi nem érdekelte többé. Egy dolgot tudott, látott maga előtt: “megmenteni!” Megmenteni barátját, aki igaz kicsit fura, és talán bolondos is volt, de egyetlen igaz, csupaszív barát. Hosszú idő óta nem szóltak hozzá ilyen emberien, ilyen megértően, és nem is tudta mikor érzett olyan önfeledt boldogságot utoljára, amit tegnap Gabival, aki focizott vele. Holott tudta, hogy béna!
Gyengének, fáradtnak érezte magát. Ruhája, a tolókocsi, Gabi, minden csupa vér. Észre se vette. Fázott. Érezte szíve borzasztó gyorsan ver. “Csak a lépcsőig, csak a tolókocsi feljárójáig kitartani!”- mondogatta magában. Keze gyengült, feje nehéz volt. Ujjai jéghidegek. Előredőlve, minden fordulatnál fékezve feltuszkolta magát az ajtóig. Begördült a hatalmas, hűvös, csupa félhomály templomba.
Orgona szólt, a pap díszes ruhában az oltáron, az asztal mellett. A sima, ragyogó márványpadlón könnyen gurult előre. Fáradt, le- lehulló fejével már alig- alig látta hova megy, de csak nyomta, hajtotta a kerekeket. A padok között sűrű vércsíkot maga mögött hagyó tolókocsi egyre gyorsulva haladt előre.
“Reccs!!”- csapódott az oltár legalsó lépcsőfokának. Előreborultak. Ő, és a már mozdulatlanul, erőtlenül lába alatt fekvő test előregurult, berepült az oltár drága szőnyegpadlójára. Az orgona egy utolsó, fals akkordot játszva elhallgatott. Az ének abbamaradt, mindenki megdermedve, mozdulatlanul szemlélte az eseményeket.
Lacika hasonfekve, testéből áradó vértócsában feküdt az asztal mellett. Feje oldalt a padlón. Gabit nézte, aki mostmár teljesen élettelenül hevert mellette, a plafon freskóira meredő, üveges szemeivel. A kisfiú utolsó erejével belekapaszkodott az asztal fehér terítőjébe, és húzta, tépte magához.
A lezuhanó, borral teli áldozati kehely hangosan csattant a padlón. Lacika lassan, már alig mozgó kezeivel görcsölte magát előre, a kehely felé. Végre ott tartotta a kezében. A néhány csepp szentelt vörösbort lassan, vigyázva Gabi ajkaira csöpögtette. Mikor látta, hogy a kehely üres elengedte, hagyta, hogy leessen a földre, és beguruljon az asztal alá. Nem volt rá szüksége többé. Tudta, neki már nem kell. Megnyugodott. Fejét újra lefektette a földre, és boldog mosollyal arcán nézett barátjára, Gabira.
“Ugye újra élsz? Ugye neked sikerül? Azt akarom, hogy élj! És, hogy boldog légy … ott fent a Mennyekben, ahová tartozol, ahová mindig is tartoztál … Oh Mary, Mother of God …”- kezdte angolul a gyönyörű, örök imát. Szemei már csak fényeket és árnyakat láttak. Érezte itt a pillanat, amikor indulni kell. “De Gabi, Gabinak nem szabad meghalnia! … Ő a barátom!”- motyogta alig mozgó, elkékült, hideg ajkaival. Nem mozdult többé.
Melegség járta át a testét. Érezte áll, áll az asztal mellett, és a keresztre néz. És csoda, a kereszten egy fényes, rámosolygó alak: Gabi.
“De, hogy lehet ez, hiszen én fekszem a földön, arccal a vérben?”- szólalt meg.
“Megmentetél … a szereteteddel megmentetted a lelkem … újra élek, újra magához vett Isten.”- jöttek a lassú, visszhangzó szavak. Gabi arca mintha áttetsző lett volna, és nyugodtan, tele szeretettel mosolygott rá.
“Te megmentettél engem, mert szerettél, mert igaz barát voltál. Meghaltál értem. És most újra élsz! Megtanítottál rá mi az igaz, szívből jövő, önfeláldozó szeretet. Köszönöm neked.”
A fényekben ragyogó barát: kis Gabi, mint kristály nézett le rá a keresztről. Érezte meleg, simogató kezekkel öleli magához, holott nem mozdult senki.
“Menj!”- mondta halkan, mégis betöltve hangjával a levegőt. “Menj, és légy boldog! Járj újra Lacika!”- hallotta, amint elkezdett vele iszonyú erővel forogni a világ. Szédült, félt, aztán mégis nyugalom áradt szét benne. A forgó, pörgő fények és árnyékok lassan megálltak. A kisfiú körülnézett. Nem értett semmit, fogalma sem volt róla, hogy hol van, és hogy hogy került ide. Csodálkozva vette észre, hogy bent van egy gyönyörű templomban, egy lélek sincs körülötte, és a csendben hallotta szíve dobbanását. Ámuldozva lépett le az oltárról, elindult kifelé, a bejárati ajtó felé. Kilépett rajta a vakító napsütésbe. Meglátta falnak támasztott biciklijét és egy futballabdát beszorítva a váz közé.
“Jaj! Ma edzés! Holnap lesz a meccs, és már napok óta nem rúgtam labdába.!”- szisszent fel ijedten. Felugrott a biciklire, és ahogy bírt taposta a pedált. Fel a dombon a Brown University-hez, ahol anyja dolgozott az egyetemi klinikán Áron bácsi keze alatt. Fel a lépcsőn, a labdát maga előtt rugdosva rúgta be az ajtót. “Anyu, gyorsan a futballcipőmet és a mezt! Edzés! Nehogy elkéssek!”- kiáltotta ijedten.
Az anya falfehéren meredt a fiára. Képtelen volt megszólalni. Lacika felkapta a szekrény mellett heverő stoplis futballcipőt és a csíkos mezt, és már ott sem volt. Egy szelet pizzát magához véve nagy csattogások közepette tekert le a lépcsőn. Futott a csapathoz, ő volt a középcsatár.
Az anya megmozdult, a Biblia után nyúlt. “Ti kishitűek, csak akkor hisztek bennem, ha látjátok a csodákat, amiket mívelek …”- olvasta Jézus szavait. Letérdelt. Kezeit összekulcsolta maga előtt. “Hiszek benned Uram! Hiszek benne, hogy te vagy a Megváltó.”- imádkozta.
A zajokra kijövő, a csodát látó orvosok és hallgatók megálltak mellette, keresztet vetettek, és együtt olvasták vele Jézus szavait.
|
