Körbejártam ezerszer, lelkemet kisimítva
s százszor gombóccá gyűrve, mit tegyek?
Tébolyító a tanácstalanság,
ugyanaz az érzés újra - nem megyek!
Nem megyek önként a mártírok vágóhídjára
hogy lemondással csonkítsam lelkemet.
Húst és könnyet áldoztam mint a pogányok,
s hogy csak én fizessek? - Nem lehet!!
Ez volna hát a dacos birtoklás, az
- akarom, hogy csak enyém legyen -
hol vert kutyaként kushad az alázat,
s a bosszú kiált - nem engedem!!
...testemből kilépek... nyitom szellemszemem ...
Látom őket, kik egyek voltak egykor.
Egyik fél s a másik, köztük a barbár idő.
Talán a végzet, vagy fintora a sorsnak,
hogy az esztelen pillanat íme mégis jő.
Hogy sodródtak egymáshoz s ellen is
tündérujjakkal-szóval nyúlva át az éteren
s egymáshoz csak lelkeik értek ölelkezően.
Egy óvatlan perc ott a tónál. Balgaság volt
a pillanat, mikor kezem kezedben pihent egy
percig, s hogy akkor én is megláttalak?
Feledhettem volna még akkor, hisz újszülött volt
az érzés, gyenge fióka, erőtlen és csupasz
fészek szélére tántorogva zuhanni hagyni,
ezt kellett volna tennünk, tenni azt
mit az ész diktál, s nem igézet... de jaj, most
már ne sirass elhibázott lépéseket, út vissza nem vezet
csak nyisd lelkiszemed s láss, lásd meg,
mit csak kívülről lát az ember fejére tett szemmel.
Oroszlánanya vagy, s kölyköd Ő,
harcolj érte vadul, hagyd hogy tépjen
ág, szikkasszon sivatag, légy magányos
vadász s vad. Lelkedben szóljon a visszhang,
az együtt töltött idő diadalüvöltése.
... nem múló nyomokat hagyni, s elengedni....
Hogy vezessen vissza út bárhova vetődsz
ha megtépázva választott sorsodtól -
beláthatón s beláthatatlanul - erőtlen vergődsz,
mit találsz majd belőlem? Csak lelkem talán, a
test roskad - jól tudod. Lelkem ajánljam? Hisz az
enyém - vagy Istené. Az érzést adtam, a csodát,
a csaláson és hazugságon átívelő összetartozást.
... még nem vagyok kész, még nincs erőm elég...
Még nem tudom kezed elengedni
még nem tudom csókodat feledni
most még érzem hűlő szerelmedet
most már érzem, lassan megdermedek
fagyott ujjam közül kicsúszik a cérnává
vékonyodott hit
... tisztítótűzben égni... életet, vágyat feledni...
A szerelem ideje lejárt, hagyd, forogjon az időkerék
monoton lassú lüktetéssel.
Egy nap arra ébredsz, kihunyt szemedben a fény
egy nap arra, hogy fakó vagy újra
másnap arra, hogy semmit sem vársz
aztán arra, hogy nincs hajnal sem már
s végül, hogy nem ébredsz többé...
már a Semmi vár.
A tisztítótűz majd leéget rólad mindent,
miért élni volt érdemes.
2004.július 25.
