“Amerikából már bejön a zene
Amerikából már bejön a zene
Amerikából már bejön a zene
Csak a közönség nem jön be vele…”
Szólt egykoron a nagy, antikommunista dal, a Bikini zenekar hittérítő aforizmája, mely megrengette körülöttünk a bolsevista alapot. Már akinek volt alapja akármihez is, vagy alapra lelt Aquincumban, a híres latin lakótelepen. A többség azonban, aki legalább, ha szótagolva is, de tudott írni-olvasni, csak nagy, fogatlan száját húzgálta jobbra-balra. Jobbra főleg, mert az akkor olyan elvont volt, meg kultúrális, aztán pedig balra, mert nem akarta elveszíteni a szobakonyhát, a szexi Trabantot és a besúgásra járó havifixet. Azt mindenki látta, hogy baj van. Na nem a rendszerrel, mert az senkit nem érdekelt, végül is lehetett lopni, feljelenteni, parasztozni, ettől pedig mi többet akarhatna egy igazmagyar családapa?
Baj van a zenével!
Feró ugyanis nagy énekes, előadó, KISZ üdvöske, aztán KISZ ellenes üdvöske volt, viszont zeneszerzőnek pocsék. Amit a félskizo Miklóska írt, az jó volt, amit a varázspálcát lobogtató Feró, az szar.
Ahogy a Bikini első, hatalmassá felfújt lemeze is. Szintetikus szakmai munka, ötleteskedően tehetségtelenkedő kultúrgyümölcs.
Szégyelltem is magam érte eleget. Mert azért szeretem ezt a piciny, magát önkívületbe ivó országot. Volt már itt török, tatár, orosz, német, aszály, árvíz, szenvedett eleget, ezért igazán nem kellett vona neki ez az újabb kultúrális csapás.
Isten azonban ezer éve pusztít errefelé.
S, hogy Kufu szavaival éljek a Bikini nevű csodával kapcsolatban: “Töröltessék ki a neve és emlékezete!”
CTG
