Kopasz, ötvenhatos strici
Ötvenhatos, amerikai, szexi és öreg. Kopasz, kiütéses fején a haj átfésülve egyik fülétől a másikig. Vonzó, antalljóskásan kisfiús.
Mozgása nőiesen kecses, férfiasan nőies, minden passzentos, a prosztata is működik, ha kissé megfacsarja az ember, azaz pisi még van.
Háztetőről lőtt ruszki tankokra.
Az persze attól függ, hogy kivel beszél. Ha baloldali az illető, vagy netán katólikus pacifista, akkor: “Isten őrizzen, én olyat nem tettem! Ölni?! Még csak az kellett volna! Közgazdász vagyok, nem gyilkos!”
Ha jobboldali a beszélgetőpartner, akkor: “Itt volt az övemben a kézigránát, vállamon a nehézgéppuska. Lőttem. Pusztult a ruszki, mint rézgálictól a peronoszpóra. Nem adtam fel, mert szabadság, vagy halál!”
Ekkorra ki is töltötte adóbevallási ívemet, hajacskáját gyűrűsujja hegyével lágyan megigazította, mellaksát kissé felém nyomta, majd csattantott egy hatalmasat össze-összeránduló, alsó-felső protézisével.
Hazamentem.
Feladtam a levelet a csekkel együtt az adóhivatalba. Egyszerre jött meg a visszatérítés az azonnali befizetési felszólítással. Nem káromkodtam. Össze se törtem semmit. Feljelentettem.
Közben azonban arra gondoltam, hogy hogy nem bírta már bevetni magát akkor, ott ötvenhatban, egy égő ruszki tank lánctalpai alá élő torpedónak?
