Szabó Attila Tamás
A harmadik napon
Az atommeghajtású űrhajó az LY6546598K12-es számú bolygó felé közeledett. Az égitest már betöltötte az elsötétített pilótafülke ablakának felét, de a légkört még nem érték el. Mir szentimentális hangja törte meg a keringési pályát megcélzó manőver alatt beállt csendet.
– Nem tudom elhinni, hogy az egész Világegyetemben csak itt van élet a miénken kívül.
– Pedig jobb, ha beletörődsz – válaszolta érzéketlenül Aol. Arcéle elmosódott volt a műszerpult egy darabkájának fényétől. – A Megbízó egyértelműen a tudomásunkra hozta.
Mir lenézően sandított társa felé, de az arcán kívül csak a kapcsolók fölött mélázó kezét látta.
– Tudnám, hogy kaphattad meg az engedélyed ilyen hozzáállással. Egy csöppnyi érdeklődés sincs benned az űr iránt. – Visszafordította a fejét az ablak felé, és maga elé támaszkodott a pultra. A planéta felszínének albedója nem volt nagy, egy idő után mégis megfájdította a szemét a sötétben. Pislogni kezdett, és ismét nyugodt hangján szólalt meg. – Te is hiszed, hogy most másképp lesz?
– Remélem! – vakkantotta Aol. Határozott mozdulattal átbillentett egy kapcsolót. Elégedetten konstatálta az eredményt az egyik kijelzőn, aztán megpördült a székével, és elrikkantotta magát. – Rer, készen vagy?!
Rer kirontott egy kis fülkéből, és megállt a két férfi előtt a nyomában kitóduló fényben.
– Máris megérkeztünk? – hunyorgott. Műszakálla félig lelógott az álláról, bajsza csapzottan fityegett.
Mir kuncogott.
– Neked is jól áll ez a maskara, Rer. Tisztára emberi vagy.
– Kösz szépen – grimaszolt vissza a másik. – Xax-nak igazi volt, mikor kitette a lábát a K12-esre, mégis megölték.
– Bekuláztál?
Aol leintette csipkelődő társát, és előbbi nyersességével nekilátott felvázolni a dolgokat Rer-nek.
– Jusson eszedbe, hogy ha a Megbízó kiszagolja, hogy Xax halott, ráadásul a küldetésének semmi eredményével nem szolgált halála előtt, nem csak a gázsitól esünk el, hanem a hajót is kiszedik a seggünk alól. És a legjobban te hasonlítasz Xax-hoz.
– Jó, ne magyarázz! – ugatta le Rer. – Tudom! Szerinted ha nem tudnám, felvenném ezeket a szarokat?
Aol visszafordul a műszerfalhoz.
– Nemsokára leszállunk – dünnyögte.
Enyhe rándulás jelezte a fékezési pont elérését. Rer befejezte arcszőrzetének igazgatását, két kezével végigsimított földig érő lepelruháján, majd elgondolkozva megállt Mir mellett, és a bolygót kezdte tanulmányozni. Titkon talán tényleg félt. Ezen a bolygón Xax-nak kellett megvetnie a lábát, de őt megölték. Rer kívülről fújta a teljes forgatókönyvet, három napja volt rá, hogy bemagolja, de Xax az mégiscsak Xax volt. Ő rengeteget konzultált a Megbízóval.
– Mi van, ha nem mi szúrtuk el? – kérdezte hirtelen hosszú hallgatás után. – Mi van, ha Xax-nak mindenképpen meg kellett halnia?
– Kizárt – rázta a fejét Aol. Mir kíváncsian fürkészte az égitest keltette erősödő derengésben. – A Megbízó azt mondta, akkor látjuk a pénzt, ha Xax a fedélzeten van a küldetés befejeztével.
– Xax a fedélzeten van – replikázott Rer.
– Igen! Holtan!
Aol ezúttal hallgatott, helyette Mir szólalt meg.
– Tudjátok, nekem már régóta piszkálja a csőrömet valami. Azt, hogy Xax nem járt sikerrel, mi gondoljuk. Azt, hogy a halála a küldetés szempontjából előre nem várt anomália, mi gondoljuk. És ha a második leszállás csak kamu? Ha a Megbízó valójában kalkulált Xax halálával?
– Az azt jelentené, hogy lehetetlenné akar tenni bennünket.
– Te még nem hallottál arról, hogy egyesek átvernek másokat?
Rer vette át a szót.
– A Megbízó azt a parancsot adta, bármi anomália adódik, mindenképpen várjuk meg a küldetés meghatározott utolsó napját. Lehet, hogy tényleg gondolt Xax halálára. Talán nem kellett volna olyan pánikszerűen elmenekülnünk, és pláne nem kellett volna megbolygatnunk a sírt.
– És mi a retkest csináltál volna helyette?! – kelt ki magából Aol olyan hevesen, hogy Mir hátrahőkölt, s Rer is összerezzent. – Xax meghalt! Ezen nem változtathat senki! Se te, se én! Ahelyett, hogy engem szekíroztok a hülyeségetekkel, inkább imádkozzatok, hogy Rer beépülésével sikerüljön átverni a Megbízót, amíg megkapjuk a pénzt! – Azzal ismét a kapcsolótáblájába temetkezett. Két társa bocsánatkérő csendben ácsorgott mögötte.
A célbolygó korongja kitöltötte az ablakot. Az űrhajó máglyája már nem dolgozott, megkezdődött a szabad keringés. A fekete acélfalakban megszűnt az amúgy sem nagyon észrevehető vibráció és a már megszokott búgó hang hiányt ébresztett a fülekben. Rer igyekezvén kitölteni megkockáztatta Aol újbóli felingerlését.
– Azért Mir mond valamit... – egy percig a robbanást várta, ám a pilóta feje továbbra is komótos lassúsággal forgolódott a kijelzők fölött jobbra-balra. Tarkója sápadtan fehérlett sötét haja meg zubbonygallérja között. – ...Olvastad te, miből állt Xax feladata? – bátorodott neki. – Be kellett szivárognia az emberek közé. És mit kellett ott csinálnia? Nem találnád ki: beszélnie kellett hozzájuk. Ez nyilván valamiért körülményes feladat volt, és lám, bele is bukott.
– De miről kellett beszélnie? – ráncolta a homlokát Mir.
– Nem tökmindegy? Én inkább azon akadtam fel, hogy az instrukciók között voltak ilyen hülyeségek is, hogy amikor kapcsolatba lép a bolygó lakóival, bizonyos dolgokat előre fog látni, de ne essen pánikba. Meg hogy bármit csinál is, azt úgy tegye, hogy egyszer még vissza kell oda mennie, ami nem az elkövetkezendő évtizedekben várható. Meg... ööö... utalgatott valami másik ügynökre, ráadásul egy gyerekre, aki már régóta ott van, és őt kell felváltania...
– Ez már nem a mi dolgunk! – vetette közbe váratlanul Aol. – Tedd, amit jónak látsz odalent – intett ki az ablakon –, mi meg majd érted megyünk, ha itt az ideje! Az a pénz jár nekünk! Különben miért rohadtunk évekig ezen a koszos bolygón?
Közben Mir rápillantott a monitorra, és elkezdte beszíjazni magát az egyik ülésbe. Rer követte a példáját. Az ablak egyre homályosabb lett, de most nem a bolygó fényétől – annak egyébként már csak a sarlóját látták –, hanem a hővédő pajzs izzásától. Beléptek a légkör felső rétegeibe. A hajó remegett a pörölyszerű csapások alatt. A felszín egyre érzékelhetőbb sebességgel közeledett. A felhőtornyok hideg torok párájaként foszlottak szerte. Magashegyek havas csúcsai ugrottak elő szinte a semmiből. Tenger tükörfényes, ekkora magasságból csalóka módon simának látszó felszíne fölött suhantak el.
– Olyan, mint a mi bolygónk – jegyezte meg elhaló hangon Rer.
– Utolsó fázis! – harsogta Aol basszusa.
A fékezőrakéták ellenlökete meredek esésre kényszerítette az űrhajót. Erdők és síkságok billentek ki a képből. A számítógép megjelölte a lehetséges landolási zónákat. Aol másodpercek alatt döntött, és kiválasztotta a felkínált menüből. Keze nehezen mozgott a több g-s gyorsulás alatt. Igazán csak az utolsó pillanatokban érezték kellemetlenül magukat, aztán az űrhajó gyorsan, s mindenekelőtt stabilan földet ért. Mir-ről máris hátracsapódtak a hevederek.
– Indítom a sugárzásmentesítőt!
A rendszer nem kevesebb, mint negyedóra múlva adta meg az engedélyt a kiszállásra. Addig jobb híján a tájban gyönyörködhettek. Kopár fennsík repedezett felszíne lett rögtönzött leszállóhelyük. Balra erdő ismerősnek ható fái bólogattak a kissé perzselő szélben. Szemben valóban tiszta vizű tó csillogott a hajnali derengésben. Túlsó partján, mérföldekre tőlük sziklás hegység vonulata húzódott, éles ormaival felszakítani látszott az ég kékesfekete kárpitját. Legkiemelkedőbb csipkézett tépőfoga fölött távoli csillag ragyogott hideg fénnyel.
Az alélt csendben szentségtörésként hatott a szabad utat adó hangjelzés. Mindhárman egyszerre ugrottak fel, illetve talán Rer egy hangyányit lemaradva. Azért kötelességtudóan az élre állt, és társai néma kíséretében egyenest a kijárathoz sietett. Az ajtó már nyitva várta őket. Rer megtámaszkodott a két oldalsó vasalás között, míg beszívta a LY6546598K12-es számú bolygó illatát.
– Felmarkoljuk a pénzt, és utána sietünk vissza – biztatta őt Aol a háta mögül, tőle soha nem tapasztalt kíméletességgel. – Addig, légy szíves, maradj életben!
Rer leereszkedett a rámpán, és a bolygó idegen, mégis ismerős felszínére lépett. Furcsa mód olyan érzése támadt, mintha haza jött volna. Tett két bizonytalan lépést, aztán két határozottat, majd hirtelen visszafordította Mir aggodalmas hangja.
– Rer! Ne feledd, hogy improvizálnod kell! Az instrukciók nem vonatkoznak erre a helyzetre. Úgy kell tenned, mintha legyőzted volna a halált.
– Tisztában vagyok vele. Xax jelentéseiből alakítottam ki a személyiségi jegyeimet. Majd az eddigiekből következtetem ki a további lépéseket is. Na, viszlát!
A sietősen távozó alakot „elnyelte” a szájként összezáródó ajtó. A két visszamaradt férfira ismét ráborult a hajó sajátos csendje meg fényviszonya. Aol addig tartotta kezét a záró gombon, míg minden rés el nem tűnt a falban. Közben társát bámulta kutatón. Mir arcán még az árnyékok sem tudták elfedni a nyugtalanság ráncait. Amikor megszólalt, fojtott hangja nagyszerű összhangban volt az űrhajó csendes lüktetésével.
– Most, hogy egyszer már meghalt, aztán pedig feltámadt, hogyan fogják nevezni az emberek? Mi lesz a neve?
– Gondolom ugyanaz – felelte Aol közönyösen. – Jézus.
