Szabó Attila Tamás
A szeánsz
Hello, édes!… Még nem alszol?… Bocs, hogy ilyen későn jöttem, de a fiúkkal bedobtunk egy sört, aztán meg Bernstin elkottyantotta, hogy a közelben éppen szeánszot tart valami híres médium. Tudod, mi volt? Kitaláltam, hogy ugorjunk át hozzá, és égessük be a vénasszonyt. Sikerült. Ne mondj semmit, ezt hallgasd meg!… Ha-ha-ha… Kár, hogy nem voltál ott. Illetve mégis… Ha-ha… Nagyon szomorú arcot vágtunk, a vénasszony pedig gyanútlanul, undorítóan nyájaskodva invitált be bennünket… Hú, a francba, nem vettem le a cipőm odakint. Majd holnap én porszívózom, jó?… Valaki hogyan képes a hülyeséget ennyire megjátszani? Hogy nem vörösödik el a képe az ilyennek… Csak alig bírtuk visszatartani a röhögést. Ráadásul elég sokan voltak nála, mind gazdagok meg öregek, nagyon komoly, átszellemült fejjel. De, gondoltuk, sebaj, legalább nyilvános lesz a lejáratás. Sokkal jobb, lehet, hogy holnap benne leszünk az újságban. De tényleg! Forester akart visszakozni a lámpaláza miatt, tudod milyen. Szerencsére elég sör volt már bennünk, amúgy talán én is megszeppenek… Na mindegy… Szóval… leültünk mi is az asztal köré. Annyira szomorú fejet vágtam, hogy a vénasszony, tudod aaaö… izé… médium azonnal megkérdezte, mi a baj. Erre én… bocsi, szívi, így utólag… beadtam neki, hogy ma egy éve halt meg a feleségem, nagyon hiányzik meg minden, és a barátaim ajánlották őt, hátha segíthet, hogy beszélhessek vele a túlvilágról… Ha-ha-ha-ha-ha… Hogy akkor hogy bírtam ki röhögés nélkül! Szerintem a sör miatt nagyon bele tudtam élni magam… Ne haragudj, bogárka! Csak vicc volt, nagyon szeretlek… Na szóval, utána jöttek a hókuszpókuszok, tudod a szokásos idétlenségek, mint a filmekben;… nem mertem ránézni a többiekre, mert nagyon égő volt még így is. Na, de a legjobb az volt, amikor a vénasszony transzban elkezdett vonaglani. Hát azon lepadlóztam. Ott már tényleg vigyorogtam… ha-ha-ha…, szerencsére mindenki azt a hülyét bámulta. Utána meg elkezdett vékony hangon sápítozni, mintha te beszélnél belőle. Ja, persze előtte beadta nekünk, hogy ő a közvetítő a mi világunk meg a túlvilág között, de ne féljünk, mert utána semmire sem fog emlékezni. Persze. Annyira hihetetlenül nevetséges volt az egész, hogy egy pillanatra nem tűnt jó ötletnek a móka, mert szinte megalázó volt. Főleg így, hogy én voltam a középpontban… Szóval aztán a vénasszony köszönt nekem az elmásított hangján, hogy szia Brad…; tényleg, nem is emlékszem, megmondtam-e neki a nevem. Nyílván. Szia, Brad, sajnálom, hogy már csak így találkozhatunk, babla-babla, hiányozni fogsz, nem így terveztük, meg minden. De amit ezután mondott, az volt nagyon nem semmi. Azt hápogta, hogy neked sok súlyos bűnért kell bocsánatot kérned tőlem, mert sosem szerettél igazán…, hogy TE nem szerettél ENGEM… ha-ha-ha…, meg még meg is csaltál, sőt a kisebbik gyerek nem tőlem van, bocsáss meg, most vezeklek a bűneimért… Ha-ha-ha… Utána, hogy kirobbant belőlünk a röhögés és megmondtuk, hogy kamu volt az egész, szó szerint kidobtak minket, meg rendőrt akartak hívni. Egy páran leálltak ugyan ordítozni a vénasszonnyal, meg a pénzüket követelték vissza, az volt a legjobb rész, de a többség, a fanatikus hülyék még akkor is mellette agitáltak, az meg nem értett semmit, csak riadtan meresztgette a vizenyős szemét. Kár, hogy nem lehettél ott. De azért ugye nem haragszol, drágám?… Drágám?… Drágám!
