Egy olyan moslék, igazi new englandi este volt, valamikor októberben, és 10 éve, pénz nincs, rikácsoló magyar feleség van, szóval az utolsó öt dolláromon venni akartam valami sört, vagy vodkát, valamit, ami kicsit elhülyít, és messze dob ebből a baszásból, amit azok a marhák világnak neveznek. Én maradok a szar kifejezésnél, mert nekem ez is jó, nem vagyok beképzelt. Hónom alatt a differenciálegyenletek tankönyvvel, mert hogy éppen egyetemre jártam, a soha senki által nem hallott URI-ra, amit persze nem fejezhettem be, mert a segédmunka, zsákot pakolni a dokkon, az az igazi, és férfias, meg különben is, ha zsákolok, akkor azt ígérte a nő, hogy nem dug a szomszéd TBC-s, nemrég disszidált budapesti családapával, aki fullad, és a lépcsőház falára köpi a taknyot a tüdejéből, meg örökké áll az izéje, oszt az marha jó, mert amatőr szobrászművész, és különben is ősmagyar nemes, híres törökverő családból származik. A záhonyiak szülötte, és asztmás.
A Baby Head, ez lett a Rocket új neve, leblombálva, veszekszem a félcigány gyerekkel az ajtóban, de nem enged be az istennek se, hiába mondom, hogy részeg akarok lenni, meg magyar vagyok, és leharaptatom vele a farkam felső harmadát, mert mondom magyar vagyok, meg menjen Malt Liqueurt szopogatni a Gettoba, viszont rendes volt mind a négy hirtelen kilépő félvér rendező, mert nem lettem leverve.
Jó emberek ők, és táncolnak, a marhája az utcán táncolt a Nirvanara. Nagyon jó lett a hangulatom. Hastánc, szexi csípőlengetés, popsi kinyomva, és imitáltam, hogy meg fogom dugni, ha itt incselkedik, de mondom jó emberek voltak, egész este megúsztam verés nélkül.
Bent iszonyú zűrzavar, vértköpő ordítások, törések hangjai. Az utcán kint vibrál a levegő. Szemem fennakad, szám lecsüng, hideg futkos rajtam össze-vissza,meredek abba a marha pofájába.
“Hey, asshole, what the fuck is that?!”
“You don’t know man? It’s the Nirvana shit.”
Akkor most magyarul:
“Hé, te seggfej, mi a picsa ez?”
“Valami Nirvana, vagy mi a baszás.”
Többet nem szóltunk egymáshoz, a buzi, szexi táncával már nem is létezett többé, meg különben is, dögöljön meg.
Nem hallottam még soha azelőtt a Nirvánáról, meg nem is érdekelt semmi, mert a feleség, az a kurva, meg rohadék, de éreztem, hogy valami visz magával, nem hagy egyszerűen békén, és azt az érzést érzem, mint valamikor 1982-ben, mikor kivertük koncertről a rendőrséget. Azaz extázist. Kint az utcán, egy szatyorral a kézben, a koszos, összeszart kapualjban, szemüket meresztő félvérek gusztustalan pillantásainak kereszttüzében.
Boldog voltam. Amerikában először. Fantasztikus volt. Bent a tomboló tömeg, az önmagát megsemmisítő zenekar, kint pedig én, az élvezettől fejét a repedt deszkafalon szétverő magyar fasz, aki élvez. Egyszerűen élvez. Elomlik a zenében, a sáros szutykot rugdossa maga körül, nyög, nyüszít, röhögnek rajta, és boldog.
Mert egy marha.
Mert egy Amerikába zuhant magyar punk.
