- Péterffy úr, kérem, hagyja abba...
- Nem! Nem! Tudom mit akarnak tõlem: hogy megtörjek! Nem!
- Péterffy úr, kérem... Itt senki sem akar Önnek ártani. Jöjjön szépen, lassan visszaballagunk a szobájába, és megebédelhet...
- Nem! Mondom, hogy nem! Meg akar mérgezni, tudom én, az életemre tör!
- Uram, kérem...
- Én gonosz vagyok, tudta? Hatalmas, és erõs, és legyõzhetetlen!
- Péterffy úr...
- Látja ezt? Ez fél tõlem!
Csipogás hallatszik.
- Péterffy úr, tegye le azt a gumikacsát, és kérem, jöjjön velem...
- Nem, nem jövök! - Csönd. - Nem, ne jöjjön közelebb, vagy... Vagy ennek vége!
Sok csipogás.
- Péterffy úr! Adja oda azt a kacsát, és menjünk!
- Nem! Õ az én... Az én... Az én túszom! Igen! Igen! Milyen szívtelen maga? Nem hallja, hogyan szenved?
Csipogások.
- Tudja mit, Péterffy úr? Mi lenne, ha velem jönne, és hozná magával a kacsát?
Elgondolkodik.
- Talán. De õ velem marad! És ha bárki valami rossz lépést tesz...
Hosszú, elhaló csipogás.
- Rendben van, rendben. Jöjjön, Péterffy úr.
Léptek zaja, egyik csoszog, másik kopog.
- Állj!
Sok-sok csipogás.
- Péterffy úr! - Sóhaj. - Kérem, uram, jöjjön már!
- Nem! Maga hazudott nekem!
Türelmetlenül. - Hogyan? Mire gondol, Péterffy úr? Kérem, ne bolondozzon! Mennünk kell!
- Nem! - Csipogások. - Nem! Azt mondta, hogy a szobámhoz fog vinni! De a szobám nem erre van! Hová visz? Hová?!
- Péterffy úr, higgye el, a szobájába viszem! Edit nõvér most viszi be a finom csirkehúslevest, látja? - Távoli léptek zaja. - Úgy, ni, nem megmondtam? Jöjjön Péterffy úr, nem akarja, hogy kihűljön, ugye? Menjünk.
Csönd. - Rendben. De a túszom nem kap! He he he, nem ám! - Csipogások. - Gonosz vagyok, rém-rettenetesen gonosz, nemde? He he he!
- Igen, Péterffy úr, Ön nagyon gonosz ember. Jöjjön szépen.
Léptek zaja, egyik csoszog, másik kopog.
- Várjon!
- Most meg mi van, Péterffy úr? Alig pár lépés van hátra...
- Nem! Ez nem a szobám!
- Hát miért ne lenne az, Péterffy úr? Jöjjön...
- Nem, ez nem az!
Csipogások.
- Péterffy úr...
Csipogások.
- Péterffy úr, adja ide azt a kacsát!
Csipogások.
- Péterffy úr! A kacsát!
Csipogások. Döngõ léptek zaja.
- Mária nõvér? Mi a gond?
- Ó, Róbert, jaj de örülök Önnek! Péterffy úr... - Csipogások. - Nem akar a szobájába jönni.
- Valóban? Miért nem?
Halkan - Tudja, hogy nem az õ szobája felé tartunk.
Suttogva - Mibõl jött rá? Nem õrült a krapek?
Halkan - De igen. Úgy tûnik, ez valahogy mégis feltűnt neki...
Suttogva - Akkor mi legyen?
Halkan - Kérem... Hozza utánam. Üsse le, ha kell.
Suttogva - De a doktor úr megtiltotta...
Halkan - Nem baj, Róbert. Így idõt spórolunk.
Suttogva - ... Rendben.
Léptek zaja, egyik kopog, másik döng.
- Péterffy úr!
Csipogások.
- Kérem, Péterffy úr, nézzen ide!
Csipogások. - Mikor visznek már a szobámba? - A férfira néz. - És maga meg kicsoda?
Édes-kedvesen - Ez itt Róbert, Péterffy úr. Õ segít majd, hogy megtaláljuk a szobáját.
Morogva - Végre! Remélem finom levest kapok! A túszom élete függ tõle! - Csipogások. - Majd lassan eszem elõtte! Igen! Hadd szenvedjen! He he he! Gonosz vagyok nagyon, nemde?
- Hát persze, hogy az, Péterffy úr! - Halkan, oldalra - Róbert, kérem, segítsen.
- Ahogy óhajtja, Mária nõvér.
Rémülten. - Mit akar? Menjen innen! - Csipogások. - Azt mondtam, hagyjon! Eresszen! A túszom nem érdekli? Megölhetném! - Csipogások. - Engedjen! - Csipogások. - Engedjen!!
Csattanás. Hosszú, elhaló csipogás.
- Köszönöm, Róbert. Hozza. A kacsa maradhat, az idegeimre ment!
Hosszú csönd, majd sóhaj. - Ahogy óhajtja, Mária nõvér.
Léptek zaja, egyik kopog, másik döng.
- Hova tegyem, nõvér?
- Oda, az ágyra, ha kérhetném. A bilincseket tegye a szekrényre. Az elektródák maradhatnak, majd kelleni fognak pár perc múlva.
- ...Rendben.
Ágynyikorgás.
- Köszönöm, Róbert. Kérem, ébressze fel.
- Miképp, nõvér?
- Egy pofon megteszi. Siessen, ebédszünet tíz perc múlva.
- Biztos benne, nõvér? A doktor úr ezt végképp...
- Tegye, amit mondtam, Róbert. Így lesz a legjobb!
- ...Rendben.
Csattanás.
- Semmi...
- Újra, Róbert! Nincs sok idõnk.
Csattanás.
- Mária nõvér, ez nem tehet túl sok jót...
Komoran - Róbert! Még egyszer! Higgyen nekem, ez a legjobb amit tehet!
Csattanás.
Halkan - Mi...? Mi az? Hol vagyok?
Édesen - Péterffy úr! Semmi baj, a szobájában van. Elcsúszott, emlékszik?
- Elcsúsztam? Én...?
- Igen, Péterffy úr. Elcsúszott. De most már minden rendben van, látja? Mindjárt hozzuk a levesét. Nagyon finom!
- Az jó lesz... - Hirtelen felül. - Várjunk! - Körbenéz. - Ez nem a szobám! Hol vagyok?!
Ágynyikorgás, majd csoszogó léptek.
- Róbert! Fogja meg!
Nyekkenés.
- Úgy! Tegye vissza az ágyra! A bilincseket! Használja a bilincseket!
- Mária nõvér, szerintem ez nem jó ötlet...
- Tegye amit mondtam!
Kattanások.
- Mit akarnak tõlem? - Kapálódzik. - A túszom! Hol van a túszom! Hozzák ide, vagy... Vagy...
Édesen - Vagy mi lesz, Péterffy úr?
Csönd.
- Úgy, Péterffy úr. Mindjárt itt a leves. De elõtte, mit szólna egy kis bizsergéshez?
Rémülten - Nem! Azt nem teheti! Engedjen!
- Na, na, Péterffy úr, maradjon csöndben. Róbert, hozza a készüléket.
Halkan - Mária nõvér, a doktor úr nem helyeselné ezt...
- Kérdeztem Önt, Róbert? Hozza ide. A doktor úr egy idióta, nem tudja, hogyan kell egy pacienssel bánni.
Halkan - Mária...
- Azt mondtam hozza!
Léptek zaja, kerekek nyikorgása.
- Köszönöm, Róbert. Most pedig erõsítse rá az elektródákat.
- Ne, ne! Hagyjon! Megráz! Fáj!
Édesen - Maradjon csöndben, Péterffy úr. Nemsoká túl lesz rajta.
- Nem! - Vergõdik. - A túszom! A túszom! Hol van a túszom!?
Hangosan - Róbert, erõsítse rá az elektródákat!
- Nõvér...
- Tegye meg, vagy kirúgom! A segédeket én rúghatom ki, mint fõnõvér!
Csönd, rémült zihálás.
- Tegye fel rá azokat az átkozott elektródákat, most!
Cuppanások, kattanások.
- Ügyes volt, Róbert! Elmehet. Nem akarja ezt látni, szerintem.
Sóhaj. - Nem, nem akarom.
- Akkor mire vár? Menjen!
- Igen. - Döngõ léptek az ágy mellé, majd suttogva. - Péterffy úr. Kitartás, rendben? Tessék.
Halk csipogás.
- ...A túszom! A túszom! - Csipogások. - Ha! Becsaptam! Átvertem! Így már biztosan elengednek! Itt a túszom! Nem mernek semmit sem tenni, most, hogy újra van túszom! - Csipogások.
Fejét megcsóválja. - Jó lenne, nem, Péterffy úr? Mennem kell. Majd Önért jövök ebédszünet alatt, rendben?
Döngõ léptek, halkulva, ki a szobából.
Gonosz nevetés. - Már most is vihet! Itt a túszom. Már most is vihet! - Csipogás, közben a nõvérre néz. - He he he! Milyen gonosz vagyok, nemde nõvér? Itt a túszom, el kell engednie! Itt a túszom! Gonosz vagyok, rettenetesen gonosz!
Édesen, a generátor zaja mellett - Igen, Péterffy úr. Ön rettenetesen gonosz!
