I. Felvonás: A játszótér

Épül a játszótér. A Gépüzem összeszerelő brigádja vállalta ezt a szombati műszakot, mivel már csak a játékokat, mászókákat, hintákat kell összeállítani. Ebben az évben is szeretnék elnyerni a Kiváló Brigád címet! Ha most harmadszorra is sikerül, komolyabb pénzjutalom is várható. Legalább is azt ígérte a szakszervezettől a Misi. Bár az is igaz, hogy mondott ő már hasonlókat, meg még különbeket is. Többnyire fele sem igaz.
Lacit mindenki ismeri ezen a környéken, ezért csak úgy emlegetik, hogy "a Lovi", mivel Lovász Laci a neve. Itt nőtt fel, s itt élt 16 éves koráig amíg el nem került inasnak a Rétfalvi Ádám műhelyébe lakatosnak. Akkoriban költöztek a korán megözvegyült anyjával (leánykori nevén: Kozák Etelka) a város túlsó végébe, egy aprócska szoba-konyhás panelba a második emeletre. Az inas évek után került sor a hegesztői vizsgára. Manapság is hegesztőként dolgozik ahol ehhez ő ért a legjobban. Apja büszke lenne rá - az Isten nyugosztalja szegényt -, hogy az első hegesztő a brigádban, de az anyja mindig haragudott ezért az apjára amiért melóst nevelt a fiából. Azt szerette volna, ha inkább továbbtanul az elemi után valamelyik gimnáziumban. "Elég cseléd meg munkás volt már ebben a családban!" -szokta a fejükhöz vágni. Mi tagadás, Lacinak se volt ínyére a tanulás, szerette mindig kivágni magát az anyja előtt, ha tanulásról volt szó. Hát így alakult, hogy csak az lett belőle, ami. De azért mégis csak ő az első hegesztő. Lacinak égett a munka a keze alatt. Sokan még irigylik is érte. Minden versenyt ő nyer már negyedik éve. A társai már cukkolták is, ha jövőre benevez akkor neki külön számot indítanak. Átengedhetné már a helyezést és a velejárót.
- Miféle pénzjutalmat! - replikázott ilyenkor velük!
- Ebből még egy tisztességes öltözetre sem telik, amit fel tudnék húzni, ha el akarnék menni táncolni vagy színházba. Színházba! Nafene! - Ezt igazából ő sem gondolta komolyan. Utoljára a brigáddal volt, amikor közéjük került az első évben. Akkor a szomszéd Joli férjétől kérte kölcsön az öltözetet.
Titkon azért azt ígérgette magának: várjatok csak felkerülök én még Pestre is, majd meglátjátok! Ott aztán nem holmi játszóterek mászókáit kell hegeszteni szombatonként. Mindig magas házakon szeretett volna dolgozni. Vagy az is lehet, hogy megfogadja az anyja tanácsát és beiratkozik az estibe. Az lenne ám a jó. Hej, ha annak idején szót fogadott volna! De ő inkább focizni ment lámpagyújtásig.
Időközben fogytak a teherautóról, bent az üzemben már előkészített - feldarabolt és hajlított - csövek, merevítők és lassan kezdte a tér elnyerni arculatát. Minden játszótérnek, így ennek is hangulata, valami atmoszférája van, lesz. Fene tudja mi okozza, a játékok, a fák, az emberek amelyek itt megfordulnak vagy mind együtt. Ahogy halad feljebb a nap, egyre jobban gyöngyözik a homlok. Néha a szemét is megcsípi. Ilyenkor Laci töröl egyet - egy darabig kibírható. Még egy óra és itt az ebéd. Az üzem konyhájáról kihozzák kivételesen, bár ez nem bevett szokás. A Misi intézte mert jóban van mindenkivel aki számít, meg valami fejes rokona is van valahol. Más alkalmakkor csak a hazai volt.
- Ebéd! - Kiáltotta valamelyikük. Elvtársak itt a jó meleg gulyás. Mindenkinek lottyintottak egy jó adagot a tányérjába, amelyeket szintén a konyháról hoztak. Pihenés közben előkerülnek a viccek, néha még a csúnyábbak is.
- Mit mond a rendőr... - kérdezi valamelyik, de Laci gondolatai már máshol járnak...
Mégis csak meg kellene fogadnia az anyja tanácsát és beiratkozik az estibe. Ugyan kedveli a többieket, de azért jobb lenne most máshol...
- Elvtársak! Ma ezt be kell fejeznünk! - szól a szakszervezet,- mintha eddig is összetörte volna magát! Bár a meleg leves amit intézett nem esett rosszul, mitagadás.
Újból nekiálltak, nem mondhatni, hogy újult erővel. Ismét magára maradt gondolataival. Társai élcelődéseit már csak távolról hallotta...
Jó kis játszótér lesz ez! Bár én úgy hagytam volna, ahogy volt. Birtokba veszik majd szemben a Mariskáék gyerekei - nem is tudom hányan vannak mára a nyomorultak-, meg az elsőről a Józsikáék és a Herke Ádám fiai. Mindegyiket ismeri hiszen valamikor ő is itt játszott együtt a szüleikkel. Akkor még ezt grundnak hívták és egy nagy domb volt középen. Azon szánkáztak minden télen lefelé, néha még hason fekve is. Ilyenkor mindig szidta az anyja, ha látta:
- Meglásd, egyszer még neki mész egy fának! - de neki aztán mondhatta. Azok voltak ám a remek idők, akkor volt érdemes élni. Na sebaj! Más szelek fújnak. Itt és most kell ezeket a csöveket elintézni. A díszítést, - a festést - elvégzik majd a tanoncok, ráaggatják majd az újságból csavart kis zászlócskákat, hogy ne ragadjon rájuk senki...

- Vége -

Cím: Csövek, terek, emberek
Kategória: Novella
Alkategória:
Szerző: Horváth Géza
Beküldve: December 8th 2004
Elolvasva: 1250 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Novella főoldalára | Megjegyzés küldése ]