| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Álomhalál |
|
 |
Sokszor hallottam már ismerősöktől, ismeretlenektől, hogy az élet milyen nehéz. Már jómagam is lassan hittem benne, míg nem találkoztam közvetlen közelről a halállal. |
Ha valami nagyon nehéz az életben, az, pont a halál.
Édesapám erős, egészséges, minden betegséget legyőző ember volt világ életében. Büszke volt, hogy őt elkerülik a bajok, bár vigyázott is rá, hogy így legyen. Nem voltak káros szenvedélyei. Az életet merészen, de okosan élte. Egy napon mégis megtalálta egy rosszízű szó, melyet egy orvos mondott ki rá: RÁK.
Az első reakciója a hitetlenkedés és a döbbenet volt. Vele ilyen megtörténhet? Mindenki mással igen, de vele?
A következő az elkeseredés, melyet nagyon gyorsan követett a tenni akarás, a küzdelem. Ő felvette a kesztyűt, melyet arcába vágott a sors.
Nehéz hónapok következtek: orvostól orvosig, természetgyógyásztól természetgyógyászig, kuruzslótól kuruzslóig. El kezdett olyan dolgokban is hinni, amiket addig kinevetett, bolondságnak tartott. És még valamit kezdett el: félni. Félni az elmúlástól. Félni a teljes megsemmisüléstől.
Addig nem volt vallásos, azaz nem gyakorolta, mióta a keresztvíz alá tartották. De attól a naptól foglalkoztatta a kérdés, hogy mi lesz azután…?
A betegség pedig napról napra gyengítette. Először az életkedvét szívta el, azután az étvágyát, majd szépen, fokozatosan az erejét is elvette. Helyette fájdalmat adott, egyre mélyebb, egyre elviselhetetlenebb fájdalmat.
A tudatát viszont végig meghagyta.
Látta szerettei szemében a féltést, az aggódást, és a bánatot. Tudta, hogy nekik végig kell majd nézniük a haláltusáját, melyet meg kell majd vívnia. Sajnálta őket ezért.
Mielőtt még elveszítette volna hatalmát a saját tudata fölött, megkérdezte a kezelőorvosát, hogy Magyarországon miért nem engedélyezik az eutanáziát? Miért nem tesznek valamit az orvosok, hogy az utolsó napokat, heteket ne kelljen végig szenvednie a betegnek, és ezzel a hozzátartozóknak is?
Az orvos először csak hallgatott, majd megpróbálta megmagyarázni, gyógyíthatatlan betegének:
Ők az életre tettek esküt, és ezt nem szeghetik meg, még akkor sem, ha tudják, hogy a vég napjainak már közük nincs az élethez. Amikor már a küzdelem teljesen egyoldalúvá válik, és nem lehet elkerülni a halál kaszáját, akkor is meg van kötve a kezük. Nem játszhatnak Istent! Nem mondhatják ki ők, hogy ennyi volt, nincs tovább!
Ők is emberek… ezt a döntést senki sem követelheti ki tőlük.
Gyarló az ember… visszaélhet vele.
Keserűen gondolok ezekre a szavakra. Tényleg ennyire rossz lenne az ember, hogy még a kegyelemre is képtelen, hogy abból is csak a rosszat hozná ki? Mikor jutunk el oda, amikor az emberiesség felül kerekedik az érdekeken, az üzleten? Lesz-e idő, amikor nem kell majd félelemmel gondolni a fájdalmas halálra? Mikor érik meg az emberiség erre? Az "Álomhalál" csak álom marad?
|
Ideje: Augusztus 07, vasárnap, 21:51:27 - Jodieline
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Álomhalál" | Belépés/Regisztráció | 15 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Álomhalál (Pontok: 1)
- Netelka Ideje: Augusztus 07, vasárnap, 22:17:44
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Vékony jég ez az "álomhalál". Megértem az érzéseidet, és megértem édesapádét is. De önző leszek, magam sem akarnék szenvedni úgy, hogy tudván tudom, csak rosszabb lesz már nekem is és a szeretteimnek is. Én is hiszek az "álomhalál" létjogosultságában, hogy ép, tiszta tudattal eldönthesse valaki: nem akar már tovább vegetálni és nem akar több fájdalmat. Hogy mi a megoldás? Fogalmam sincs. Akik arra hivatkoznak, hogy az ember gyarló, és visszaélhet vele - tényleg szomorú, hogy elsőként ez a gondolat merül fel. Nehéz ez. Se nem fehér, se nem fekete. Mint egy fekete lyuk, ami nem is az, ami. Köszönöm, hogy elgondolkodtattál, Jodie. Azt hiszem, ezen még sokáig lehet elmélkedni, mert holnap, holnaputánra biztos nem lesz meg rá a valódi válasz. |
- Re: Álomhalál - Jodieline Ideje: Augusztus 07, vasárnap, 23:03:01
|
|
|
|
|
Re: Álomhalál (Pontok: 1)
- Atlantiszi Ideje: Augusztus 07, vasárnap, 22:25:04
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kemény dolog ez, valóban. Mellőlem már sok idős ember ment el. És több fiatalabb is, és volt, aki csak majdnem.
Azt hiszem, egy nagyon idős, nagyon beteg ember esetében már tényleg nincs remény a felépülésre, de esetleg átmeneti javulás még elképzelhető. Minek? Miért kell hagyni szenvedni? És meddig? Nem tudom. De vannak, akik az utolsó percig harcolnak, nem fásulnak bele, nem adják fel, és minden percnek örülnek, amit még az innenső oldalon tölthetnek, akkor is, ha embertelenül fájdalmas, akkor is, ha tudják, már csak napok kérdése a határ átlépése. Hátha van még valami fontos, amit eddig nem mondtak el, és másnap, ha egy kicsit jobban lesznek, elmondhatják. Még megtehetik. Még egyszer kezet szoríthatnak a gyermekeikkel, még egyszer utoljára magukba szívhatják, égethetik unokáik mosolyát, még adhatnak egy bágyadt, erőtlen, de szeretettel teli simogatást a szeretteiknek. Ha tudatuknál vannak. Ha nem, akkor talán még egy villanásnyira visszatérhet a tudatuk, még az utolsó pillanatban is, és akkor megtehetik. Még üzenhetnek, akár csak a tekintetükkel is.
Mondom, sok öreget láttam elmenni. A túloldalra átlépni is láttam kettőt. Boldogan mentek el, a kezemet szorítva, kimondhatatlan szeretettel a tekintetükben. És élni akartak az utolsó lehetséges pillanatig. Meg még azon túl is.
A fiatalabbak esetében pedig ott a remény... nem egy, a csodával határos gyógyulásról is tudok, a közvetlen környezetemben estek meg. Fél éves kómából épült fel az egyik fiam egyik barátja. Pedig az orvosok, sőt, még a saját szülei is beletörődtek már a változtathatatlannak látszó végbe. És mégis. A fiú fél év után magához tért, 1 évig rehabilitációs intézetben volt, tolókocsiban, teljesen bénán és némán, 3 évig tartott, míg újra megtanult járni és beszélni. Balesete után 6 évvel leérettségizett. (A baleset éppen az érettségije előtt történt) Jelenleg, csaknem 10 évvel a balesete után, egy picit húzza az egyik lábát, és egy egészen kicsit olyan az arca, mintha enyhe agyvérzése lett volna. Az elmúlt évek során elvégzett e
A hozzászólás folytatása... |
- Re: Álomhalál - Jodieline Ideje: Augusztus 07, vasárnap, 23:08:21
- Re: Álomhalál - Atlantiszi Ideje: Augusztus 07, vasárnap, 23:25:22
|
|
|
|
|
Re: Álomhalál (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Augusztus 07, vasárnap, 22:42:31
(Adatok | Üzenet küldése) | | Kedves Jodeline! Egyhúron pendülünk.Én a Szép halálban és a Kimúlás jogában ezeket a gondolatokat vetettem fel.Nem értek egyet az ember értelmetlen ,szenvedésekkel teli életbentartásával.Szépe,líraian fogalmaztad meg az érzéseidet. Szeretettel:Bogumil |
- Re: Álomhalál - Jodieline Ideje: Augusztus 07, vasárnap, 23:14:00
|
|
|
|
|
Re: Álomhalál (Pontok: 1)
- mango Ideje: Augusztus 07, vasárnap, 23:02:38
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | ...de nehéz kérdés ez,kedves Jodie... Én is amellett kardoskodom a magam halk módján, hogy ENGEM hagyjanak meghalni akkor, amikor ÉN AZT AKAROM...
...de más életével sáfárkodni - nem merném venni a bátorságot...
Szívem szerint én elengedném azt, aki nagyon el akar már menni e földi létből: de ekkor lehurrognak...Pedig én ebben hiszek....
Nehéz ügy ez...
|
- Re: Álomhalál - Jodieline Ideje: Augusztus 07, vasárnap, 23:22:25
|
|
|
|
|
Re: Álomhalál (Pontok: 1)
- csingi Ideje: Augusztus 08, hétfő, 09:43:24
(Adatok | Üzenet küldése) | | Az euthanázia nagyon kényes ügy, megértem az orvost is, a beteget is. Prózaian mindössze annyit mondanék, hogy nem törekednék a mesterséges életben tartásra. Ez talán nem ellenkezik a hippokratészi esküvel, és megmarad az ember méltósága is. Ez nemcsak a gyógyíthatatlan betegekre vonatkozik, hanem az életre képtelen emberekre is. Ám ez nemcsak lelkiismereti kérdés, hanem a kőkeményen az üzlet által kialakított morálé is.Sajnos. |
|
|
|
|
|
Re: Álomhalál (Pontok: 1)
- hori (horiQKACmailpontPONThu) Ideje: Augusztus 08, hétfő, 12:15:56
(Adatok | Üzenet küldése) | Amíg az ember nem nézi végig a halált, és nem látja az irdatlan fájdalmakat, ami hozzá vezet, addig nem érti meg azt, hogy jobb meghalni emberként, mint roncsként, hörögve egy hideg kórteremben, a rokonok sajnálata közepette.
Ha arra kerülne a sor, szeretnék erőt érezni magamban és szeretnék dönteni a sorsomról. Remélem ehhez Istenem erőd ad majd hozzá! (S remélem, addigra a törvények is változnak.)
(hori)
|
|
|
|
|
|
|
