| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Sztori: A kizökkent idő meséi 3. - Készültség |
|
 |
Felugatnak a rohamosztag kutyái, amikor a vonat az állomásra gördül és megáll. |
Üvegkalitkájában a szolgálatos kisasszony lefojtja tenyerével a mikrofont, kihajol a tolóablakon: ránc fut fel homlokán, rezeg az arany a fülcimpájában.
– Erre kell felszállnom..? – kérdezem.
Nem felel. Csak a fékekből szökő levegőt hallani, ahogy sziszeg a kocsik alatt.
Percek múlva nyílik csak ki a vagonajtó. Fehér ruhás lány áll a fémkeretben, mint a fény egy cseppje, melyet kipréselt magából a vagonhomály. Ő az egyetlen érkező. Egyik karján gipszkötés, a másikkal a kapaszkodórudat fogja. A lépcsőre lép. Szinte csüng a rúdon, lábfejét előrefeszítve; bokáján szaporán lüktet egy kicsi ér. Rezzen a haja, lelép a földre. Gyanútlanul emeli tekintetét az előtte állókra.
Megpillantja a fegyveres kordont. A felhúzott ínyű kutyákat. A célzó szemek tűfényét. A lyukat a rámeredő puskacsőben. Keze lecsúszik a kapaszkodórúdról. Gondolatban kisimítja még talán a szoknya ráncait, befejezi az érkezés mozdulatait, testét azonban visszarántja: a rúd után kap, koppan a vason a gipszkötés. Felugrik a lépcsőre. Arcán ijedt körök gyűrűznek.
Az őrnagy felnevet. Kiüríti revolverét, elcsattintja, és a tokba dugja. Feltolja homlokán a sapkát, előlép a rendőrök mögül, kikerüli a katonákat is. Elsétál a lány előtt, átúsztatja rajta a tekintetét, szórakozottan... Fejét ingatva fütyörész közben, s a kocsiablakok tükrében mintha csupán azt vizsgálná, jól borotválta-e ma a borbély..? Peckesen lépdel el a lány előtt, aki, íme, csak egy fényfolt e pillanatfelvételen, fakó és veszélytelen. Pár lépéssel odébb megáll, végigsimít sercegő állán, kiköp, jó messzire, majd megperdül a sarkán, és ripacskodva széttárja karját:
– Voilà..! – jelzi a mozdulat. – Nos..? Nem harap..! – és meghajol picit, mint egy állatidomár a mutatvány után, majd gúnyosan bólint a vigyázzban álló vasutasnak, aki feszesre rántja zubbonya alját; biccent a karszalagosnak, az osztagparancsnoknak... Elmosolyodik mind. Maguk elé mosolyognak, a salakra. Surrog a kavics: moccan a rendőrök lába, áthelyezik a súlypontot... Arcukba horpad a mosoly. Lenyelik, gyomrukba nyomják. Ráng a válluk, felböffenni készül a röhögés. Arasznyira kileng már a géppisztolyok csöve, ide-oda koccan a tárban egy selejtes golyó.
Elindul a vonat. A lány a kocsi lépcsőjén maradt: nézi az elfutó földet, a kavicsot, a vasakat, a hátráló állomást, a zsugorodó arcokat. Átfehérlik csontja a bőrön, úgy szorítja a rudat. Másik karja aléltan leng a gipszkötésben. Megmoccannak a fásliból kimaradt ujjak: mintha intene. Mintha ujjaival üzenne. Nem tudom, mit jelezhet: eltakarja a kanyarodó szerelvény.
Lefújják a készültséget. „Oszolj..!” – kiált az őrnagy, s e varázsszóra megelevenedik az állókép: pofájukat ráncba rántva összemarakodnak a szolgálati kutyák, hörögve rúgják a salakot. Felbomlik a sorfal: a katonák engem is magukkal sodornak.
Amíg átvergődöm a lefelé fordított csövű fegyverek között és kikeveredem a lazuló szíjak hálójából, egyetlen kérdés marad csupán, amire gondolnom érdemes: a mikrofonra hajoló kisasszony vajon azonnal visszaváltja a jegyemet, vagy előbb a közleményt olvassa fel..?
|
Ideje: Augusztus 10, szerda, 23:47:10 - stevew
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "A kizökkent idő meséi 3. - Készültség" | Belépés/Regisztráció | 1 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: A kizökkent idő meséi 3. - Készültség (Pontok: 1)
- mango Ideje: Augusztus 11, csütörtök, 13:16:46
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | El fogom kezdeni előlről olvasni az írásodat, mert így nem érthetem meg...
Majd még jövök :) |
|
|
|
|
|
|
