| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Sorsok -Emberek –Életek 11 |
|
bogumil
 |
Negyvennyolc évemmel lerokkantosítva a szemétdombra kerülök, mint annyian mások... érzem, hogy nem élem túl.
|
– Még gyenge vagyok – mondja Tibor, s félszegen simít végig izzadó, tar fejbúbján. A mozdulat sete-sutára sikeredett. Itallal kínálom, de visszautasítja.
– Tudod, nem ihatok, nem ehetek, az asszony ölelésétől is tiltva vagyok: kilencféle gyógyszert szedek.
– Szegény barátom – jegyzem meg részvéttel –, keserű kenyér ez neked, az örök mozgalmi embernek. Mondhatnám, sanyarú sors.
– Talán ez volt a baj. Nyolc évig voltam párttitkár és csoportvezető egy frekventált helyen. Egy bolondokházában: a versenyirodán... Nézd, ütközőpont voltam melós és főnökség között. Folyton rajtam csattant az ostor. Nem múlt el nyomtalan a rengeteg társadalmi munka sem: MHSZ, Ifjúgárda, KISZ... szakszervezet satöbbi. Marha voltam, egy címeres ökör, hogy amíg mások a szabadidejükben villákat építettek, nekem még egy víkendházra sem maradt időm...
– Odaadtad a lelkedet a közösségért. Nemes gesztus – legyeztem hiúságát, de ő legyintve szórta átkait múltjára tovább.
– A második szívinfarktust azért kapom, mert a tíz éve készülő víkendházamnak még csak a pincéje, meg az oldalfalai állnak! A tetőszerkezet az esőben rohad, ha még el nem lopták... erre nem volt időm.
– Mert első volt a társadalom, a mozgalom... – tódítottam.
– Mit értem vele, Bogumil! Van egy marxista egyetemem, egy szakosítóm... Kitörölhetem vele a fenekemet! Senki sem respektálja. Örüljek, ha nem köpnek le érte! A volt párttitkárságomról nem is beszélve. Csak a rossz jutott ebből is! Hány embernek segítettem, húztam ki a bajból! Most meg a pofámhoz vagdossák a pártkönyvemet! Fejemre borítják a pártrendszer bűzös kiblijét! Öntenek nyakon a mások szennyesével!
– Ne idegeskedj, Tibikém: igyunk a feltámadásodra! Hogy is érhetett tégedet ekkora szerencsétlenség? Üzemi gondok feszítettek egyfelől, míg a család másfelől... Nemde?
– Nem, nem, otthon minden rendben... – motyogta elbizonytalanodva. Meglátom arcán a tétovázást, s folytatom – Tibikém: ha a család melletted állt volna, ha nem hallottad volna örökké, hogy milyen marha állat vagy, hogy még most is a mozgalomhoz húz a szíved, ha az asszony naponta nem vágja fejedhez párttitkári botlásodat, ha a gyerekek nem nőnek a fejedre, s a sarkadra állva nem hagytad volna, hogy a fejedre csináljanak! Gyilkoljanak a szavaikkal téged, a nemzőjüket! Én tudom, húsz éve ismerlek benneteket: otthon Senki a neved! Az asszony volt előbb párttag, s te csak utána követhetted. Az asszonynak volt előbb jogsija, neked csak évekkel utána! Otthon az örök második ember voltál, s megszégyenített ökör, a pénzkereső barom, egy tulok!
– Így volt... – ingatta busa fejét Tibor, s szeme sarkában egy könnycseppet morzsolt szét...
– Ami volt, elmúlt: most azon gondolkodj, mi lesz ezután! Rendezkedjél be új életedre. Próbálj valami hasznos elfoglaltságot keresni, s ne rágódj a múlton... előre nézz!
– Hát mondasz valamit: le fognak százalékolni. Ettől vannak álmatlan éjszakáim. Ettől szorul el a szívem. A gyerekek kirepülnek. Már nincs rám szükségük. Az asszony fényévnyire járt tőlem mindig, most megint leköröz. Mint férfi, régóta nem kellek neki, most meg aztán el is vagyok tiltva tőle... félek: nagyon félek. Szorongok... érzem, a semmibe hullok!
–Nekem már nincsenek terveim... a családot felneveltem. Negyvennyolc évemmel lerokkantosítva a szemétdombra kerülök, mint sok nyugdíjas társam... én nem élem túl.
– Mit?
– Azt, hogy nem kellek senkinek: se a családomnak, se a társadalomnak. Rokkant kenyérpusztító, parazita leszek! Én, az örökké tenni akaró! Ettől megy fel újra és újra a pumpám.
– És akkor jön egy újabb szívinfarktus, majd még egy, és végül a jótékony halál? Így képzeled?
– Tudsz jobbat?
– Tudok, te Isten marhája! Ne bőgjél itt nekem, mint egy érzékeny Nünüke, egy megözvegyült svábbogár! Még élsz! És örülj az életnek! Tervezz! Gyűjtsél gyufacímkét, sajtpapírt vagy kecskebogyót! De ne hagyd el magad! Tartsd meg magadat a családnak, a társadalomnak. Add át a tapasztalataidat! Nem igaz, hogy nem kellesz senkinek!
–Te tényleg... kellek én még valakinek?
–Adok egy jó tippet: lépj be a MIÉP-be! Harcos, ultrajobboldali, hazafias párt. Van jövője… Szükségük lehet a mozgalomban szerzett tapasztalataidra! Amolyan húzóember lehetnél náluk. Beajánljalak közéjük?
–Azt mondod, lépjek be hozzájuk? Hogy számítanak rám, szükség van a mozgalmi tapasztalataimra...? Újra megmutathatom, mit tud agy virtigli pártépítő káder! Én olyan boldog vagyok, hogy rögtön szívinfarktust kapok az örömtől!
–Na, álljon meg a menet Kovács elvtárs! Önt téglának építjük be a MIÉP-be! Világos a feladat, belülről kell bomlasztani őket. A maga dolga minél több régi párttagunkat beszervezni, általuk sugallva eszement dolgokra rávenni, hülyeségekbe belevinni őket! Aztán ha sikerül belülről felbomlasztani, és süllyesztőbe kerül a MIÉP, akkor…
–Mi lesz azután?
–Mi lenne?
– Belépsz a Kisgazdákhoz, utána a Fideszbe…! Hja pajtikám, így kerek a világ!
|
Ideje: Október 05, szerda, 18:32:01 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Sorsok -Emberek –Életek 11" | Belépés/Regisztráció | 4 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Sorsok -Emberek –Életek 11 (Pontok: 1)
- mango Ideje: Október 05, szerda, 18:43:55
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | ...egy cseppnyi cinizmus, csipetnyi keserűség. Ma már ez nem is meglepő. Sajnos.
Életszagú írás, Bogi.
szeretettel
mango |
|
|
|
|
|
|
