| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Ilyen nincs. És mégis van. |
|
chokito
 |
Ez egy kitalált történet. Mindenféle egyezés a való élettel csak rosszindulatú belemagyarázás!
|
Még valamikor, annó, úgy 4-5 évvel ezelőtt drága jó főnököm úgy döntött, hogy olyan fizetést ad nekem, ami messze magasabb egy átlag munkanélküli, hajlék-, papir- és mindenféle jövedelemtelen emberénél. Hosszas számolgatás, latolgatás után azt sikerült kitalálnia, hogy még meg is fejeli ő az akkortájt kötelezően előírt minimálbért. Na nem nagyon, épp csak annyira, hogy - a tendenciákat ismerve - jó néhány évre letudja az alkalmazotti fizetésemelések gondját. Saját tálalásában ez úgy hangzott, hogy egy több diplomás szemorvos hivatalos fizetése sem sokkal több, pedig az ő munkája mindig szem előtt van. Akkoriban még volt némi esélyem külön, meg plusz munkára, na meg hát már akkor is jól benne voltam a korban, túl nagy ugrálási lehetőségem nem lévén, mit tehettem, lenyeltem a békát. Azóta nyilván a bevált csapaton ne változtass elv alapján - ragaszkodik is ehhez az összeghez. Végülis ... Lehet, hogy igaza van. Nekem is könnyebb, ha legalább ebben a tekintetben nem kell minden évben új számadatokat megjegyeznem. A könyvelő is jól jár, mert egy rubrikával kevesebbet kell módosítania évenként. Arról a tekintélynövelő apróságról nem is beszélve, hogy ismét meggyőződhettem, mennyire jó kezekben van a cég! Hogy mennyire előrelátó, jövőbetekintő a főnököm! Mert bár erősen rezeg már a léc, de a kötelezően (?) előírt minimálbér összege idén januárban még mindig nem érte el azt a szintet, hogy neki emiatt fejfájásos migrénje, gyomorszorulásos lelkiismeretfurdallása legyen.
Év eleje van, tehát az az időszak, amikor az emberek postaládája befizetendő csekkhegyekkel telik meg. Az az időszak, amikor ráadásul mindennek emelkedik az ára, gondosan hozzátéve, hogy csak egy ici-picit, a hivatalosan beismert infláció mértékétől még mindig alaposan elmaradva. S elvárva, hogy ennek örüljünk, s belássuk, milyen piszok rendesek is velünk, hiszen emelhetnének ők akár jóval szemérmetlenebbül is. A gond ott kezdődik, hogy nemigen törödnek (miért is törődnének?) a "sok mákszem mázsát nyom" effektussal. Mert lehet, hogy egyenként, külön-külön nem érik el ezek az emelések a hivatalosan beismert (és ezt nem győzőm hangsúlyozni: HIVATALOSAN BEISMERT, ami ugye messze nem azonos a tapasztalati tényekkel!) infláció mértékét, összességében azonban már érdekesebb a kép.
A szokásos nagy éveleji áremelkedéseken, és életszínvonalam alakulásán elgondolkodva gondoltam, megtréfálom egy picit drága jó kenyéradó gazdámat. Bevettem hát egy jó nagy adag pofátlanság pirulát, a biztonság kedvéért hozzácsaptam még két deci jóféle kerítésszaggatót, s ílymódon felbátorodva időpontot kértem tőle. Sajnos bokros teendői miatt az általa ajánlott időpontra biztosra vehető volt, hogy e doppingszerek hatása köddé vész, a jó mókából nem lesz hát semmi. Szerencsémre éppen kifogyott barátnőjének fogamzásgátlója, na meg a legutóbbi síbalesetekor kiújult teniszkönyöke ismét fájni kezdett, így valakinek azonnal ki kellett szaladnia a patikába. És ha már úgyis arra jár, valamit vehetne vacsorára a főnöknek is, befizethetné a főnök csekkjeit, és elhozhatná a szmokingot a tisztítóból. Az éppen benn lévő alkalmazottak (én, mint fejlesztési igazgatóhelyettes, én, mint gazdasági igazgatóhelyettes, én, mint a továbbképzésekért is felelős HR-es, én, mint a PR osztály felelős vezetője, én, mint a vezérigazgatói titkárság vezetője, én, mint általános ügyintéző, én, mint a cég TMK-sa, én, mint a számítógépek működéséért felelős rendszergazda, én, mint a legközelebbi határidős munka témafelelőse, szervízese, vevőszolgálati ügyintézője, és én, mint a kétkezi hómunkás) közül rám esett a választása, óriási mázlim volt: engem hivatott. Az önbizalom stimulálására hivatott szerek hatottak még, hát aljas módon, visszaélve a főnök szorongatott helyzetével, nyomban célzást tettem az elmúlt évek inflációs tendenciáira. Nem felejtettem el hozzátenni, hogy az előző fizetésrendezésem óta némi víz lefolyt már hazánk főfolyóján is, bár éreztem, hogy ez azért erős volt, félő, hogy épp ezzel lőttem túl a célon. Nos, ő azonnal felvette az "engem megsérteni csak zsebben hordható galaktikus neutronágyúval lehet" pofát (büszkén állíthatom, ezt tőlem tanulta!), s gurgulázó nevetés által előidézett fulladozás közepette csak annyit kérdezett: Dunába vizet? Majd amikor jól kikacagva magunkat ezen poénhegyeken, némileg konszolidálódott a helyzet, szomorúan közölte, hogy sajnos ezek a csúnya, gonosz inflációs ráták őt is igen érzékenyen érintik. Lám, a múlt évben sem jutott el a Bahamák hófödte csúcsaira, pedig orvosai szerint ez míly tanácsos lenne. Be kellett érnie a kifejezetten egészségtelen, zsúfolt, koszos Hawaii unalmas tengerpartjával, miközben irigykedve, de (s bár ez nagyon nem jó szó ide) a jól végzett munka örömével gondolt beosztottaira, akik egész évben itthon élvezhették a jó munkahelyi légkör friss levegőjét. Na meg különben is. Nem akar ő engem megsérteni azzal, hogy külön pénzt ad olyan munkáért, amit szemmel láthatóan örömmel és nagy-nagy kedvvel végzek. Nagyon nem szeretné, ha beosztottjai esetleg úgy éreznék, hogy prostituáltnak tekinti őket, akiknek mindenfélét meg kell tenniük csak azért, mert fizetnek érte. Higgyem el, nekem is igen megalázó érzés lenne, ha ő pénzt adna azért, ami nekem is jó. Halkan megemlítettem neki, hogy nem vagyok egy sértődős fajta, minimum egy kisérletet talán megérdemelne a dolog. "Valóban?" kérdezte, és megpróbálta. Háááát, mit mondjak? Sajnos nem pont abban a formában, ahogy én gondoltam. Tett egy olyan megjegyzést, mely szerint ő - szíve legnagyobb bánatára - fizetésemelésügyben nem tehet ugyan értem semmit (amúgyis ellenkezne elveivel, ha a farok csóválná a kutyát), de részéről nem látja akadályát annak, hogy pénzügyi okokból esetleg más munkahellyel próbálkozzak. Közismerten jó szívemre célozva még hozzátette: azzal pedig egy percig se törődjek, hogy ő belerokkan abba, ha neadjisten sikerrel járnék. Majd megoldja valahogy égő hiányomat. De, ... Mert hát ugye minden ilyen beszélgetés végén jön egy "de". Ő most nagyon rendes lesz hozzám, hajlandó némi kompromisszumra. Hajlandó meg nem történtnek tekinteni ezt a csacska kis nyelvbotlásomat, mellyel több munka helyett több pénzt mondtam, spongyát rá, felejtsük el az egészet. Ő elfelejti nekem, hogy visszaélve közismert szociális érzékével ilyen kéréssel fordultam hozzá, ha megigérem, hogy többé nem teszek ilyet. Neki ennyi is elég lesz. Bááár, ... Így is nehezen fogja túltenni magát a csalódáson, melyet most okoztam neki, de mindent el fog ezért követni. Mert őt úgyis az az áldott jó szíve viszi majd egyszer a sírba. S bár tudja (mint mondta), hogy "a Te korodban egy új munkahely találása nem okozhat gondot", mégis arra kérne, hogy gondoljam meg, és maradjak. Mi több, ha tehetem, most villámgyorsan fáradjak vissza a helyemre, és hogy ugye megértem, ha ezt az itt töltött abszolút holt időt, mely alatt nem haladtam a munkámmal, kénytelen lesz majd levonni a fizetésemből.
Hááát ...
Itt tartunk most. A nagy bevásárló körutat mindenesetre (ma) megúsztam. A fene a randa lógós, munkakerülő természetemet!
És ha bárki is úgy érezné, hogy az itt leírtak akárcsak részben is, illenek a saját helyzetére, gondolkodjon el azon, vajon nem az ő tolerancia szintjével van-e baj? És ha csak egy kicsit is, de gondoljon bele, hozzá képest milyen nehéz is a főnökök élete.
|
Ideje: Január 15, vasárnap, 13:24:02 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Ilyen nincs. És mégis van." | Belépés/Regisztráció | 4 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Ilyen nincs. És mégis van. (Pontok: 1)
- Lacoba Ideje: Január 15, vasárnap, 14:25:38
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Igen! Nálunk itt Nógrádban, már ettől is rosszabb a helyzet. Itt már azt kitalálták, hogy ne kelljen annyit sem adni 4-6 órába veszik vissza ugyanazokat az embereket, akiket néhány hónappal előtte elküldtek. A munka ugyanaz csak egy kicsit gyorsabban kell csinálni. A pénz persze nem gyorsult. Az írásod nagyon is sokaké!!! Sajnos nagyon sokan fogják azt hinni, amire külön felhívtad a figyelmet. HI! |
|
|
|
|
|
Re: Ilyen nincs. És mégis van. (Pontok: 1)
- soman (soman@vodafone.hu) Ideje: Január 16, hétfő, 06:48:55
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Jól megfogalmaztad; ez a mai magyar helyzet, a kiszolgáltatottság, a lábtörlő effektus, remekül fűszerezted a kesernyés humorral. |
|
|
|
|
|
|
