| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Ómagyarul - értenénk-e? |
|
lacoba
 |
Megértené-e egyáltalán egymást a különböző korok magyar embere? |
Sokszor gondolkodom el azon, hogy mi történne, ha mi egyszer csak szembetalálkoznánk az utcán egy honfoglaláskori, vagy éppen egy középkori magyar emberrel. Mi történhetne, mi történne? A régi írások böngészgetése közepette aztán még nagyobbra dagad ebbéli kíváncsiságom. Megértené-e egyáltalán egymást a különböző korok magyar embere? A napokban is módomban volt egy bőröndnyi anyagban dúskálni. Most próbára teszem a Ti értelmezéseteket is, hiszen eredeti (sajnos a hozzám kerülő csak másolat) ómagyar írásmódban közlöm. Néhány nehezebben érthető szó mellé írom csak oda a jelentését az én „ómagyar-magyar szótáramból”. A gondolom latin eredeti írásművet ismeretlen fordító ómagyarította. Egyes feltevések szerint ettől datálódik a Ferences rend megalakítása. Remélem felkelti érdeklődéseteket.
Ett elkezdetik az Remete Szent Pálnak élettye.
Dicsőséges Remete Szent Pálnak életét írta meg Szent Jeronimos doktor csodálatos ő bölcs tudománnyal. Az időben, mikoron írnának sziletetnek utánna kétszázötvenhat esztendőben (Jézus születése után 256), Decius császárnak urasága alatt, mikoron nagy, mondhatatlan nagy háborúság vala ez világon az keresztyének ellen, az időben ez Szent Pál vala tizenhat esztendős gyermek, es deáki bölcsességben tudós es értelmes, kinek ő szilei kimúltanak vala, es csak egy házas nénnyével maradott vala meg ő atyjának jószágában. De írásnak bizonysága szerént mire nem keszerejt(kényszerít) pénznek ő átkozott telhetetlen kévánsága, kezde őtet az ő nénnyének ura háborgatni es halárra keresni, hogy mivel mind az tejjes jószág réá maradhatna. Mikoron azt az ifjú eszében vette vóna, meg rettene rajta, es elhagyván minden jószágát futamék az hegyekbe, és elenyészté ennen magát, hogy senki meg ne lelné, míg az háboróságnak vége lenne. Es ott szolgálja es imággya vala naponkéd az Úr Istent. De mikoron eszében vette vóna Úr Istennek szent malasztja miatt ez világnak elmúlandó voltát es veszedelmét, kezde lassan-lassan tovább es bejjebb az pusztában ménni. Talála együtt egy kőszikla szakadást, kinek alsó részében egy szoros odút, kinek ajtaján egy nagy kő vala támasztván. Mikoron azt el taszította vóna, egy kis hajlokot mint egy kis kamorát talála belől benne, kinek semmi padlása nem vala felül, de csak régi pálma fáknak ágay hajlottanak vala réá. Mégy kősziklának alatta, egy kisded kútfő es származik vala. Ez helt Szent Pál meg kéváná es meg szereté, es lakodalmul (lakásául)választá maganak. Ott azért naponkéd éjjel és nappal imátkozik vala, bejtel vala. Mikoron megéhezett vóna, az pálmafának gyimelcsével él vala, es az kútfőből iszik vala, ruhát kedég (pedig) es nyugodalomra való ágyat az pálmafának leveléből szerzett vala. Azonképpen ez bódog ember nagy édes angyali életben éle holtik. Mikoron azért száztizenhárom esztendőket teltett vóna, más pusztában Bódogságos Szent Antal es tart vala penitenciát az ő tanojtványival immáran tíz heán (hijján) száz esztendeiglen, de nem tuggya vala Szent Pált az belső pusztában angyali életet tartani. Ejjen nemű gondolattya esék őneki, hogy őnálánál sem első, sem jobb remete nem vóna az pusztában. Es mikoron nyugonék, megjelenék őneki, hogy őnálánál az belső pusztában jobb vóna, es hogy meg köllene őtet látogatni. Ottan, mint megverradott vóna, egy estápot vén kezében, es el erede mekkeresni mondván ennen magában: “Hiszem Istent, hogy az ő szolgáját ennekes mejjelenti, kit megígért.” Mikoron azért ménne az pusztában az első napon sok csoda lelkes állatokat talála elől, nekiktől meretten vala, nekik Isten akarattyából utat mutatnak vala őneki, és semmiben bizodalma nem, hanem csak ÚR Istenbe es az szent keresztynek jegyében. Másod napon meg azon képpen. Annak utánna juta egy nagy setét es homályas pusztában, mint ha egy vóna. Mikoron menne az setétében, es szenetlen (szűntelen) imátkoznék gyakortá megakad vala az kevekben lába, mert nem lát vala ingyen hova lépni es nagy zergés tészen vala. Láta azonkezben egy kisded világosságot, es kévánnya vala, ha oda érhetne. Bódogságos Szent Pál azért hallá meg az zergés, es ottambe méne cellájában, és be szegezé az cella ajtaját. Mikoron Szent Antal oda jutott vóna, zergetni es kérni kezdé, hogy mennyitná őneki, mondván: “Ki légyek én, honnan es miért jettem, jól tudod. Tudom, hogy nem érdemleném az te színedet látni, de maga mind addiglan sem mégyek el énnen, míg nem látom, mire távoztacc el engemet, ki az bestyeket befogadod. Megkerestelek és megleltelek. Azért zergetek, hogy mennyissad ennekem es. Ha kedég nem érdemlem, ett halok meg ajtód előtt hiszem, avagy testemet temeded el.” Mikoron ezenképpen kenyeregne Szent Antal, felele őneki onnan belől Szent Pál: “Uram, senki semmit úgy nem kér, hogy fenyegesse, te kedég fenyegecc, ha meg nem nyitom, noha meg halandóhoz jettél.” Annak utánna nagy eremmel menyitá őneki. Ottan azért, mint egymást láták, egymást megölelék es apolhaták nagy isteni szent szeretettel. Es mikoron Úr Istennek hálát attanak vóna, leülének, es monda Szent Pál Szent Antalnak: “Íme, kit nagy fáraccsággal kerestél, ez merontadandó testnek vénségét, az te vénséged el temeti. Íme, látod ez embert, ki hamar porrá lészen.” Es mikoron ott édesdeden beszéllelének, azonkezben jeve egy holló hozjájok, és egy egész cipót hoza őnekik,es el méne. Ez kedég vala Istennek angyala. Es monda Szent Pál: “Íme, én szerelmes atyámfia, az Úr Isten ebédet kildett minekünk. Íme, mejj kegyes es irgalmas az Úr Isten: emmáran hatvan esztendei vagyon, mi últa (óta) mindenkoron fél-fél cipót érdemlettem. De, íme, az te jeveteledre meketteztette Úr Isten az éledelt.” Azért hálát adván Úr Istennek azon leülének az kút vizének felette, es veteködés lén közötök, ki szegné meg az kinyeret. Szent Pál készerejli (unszolja, kéri) vala Szent Antalt, mondván: mert Úr Isten ő érette tette vóna az csodát. Szent Antal kedég viszon ellen, mert miért nagyobb es vénebb vóna, őneki kellene megszegni. Mikoron mind kettőnek kezébe vóna az cipó, ottan hason ketté valék, es kinek mind egy rész juta benne. Es mikoron öttek, ittak vóna, azon éjet nagy isteni es mennyei édes szóbeszédben vivék ki. Mikoron az nap feltámadott vóna, monda Szent Pál Szent Antalnak: “Még régen tudom vala, szerelmes (régen azt jelentette: szeretett) atyámfia, hogy ez tartományokban lakozol. Régen megigvért vala tégedet ennekem az Úr Isten. De miért immáran eljeve az idő, hogy elnyugoggyam, és kit koronkéd kévánok vala (egyszerűbben: megöregedve), az kifeslenem (meghalnom) és Úr Krisztussal lennem, immáran csak kél az igasságnak koronáját ennekem megadni. Te azért Úr Istentűl bocsáttattál én hozjám, hogy ez szegény testet befedezjed felddel.” Halván azért ezeket Szent Antal elfakada sírva, és nagy óhajtással kéri vala, hogy ne hadná el őtet, de fogadná társul őtet Úr Istenhez menni. Monda Szent Pál őneki: “Nem kell teneked azt keresned, ami tied, de aki másé. Illik azért, hogy még sokakat gyejcs (gyűjts) te az te példádnak miatta az idvességnek utánna, és úgy jejj Úr Istenhez. De inkább kérlek menny el, hozd ede az palástot, ki tenéked Athanasius pispek adott, hogy takarjad be véle az én halandó testemet.” Azt kedég (pedig) mondá Szent Pál, nem hogy szikség vóna rá, de hogy az ő halálának keserűsége kinnyebb lenne, mikoron senki nem vóna vele. Azt halván Szent Antal es elámélkodván rajta, honnan azt tudná. Látván azért, hogy Úr Isten vóna az emberben nem mere semmit ellene szólani, de nagy sírással megapolgatá mind szemeit, száját, orcáját és kezeit, el mene hamarsággal az kalastromba (kolostor), honnan jeve vala. Mikoron az két fráterek eleibe jőtenek vóna, kik őneki szoktanak vala szolgálni, mondána: “Hol járál eddiglen tisztelendő atyánk?” Monda: “Jaj énnekem, binesnek, mert meg hamis barát nevet viselek. Látom Illyést és Jánost az pusztában, és Pált paradicsomban.”? És mikoron kérdenék, mi dolog vóna, monda: “Szólásnak ideje, vesztegségnek es ideje vagyon. (elkésett)” És fel vévén az palastot esmeg (ismét) útra erede. Mikoron másod napnak harmad hórája vóna, fel tekénte az égre, és látá az szent angyaloknak közötte szent proffetáknak és apostoloknak seregekbe szép fejér fényességben Pált menyországban felvinni. Látván azt szent Antal, ottan le esék és kezdé magát az feldhez verni, mondván: “Pál, szerelmes atyámfia, mire hagysz el engemet? Mire mégy el kezenetlen (köszönés nélkül)? Mély késen ismertelek meg, mély hamar eltávozol éntőlem!” Mikoron azért bement vóna Szent Pálnak cellájában, látá az testet hát térden áll, fejét, szemeit és kezeit az mennyekre felemelte, mintha élne. Mikoron azért imáccságot tett vóna, kezde neki szólani, és mikoron látná, hogy semmit nem felelne, mert érté, hogy léleknélkil vóna (meghalt), ottan réá esék, es nagy siralmal kezdé szagolgatni mind szemét, száját (lecsukja szemét, bezárja nyitott száját). Mikoron azért keresztyén népnek szokása szerént imáccságát el végezé vóna, fel őtözteté az testet, és kivivé eltemetni. Azon kedég felette bánkódik vala, hogy ásót nem vejt vóna, kivel sért ásna. Mikoron azért nem vóna mit ténni, azonkezben az pusztából jevének két oroszlánok, es leesének az testnek lábánál, és nagy ordojtást tesznek vala (ordítanak), mintha siratnák ő kimúlását. Elészer megrettene tűlök Szent Antal, de annak utánna megbizakodék, mert gondolá, hogy Isten akarattya vóna. Felkelvén azért az oroszlánok, és nem messze az testtűl egy vermet ásának lábokkal. Annak utánna ménenek Szent Antalhoz, mint kezét, lábát megé, nyilván mintha az munkának jutalmát kérnék. Ottan Szent Antal az menyországra emelé fel kezeit és szemeit, mondá: “Én uram, Isten, kinek akarattyánnálkil (akarata nélkül) még az fának levele sem húl e, aggyad meg őnekik, miként jobban tudod.” És inte nekik, hogy elmennének, és ottan el ménének. Ő kedég felvevé az testet, és el temeté nagy sírással.
Nem mondom, hogy könnyű a dolog, de megérte a fáradságot? Majd megírjátok.
|
Ideje: Január 21, szombat, 17:55:53 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Ómagyarul - értenénk-e?" | Belépés/Regisztráció | 15 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Ómagyarul - értenénk-e? (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Január 21, szombat, 19:00:27
(Adatok | Üzenet küldése) | | Nagyon tetszett ez az eredtinek ható ómagyar szöveg.Izesen,rég elfelejtett szavakkal,szófordulatokkal tüzdelt.Jó volt olvasni. |
|
|
|
|
|
Re: Ómagyarul - értenénk-e? (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Január 21, szombat, 19:12:28
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Laci!
Végig kínlódtam, de ne kérdezd meg, hogy mit is olvastam..:))))) Valószínű nem igen tudnám elmondani...:))))
Egy biztos, fantasztikus élmény, és ha lesz egy kicsit több időm, mondatról mondatra lefordítom, mit is gondolok én, hogy mit olvasok.... No ezt jól megaszontam...:)))
Üdvözlettel Anna :)))) |
|
|
|
|
|
Re: Ómagyarul - értenénk-e? (Pontok: 1)
- Chokito Ideje: Január 21, szombat, 20:53:17
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Lacóbá!:-)))
Köszönöm, tényleg nagy örömet okoztál ezzel az írással!:-)))
Méghogy megérte-e?:-)))) Fantasztikus!:-))) Bár én könnyebben beszélek, mostanra talán már eljutottam odáig, hogy egy-egy ilyen mondatot 3-4 óra alatt akár 50%-os biztonsággal is értelmezni tudok.:-)))) A bajom csak az ezekkel a régi írásokkal, hogy minél több ilyet olvasok, annál nagyobb munka saját írásaimban a 20-25 szónál rövidebb mondatok előállítása.:-)))
Továbbra is drukkolok Neked, és nagyon várom már azt a periratot!:-)))) Főleg az izgat benne, hogy vajon az ügyvédi nyelv változott-e az idők folyamán? Mert mai periratokat böngészve időnként kétségeim támadnak ezügyben is.:-))))
Kívánom Neked, hogy minnél ritkábban járj úgy, ahogy én vagyok időnként ezekkel az ómagyar nyelvű szövegekkel, (kicsit plagizálva írásoddal) hogy:
gyakortá megakad vala ez papiruszokban agyam, mert nem lát vala bennek ingyen hova lépni és nagy zergést tészen vala. S nem láta azonkezben egy kisded világosságot semnem, es kévánnya vala, ha nem keszerejtene eszem ő átkozott telhetetlen kévánsága,
melyben meg kéváná es meg szereté e fáraccságos de nemkevésbé kellemetes elfoglaltságot.:-)))) |
|
|
|
|
|
Re: Ómagyarul - értenénk-e? (Pontok: 1)
- soman (soman@vodafone.hu) Ideje: Január 22, vasárnap, 07:49:49
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nos, én őszinte vagyok; a felénél feladtam. Mindazonáltal érdekes... |
|
|
|
|
|
Re: Ómagyarul - értenénk-e? (Pontok: 1)
- Maurice Ideje: Január 22, vasárnap, 11:23:54
(Adatok | Üzenet küldése) | A címben szereplő kérdésre nehéz a válasz, hiszen értelmeznünk kell, hogy mit jelent az "ómagyar" kor. Attól függ, hogy milyen nyelvtörténeti aspektusban adunk rá feleletet.
Az én műveltségem értelmében egyértelműen, igen. De ennek kifejtése most nem fontos. Írásod bravúros, amihez gratulálok! |
|
|
|
|
|
Re: Ómagyarul - értenénk-e? (Pontok: 1)
- mango Ideje: Január 22, vasárnap, 12:47:39
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Hihetetlenül érdekes írás...
Már a beküldések közt is többször elolvastam :)) |
|
|
|
|
|
Re: Ómagyarul - értenénk-e? (Pontok: 1)
- hori Ideje: Október 17, szerda, 22:08:21
(Adatok | Üzenet küldése) | | Nahát! És eddig én ezt miért nem olvastam? Egy vers körüli vita kellett hozzá... :)) Tetszett, nagyon! |
|
|
|
|
|
|
