| Küzdőtér |
|
|
|
 |
A pozitív gondolkodás II. rész |
|
lacoba
 |
A tudás nélküli cselekedet nemcsak irányultság nélküli, hanem veszélyes is lehet. A tudás cselekedet nélkül viszont haszontalan. |
Test és lélek egysége
De melyik a fontosabb? A bölcsek azt írják egy helyen: „a tudás nagyobb, mert a tudás vezet a tetthez”, másutt viszont azt mondják: „a dolgok lényege nem a tudás, hanem a cselekedet”. A tudás nélküli cselekedet nemcsak irányultság nélküli, hanem veszélyes is lehet. A tudás cselekedet nélkül viszont haszontalan. Hiába tervez az építész évekig, hiába készít vázlatokat, hiába fogad fel munkásokat – ha épületet nem emel, az összes előkészület hiábavaló. A mi anyagi világunkban végső soron a cselekedet számít.
Tudás és cselekedet olyan kapcsolatban áll egymással, mint a test és a lélek. Lélek nélkül a test élettelen volna, test nélkül a lélek még a legjobb szándékait sem volna képes keresztülvinni. Együtt azonban test és lélek egészséges egységet alkot. Hasonlóképp: a tudás vitalitással, irányultsággal és értelemmel hatja át cselekedeteinket.
A gondolat az emberi kifejezés legelvontabb formája, míg a cselekedet a leginkább kézzelfogható. Társadalmunkban az emberek túlnyomó többsége két kategória valamelyikébe sorolható: a gondolkodók vagy a cselekvők közé, a szellemi alkotók és a gyakorlatiasak közé, a naivak és az iskolázottak közé. Az ilyen kettéválás egészségtelen: a teljes embernek, bármilyen magasztosak és briliánsak legyenek is gondolatai, tetté kell azokat formálnia, s még a legegyszerűbb cselekedetet is a tudásnak kell irányítania.
Az oktatásban tehát mind a gondolati, mind a magatartásbeli síkra oda kell figyelnünk. A tanulóknak olyan racionális értékrendet kell elsajátítaniuk, amely befolyásolja a magatartásukat, ugyanakkor azonban meg kell tanulniuk bizonyos magatartásbeli fegyelmet is, ahogyan azt a katonáknak megtanítják, hogyan cselekedjenek veszélyes helyzetekben ösztönösen. A gondolati sík lehetővé teszi a tanulónak, hogy kétkedéssel fogadja a neki tanítottakat, hogy megkérdõjelezze, mielõtt magáévá s magatartása szerves részévé teszi azokat. Mivel a kisgyermektõl nem várható el, hogy a jót a rossztól önállóan megkülönböztesse, addig kell neki a helyes viselkedést tanítani, míg szokásává nem válik. Semleges nevelés nem létezik: a gyermek vagy egészséges szokásokat vesz fel, vagy egészségteleneket. Miután a gondolkodási képessége kifejlődik, meg lehet tanítani neki, milyen érvek állnak az általa tanult értékrend mögött.
„Az élet értékének, a külső világ és a lelki bensőség összhangjának, az egyén és a közösség viszonyának, a kultúra értékeszméjének, a nemzeti és világkultúra kapcsolatának, a történet problémái csupán egyik körét alkotják azoknak a kérdéseknek, melyeket a háborúk hidegebb világából, és az újjáépítés, alkotás öröméből közel hozott hozzánk. Ezek ősrégi, sokszor megvitatott kérdések, de most intenzív élmények avatják őket különösen komolyakká, korszerűkké és kikerülhetetlenekké” – írja Kornis Gyula A filozófia korszerű problémái című művében
Tett és gondolat kölcsönhatása
Tudás és cselekedet, jóllehet ugyanannak a valóságnak a két oldala, aligha nevezhető egymás ellenfelének. Sőt: tökéletes kiegészítõi egymásnak.
A tudat pontosan megmondja, mit tegyünk, milyen eszközt használjunk, azáltal, hogy lelkesedéssel és fontosságérzettel hatja át tetteinket, egyben irányítja is cselekedeteinket. A cselekedet a tudás próbaköve, mérce, melynek alapján egy gondolat igazságát lemérjük. A tudomány végülis nem csupán elméletre, hanem gyakorlatra is épül. Mikor egy elmélet a gyakorlat próbája elé kerül, még tüzetesebben vizsgáljuk azt, tudván, hogy emberi életeket érint.
Ilyenformán tehát a tudás erősödik cselekedetté formálása által, s ugyanígy erősebb az a cselekedet, amelyet áthat a tudás. Ilyenfajta integrációt csak úgy érhetünk el, ha felismerjük, hogy az örökkévaló egyetlen cél érdekében teremtett minket, mégpedig azért, hogy megteremtsük ezt a harmóniát gondolat és cselekedet, test és lélek között. De vajon miért találjuk időnként oly nehéznek gondolataink gyakorlati megvalósítását?
Azért mert teremtésünknek épp ez a célja: hogy igába hajtsuk a miránk minden irányból ható erőket. Megadatott nekünk a szabad akarat, hogy megoldjuk ezt a feladatot, hogy egyesítsük érzéseinket és értelmünket, gondolatainkat és tetteinket, s mindezt annak érdekében, hogy olyan egységet teremtsünk önmagunkban, amely a világ többi részére is kihat. Az volna egyszerűbb, ha az örökkévaló csak annyit kívánt volna tőlünk, hogy ismerjük őt, ahelyett, hogy a gyakorlatba át kellene ültetnünk ezt az ismeretet? Miért olyan lényeges a cselekedet?
A válasz létünk legalapvetőbb indokának megértésében rejlik. „Az örökkévaló azt kívánta, hogy hajléka legyen az alsó világban”. Hogy az emberi gondolatban és cselekedetben egyfajta kettősség tapasztalható, annak az az oka, hogy az örökkévaló az isteni kifejeződés kozmikus megnyilvánulásában kettősséget teremtett a szellemi és az anyagi között. Míg az örökkévaló bölcsessége és magasztossága elsősorban a spirituális világban dominál, lényege azonban ebben az „alsó világban”, a cselekedetek világában fejezõdik ki.
Az anyagi világ a záró ív az örökkévaló kozmikus körében, az utolsó szakasz, amelyhez az igazi egység megteremtése érdekében el kell jutni. És mivel ez a világ a leginkább kézzelfogható, véges része az örökkévaló által teremtett mindenségnek, az isteni lényeg kézzelfogható és véges dolgokban nyilvánul meg – és ez az emberi cselekedet. A cselekedet az anyagi világ és a test kizárólagos tartozéka.
Ha csak tanulásra korlátoznánk magunkat, csupán arra, hogy elsajátítsuk a tudást, ám azt nem alkalmaznánk, sohasem fognánk fel a létezésünk mögött rejlõ szándékot. Önmagukban még a legbriliánsabb gondolat, és a legerényesebb szándék sem képes jócselekedetre, nem képes szeretettel nyúlni egy másik ember felé, nem tud változtatni ezen a világon.
Ahhoz, hogy igazán mélyen és tartósan egyesítsünk gondolatot és tettet, kell bizonyos fokú rendszeresség. Még a legerősebb szándék is gyorsan elpárolog, ha nem formálódik tényleges cselekvéssé. Minden cselekedetet bizonyos fokú szellemi felkészülésnek és figyelemnek kell kísérnie. Ám ha valaki nem is kapcsolja össze a gondolatot és a tettet, akkor is erkölcsösen kell viselkednie, mivel az örökkévaló szándéka végső fokon a magatartásban és nem a gondolatban nyilvánul meg.
Elmélet és gyakorlat egyensúlya
De nincs-e ellentétben egymással a tudás és a cselekedet? Végtére is a tudásba beletartozik az én fejlődése is, míg a cselekvés esetenként azt jelenti, hogy egy-egy konkrét feladat miatt esetenként elhallgattatjuk az én által irányított ösztönöket. Ha tehát akad egy szabad óránk, hogyan használjuk ki? Hogyan hidalhatjuk át a gondolatok elvont világa és a tettek anyagi világa közötti válaszvonalat?
Mindenekelőtt azzal, hogy felismerjük, azért vagyunk itt, ezen a földön, hogy szolgáljuk Teremtőnket. A személyes gyarapodás fontos, de önmagában nem cél. Azzal, hogy alázatosan elfogadjuk az élet egészében ránk osztott szerepet és felismerjük, hogy a világ nem miköröttünk forog; azzal, hogy félretesszük hiúságunkat, és felelősséggel cselekszünk. Úgy hidalhatjuk át ezt a válaszvonalat, hogy felismerjük: mindnyájan tevékeny részesei vagyunk a világ formálásának, de egyikünknek sincs hozzá ereje, hogy ezt egymaga tegye – és ez nem is feladata. Egymásrautaltságunk egyértelmű. Ezt nem mindenki gondolja így manapság. Sokan vélik sérthetetlennek, mindenhatónak magukat. Ez különösképpen megfigyelhető a hatalomra vagy a hatalom közelébe került embereknél.
Nem vak szolgálat
Nyilvánvaló, hogy az örökkévalót nem a tudatlanok vakbuzgóságával, hanem a kiérlelt intellektus erejével kell szolgálnunk. Van eszünk és van szívünk, van szabad akaratunk, képesek vagyunk örülni: nyilvánvaló tehát, hogy nem vak, robotszerű szolgálatra teremtettünk, ezt Isten – vagy hívhatják bármiképpen – soha nem kérte tőlünk.
Az erkölcsös embernek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy elveit és viselkedését összhangba hozza, hogy olyan elvek szerint éljen, amilyekhez meggyőződése szerint másoknak is tartaniuk kellene magukat. Ha valakinek az elvei nem tükröződnek a viselkedésében, ezzel magának az elvnek a becsületességét kérdőjelezi meg. Ha egy filozófiát nem ültetnek át a gyakorlatba, igazságai kétségessé válnak, mivel gyakorlati megvalósítás nélkül – akárcsak az építész meg nem valósult terve – üresek. Az olyan ember bölcselkedésének, aki kihívóan, érzéketlenül, vagy modortalanul viselkedik, nincs értéke. Az igazán bölcs ember célja az, hogy bölcsességét átültesse a mindennapi élet valóságába, saját gondolkodásmódjába, szemléletébe, beszédébe, viselkedésébe – még olyankor is, mikor egyszerűen csak sétál az utcán, vagy ebédel. Még a manapság „etalonként” eltévedt show-k legnagyobb sulykolása ellenére is, nem illik pukizni, böfögni. Különösképpen veszélyes, amikor ezt szánják egyesek fő attrakciónak, mert az élet, a természet majd előbb-utóbb visszapukizik, visszaböfög.
Az egység megteremtése
Az igazi egység azt jelenti, hogy filozófiánkat személyes és pszichológiai szinten egyaránt alkalmazzuk, s életünk minden mozzanatát – valamilyen formában – az örökkévalóhoz kapcsoljuk. Ha ideológiánk és cselekedeteink közt megteremtjük ezt az egységet, elérkezünk egy olyan pontra, amikor már nem kell a könyvekbe néznünk, hogy megállapítsuk, mi a helyes: ez beépül egész lényünkbe. Ösztöneink és cselekedeteink összhangba kerülnek lelkünkkel és az örökkévalóval.
Tudnunk kell, mit teszünk, és tennünk kell, amit tudunk. Nem csak gyermekeink példaképeként kell viselkednünk, hanem úgy, hogy barátaink és ismerõseink példaképe is legyünk. Valósítsunk meg minden jó gondolatot. Használjuk az intelligenciánkat az aktuális problémák megoldásában. Segítő kezünk kinyújtása révén mutassuk ki szeretetünket. Adakozzunk és jótékonykodjunk, de tudnunk kel elfogadni is a segítséget. Azt a továbblépés kezdeteként kell felfognunk. A gyakorlatban igénybe vett szerényebb tehetség többet ér, mint az igénybe nem vett nagyobb.
Gondoljuk végig elveinket, s tegyük fel magunknak a kérdést: mennyit váltok belőlük valóra? Ha eltervezünk valamit, tegyük fel magunknak a kérdést: mit érek el vele? Holnap, mielőtt bármiféle önvizsgálatot tartanánk, tegyünk valami jót. Egyszerűen csak tegyük meg, s kiderül, mennyire gazdagítja életszemléletünket – ugyanis ez egy kétirányú utca: amiképpen az elvek táplálják a cselekedetet, ugyanúgy táplálja a cselekedet az elveket, sőt: elveket teremt.
És ne feledjük: a lényeg a tett, mivel a tettben nyilvánul meg az isteni energia. Cselekedeteink által cselekszik az örökkévaló. Egy jótett a maga egyszerűségében hatalmasabb, mint a legnagyszerűbb gondolatok együttvéve. A mostnál nincs alkalmasabb idő cselekedni, tetteinket és gondolatainkat egyesíteni. Ez nem könnyű feladat, azonban, hogy magunk példamutatásában a nevelés igaz felei lehessünk ezen az összefüggések alkalmazásában, mégis elengedhetetlen. Így nem válunk olyanokká, akik bort isznak, és vizet prédikálnak. Azt soha nem fogja tőlünk kérdezni: mi is áll tetteink mögött, mit is gondolunk előtte, illetve utána? Csak az látszik, érezhető, olvasható, hallható, amit tetteink tükröznek. Az eredmény, a végkifejlet jut el mások és a magunk érzékeltetéséig, az odavezető út, a lelki háttér, a hozott, a kapott tudás csak feltételezhető. Sőt a pozitív gondolkodású emberben nem csak feltételezhető, hanem kötelező a háttér térképének az ismerése. Akkor is, ha annak módjai, módozatai, elmélete csak alapjaiban egyezik vagy hasonló.
A pozitívizmus napjainkban
Mikor elgondolkodunk azon: hogyan lehetne egyéni filozófiánk pozitív? Megdöbbenünk. Nem látszik az út vége. Elérhetetlennek, fényévnyi távolságra képzeljük. Tudjuk, ismerjük a pozitívizmus előnyeit. Gyakorlatból is ismerhetünk olyan embereket akik a sport, a mindennapok, a tudomány területén vagy legyen az bármi sikeresek, irigylésre méltók. Az ő eredményeik kiindulópontja elsősorban a pozitív gondolkodás, felfogás, másrészt pedig a gyakorlat, a körülmények, a tehetség összhangja. Ezzel bizonyíthatjuk magunknak, hogy ez a jó irány, és bármennyire is rögös, nehéz, kivitelezhetetlennek tűnő a véghezvitele, mégis erre kell elindulnunk.
Sokszor talán azt is gondolhatnánk, hogy akkor hogyan van az, amikor az embertelen körülmények között is találunk sikeres embereket? A másik oldalon pedig, a legcsodálatosabb háttérből is csak a sikertelenség, a kudarc folyik, mintha elzárhatatlan lenne az a bizonyos csap. Bizony, ez a dolog lényege. Hiszen a legkisebb értéket, lehetőséget is fel kell tudni, és jól kell tudni felhasználni. Aztán a szuper lehetőségeket is beépíteni, hasznosítani kell, nem pedig kihasználni. Sajnos manapság ez a sikkes, ez a menő. Sokan követendő példának tartják. Sajnos ezek a pillanatnyi sikerkihasználások borzalmas negativizmusba csapnak át egy idő elteltével, ha nem tudjuk kezelni azokat. Gondoljuk csak a sikerbe hajszolt "úgymond sztárokra" a közelmúltban. A megalapozatlan siker nagyobb károkat okoz, mint az alapvető sikertelenség.
Használt irodalom:
August Comte: A pozitívizmus katekizmusa, A pozitív filozófia rendszere, Beszéd a pozitív szellemről.
Kornis Gyula: A filozófia korszerű problémái (In: Athenaeum 1917/III. kötet/4-5füzet 232-246.o)
Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet (2001, felújított kiadás)
August Comte-ról
A pozitivista nevelésfelfogás első elméleti megalapozója a francia August Comte (1798-1857), az irányzat első jelentős képviselője volt. Montpellier-ben született konzervatív katolikus családban. Az École Politechnique-en folytatott tanulmányai után 1918-ban Saint Simon herceg titkára lett és matematika-oktatással foglalkozott. Már húszéves korában felvázolta életművének programját A társadalom újraszervezéséhez szükséges tudományos munkák terve címmel. Ezt két év múlva követte A pozitív filozófia rendszere című műve. Legjelentõsebb munkáját, A pozitív filozófia tanfolyamá-t 1830 és 1840 között alkotta, majd 1844-ben filozófiai gondolatainak népszerû kifejtését a Beszéd a pozitív szellemről címmel írta meg. Clotilde Vaux asszonnyal történõ megismerkedése után rés keletkezett szigorú racionalizmusán, érdeklődése a vallás kérdései felé fordult. A filozófiát egy sajátos – az emberiség kultuszát hirdető valláshoz akarta kapcsolni, amelynek alaptételeit a Pozitív katekizmus című művében összegezte.
A Comte által kialakított nevelésfelfogás történetfilozófiai alapvetése a három fokozat törvénye ismeretében érthető meg a legteljesebben. Az európai gondolkodás fejlődését áttekintve azt állapította meg, hogy az három stádiumra – fejlõdési szakaszra – osztható: Az első – a teológiai – szakaszban az emberi szellem a dolgok belső természetének, végső okainak megválaszolására törekszik. Ennek során a vizsgált dolgokat, folyamatokat nem a törvények alá sorolja, hanem analógiákon keresztül magyarázza, amelyeknek alapját maga az ember alkotja. Ez a fejlődési folyamat három egymásra épülő szakaszra tagozódik:
Az első az animizmus, mindent a szellemi erőkkel akar magyarázni, ebből jön létre a politeizmus, amely minden fontosabb természeti-társadalmi jelenséget isteni tevékenységnek tulajdonít, végül a monoteizmus, amely már csak egyetlen, legfőbb lényt ismer el.
A második – metafizikai – szakaszban megszűnik a természetfeletti isteni lényre történő hivatkozás, helyébe a különböző evilági jelenségek, erők mint szabad tényezők lépnek fel. Itt is érvényesül az egységes magyarázatra való törekvés, a sokféleség egyetlen őselvből történő levezetése.
A harmadik – pozitív – szakaszban az emberi szellem, miután felismerte a teológiai és metafizikai spekuláció haszontalanságát, a megfigyelés és értelem segítségével törekszik a tények egymásutániságán, hasonlóságán alapuló törvények felismerésére. Elsődleges feladat az előrelátás. A magyarázatot a törvényekre való hivatkozással korlátozza, ennek alapján a világot egyetlen elmélet alapján szeretné értelmezni.
|
Ideje: Január 30, hétfő, 16:04:29 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "A pozitív gondolkodás II. rész" | Belépés/Regisztráció | 6 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: A pozitív gondolkodás II. rész (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Január 30, hétfő, 16:14:37
(Adatok | Üzenet küldése) | | Jól összeszedted.A pozítizmust sosem szabad azonban a külső körülményektől,az enyénre ható erőktől és a közegtől,melyben mozgástere adódik elhatárolni.Mert,ha igy történik,akkor a pozitivizmus lózunggá(szólammá) válik és üresen lebeg a térben.Biztosan ismered az Amerikából beszivárgottNew Age mozgalmat és milliom egy kiadványát.Igen,ott abban a szabad,gazdag országban meg lehet valósítani a tanokat,de nálunk,marad a nagy nihil és hiába pozitiv az ember,ha állandóan arculköpik,megalázzák méltóságában,kisemmizik és a szemétdombra lökik (munkanélküliség,életszinvonal alacsonyan tartása) A vallás hamis dolog,mert az türésre,alázatosságra tanít.Kiöli az emberekből az önálóságot,a sikerorientáltásgot,a bűszkeséget,az önmegvalósitás igényét. Viszont elhinti a nyájösztönt,hogy nem baj ha éhen döglesz mint a Toldi lova,majd a tiéd lesz a menyek országában a jólét. |
|
|
|
|
|
Re: A pozitív gondolkodás II. rész (Pontok: 1)
- Maurice Ideje: Január 31, kedd, 00:45:47
(Adatok | Üzenet küldése) | Elgondolkodtam az írásodon. Bevallom, hogy már a cím is szkepticizmust ébresztett bennem. Pozitív gondolkodás...Miért, létezik negatív is. Szerintem, ami negatív, az nem gondolkodás. A szó etimológiája is arra utal, hogy az ember a negatívumok fölött stratégiát ötöl ki, győz a materiális világ felett.
Comte filozófiája csúfosan elég hamar megbukott. Maga a pozitívizmus is az anyagelvűségével egyfajta káros tendenciák előidézője lett. Valójában nem is létezik potitivista eredményesség. Ennek a legjobb leírását Szerb Antal adta a Taine-ről szóló esszéjében... |
|
|
|
|
|
Re: A pozitív gondolkodás II. rész (Pontok: 1)
- bavaraklu Ideje: Február 03, péntek, 08:50:54
(Adatok | Üzenet küldése) | | Meglepődtem, hogy ezzel is foglalkozol. Bár mást kerestem, de nem bántam meg hogy ezt is olvastam, majd a férjemnek kellhet is. BAVARAKLU |
|
|
|
|
|
|
