| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Az akarat diadala |
|
bogumil
 |
...megmondom őszintén: egy harminckétéves embernek nem szoktak az erei csak úgy elmeszesedni, mint egy nyolcvanévesnek. |
Az érsebész homlokát ráncolva, csóválgatta fejét a Doppler vizsgálat elvégeztével. Tulajdonképpen a vizsgálat csak igazolta évtizedes tapasztalatait. A perifériás erek szűkülete miatt csonkolni kell a lábujjakat. Imigyen fordult az előtte feszengő középkorú férfihez.
–Nézze, Tóth úr, én nem szeretek kertelni, hitegetni senkit! Önnek visszafordíthatatlanul előre haladó érszűkülete van. Azonnal abbahagyni a dohányzást, ivást, kávézást és stb, és stb.…–sorolta egyszuszra. A férfi nagy szemeket meresztve ránézett és így válaszolt.
–Főorvosúr, gondolja, hogy három gyerek mellett nekem italozásra, dohányzásra, kávézásra telik? Absztinens vagyok, életemben nem volt egy szál cigaretta a számban.– az orvos mégjobban megcsóválta fejét, és tar homlokára tolta szemüvegét.– hm, érdekes. Szóval semmi káros szenvedélye nincsen?–a családomon kívül semmi más nem érdekel. Őértük robotolok, mint egy állat a vasgyárban.
–Nézze, megmondom őszintén egy harminckétéves embernek, nem szoktak az erei csak úgy elmeszesedni, mint egy nyolcvanévesnek. Kertelés nélkül kimondom, most az azonnali csonkolással a lábfejeit megmentem az üszkösödéstől. Könnyebb munkára fogják helyezni. Igy eldolgozgathat még pár évet, roszabb esetben pár hónapot. Aztán…– a főorvos összeharapva ajkait hirtelen elhallgatott, mintha vissza akarná szívni mondandóját. Látva az ember kétségbeesett tekintetét, már megbánta a hirtelen feltörő kíméletlen őszinteségét. A férfi azonban belekapaszkodva minden szóba kétségbeesett tekintettel várta a váteszi jóslatot.
–Főorvosúr, mindenre el vagyok készülve! Ne kíméljen! Mondja ki, vágja bele az arcomba a végzetem, ugye, le fogják metélni a lábaimat, a karjaimat, mint a szalámit! Lassanként feldarabolnak, mint egy beteg fát! Először a gallyait, majd az ágait, aztán tövestől kivágják. De én ezt nem várom meg! Az igazat akarom tudni! Kérem, könyörgöm!
–Tóth úr, nem vagyok jós. De sokéves tapasztalat mondatja velem, hogy az erek elmeszesése, ha alkati és nem környezeti ártalomból eredő, akkor sajnos amputációk sorozatába torkollik. Hiába cserélünk később verő-, és vivő ereket, ha a perifériás erek elhalnak. Ezt tudomásul kell vennie!
–Mit csináljak? Elevenen kell elrothadnom? Világ csúfjára széjjeldarabolnak, mint egy beteg állatot? Mondja meg őszintén, hogy lehet ezzel a gondolattal élni?
–Nézze, az akarat mindent legyőz! Gondoljon a családjára! Fel kell nevelni a gyerekeit! Mire nagyobbak lesznek, esetleg már dolgoznak is, akkorra éri el azt az állapotot, amikor már nem lesznek karjai, lábai. Ha szereti önt a felesége, a családja, akkor kitartanak maga mellett, ápolják, kiszolgálják, pelenkázzák, etetik…
–Meddig?
–Ameddig a jótékony halál meg nem váltja. Ilyenkor szokott jönni egy szívinfarktus, egy vérrög okozta tüdőembólia, sokminden elképzelhető. Higgye el még sok szépet, tartogat önnek az élet.
Nem szabad feladni. Azért mondom ezt most el önnek, hogy szokjon a gondolathoz, lelkileg készüljön fel az elkövetkező évekre, évtizedekre!
–Felakasztom magam! – szakadt ki a férfiből a sóhaj.
–Csillapodjék, kedves uram! Jövő hét keddre biztosítunk önnek ágyat. Elvégzem a csonkolást. Utána rehab. Kiírjuk az ilyenkor szokásos orvosságokat. Szedegeti őket, újra munkába áll, aztán…
–Aztán, mi lesz azután?
–Azután ahogy előrehalad az erek pusztulása, mint már emlitettem, esetleg főereket cserélünk, s ha ez sem segít…
–Akkor, mi lesz akkor, főorvosúr? Levágják a lábaimat, a karjaimat, sorban? Hát ennyit ér az orvostudomány?
–Nézze, sokmindenre képesek vagyunk. Gyógyszeres terápiával késleltetjük az erek elhalását, meszesedését. Csonkolással megállítjuk az üszkösödést. Nagyon jó protéziseink vannak. Megtanul a műlábakkal járni. Az alkarokat mikroprocesszorral vezérelt műkarral pótoljuk. Két kampó van a végén, és úgy tud velük fogni, mint két ujjal. Irni is tud majd velük, kalapálni, fát vágni, ceruzát hegyezni! Az orvosi protézisgyártás rohamosan fejlődik. A robottechnika csodákra képes.
–Szóval úgy fogok kinézni, mint egy robot, egy gólem? Elemésztem magam! – az orvos megveregette az arcát, mint a kehes lónak a pofáját és kajánul vágta a szemeibe – maga élni fog, mert életre van ítélve! Elküldöm egy pszhiáterhez, az majd kezelésbe veszi. Kiütteti magából elektrosokkal a rossz gondolatokat, új, nemes életérzésre, célokra cseréli őket. Idefigyeljen! Mondok én magának valamit: nézze meg a Filmmúzeumban az Egy igaz ember című szovjet filmet. Egy pilótáról szól, akinek lezuhant a repülőgépe, mert lelőtték a németek. Minkét lábát tőből amputálni kellett. A film végig vezeti vivódásait, öngyilkossági kísérleteit és az akaraterejének győzelmét. Megtanult járni, sőt még táncolni is.
–Jókkal biztat a főorvosúr! De a karjait nem vágták le!
–Ember, hogy lehet ennyire maximalista! Nem látott még elég riportot a vastüdőben fekvő szájjal festő művészekről, akiknek se keze, se lába, nem mozog. Ugyanaz mintha levágták volna!
–Köszönöm nem kérek belőle!
–Vagy nemrég láttuk az egyik TV-ben azt, az amerikai férfit, aki karok nélkül született. Megtanult a lábaival fogni, írni, enni, mosakodni, borotválkozni. Elvégezte az iskoláit, megtanult számítógépen dolgozni. Most már weblapszerkesztő szakember. Járja a világot. Autogramokat osztogat, amiket lábujjai közé szorított tollal ír alá! És különben is, ismeri maga a Kozireket, a világhírű női fodrászt! Hát értekezzen vele! A múltkor mutatták be az egyik kereskedelmi TV kvízműsorában. Ugyanabban a cipőben jár, mint maga. Se keze, se lába. Ül a maszek fodrászüzletében, figyeli segédei munkáját, tanácsokat osztogat, és ha nagyon szép, elegáns frizura kell egy-egy milliomos úrihölgynek, akkor odagördítik hozzá Kozireket és munkába veszi a fejét! – na ne tessék viccelni velem, ez nevetséges! Hogyan, miként végzi? Se keze, se lába!
–a fogaival uram! Olyan tupirfrizurákat készit, hogy csodájára járnak! Tépi, cincálja, tupírozza!
–a fogaival?
–Azzal: szájjal, foggal, tépi, húzza, vonja, még csücsörít is hozzá!
–Eszméletlen!– hörögte a kacagástól fuldokolva Tóth úr, hogy majd lefordult nevettében a székről. Még mindig a szemét törölgette zsebkendőjével, mikor búcsúzáskor a főorvos zsebébe csúsztatta a húszezresekkel bélelt borítékot.
|
Ideje: Január 30, hétfő, 16:16:43 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Az akarat diadala" | Belépés/Regisztráció | 16 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Az akarat diadala (Pontok: 1)
- Lacoba Ideje: Január 30, hétfő, 17:57:48
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Hú! Megint! Szét akartam durranni, amikor kiengedtek a kórházból. A főorvos a reggeli viziten az utolsó napon is elrepült az ágyam mellett, úgy hogy a kezelőorvosom felé sziszegett valamit a foga között. Egyébként csak ekkor lehetet látni, amúgy nem igazán rontotta a levegőt. A szomszédágyon csonkolt beteggel viszont gazsulált! Kiderült, hogy az asszonya már előre tejelt. Várom a papírjaimat, várom. Egyszercsak jön a nővér, hogy menjek be a főorvosúrhoz a papírjaimért. Majd szétdurrantam. Ugyanis nem akart elmenni úgy ebédelni, hogy nem beszélt velem. A kezelő orvosom aztán észrevette a közelgő beláthatatlant és míg engem egy kis eltereléssel visszatartottak kihozta a papírokat. Ehhez el kell mondanom, hogy óriási birkalelket osztott rám a természet. Ezt a hatalmas cinizmust éreztem, amikor olvastam írásodat. |
|
|
|
|
|
Re: Az akarat diadala (Pontok: 1)
- Maurice Ideje: Január 31, kedd, 00:36:50
(Adatok | Üzenet küldése) | | Ismét nyomasztó látlelet a magyar társadalom egyik betegségéről... |
|
|
|
|
|
Re: Az akarat diadala (Pontok: 1)
- soman (soman@vodafone.hu) Ideje: Január 31, kedd, 04:17:46
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Remek e kifigurázás. Sajnos, e felnagyított eset nem áll messze a mai magyar valóságtól.
Inkább koccintanunk kellene Bogi barátom egy pohár jó kis értágító vörös borral! (Idén még alkoholt sem ittam, ez így nem jó, nem akarok úgy járni, mint a Tóth úr!) |
|
|
|
|
|
Re: Az akarat diadala (Pontok: 1)
- mango Ideje: Január 31, kedd, 11:02:38
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nem vidám eset...Biztosan megesik ez is.
Én azért tisztelem az orvosokat, és erre jó okom van... |
|
|
|
|
|
Re: Az akarat diadala (Pontok: 1)
- AngyaliAndi Ideje: Január 31, kedd, 16:15:09
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Borzasztó, ami ma az orvoslás terén folyik- nálunk. Mindazonáltal engem csodálatra kötelez, ha olyan emberek akaraterejével találkozom, mint akiket te is felsoroltál. Én azt hiszem inkább a másik csoportba illenék, legalábbis most úgy érzem. Lehet, hogy - mivel a kényszer nagy úr- a mi Tóth urunk is megváltozik. |
|
|
|
|
|
Re: Az akarat diadala (Pontok: 1)
- Angeli Ideje: Február 02, csütörtök, 14:06:16
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Egyszer kiakadt a szívem. Elmentem kardiológushoz. Nem írom le, de hosszú procedúra után kiderült, hogy effektive semmi bajom, csak a pulzusom gyors, de nincs szervi elváltozás. Ha hatodszorra is visszamentem volna a dokihoz, most havi 15.000,-Ft-ot költenék szívgyógyszerekre, és 35 évesen kardiológiai gondozott lennék, a nulla szívbajommal. Otthagytam a fenébe az egészet, és élek, mint Marci Hevesen. Ja! Majdnem a gatyám ment rá a kardiológus nénire. |
|
|
|
|
|
|
