| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Katasztrófaturizmus |
|
Gyongyi
 |
Erősen hiszek benne, hogy nem veszett ki belőlünk a jóérzés, ott van mélyen, csak felszínre kell hozni… |
Szomorúan kell tudomásul vennem, hogy napjainkban a katasztrófaturizmus mekkora méreteket öltött. Mikor a cunami sújtotta területekre indult meg a népek tömege a világ minden tájáról, külön utakat szerveztek, külföldiek áradata indult fényképezni, bámészkodni, még nagyjából egyöntetűen adtunk hangot felháborodásunknak: aki nincs abban a helyzetben, hogy segítsen, bámészkodni ne menjen. (Segítettünk, gyűjtöttünk nekik, iskolánk is részt vállalt a gyűjtésben akkoriban.) Ha a katasztrófa sújtotta emberek sorsán, szenvedésén, körülményein javítani legalább csak egy szemernyit nem tudunk, akkor maradjunk otthon, figyeljük a híreket, vonjuk le magunknak a tanulságokat: ehhez képest mi miért is panaszkodunk, milyen apróságokon siránkozunk? Adjunk hálát annak, akit ezért hála illet, hogy minket megkímélt eme borzalmaktól.
Aztán jött 2006 tavasza. Már márciusban hallottuk, hogy lelkileg készülnünk kell egy minden eddiginél nagyobb árvízre, ha az olvadás nem a kellő tempóban zajlik, ha esős tavaszunk lesz. Bekövetkezett.
Rengetegen csatlakoztak, vették ki részüket a védekezésből, feláldozva idejüket, energiájukat - azok mellett, akik hivatásból álltak helyt a védelmi munkákban. Emberek ezrei, tízezrei ragadtak lapátot, zsákolták a homokot, építették a nyúlgátakat, támasztékokat, erősítve a meglévőket. Talán kampányfogásként, talán példamutatás gyanánt – jóhiszeműségemből kiindulva merem remélni, hogy az utóbbitól hajtva – politikusaink is megjelentek egy-egy helyszínen segédkezni. Kár, hogy nem mondhatom: egy emberként. Inkább az egymás felé való rivalizálást éreztem gyakran - de mindezt félretéve, mégis lenyűgözött az az erőfeszítés, amit részükről tapasztaltam. Ha összefognak a bajban, és egy emberként teszik mindezt, nem egymástól elkülönítetten: ki-ki kedve szerint oda csatlakozva, ahová gondolja; hanem egymással egyeztetve, megbeszélve (hol van erre a legnagyobb szükség, hol kellenek a segítő kezek legjobban), talán még hatékonyabb lehetett volna az erőfeszítésük. Emellett összefogásból, bajban való összetartásból is példát mutattak volna kis hazánknak. Ezt még tanulni, szokni kell, reméljük, hogy a körülmények nem sokszor kényszerítenek ennek gyakorlására.
Másfél-két hete egy kis tanítványom lelkendezve jelentette be az órán, hogy délután az apukájával bemennek Pestre, megnézni a megáradt Dunát. Éppen akkor, amikor a Duna elérte Budapesten a legmagasabb szintet (keddi nap volt). Elszomorodtam. A szenzációhajhászás már gyermekeinket is megfertőzte. A gyermekeket, akik pedig a lehető legfogékonyabbak a jóra - igaz, a rosszra éppúgy. Akkor hát miért épp a negatív viselkedésmintákat mutatjuk meg nekik?! Szomorúan kérdeztem tőle: „És azt nem mondta a hétvégén apukád, hogy ha már úgyis időt szántok erre, akkor menjetek inkább szombat-vasárnap segédkezni a Margit-szigetre?” - ami akkor talán a legnagyobb veszélynek volt kitéve. A kicsi csodálkozva, mit sem értve ingatta a fejét: „Nem, ezt nem mondta.” Rászántam az órát, hogy beszéljünk a védekezésről, arról, hogy ha megtehetjük, segíteni menjünk, ne bámészkodni, fényképezni (erre is készültek, hogy képeket készítenek). Arról, hogy nem egy hasonló korú kisfiút láttam a gátaknál dolgozni szüleivel, olyanokat, akiknek a házuk, a szülők élete munkája került veszélybe. Azokról az emberekről, akik önszántukból mentek segíteni: lapátoltak, gátat építettek, enni-innivalót készítettek a dolgozóknak, akik személyesen vettek részt a reményvesztett, kétségbeesett emberek és legszükségesebb holmijaik mentésében. Arról, hogyan tudnának ők segíteni, ha ott lennének. Csak reménykedni tudok benne, hogy volt annyira mély és megrendítő a beszélgetésünk, ami kellő útravalóul szolgált annak a néhány kicsinek a jövőre nézve.
S abban is csak reménykedni tudok, hogy még mindig többen vannak azok, akik ha segíteni nem mennek - mert bármely oknál fogva nem tudnak menni -, nézelődni, gyönyörködni, fényképezni sem mennek. Nagyon szégyenkeznék, ha bármikor ilyesmin kapnám magam. Az már csak a személyes véleményem, hogy ilyen szörnyűséget nem szeretnék képekben megörökíteni magamnak, bármily lenyűgöző erő legyen a megáradt folyóinkban. Magamban, tudatom, szívem mélyén örökítem meg azokat a képeket, amiket a tévében láttam, éppen elég volt ahhoz, hogy mindig szemem előtt lebegjen.
Mindezek helyett gondoljunk azokra, akik házukat, vagyonukat vesztették el a hetekben, s ha személyesen tehetünk jót bármelyikükkel, tegyük meg! Erősen hiszek benne, hogy nem veszett ki belőlünk a jóérzés, ott van mélyen, csak felszínre kell hozni…
|
Ideje: április 21, péntek, 18:49:40 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Katasztrófaturizmus" | Belépés/Regisztráció | 28 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Lacoba Ideje: április 21, péntek, 19:22:39
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Gyöngyike nagyon kedvemből írtál és szólsz. Engem is felháborít, hogy odamennek csak a látvány miatt. Különösen a begyemben van, amikor a nagyonnagyonlegeslegnagyobbnagyok jelennek meg ilyen helyen (néhány percre). Szerintem ha már oda mentek legalább egy 6-8 órát ott kéne vitézkedniük. Én egy ilyet láttam mostanság, amikor egy mátrai településrészt elvitt a víz, Pásztó polgármestere napokat dolgozott az emberekkel. De milyenek az emberek: hálából nem is fogjál képviselővé választani. Ilyenek vagyunk. |
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- stevew Ideje: április 21, péntek, 19:50:34
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Több dologban nem értünk egyet, ám először lássuk azt, melyről hasonló a véleményünk.
Tény, hogy van ún. "katasztrófaturimus". Na, erről ennyit. Lelke rajta, aki katasztrófaturistáskodik.
Az is becsülendő, ha a felnőttek nem a szenzációhajhász sajtó, tv szintjén beszélnek gyermekeiknek az árvízről, hanem az alkalmat okosan kihasználva ismereteiket bővítik (a természet fékezhetetlen erőiről, a nehéz - és sokszor önfeláldozó - munkáról és egyéb emberi értékekről stb.)
Ha te ezt a tanteremben úgy el tudod nekik mondani, hogy maradandó nyomot is hagysz bennük, hogy ne mondjam: katartikus élményt nyújtasz beszámolóddal, le a kalappal előtted. Bár kétlem, hogy a gyerekeknek a vizuális élmény kizárásával (sőt majdhogynem szégyellnivalóvá, ördögi praktikává, embertelen megnyilvánulássá kiáltva ki) teljessé tudod tenni a képet...
Hogy miért nem megy ki egy gyerek a Margit-szigetre lapátolni, nem tudom. Azt sem tudom, van-e valamelyikünknek is joga számonkérni ezt bármelyik gyerektől v. szülőtől.
Azt viszont tudom, miért nem töltök homokzsákokat a szegedi Tisza-parton... Persze ez sem tartozik senkire, de íme néhány ok: vannak kint elegen, nálam szakavatottabbak, s elegen azok is, akik máshol, mást és más időbeosztásban dolgoznak, mint jómagam. Végveszélyben persze nem érdekelne semmi: ott lennék.
Most viszont csupán szabad óráinkban sétálunk ki a partra: itt élek, a folyóval együtt, szeretem a folyót is és Szegedet is, s mióta fényképezőgéphez jutottam, igyekszem dokumentálni minden rezzenésüket. Ebből a szempontból nem teszek különbséget a fénykép, mint dokumentum és az írás, mint dokumentum között. S ahogy írás közben sem, úgy fényképezés közben sem veszik ki belőlem a jóérzés - most bevezető mondatodat idéztem. Magát a katasztrófaturizmust is dokumentáltam fotókon, ám azokat - a lefotózattak személyiségi jogai miatt - nem tehetem közzé (igencsak dühöngtünk, amikor anyukák-apukák a homokzsákokat taposva játszottak és játszatták gyereküket, szétrugdosva mások munkáját).
Ír
A hozzászólás folytatása... |
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: április 21, péntek, 21:38:52
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nehéz kérdést feszegetsz cikkedben Gyöngyike. Azért nagyon nehéz, mert több dolog mosódhat össze. Vannak akik tényleg szórakozásból mennek oda, és ezt én is elítélem. Azt még jobban aki politikai célokra használja fel a szörnyűséget. De a figyelem felkeltés egy egy jól sikerült fotóval, nagyon hasznos lehet. Könnyebb átéreztetni a súlyát a történéseknek azokkal, akik távolabb élnek, és szerencséjükre nincsenek kitéve ennek a szörnyű veszélynek. Így látva a bajt, talán többen megmozdulnak és többen segítenek. Ez is lehet indoka egy egy ilyen látogatásnak. Cikked nagyon aktuális problémát dolgoz fel....
Szeretettel Anna |
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- gyopa Ideje: április 22, szombat, 03:35:41
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Szia kedves Gyöngyike!
Olvasva bizonyos hozzászólásokat, meglehetősen felemelkedett a vérnyomásom ezen az éjszakai órán. Mint tudod, én voltam az, aki először, felháborodásának adott hangot a Blue megnyilvánulásánál. Zárójelben még azt is megjegyzem, ha már sikerült ilyen értetlenséget elérnem, hogy amit feltett, nem vág az irodalom klub profiljába. Ezenfelül hosszas levelezést folytattunk vele magánban és még mindig ott tartunk, hogy hivatkozik a betegségére, ami nekem azért furcsa, mert már a hozzászólásomban leszögeztem, ha valakinek egészségi problémái vannak, az természetes, hogy nem megy segíteni. Kedves Blue, ha három levélváltásunk után is az egészségedre hivatkozol, akkor bizony ez csak hatásvadászat. Gyöngyike, rád büszke vagyok, hogy vannak ilyen barátaim. Természetesen, cikked minden sorával egyetértek, de megjegyzem, hogy a jóvoltomból, Blue is előbb olvasta, minthogy megjelent, de ennyit hatott rá. Győző |
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- vp_rozika (rozina@fw.hu) Ideje: április 22, szombat, 06:03:00
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Szia Gyöngykém! Kezdeném én is azzal, amivel Győző, a cikked
minden sorával egyetértek! Szándékát, üzenetét pontosan
megértettem. Nagyon büszke vagyok rád, mert jól ismerlek, tehát
biztosra veszem, tartottál tőle, hogy a témában lesznek
ellenvélemények, esetleg támadás érhet, mégis felmerted vállalni
a nyilvánosság előtt a véleményed, felháborodásod. Büszke vagyok
azért is, mert a kisfiú felvetése kapcsán nem mentél el
közömbösen a téma mellett, hanem pedagógushoz méltóan órát
szántál ennek megbeszélésére. Méghozzá őszintén, a hitelességed
megtartása mellett felvállaltad azt is, hogy tevékenyen te sem
vettél részt a gátépítésben, mentésben. De beszéltél az emberi
oldaláról, felhívtad a gyerekek figyelmét ezen keresztül emberi
értékekre, közel hoztad őket a körülmények megértéséhez annak
ellenére, hogy ők biztonságban élnek, távol a katasztrófa
színhelyétől.
A Stevewnek adott részletes és érdemi válaszod kiegészíteném
egy-két gondolattal a katarzis élménnyel kapcsolatban:
A gyerekek vizuális élményt kapnak eleget a médián keresztül.
A felnőttek, szülők, pedagógusok feladata figyelmüket azokra a
felvételekre irányítani, amik a valóságot tükrözik, nem a
sikerhajhászást. Az én értelmezésemben az őszinte beszélgetés is
válthat ki katarzist, nem csak a vizuális élmény. Meg merem
kockáztatni, az alsó tagozatosoknak az őszinte beszélgetés
fontosabb, hiszen megértik belőle a lényeget, hogy ilyen
esetekben mindenkinek a helyzetének megfelelően kell segítenie!
Aki ott él, a károsultak befogadásával, értékeik mentésében stb.
Aki a helyszíntől távolabb, pénzzel, a károsultak igénye szerint
egyéb anyagi dolgokkal.
Nem beszélve arról, hogy a közvetlen vizuális élmény a katarzis
mellett szorongást, félelmet vált ki egy ilyen életkorú
gyerekből.
Bluenek pedig csak annyit, a rövidke megjegyzésed rossz szájízt
a
A hozzászólás folytatása... |
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: április 22, szombat, 06:49:13
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Sok-sok mindennel egyetértek, sőt alapjaiban egyetértek az írásoddal, kedves Gyöngyi. Valóban furcsa és sokszor visszataszító időtöltése a ma emberének, hogy olyan helyeken, ahol emberi életek mennek tönkre, más csak nézelődik, mint kívülálló. (Ez mondjuk leginkább a cunami után döbbentett meg, hogy emberek pénzt, időt nem sajnálva, csupán ezért utaztak a helyszínre.) De: úgy gondolom, a figyelemfelkeltésre (nem szenzációhajhászás céljából) meg kell örökíteni ezeket a drámai képeket. Lehet, hogy valakit épp egy "nyakig" vízben álló ház látványa indit arra a lépére, hogy feláll a fotelből, és elmegy lapátolni. Vagy ez naivitás lenne részemről? Vagy hogy ne menjünk messze, látod, írni is kell erről, ahogy Te tetted. Vagy oktatni a gyermekeket, felhívni a figyelmüket az árvíz súlyosságára, arra, hogy ez mivel jár, és mi mindent lehet tenni, hogy segítsünk másokon. Azt gondolom, ez is fontos küldetés. Még akkor is fontosnak tartom, ha nem fogtál lapátot a kezedbe. Fontosnak tartom a drámai fotókat is, mert hiszek benne, hogy ezek nem mind azért készülnek, hogy csámcsogni lehessen rajtuk.
Mindent összevetve, azzal együtt, hogy nemesnek, elgondolkodtatónak és fontosnak tartom a soraidat, picit túlzott szigorúságot érzek ki közülük. |
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- maninblack Ideje: április 22, szombat, 15:34:37
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Azt mondod, hogy maradjunk otthon és figyeljük a híreket. A félremagyarázott és nem kellő alaposságú tájékoztatás csak pánikot kelt az emberekben és sajnos ez jellemző a médiára. Ezért nem ítélem el azt aki képeket készít és személyesen szeretne meggyőződni a helyzet valóságáról és azt úgy teszi, hogy nem akadályoz senkit sem.
A katonák, a rendőrök, a mentősök, és a védekezésben résztvevő emberek is készítenek képeket, hol telefonnal, hol meg fényképezőgéppel. A Tisza jelen esetben rekordvízállást döntött és még soha nem volt ilyen magas, nemcsak azok az emberek félnek, vagy ijedtek meg, akik a gátaknál dolgznak, hanem akik megnézték, hogy egykor olyan békésen folydogáló folyó most milyen haragos és félelmetes lett. Szeged polgármestere is megnézte a Tisztát, sajnos nem lapátolt homokot, nem nyújtott segítséget, de mégsem ítéli el a város, hanem szeretettel körbevette. Én azt mondom, hogy ne ítélkezzünk senki felett, mert nem jogunk.
A kőgátakhoz sem engedik fel az embereket, nemhogy a töltésekre. Megfelelő létszámú ember dolgozik már a gátaknál, ellátásukról a lakosság is gondoskodik, így tettünk mi is Blue-val, de mi ezt nem plakátoltuk ki és nem kérkedtünk. Rajtunk kívül nagyon sok nyugdíjas hozott kávét, süteményt, ásványvizet hozzátenném saját pénzen. Mellékesen megjegyzem, hogy amikor a Duna áradt másról sem hallottam, csak, hogy így Budapest, úgy Budapest, hogyan fogja elönteni, és egyes részei víz alá kerülhetnek, és mégsem mondtam, hogy miért vannak ott katasztrófaturisták.Szívük-joguk volt megnézni, hiszen, ha egy kicsit is érdekelte őket, hogy mi lehet a lakóhelyükkel, ezért megnézték és nem lehet elítélni őket.
üdvözlettel: Csaba |
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- csizi Ideje: április 24, hétfő, 09:17:50
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | A magam részéről köszönöm a cikket, és Blue-nak a fotókat. Üdv mindenkinek. |
|
|
|
|
|
|
