| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Tóth Árpád emlékére |
|
nagyadam
 |
A Nyugat óriásai közül ő a legfiatalabb, legtörékenyebb, legérzényesebb és a legszeretetreméltóbb... |
mangonak ajánlva
42 gyöngyszem, 4 drágakő, több száz idegen országból származó gyémánt egy ládikóban. Apró kincs, de az egyik legértekesebb. Ez Tóth Áprád élete és munkássága. A Nyugat óriásai közül ő a legfiatalabb, legtörékenyebb, legérzényesebb és a legszeretetreméltóbb... Már kortársai is gyámkodtak, őrködtek felette és olyan szelíd áhítattal fordultak felé, mint a német romantikusok az ő kék viráguk Novalis felé.
Szokták tragikus költőnek nevezni, pedig Tóth Árpád legnagyobb tragédiája, hogy élete nem tragikus. Vajdai és juhászi értelemben semmiképpen sem.
Őt kerülik a nagy balcsapások, a végzetes szerelmek, a felemésztő indulatok, azonban beteges gyerekkora és ráboruló tüdőbaj monoton, tompa fájdalommá alakul, a halál közeli lehelete, akár Kosztolányit, őt is megbénítja és a válnak versei egy elmúló, sápadt világ búcsúdalaivá.
Bánat költője, ezt is mondják róla, de Tóth Árpád bánatossága színesebb, mint kortársaié. Hiányzik belőle Juhász Gyula lemondó reménytelensége és Kosztolyányi sértödőtt panaszossága. Az ővé őszinte, a halál közelsége miatt, azonban lassan, tudatosan költői pózzá alakul, ahogy Kaziczy a Berzsenyinek az ódaköltő szerepet jelölte, úgy Tóth Árpád kiönti magának az elfásult, törékeny bronzszobor képét. Számos versében érződik amint egy boldog pillanatában tollat ragad és visszakergeti magát boldogtalanság poros útjára, lágy mozdulattal elínti magától, mintha egy belsőhang azt súgná: Te nem lehetsz boldog!
Alakja ennél persze jóval gazdagabb, de rövid élete sorána nem (vagy alig) volt lehetősége, hogy teljes költői eszkőztárát bevesse (ha a hosszabb élet megadatott volna neki mindenbizonnyal eljutott volna odáig, hogy babitsi mélységekben írjon) .
Így is az ő kézírásában született világirodalom legszebb gondolati költeménye az Elégia egy rekettyebokorhoz, mely ódai kultúrpesszimizmusával csak Vörösmarty kései költészete párosítható.
Megírta a magyar irodalom legszebb, legszárnyalóbb ódáját Az új Istent, mely dinamizmusával, merész expresszióival éteri szférába emeli a korai (naiv) kommunizmus eszméjét és veleegyütt az olvasot is. Humánummal és gyermeki lelkesedéssel üdvözli a tanácsköztárságot és teljes csalódottsággal, kiábrándultsággal temeti el.
Ezekután nem próbálkozik több klasszikus értelemben vett nagyverssel, akár a gyermek aki tulzó hévvel megmászik egy magas fát, de a tetején, mikor lenéz elfogja rettegés, menekülve visszamászik és örökre elkerüli azt, ő is ilyen zavaródottan menekül vissza teremtett és bánatos, pasztel színekkel lefestett világába. Örökké ebben a szűk térben mozog, még akkor is mikor felkerül a nagy, zajos Budapestre. Próbálja átvenni a nagyvárosi, kosmopolita életmódot, de a füstszagú, zsúfolt kávézházak szivarozó, kiabáló idegenjei között esetlenül mozog. Pest mindig eldobja magától, hiába rajong szorongva érte, ő hűtlen hozzá. Pedig legszebb tájlíráit a pesti utcák, az álmodó terek és zsibbadó gázlámpák ihlették. Ezeket azonban a vidék porában visszahullva írta meg, mint valami hálaadó zsoltárt egy nagy veszteség idején. Ezaz édesbús ellentmondás ami verseid halhatatlanná teszi. Tóth Árpádot olvasva különös, megmagyarázhatatlan érzés fogja el az embert. Ha fáradtan, elfásultan leülünk egy meddő órán és kezünkbe veszük egy furcsa játék részesei leszünk. Elragad a sápadt szomorúság, ringat méla, lassú szavainak andalító hullámzása, ekkor lépünk be tompa, mozdulatlan kissé szürke világába. Ezekután elkap valami édes, szelíd tánc, a puha rímek, a színes hasonlatok melyek feloldják a bénító bánatot és teljes szépségében virágzik lehulló tájainak őszi zenéje. Meglepő milyen színes képeket fest elénk, a szélben elrugaszkodva repül velünk, a hold hol vidám játékos gyermek, hol sápadt, puffadt citrom, koszorúkat fon körénk az est és lágy szerenádot zeng a hajnal, dúsan ég a szerelem csipkebokra.
A magyar nyelv legnyagyobb művelője, az ő keze alatt hajtja ki nyelvünk a legszebb szirmait. Magyarsága tette az egyetemes irodalom legszebb, néma lírikusává. Földüntúli magasságból dúdolja bús elégiáit és szállnak ma is lélektől lélekig...
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Tóth Árpád emlékére" | Belépés/Regisztráció | 6 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Tóth Árpád emlékére (Pontok: 1)
- mango Ideje: Július 18, kedd, 16:03:15
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Ádám!
A lehető legnagyobb megilletődéssel és boldogan fogadom Tőled ezt a váratlan, de annál szebb "meglepetést"...
Köszönöm Neked.
...köszönöm, hogy tudod, mennyire rajongok Tóth Árpádért, köszönöm, hogy ezzel is gondoltál rám, és köszönöm, hogy mindezt a Magazinban megjelentetted...
Meghatódtam... |
|
|
|
|
|
Re: Tóth Árpád emlékére (Pontok: 1)
- mango Ideje: Július 18, kedd, 16:47:03
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | ...és a nagy meghatottságban el is felejtettem megírni, hogy kitűnő az esszéd, pont annyira halk és finom, mint maga Tóth Árpád...
Gyönyörű írás.
Még egyszer köszönöm, Ádám :) |
|
|
|
|
|
Re: Tóth Árpád emlékére (Pontok: 1)
- boblogan (mertek@fw.hu) Ideje: Július 19, szerda, 02:44:52
(Adatok | Üzenet küldése) | | Bevallom, csak egy kósza kattintásnak indult, épp' csak beleolvasni akartam (Tóth Árpád? És nem mango ír róla?), aztán nem engedett a vége előtt "kiszállni"... :) Szép, élményt adó írás. Most irány a net - bizonyára tartogat számomra jónéhány T.Á.-verset... |
|
|
|
|
|
Re: Tóth Árpád emlékére (Pontok: 1)
- zsuka49 Ideje: Július 19, szerda, 10:16:11
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nagyon szeretem Tóth Árpád verseit, köszönöm, hogy megemlékeztél róla!
Élmény volt olvasni!:)))
Zsuzsi |
|
|
|
|
|
Re: Tóth Árpád emlékére (Pontok: 1)
- Emericus (imike@labor.hu) Ideje: Július 19, szerda, 20:11:11
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Valaha sok versét megtanultam - kötelező volt, a TÁG-ba, a Tóth Árpád Gimnáziumba jártam Debrecenben. Sok más nagyság műveit is betéve tudtam - de Tóth Árpád költészetére voltam mindig is leginkább "vevő". Sorai fel-felbukkannak emlékezetemben mindennapjaim legváratlanabb pillanataiban, verseinek zenéje pedig ma is itt csilingel a fülemben. Köszönöm, hogy ilyen szépen emlékeztél róla. |
|
|
|
|
|
|
