Nem áll módomban ellenőrizni a sajtóban megjelenteket: sem a véleményt, sem annak visszautasítását.

Egy gyakran idézett mottó jut eszembe:
"Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani."
Erre céloztam legutóbb, amikor azt írtam:
"Ha valahol könyvet, pólót, párezer forintot, lehet nyerni, kapni vagy elérni, akkor beveszik a pályázati feltételek közé, hogy a zsűri tagjai, azok rokonai, nem vehetnek részt a pályázaton. Ez a tiszta munka."
 
A pártatlanság jegyében közreadom a Morál Miklós cikkére reagáló Vörös István írását is.

"Sem rokona, sem ismerôse

Morál  Miklós, ön nem tudja, hogy álnéven más becsületét megkérdôjelezni nem túl nagy morális tett?
Ön nem tudja, hogy alaptalanul  más becsületét megkérdôjelzni nem túl nagy morális tett?(Rokonok, ÉS, 2004/26. )
Tehát ön szerint a drámákat elbírálók egyike annyira meghatódott attól, hogy én is elvállaltam egy másik kuratorimban a pályázatok végtelennek tunô olvasását, hogy föltépve a jelligés borítékokat, kinyomozta, nem jelentkeztem-e ônáluk drámával? Ráadásul így járt el mind a hét kurátortársa, és egy lappangó éjszakán azt vették észre, hogy a borítékok között csak az én nevemet keresik, és így összetalálkozván a törvénytenségben egymásra néztek, most már legalább olvasnunk se kell, ennek adjuk a 2. helyet. Bajban lehettek, hogy a másik 8 díjazottat hogyan választják ki, de ön, remélem, ezeket az összeesküvéseket is leleplezi.
Egyébként elárulhatom, bár kudarccal nem szokás dicsekedni, hogy aljas módon prózával is pályáztam, sajnos a nyilván szintén Vörös-rajongókból álló zsűri mellényult, és nem jutalmazott.
Pedig ott az általunk tisztességtelenül díjazott, egyébként morálisan eddig kikezdhetetlen Jász Attila is zsűritag  volt, kötelessége lett volna az ön szép szavával "egymás közt felosztani a lét."
De ha már dicsekedni kezdtem, felsorolok meg két kulturális botrányt. Ugyanerre a darabomra azóta a Szinházi Dramaturgok Céhé-tôl Vilmos-díjat kaptam. ( Ez egy üveg körtepálinka [lé], melyet egyszer szívesen meginnék a miattam megsértett kurátorokkal, akiktôl Morál Miklós helyett elnézést kérek.) A Kolibri és a kaposvári szinház gyermekdráma-pályázatán 3.helyezett lettem, bár közben semmilyen gyerekvers-pályázaton nem voltam zsuritag. Ez is elég botrányos, csak az vigasztal, hogy a művek megírásán kívül egyebet nem tettem  a dolog érdekében, kedves Morál Miklós.
Ha a szavazatok újraszámlálásában nem is, de a díjak utólagos vitatásában benne vagyok, Morál Mikós olvassa végig a kb. százkilónyi  verskéziratot, és állitson össze belôle ütôképesebb csapatot. Megengedem, majdnem ilyen jót fog tudni, de jobbat biztos nem. Mindenesetre segtségképpen addig majd fölveheti a Műértô Miklós nevet.
Egyébként Jász Attilának ez a legjobb, legérettebb kötete, a Lackfi János anyagát tartalmazó jeligés boríték pedig nem Oláh Jánostól került elô, nem ô javasolta díjra, és nem is ô szavazta meg.
Morál Miklósnak két dolgot illene tenni, bemutatkozni, és bocsánatot kérni azoktól akiket megrágalmazott (pl. a drámakuratórium és a fôkuratorium tagjaira gondolok, a nevek kiderítése már legyen az ô gondja).
Immár kiváncsian várva további morális tettét.
Vörös István"

------

Sajnálom mindazokat a tisztességes zsűritagokat, és díjazottakat, akikre most a sunyiság árnyéka vetődik.
Egyértelműen a pályázat kiíróit hibáztatom, mert a pályázati feltételek bizonytalansága okozta mindazt a vitát, lázongást, mocskolódást, alaptalan, esetleg valós okokkal alátámasztható gyanúsítást, ami most az irodalom világában kavarog.
Megengedhetetlen, hogy egy pályázat zsűritagjai bármely kategóriában pályázóként vegyenek részt. Aki pályázatot szándékozik beadni, ne vállalhasson bírálatot a pályázati spektrum egyetlen szeletében sem!
Nem hiszem, hogy a sokkilónyi olvasnivaló átrágását ingyen, csupán a lelkesedés lángjától fűtve vállalták a bírálók. Vállalták, mert ez biztos pénz volt, míg műveik sikere mindvégig bizonytalan. Ki-ki maga dönthetett volna, hogy mit választ, a biztos, vagy a bizonytalan bevételt. Az irodalmi élet profi résztvevőinek pénzéhsége közismert. Ha nem határolják be a kiírók a lehetőségeket, nem várhattak önkorlátozó magatartást. Ilyen a világ!
Vörös István úrnak az a beállítása miszerint csak nem képzeljük, hogy éjjel belopódznak feltépkedni a borítékokat, hogy megismerjék az alkotók nevét... már a humor kategóriába tartozik! Valóban nem így képzeljük! Hát ennyire naivnak hiszi a irodalomban tevékenykedőket, vagy akár az ÉS olvasóit?
Van a felfedésnek egyéb módja: baráti, rokoni beszélgetés, személyes, telefonos és a hírközlésadta egyéb kapcsolattartás is. Ha a fantáziánk beindul, sok reálisabb eshetőséget el tudunk képzelni, a krimibe illő éjszakai lopakodásnál.
Feltételezem, hogy a zsűri tagjai, akik az irodalmi életben tájékozottak, stílusjegyek alapján is képesek egyes alkotókat azonosítani, tekintettel arra, hogy nem olyan végtelen sok például a sikeres drámaíró...

Végezetül csak annyit: Írjanak ki a jövőben is pályázatot édes anyanyelvünk ápolására... de ne így!