| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Néprádió - 1956. IV.rész |
|
Lacoba
 |
Mi már elástuk a húst, meg a lisztet. Majd hozatok még az emberrel a gyárból zsírpapírt, mert elfogyott, másban meg nem marad el rendesen... |
Anyu Julis nénivel beszélget. Közben megjárhatta a népboltot. Legalábbis a krumplicukor ezt bizonyítja. A pesti harcokról beszélnek. Nem nagyon értem…
- Nem tudom mi lesz ebből! Még az ember sem jött haza. A gyárból mentek tüntetni.
- Én sem tudom, mi van? Az enyém se jött még.
- Mi már elástuk a húst, meg a lisztet. Majd hozatok még az emberrel a gyárból zsírpapírt, mert elfogyott, másban meg nem marad el rendesen. De még holnap is megyek a boltba, hátha hoznak valamit. Ki tudja, meddig kell kitartani. Már ideges vagyok, hogy nem jöttek még, pedig sötétedik.
- Majd csak jönnek. Siethetnének, mert a muzsikát is el kell ásni.
- Az órákat, meg a rádiót sem árt dugni, mert ha jönnek a muszkák (orosz katonák), mindent elvisznek, mint a háborúban.
- A pénzt mindet el kell költeni, mert hátha megint csak gyufát adnak a végén érte. Ma viszont már kongott a bolt az ürességtől a bolt. Holnap hajnalban megyünk Tarjánba.
- A Békekölcsönt, azt mondják, nem adják ki.
- Pedig nekem is benne eszi a fene majdnem száz forintomat! Hogy a rosszseb mogyorózná meg őket, a jó dolgukban.
- Ládde’! Úgy csinálnak, mintha az övék volna!
- A kocsmában is alig van már valami. Józsinak, már másodszorra csak fél liter pálinkát adtak, a bor meg már el is fogyott.
- Aztán tudsz-e már valamit a szegény Zoliról?
- Á dehogy! Csak azt tudjuk, hogy a karhatalomnál van. Azt üzente a Feri egyik munkatársának a fiával. Az már hazajöhetett, letelt neki az első félév. Tán csak nem lesz ebből semmi, aztán a jövő hónapban már mehetünk hozzá. Számítunk menni, még András-nap előtt. Viszünk a parancsnokának egy kis hazait, hátha hazajöhet a vendégségre. A múltkor egy zabarit hazaengedtek esküvőre, félév előtt. Mi is azt mondjuk, hogy oda kell jönnie. Ő lesz a tanú! – Ezen mindketten nevetnek.
Tüntetni mentek apuék… Mi történhet egy ilyen tüntetésen?… Ott Pesten kik harcolhatnak és kivel, aztán mivel?… Csak nem egymásra lőnek? Hiszen, az halálos is lehet… Kezdek elbizonytalanodni… Ez olyan rengeteg kérdés, hogy hónapokba telik, amikorra mindegyikre kicsikarom a választ… Hol lehet már ilyen sokáig édesapám?… Nem akar nyikorogni az a kiskapu. Ez azért nyikorog, mert nem nagyon szoktuk megzsírozni. A többi hasonló zárat, zsanért, pántot minden évben bekentük azzal az érdekes pirosas zsírral, amit apu munkából hozott. Ezt nem. Tudniillik, így mindig észre lehetett venni, ha valaki bejött rajta. Azt is tapasztaltam, hogy a szüleim a kapunyitásból azt is tudták: ismerős, vagy idegen jön.
Végre! Hallottam meg elsőként a jellegzetes nyikorgó hangot. Rohanok. Anyu hangja már csak próbálkozik utánam érni:
- Hová rohansz? Öltözz fel! Hideg van! – Azonban már ő is elindul, hátha apu jött meg. Nem kell sokat mennem. Alig lépek kettőt, máris szembe találom magam édesapámmal a lépcső alján. Iszonyatosan rohan, mint aki nem akar valamiről lekésni.
- Apu! Mi az a tüntetés? Kik harcolnak Pesten? Ki van velünk, és ki van ellenünk? Anyu nem akarja megvarrni a vitéz nagyapám katonaruhát! – kezdeném a kérdéseket, de válasz helyett csak ennyi érkezik:
- Majd! Most sokkal fontosabb dolgok vannak.
Persze, tudom! – jelzem felkészültségemet – már megépítettem a kertben erődöt. Teteje is van. Meg olyan kilövő nyílásokat is csináltam rá.
- Ne bomolj! Te gyerek! – Mosoly csillan a szájsarkán – Hagyd a hülyéskedést! Mondtam már: majd!
- No mi van ember? – fogadja anyu az ajtóban.
- Mi lenne? Baj van. Nagy baj. – Ennyire futja a válaszból.
- Ott a főtt kukorica a sütőben! Még meleg.
- Nem érünk most arra rá, asszony! Szaladj a padra! Hozd a húst, a kolbászt és a sonkát! Erzsi te a zsírpapírért szaladj, a spájzba! – adja ki a munkát. Alig várom, hogy rám kerüljön a sor, de nem. Nekem nem ad munkát, pedig gondolatban már szaladok a gumipuskáért, és a nagy bajnétot hozom a kis pince rejtett repedéséből. Ide kell eldugni, hiszen a bajnét, az már fegyver, még ha csak a puska szuronyaként szolgált is a háborús időkben. Mostanában azonban a disznók réme, disznóölő kés lett. Megvan a tokja is, ami nagyon szép díszes. Most rám téved a tekintete:
- Mi volt az iskolában? – teszi fel a szokásos, de most egyáltalán nem várt kérdést.
- Á! Korán hazajöttünk. No, és nem voltam rossz.
- Szaladj, hozd be a szerszámosból azt a kis lemezdobozt. Tudod, amelyiknek teteje is van. – Nem erre számítottam, de már repülök. Nagyon bátornak és ügyesnek kell lennem, mert odakint teljes a sötétség, úgy kell odatalálnom. Jól tudom a helyét, de lámpafényről a sötétségbe érve olyan, mintha teljesen megvakultam volna. El kell telni egy kis időnek, hogy ne úgy érezzem a feneketlen semmiben járok. Nagyon vinne az igyekezet, de több botlás, rocskadöntés és fej beverés után kitapogatom a kulcsot. Kezd egy kicsit javulni a látásom, de még kevés az igazi tájékozódáshoz, így változatlanul csak matatni tudok.
/Folytatása következik/
|
Ideje: Október 23, hétfő, 13:49:15 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Néprádió - 1956. IV.rész" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
