| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Klára |
|
Anonymous
 |
Annyit kell tudni a nénirõl hogy kicsit mogorva. Nem szereti a kedveskedõ embereket. |
Piros, van hétvégi munka munka - olvastam a munkaközvetitõ iroda vezetõjének üzenetét - száz dollárt fizetnek naponta. Szombaton reggel kell kezdeni és hétfõn reggel váltanak le. Kilencvenkét éves nénire kell vigyázni. Könnyû munka, a néni egyedül megfürdik és vécére is kimegy. Hivjál fel, ha elvállalod.
Bizonytalankodtam. Hétvégén rendszerint 15o dollárt fizetnek huszonnégy órára.
Mit csináljak? Amit a könyvelõirodán keresek: elég a rezsire és a számlák fizetésére. A tavasszal haza akarok menni: kell a pénz az repülõre. Nem válogathatok - gondoltam. Felhivtam az irodát hogy elvállalom.
- Annyit kell tudni a nénirõl hogy kicsit mogorva. Nem szereti a kedveskedõ embereket. Nem kell többet csinálnod, csak annyit amit kér. Nehéz vele kijönni, de te biztosan meg tudod csinálni... - bíztatott az irodavezetõ. - Menj el a hétvégén! Ha nem szereted, hivjál fel hétfõn és majd keresünk másik munkát. Jó?
- Jó - ebben maradtunk.
A néni Beverli Hills-ben lakik. Santa Paulából egy óra alatt érek oda. Egész úton mérgelõdöm: minek kellett elvállalnom...?! Nem mondta senki de a lakcímrõl meg az alacsony napidíjról biztosra vettem, hogy a néni zsidó. Az elmult tíz évben már sokszor dolgoztam zsidó családokban, - van némi tapasztalatom a szokásaikról.
Biztosan nagyon gazdag de rajtam bezzeg spórólni akar.... – gondoltam mérgesen.
Mindegy, ezt a két napot megcsinálom, ha már elvállaltam. De hétfõn megmondom a közvetítõnek hogy keressenek valaki mást helyettem.
Annyira elveszett a régi tipusú kis ház a hatalmas, új villák között, hogy háromszor is elmentem mellette, mire végre megtaláltam. Jó erõben, jól mozgó, barna hajú idõs nõ nyitott ajtót. Maximum hetvennek néztem volna ha nem tudom hogy kilencven.
- Klára vagyok, maga pedig biztos Piroska, akit az iroda küldött? – kérdezte amikor beengedett.
- Éppen reggelizek. Ûljön le valahova, majd ha befejeztem akkor beszélünk - mondta nem túl barátságosan. Leültem a nappali szobában az egyik fotelba. Meglepett a lakás túlzott egyszerûsége, majdnem hogy szegénysége. Ezen a környéken nem ilyen körülmények között élnek az emberek.
- Na jöjjön nézzen körül a lakásban! - monta Klára fél óra mulva.
- Ez itt az én szobám - mutatott egy közepes méretű hálószobára - Az ott a kisebbik szoba, - az lesz a maga helye. Lerakhatja a böröndjét - mutatott egy kis sötét lyukra a néni. Mialatt leraktam a bőröndömet, - kellemetlen állott szagot éreztem a szobában. A kis szobát teljesen elfoglalta egy kihúzott rekamié. Mellette meg egy íróasztal tele iratokkal, tintatartóval, mindenféle régi holmival. Ahogy a kinyitott heverõre ültem, szinte a padlóig süppedtem. Nyikorgott, recsegett alattam az egész szerkezet, nem mostanában készûlhetett szegény. Nem alszok ebben a szobában - ezt azonnal eldöntöttem. Sok mindent kibirok de egy ilyen levegõtlen, büdös helyiségben megfulladok.
Klára tovább vezetett a konyhába, ami alig volt nagyobb, mint egy otthoni, lakótelepi ház konyhája.
- Nem kell ebédet fõzni. Kettõnknek elég lesz ez a sok étel, ami itt van - mondta Klára, mialatt a gyûrött alufóliába csomagolt maradékokat bontogatta.
- Na Piros, itt nem lesz nehéz böjtöt tartanod! - gondoltam, ahogy Kára mellett álldogáltam. A zöldséges fiókból elõkerûlt két fonnyadt, félbevágott kelkáposzta és másfél karalábé.
- Tudja mit? Fõzzön karalábé levest meg kelkáposzta fõzeléket. Hús bõven van kettõnknek is... - bemegyek a szobámba, pihek egy kicsit. Magának sem kell sietni. Ráérünk egy óra felé ebédelni. Ha van ideje csináljon amit akar, olvasson vagy kapcsolja be a nappaliban a tv-t.
Az ebédet hamar megfõztem. Kettõnknek terítettem ebédhez a kis konyha asztalon. Szótlanúl ettük meg az ételt. Tartottam magam az iroda útmutatásához. Csak semmi kedveskedés, törleszkedés vagy udvariaskodás. A délután hamar eltelt. Olvasgattam és festettem egy vázlatot a nappali szoba virágvázájáról. Az utóbbi években mindenhova magammal viszem egy kis neszeszerben a vízfesték készletemet. Hallottam, hogy Klára a szobájában tv-t néz. Vacsoráig ki sem jött a szobából.
A vacsora az ebédhez hasonlóan a maradékodból állt. Továbbra sem kívántam megterhelni a gyomrom nehéz hús ételekkel. Maradtam a kelkáposzta fõzeléknél, ugyanúgy mint délben. Aztán tv-nézés után kilenc órakor Klára lefekvéshez készülõdött. Segítettem neki megágyazni és átöltözni.
- Maga még nem álmos? Miért nem fekszik le? - kérdezte kilenc órakor, amikor bevette az altatóját.
- Még egy kicsit olvasgatok - válaszoltam. Nem mertem töle megkérdezni, hogy megágyazhatok-e a nappali szoba heverõjén. Megvártam amíg elalszik. Nem nagyon volt mit ágyazni magamnak, mert csak egy vékony mûszálas lepedõt, meg egy kispárnát hagyott a pici szoba heverõjén az a filippin nõ, aki hétközben fõz Klárára. Hoztam egy meleg fürdõköpenyt, és egy pamut lepedõt othonról, - de kevésnek bizonyult, mert egész éjjel fáztam. Magamra terítettem a kardigánomat is, de így is hideg volt. Nem sokat aludtam.
- Nem kell kényeskedni, Piros, hányan lehetnek otthon, akik az utcán alszanak ennél sokkal, de sokkal roszabb körülmények között...?! – dorgáltam magam a sötétben. - Két éjszakát ki lehet bírni alvás nélkül is. Abban biztos voltam hogy én ide többet nem jövök.
Klára vasárnap késõn kelt. Segítettem neki a zuhanyozásnál. Elkészítettem a reggelit. A reggeli közben kicsit beszédesebb lett. Elmondta, hogy egy van fia, aki annyi idõs mint én, és két unokája. A fia és az unokái is a számitógép-programozással foglalkoznak. Nem mertem faggatni. Ha nem beszél, hát nem beszél.
Vasárnap délelõtt az elõzõ napihoz hasonlóan telt el. Ebédre csirkepörköltet fõztem nokedlival. Megdicsérte az ételt.
- Szeretek fõzni - válaszoltam - nem nagyon szeretem a házi munkát, de fõzni és vasalni nagyon szeretek.
- A vasalásról jut eszembe, amikor ötven éve kijöttem Amerikába, már nem voltam fiatal. Ingeket gyártó üzembe jelentkeztem vasalónõnek. Minden magyar nõ tud vasalni. Amikor kipróbáltak, nagyon elégedettek voltak. Egy idõ után észrevettem, hogy a kész ingeket elküldik valahova. Monogrammot varrnak bele és úgy hozzák vissza. Gondoltam, hímezni én is tudok. Csináltam egy pár mintát és megmutattam a fõnönömnek. Tetszett neki. Ettõl kezdven nem küldte az ingeket monogramoztatni, hanem velem csináltatta. A monogramok varrásáért korábban két dollárt fizett darabonkét. Nekem ötven centtel emelte fel az órabéremet, amikor a monogramokat
vartam. Gondoltam, ez jó üzlet neki, de nem nekem.
- Csináltam egy kis katalogust a monogramokból és elkezdtem végijárni az inges vállalkozókat. Eleninte nem jött be semmi. Aztán megláttam egy kirakatban hogy valaki hímzéseket vállal. Bementem: egy idõsebb nõ fogadott. Végignézte a munkámat. Tetszett neki, elmondta hogy õ zakók zsebeire aranyhímzéseket készít, de van egy másik vállalkozása, amit el akar adni mert nincs ideje rá. Ingekre kellett mongramot varrni. Ez egy bejáratott üzlet volt nagy megrendelésekkel. Eladta nekem 5ooo dollárért. 1ooo dollár elõleget kért. Nekem ennyi sem volt. Elmondta a nõ, hogy van egy kezdõ vállalkozókat segitõ szervezet, ami megelõlegezi nekem az 1OOO dollárt.
- Valóban segitettek, - 1oo dolláronként fizetem vissza az elõleget. Két év alatt az összes adósságot visszafizettem. Ebbõl a vállalkozásbaból éltünk és tanítattam a fiamat. Hatvanöt évesen mentem nyugdijba. Akkor átadtam a vállalkozást ingyen az egyik unokahúgomnak. Még ma is jól megy az üzlet... - fejezte be az elbeszélést Klára.
- Köszönöm hogy elmondta.... - válaszoltam, amikor befejezte. Mondanom sem kell mennyire meglepett a hosszú elbeszélés, az elõzõ napi szótlanság után. Mivel láttam, hogy egy kicsit oldottabb, elmondtam neki hogy nem tudok a kisszobában aludni. Kértem, engedélyezze hogy a nappalit használjam.
- Szeretem az egyenes beszédet - mondta kis gondokodás után – azt hiszem, mi jól kijövünk majd egymással.
Nem válaszoltam. Még mindig arra gondoltam hogy csak ezt a két napot húzzam ki valahogy. Nem jövök a következõ héten.
Vacsorára rizses húst csináltam. Klára azt is megdicsérte. Gondoltam mégiscsak beszélgetni kellene egy kicsit vele.
- Mondta hogy negyven éves volt, amikor Amerikába jött. Hol élt és mit csinált otthon mielõtt kijött? - kérdeztem egy kicsit nekibátorodva az ebédnél történt meséléstõl.
- Kisvárdán éltünk a férjemmel és a fiammal. A férjem fogorvos volt. Tudja, tudja, tudja én zsidó vagyok. - mondta dadogva. (Persze hogy tudtam, de hallgattam.)
- A háború alatt elszakadtam a családomtól. Engem a németek egy konyhára osztottak be. Igy túléltem. Amikor Németországból visszajöttem a háború után, akkor tudtam meg, hogy minden meghaltak. Érti? Minden! Minden! A szüleim, a férjem, és a tizenkét éves kisfiam... - mondt akadozva Klára. Küszködött, hogy visszatarsa a sírását, de nem sikerült. Én először csak a kezét szorongattam, aztán átöleltem a sírástól remegõ vállát.
Már nem alkalmazott és alkalmazó, nem zsidó és keresztény nõk voltunk, hanem anyák, akik átérzik egymás fájdalmát. Már nem egy mogorva elutasító öregasszonyt láttam, hanem egy megtört embert, akinek hatvan év sem volt elég, hogy elfelejtse azokat a borzalmakat, amiket átélt.
- Nagyon sajnálom, hogy ilyen régi sebeket szakitottam fel.... – mondtam, amikor láttam hogy egy kicsit megnyugodott.
- Ne mentegetõzzön. Nem tudom miért adott az isten ilyen hosszú életet nekem. Ezek a dolgok nagyon régen történtek, de higgye el, szinte alig van olyan nap, hogy ne jutna eszembe a fiam.
- Amikor kijöttem, akkor ismertem meg a második férjemet. Összeházasodtunk és ebbõl a második házasságból született a második fiam, aki annyi idõs mint maga. A borzalmak ellenére hálás vagyok istennek, hogy rendes családom van. Nem sok nyugdijam van, a fiam fizeti a fenntartásomat. Sajnálom, hogy nem tudok magának többet fizetni. Ugye jön a jövõ hétvégén is?
- Igen jövök - hallottam a saját hangomat.
|
Ideje: Február 22, csütörtök, 08:41:20 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Klára" | Belépés/Regisztráció | 1 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Anonymous : Klára (Pontok: 1)
- Argosz Ideje: Február 22, csütörtök, 10:24:56
(Adatok | Üzenet küldése) | | Jól felépített írás. Lekötötte a figyelmem, s ez jelent valamit.A mostani írásokat olvasva, ilyen már egyre ritkábban fordul elővelem. Nagy kár, hogy rengeteg elírási és helyesírási hiba van benne. |
|
|
|
|
|
|
