| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Félek |
|
szemilla
 |
A képek az NBC 2005-ös legjobb képei közül valók.
A szöveg? Csak néhány gondolat, ami láttukkor eszembe jutott... |
Állok az ablaknál és nézem ahogy a hold fénye megvilágítja az arcodat.
Éjfél is elmúlt már jócskán, én mégis ébren vagyok. Felriadtam megint és nézlek. Olyan békésen alszol. Nincs szívem felébreszteni téged, így egyedül maradok gondolataimmal és a félelemmel. Mert igen, félek. Hogy nem leszek már elég jó társad. Mert sosem leszek már az, aki voltam azelőtt. Tudom. Más ember lettem. Valaki olyan, aki nem akartam lenni.
Most azt mondanád: „Még csak két hónap, hogy visszajöttél. Türelem”
Két hónapja… Két hónapja hogy nyakamba ugrottál a reptéren. Anna és a kicsi Péter is úgy furakodtak oda hozzám, majdnem feldöntöttek.
Mégis bennem az elválásunk él élesebben. Mintha csak tegnap lett volna és nem fél éve, amikor elbúcsúztunk. Sírtál. Megfogadtad, hogy nem fogsz, mégis sírtál. Karodban tartottad Marcsát, a legkisebbet, aki megérezte azt, amit te. Ő is sírt. Az én torkom hiába szorult el. Nekem mosolyognom kellett és integetni nektek: visszajövök. A kordonnál elváltunk, nem jöhettetek tovább. Jókora málhás zsákommal és további száztizenöt társammal együtt beszálltam a gépbe és indulás. Attól a perctől kezdve a család csak egy fényképet jelentett. Mert ami várt ránk… azt elmondani sem tudom.
Bár a kiképzőink erőteljesen igyekeztek, hogy a felkészítés ideje alatt kiöljenek belőlünk mindent, ami emberi. Hogy érzelem nélkül, gépekként menjünk és menjünk csak előre, ne gondolkozzunk, ne érezzünk. Hiába. Arra, ami ott volt, nem lehet senkit felkészíteni. Még így sem. Mutathattak nekünk fényképeket szétroncsolt tetemekről. Szénné égett emberekről. Gyerekekről, akiknek végtagjait bomba szakította le.
Teljesen más, amikor te magad látod ezt, hallod a döglegyeket, amint a többnapos, oszladozó hulla fölött döngenek. És a szag…Zubbonyod ujját az orrod elé szorítod, aztán hánysz egyet. Ezt eljátszod még jó párszor, de úgy az ötödik eset után megszokod.
Más, amikor közelről csap meg az égő emberi hús förtelmes bűze és fekete maradványokat kotorsz ki a kiégett terepjáróból. Amikor karodban viszed a jajgató hatévest, akinek egy szavát sem érted, de a szemei beszélnek helyette, rettenettől tágra nyílt, ártatlan gyermeki szemei. Azt könyörgik: segíts!!!!
Te pedig nyugatod saját nyelveden, számára idegen szavakkal, nézel rá biztatón, bár tudod, hogy mire odaérsz vele az elsősegélyeshez, már úgyis elvérzik.
Gyerekek… a minap is, mikor panaszkodtál nekem, eszembe jutott az a kisgyerek. Aztán arra kaptam fel a fejem, hogy megkérdezted: Nem is figyelsz? De igen, tudom, tudom, hogy mennyire fontos, hogy Anna lányunk túl későn jött haza. Majd beszélek vele. Az is fontos, hogy Péter egyest kapott matematikából. És hidd el, figyelek rád. Ezek a mindennapokban igenis lényeges dolgok. Vajon én képes leszek –e újra olyan fontosságot tulajdonítani nekik, mint amit megérdemelnek? Mintha egy másik világból jöttem volna. Ez így is van. A háború egy teljesen más világ. Te ezt nem értheted, de soha ne is akard megérteni. Nem akarom, hogy értsd.
Ami a hétköznapokban fontos, ott csak egy apró, jelentéktelen mozzanat. Ott van például a halál. Itthon hosszú ideig gyászolunk, temetés, tor az elhunyt tiszteletére. Emlékezünk. De ott nincs idő gyászra. Akkor a harc közben nincs. Olyan gyorsan történik minden. Egy golyó - egy élet. És vége. A melletted lévő tábori ágy már üres lesz aznap éjjel. Csak az a pár másodperc döbbenet, mire felfogod, másra nem telik, mert már üvöltik is a füledbe, hogy: TOVÁBB, TOVÁBB!!! NE ÁLLJON MEG! Vagy: HAGYD OTT, NINCS ÉRTELME!!!
Igen. Tényleg nincs. Akkor értettük meg, miért verték ki belőlünk emberi mivoltunkat a kiképzés idején. A túlélésünk érdekében. Nincs idő érzelegni. Nem térdelhetsz le mellé, nem sajnálgathatod, mert akkor te is ott végzed. Tovább, tovább, ő is csak egy apró csavar volt a gépezetben... Ezt tudomásul kell venni, bármennyire is fáj. Rájöttem arra, hogy háborúban az ember valahogy hívő lesz. Láttam együtt imádkozni különböző vallásúakat. Láttam imádkozni ateistát. Tudod, amikor egy-egy társunk elesik, nem is tudjuk: kinek jobb. Nekünk, akik életben maradtunk? Vagy neki, aki már jobb egy helyen van? És hittünk ebben, mindannyian hittünk ebben a jobb helyben, hiszen ennél a földi pokolnál minden-minden csak jobb lehet...
Mert csak mint egy robot mész előre, füled mellett bombák robbannak, parancsnokok üvöltenek. Arcodra, szemedbe vér fröccsen – Feri volt az, az első szakaszból, akivel együtt kockáztál… – letörlöd és rohansz tovább. TOVÁBB, TOVÁBB, TOVÁBB! Nap végén – ha életben maradtál - mintha kívülről látnád magad. Ülsz egy kövön, vagy a sátor melletti összecsukható széken. Sisakod a kezedben, fejedben csak egy elmosódott massza az egész nap: robbanás, vér, füst, halál. Újabb négy ágy üresedett meg, te lefekszel, kezed a fejed alá teszed és nem mersz az otthoniakra gondolni. A társaiddal már talán szorosabb a kötelék, mint a családoddal. Olyat éltek át együtt, amit otthon csak a hozzád legközelebb állókkal. Társak elvesztését, egymásra utaltságot, összetartozást.
A végén már nem gondolkodsz és nem érzel. Csak vagy. Parancsot teljesítesz, hajnali négykor menetrendszerűen felpattansz – mint ahogy még most is teszem sokszor – pár óra ájult alvás után ismét ki a pokolba. Valami megtörik benned. Megszűnsz embernek lenni. Katona vagy. A kiképzéskor olyanná alakítottak, hogy a harcban megálld a helyed. Bevethető légy. Ez többé-kevésbé sikerül.
De senki nem törődik azzal, mi lesz akkor, amikor a katona hazatér a családjához. Hogy hogyan szokik vissza a mindennapokba. Sikerül -e visszaváltozni gyilkológépből szerető családapává és férjjé? Ez már kizárólag az ő sikere vagy kudarca. Oldja meg. Odakinn nem féltünk, nem félhettünk. De most félhetek. Félhetek attól, hogy mivé lettem.
Erre azt szoktad mondani, hogy vállaltad ezt. Vállaltad a hosszú távolléteimet. Vállaltad, hogy nem voltam melletted, amikor kihordtad Marcsát. De erről eddig nem beszéltünk, mi lesz akkor, ha nem azt az embert kapod vissza, akit elengedtél. Ez nekem fáj. Fáj az, hogy annyi mindent felvállalsz értem, és én nem adok meg mindent, amit egy rendes férj adhat. Mert én nem vagyok hagyományos férj. Katona vagyok. És nem tudok felejteni. A háború képei belém égtek, az idő sem törli ki őket, de hiszem, hogy segítségével ezek a képek halványulni fognak. Újra fontosnak tartom majd azt, amit te annak tartasz. Ismét tudok –e őszintén örülni a lepkének, amit Peti mutat? Ha Anna jó jegyet hoz? Reménykedem. Nekem már csak ez maradt. A remény. Visszaülök az ágyra. Hitetlenkedve nézem, hogy az arcod még mindig azé a fiatal lányé, akit megismertem sok évvel ezelőtt. Csak szemeid köré rajzoltak apró ráncokat az eltitkolt félelem, az aggódás és a gyerekekkel átvirrasztott éjszakák. De nekem is így gyönyörű vagy, mint mindig. Szeretlek.
|
Ideje: Május 19, szombat, 10:32:22 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Félek" | Belépés/Regisztráció | 13 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Félek (Pontok: 1)
- mickey48 Ideje: Május 19, szombat, 12:21:39
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Adrien!
Csodálatosan szép ez a történet...sokunknak valóban csak egy hajszálon függ életünk kardja a fejünk felett...vajon milyen erős az a hajszál...ha Kedvesünk hajszála- akkor nincs kétség , nyugodtan rábízhatjuk életünket... |
|
|
|
|
|
Re: Félek (Pontok: 1)
- parakalo Ideje: Május 19, szombat, 16:04:55
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Ülök a gép előtt, meredten bámulom a monitort és közben könyneim végigfolynak az arcomon. Nagyon megkapó az írásod. Olvasás közben éreztem a fájdalmat és a lázadást a lelkemben. Lázadtam a háború, a gyilkolás és minden szörnyűség ellen. Felkavartál! |
|
|
|
|
|
Re: Félek (Pontok: 1)
- mickey48 Ideje: Május 19, szombat, 17:28:51
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Az első fotóban egy egész élet története benne van... |
|
|
|
|
|
Re: Félek (Pontok: 1)
- tavinarcisz Ideje: Május 20, vasárnap, 17:10:15
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Adrien!
Nagyon figyelemre méltó az írásod. Hihetetlenül megdöbbentőek a felvételek. Plasztikusan és érzékletesen fogalmaztad meg egy ember vívódásait. Biztos, hogy akad nem kevés ilyen katona, aki mélyen átérzi lélekben, hogy mire vállalkozott. Csakhogy ezt most már szinte mindenütt a világon önkéntes alapon művelik. Sok minden rávihet valakit arra, hogy önként vállalja ezeket a körülményeket a talán nagyobb pénzkereseti lehetőség, a kalandvágy, vagy számtalan egyéb ok miatt. Nyilván vannak olyanok is akik valamilyen velük született ösztöntől hajtva még élvezik is, amit tenniük kell. "Háborúban az ember valahogy hívő lesz." De a szemben lévő oldalon is hívő emberek vannak. Ez az egész háború a világ szégyene. El se kellett volna kezdeni, s minél előbb abba kéne hagyni az egészet. Egyre jobban eszkalálódik és oda vezet, hogy mindenki mindenkit gyűlölni fog. Én is félek, nagyon félek. Hát ezek jutottak eszembe írásod olvasása után.
|
|
|
|
|
|
Re: Félek (Pontok: 1)
- Rien25 Ideje: Május 21, hétfő, 08:40:18
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Köszönöm a kedves hozzászólásokat. Amikor a párom távol van misszióban és egy ilyen katonás-háborús filmet nézek meg, az mindig elég mélyen tud érinteni - ezt a szösszenetet is egy ilyen alkalomkor írtam.
Mindig ott van a veszély, és az ember tud róla, de elűzi valahova az agya hátsó szegletébe. És amellett hogy számolni kell vele, mégsem gondolok rá. Azt hiszem, ezt csak így lehet túlélni. Eddig legalább is működött. Puszi nektek,
Rien |
|
|
|
|
|
Re: Félek (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Május 21, hétfő, 12:57:05
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Gyönyörű ez az írás. Gyönyörű, ha a fájdalom szép lehet. Szeretem, ahogy írsz, Rien. Jó lene már, ha "te" is ott lehetnél a könyvespolcomon. |
|
|
|
|
|
Re: Félek (Pontok: 1)
- Rien25 Ideje: Május 21, hétfő, 13:10:26
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | :D
Persze, Neti aztán kísértenélek éjjel, igaz?
De nagyon köszönöm. Jól esik, amikor valami tetszik Nektek, ami csak úgy "kiszakad" belőlem.
Üdvözlettel,
Adri |
|
|
|
|
|
Re: Félek (Pontok: 1)
- Julianna (julianna41@citromail.hu) Ideje: Május 21, hétfő, 13:20:59
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nem szeretem a háborus filmeket, nem szeretem a háborut, átéltem egy világháborut gyerekként, az emlékek még mindig nem homályosodtak el. Gyakran kérdezzük, hogy miért? Miért kell az ártatlan gyerekeknek szenvedni. Az írásod, a képek nagyon hatásosak, nagyon jók. |
|
|
|
|
|
Re: Félek (Pontok: 1)
- Rien25 Ideje: Május 21, hétfő, 14:44:14
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Szia Juli!
Teljesen igazad van. Hogy miért? Mert valakinek nem túl nagy az az ár, amit más fizet meg helyette... ezért.
Puszi,
Rien |
|
|
|
|
|
Re: Félek (Pontok: 1)
- szemilla (szemilla@citromail.hu) Ideje: Május 21, hétfő, 15:11:37
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | úgy különben nem nagyon szeretem, ha egy írást képekkel illusztrálnak, de ez itt: tökéletes összhangban áll... szívszorító, döbbenetes, elgondolkodtató -egyetlen hibája van: hogy nem én írtam. |
|
|
|
|
|
Re: Félek (Pontok: 1)
- Rien25 Ideje: Május 21, hétfő, 15:26:22
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Köszi szemi:)
Mindannyiunk sorsából más-más írások fakadnak. De te is tudsz ilyet. :)
Puszi,
Adri |
|
|
|
|
|
Re: Félek (Pontok: 1)
- prayer Ideje: Május 21, hétfő, 21:50:39
(Adatok | Üzenet küldése) | | Ha minden politikusnak szerszámot adnánk kezébe, és minden katonának virágot, ezek a gyerekek pompás utakon sétálnának a jövőbe. |
|
|
|
|
|
Re: Félek (Pontok: 1)
- Rien25 Ideje: Május 22, kedd, 09:46:14
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Szia Zoli! Az a baj, hogy a katonák sem önként ragadnak fegyvert, ők maguk a politika szerszámjai... :(
Baráti üdvözlettel,
Adri |
|
|
|
|
|
|
