| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Kihallgatott dialógusok 1. |
|
Rien25
 |
Négyen álltak tétován az egyszobás panelház kis balkonján. A nap áttűzött a korlát farácsai között, jólesőn megmelengetve a túloldalán állókat. |
- Sziasztok – feszengett a legnagyobb a szűk helyen, ahová három másik társával került és ránézett a számára ismeretlen két újoncra. – Ti is újak vagytok itt? Honnan jöttetek?
A magas, vékony, szúrós tekintetű felelt.
- Mi egy kicsi, sötét telepről, innen nem messze – bólintott a város felé a barnára festett lécek között. - Egy nagyon barátságos, gondoskodó gazdától, csak hát a hely…hát igen, az elég sötét volt. Sokan voltunk ott, nem volt olyan rossz. És ti?
- Pffff, öcsém, a mi utunk idáig nagyon viszontagságos volt - pillantott a terebélyes egyed a mellette álló széles, tepsi-ábrázatúra, aki helyeslően bólintott.
- Mi egy napos, meleg helyen nőttünk fel, majd egyik nap egyszer csak se szó-se beszéd, bevágtak minket a sötétbe egy szállító-alkalmatosságba, és ott három napig egy szikra napfényt nem láttunk. Aztán amikor végre kiengedtek, egy hatalmas csarnokba kerültünk, valami kék-piros óriás helyiségbe, föl egy többemeletes homályos, zajos helyre. Folyton tapogattak minket, forgattak, majd fitymálva visszalöktek. Merthogy fonnyadtak vagyunk. Meg hogy nem vagyunk elég szépek. Hát mit gondolnak ezek, hogy holmi mennyezetre aggatott pislákoló nappótlékkal lehet helyettesíteni az igazit? Hát hogyan lehetne így kérem fotoszintetizálni? Hallottad volna az ott élők jajongását. Voltak, akik nem bírták víz nélkül. Mert azt alig kaptunk. Fajtársainknak ez nem volt gond, de a napfény hiányától a szomszédom például depressziós lett. Több társunk el is pusztult. Őket sajnálat nélkül kidobták. De aztán jött ez a fiatal pár, akik elhoztak minket és hallottuk, hogy rólunk beszélnek, kaktuszokról. A férfi már nagyon sietett volna, ezért minden reményünk a lányban volt, láttuk, hogy ő akar minket jobban. Végül, amikor engem megfogott, azt hittem, menten kivirágzok az örömtől. Őt - intett társa felé –, a „Légycsapót”, ahogyan a fiatal lány elnevezte, pedig a férfi választotta ki. Ő is úgy elérzékenyült, én láttam, még a tüskéit is lesimította kissé, meg ne szúrja a lány a kezét, mert akkor esetleg visszateszi – súgta bizalmasan a kicsik felé. Nem akarta, hogy társa meghallja, mert az nem volt túl érzelgős fajta.
- Jó, hogy nem választottak szét minket, annyi mindent megértünk már együtt, de azt tudtuk, onnan csak jobb helyre kerülhetünk. És most itt vagyunk. Nem rossz a hely, bár örülnék valamivel több napfénynek. Nem ártana kissé regenerálódnom.
A két fiatalabb csak hallgatott, az ő sorsuk ennél sokkal jobb volt.
- Szerintetek hol fogunk lakni? – nézett körül a legkisebb. Itt kinn hagynak bennünket, vagy – pislantott félve a nyitott teraszajtón át be a félhomályos szobába – odabenn leszünk? Én itt szeretnénk maradni.
- Hohó, öcsém, nem úgy van az! – oktatta a nagyobbik. – Most még meleg van, talán idekinn maradunk. De nemsokára sűrű, fehér pihék lepik el a vidéket, és olyan hideg lesz, amilyet te elképzelni sem tudsz. Hiszen ez nem a mi vidékünk. Mi nem idevalók vagyunk.
Hosszú és a kis Tömzsi értetlenül hallgatták, miről beszél tapasztalt társunk.
- Mi nem innen származunk ám! Olyan vidékről, ahol perzsel nap. Ahol sötétet csak az éjszaka hoz. Ahol nem hurcolgathatnak minket ide-oda kényükre-kedvükre az emberek. Nem zárnak árnyékba, hozzánk sem nyúlnak. Vagy aki igen, az megbánja. Hatalmas tüskéink vannak. Hallottatok már a nagy ősökről? Nagyobbra nőnek, mint a gazdáink, tisztelik őket, árnyékukban pihennek meg. Néha ők adnak vizet az embernek és nem az nekik. A természettől kapják, elraktározzák, és ők vannak segítségére az embernek, aki esztelenül elpocsékolja azt. Szabadon nőnek, kinn a természetben, végtelen homokföldeken, akkorára nőnek, amekkorára tudnak, semmi nem szab határt nekik.
A társak szájtátva hallgatták.
- Akkor mi is tőlük származunk? – kérdezte félve a legkisebb, aki el sem tudta képzelni, hogy ő egy olyan őstől származik, aki nagyobb az embernél… hiszen ő olyan kicsi volt, hogy amikor letették a földre, ahol előzőleg lakott, a tulaj macskája átlépte. De bosszúból aztán meg is szúrta az egérpusztító hátsó lábát, aki virnyogva esett neki, erre ő meg az orrába szúrt, mire az fújtatva elrohant. Ennyi volt eddig az összes sikerélménye, nem több.
- Persze, hogy te is onnan származol. De tudod, sokunkat elhoztak onnan, aztán anyáink már itt ragadtak ebben az országban, ahol kétségbeesett kísérletet tesznek gazdáink arra, hogy megteremtsék az ottani körülményeket, persze hiába. Kis helyekre szorítanak bennünket, sosem növünk nagyra, de talán ők ezt is akarják. Mert félnek tőlünk.
- Vagy csak nem férnénk el a lakásukban – kotyogott közbe a Hosszú, de Tepsi morc tekintetét látva elhallgatott.
Aztán mind a négyen csöndben voltak egy darabig. Terebélyes elmerengett származásán. Ő is csak anyja és nagyanyja elbeszéléseiből tudott erről. Állítólag ük-ük-ükanyjuk még arról a földről érkezett. Mexikóból. Távolról, a nagy vízen túlról. De nem emlékezett már másra elbeszéléseikből, csak holmi vakító napra, sárga homokra, barna bőrű szenyoritákra, gitáron játszó mucsácsókra.
Tömzsi csak arra gondolt, hogy viszketnek a gyökerei, olyan szűk a helye, jó lenne kinyújtóztatni őket. Valami fényterápiás helyen. Az idő csak telt, gazdáik pedig már jó ideje magukra hagyták őket azóta, hogy megérkeztek és őket kitették az erkélyre. Tanácstalanul várták, vajon mi lesz a sorsuk. Barátságosabb fogadtatásra számítottak. Tepsi fölborzolta a tüskéit amint megérezte, hogy a délutáni napsugár most pont őt simogatja a lécek között. Végre valahára visszaértek az új gazdák. A lány kiment a teraszra, és egy kisebb cseréptálat tett a földre. A kaktuszok meredten nézték.
- Mi ez?
- Azt hiszem... – jegyezte meg halkan Tömzsike – ez lesz az új lakásunk. Ha szerencsénk van. Én már nem bánnám, alig férek el ezen az apró kis helyen. Már fájnak a gyökereim.
Tepsi és Terebélyes reménykedve néztek a lányra, aki letérdelt a földre, majd a cseréptálba földet mert egy lapáttal. Barnát, feketét és sárgát vegyesen, aztán összekeverte.
- Most alapozzák a házunkat! – ujjongott Tepsi, és ha lehet, még szélesebb lett a vigyortól.
A női gazda buzgón keverte a földet, aztán fejét vakarva nézte a kaktuszokat, majd a tálat, leendő házukat. Vajon elég nagy lesz nekik? Végül fölemelte Terebélyest, és óvatosan megszabadította eddigi lakhelyétől. Terebélyes kinyújtóztatta a gyökereit, majd engedelmesen beleült a cseréptálba. A többiek vágyakozva nézték. A következő Tepsi volt, aki annyira izgult, hogy izgalmában meg is szúrta gazdájuk ujját. A lány felszisszent, eltávolította ujjából Tepsi tüskéit, majd egy ronggyal próbálta őt megfogni, ezúttal sikerrel. Tepsi is beköltözött.
- És mi? – nézett szomorún Tömzsi Hosszúra. – Mi kimaradunk?
- Ilyen a világ, öcsi. Mindig a kicsiket hagyják utoljára. Lehet, hogy mi már nem is férünk oda, nézd, alig maradt hely!
Terebélyes és Tepsi is látta, hogy épphogy elég lesz négyüknek a lakás, de biztatták a másik kettőt.
- Ne féljetek, biztos találunk még helyet nektek! Sok jó kaktusz kis helyen is elfér.
Összébb húzódtak, és láss csodát, épp annyi hely maradt, hogy először Hosszú, utána pedig Tömzsi otthonra leljen. A lány mindenhol gondosan betemette homok és föld keverékével a réseket, és a kaktuszok elégedetten nyújtózkodtak az új helyen. Vizet is kaptak, aminek igazából nem örültek olyan nagyon, hiszen volt még bőven tartalékuk, de aztán felkerültek az erkély korlátjára, ahol végre szabadon sütkérezhettek és mindjárt jobb kedvük kerekedett. Csak Tömzsi jegyezte meg halkan, hogy Terebélyes nem ártana, ha helyet cserélne vele, mert teljesen elfogja előle a napot. Ő biztos nem vetne ekkora árnyékot.
- Hát persze, aki ilyen kicsi – ugratta amaz.
- Ne szurkálódj! – feddte Tepsi, de a gazda szerencsére hamar felismerte a problémát és fordított egyet a tálon.
Ám számukra az igazi meglepetés csak ezután következett. A lány összeszorított markából vékony sugárban folydogált a tálba finom, apró szemcséjű homok.
Terebélyes felkiáltott:
- Óóóóóóó! Hiszen ez homok! Igazi, sárga homok! – és titkon megkönnyezte a szertartást, amint látta, hogy a gazda olyanná teszi földjüket, mint amilyen az az őshazában volt.
Amint a föld felszínét mindenhol világos homok borította, a lány elővett egy másik tálat, és fehér durva követ vett a markába. Hosszú sokat látott társára nézett, amint látta, hogy fehér kavicskák potyognak közéjük.
- Ez most miért csinálja?
- Nem tudom. Én megelégedtem volna a sima homokkal is De hát az emberek a saját lakásukat földjét is lekövezik. Itt úgy látszik, ez a szokás. Biztos mert jól néz ki.
Amint ez is készen volt, Hosszú megjegyezte.
- Nem is olyan rossz. Mivel még világosabb is, mint a homok, több napot ver vissza. Azt hiszem, jó helyünk lesz itt nekünk, négyünknek. Ugye ti is így gondoljátok?
A többiek bólintottak, a jó öreg Terebélyes pedig merengve nézte a gazdát - aki épp elégedetten simította meg szép új lakhelyüket - majd mély hangján megszólalt:
- Azt hiszem testvéreim, ez egy igen szép új barátság kezdete.
Megjegyzés: Ha néha csendben maradunk, hallhatjuk őket...
|
Ideje: Augusztus 04, szombat, 00:41:21 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Kihallgatott dialógusok 1." | Belépés/Regisztráció | 12 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Kihallgatott dialógusok 1. (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Augusztus 04, szombat, 09:11:50
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Ez egy tünemény :)) |
|
|
|
|
|
Re: Kihallgatott dialógusok 1. (Pontok: 1)
- agnes Ideje: Augusztus 04, szombat, 16:40:02
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Ez szenzációs,......nagyon tetszett! |
|
|
|
|
|
Re: Kihallgatott dialógusok 1. (Pontok: 1)
- Samway Ideje: Augusztus 04, szombat, 21:07:51
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Megint remekeltél:))))) |
|
|
|
|
|
Re: Kihallgatott dialógusok 1. (Pontok: 1)
- Csilike Ideje: Augusztus 06, hétfő, 00:29:54
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Rien szohoz sem jutok. Hogy te miket tudsz...!!!! Naggggggggggggggggggyon jo. Gratula es oleles:D |
|
|
|
|
|
Re: Kihallgatott dialógusok 1. (Pontok: 1)
- piroman Ideje: Augusztus 07, kedd, 14:17:11
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Dejó ügynök! Érdemes volt visszajönnöd és kifgyelned őket! :) |
|
|
|
|
|
Re: Kihallgatott dialógusok 1. (Pontok: 1)
- csitesz Ideje: Augusztus 09, csütörtök, 06:05:41
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Jó volt, jó volt. És a plafon itt sem marad el! :-) puszi Józsi |
|
|
|
|
|
|
