| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Élünk és meghalunk |
|
molnarpeter
 |
Isten malmai lassan őrölnek? Nem, kedves olvasóm. Isten barmai lassan őrülnek!
Miközben ezt a pár sort írom, az Illés zenekar hajdani slágerét hallgatom:
''Élünk és meghalunk,
Hát kívánj szép álmokat...''
|
Ahol élek, nem a város legelőkelőbb negyede. Nagyon nem az.
Valamikor, valamiért ide kezdett koncentrálódni a szegénység. Úgy a nyolcvanas évek közepe táján pedig kezdetét vette egyfajta gettósodás. A magyar távol-keletről, Szabolcs-Szatmár megyéből, később Borsodból, végül az ország valamennyi tájáról elindult a sajátos népvándorlás. Valamennyi fővárosi kerület közül, ma a Józsefvárosban a legmagasabb a roma lakosok száma.
De élnek itt mások is, nem csak romák. A szegénység nem diszkriminál, egyaránt képes sújtani mindenkit.
Átellenben velem, az utca túloldalán álló házban él egy hat gyermekes házaspár.
A férj kőművesként kereste a család kenyerét, Zuglóban laktak, szép, három szobás lakásban. Jöttek a gyerekek sorban, a feleség, ha akart volna, sem tudott volna dolgozni. Az asszony dolga a háztartás, gyereknevelés. Hagyományos, szép családmodell. Volt.
A kőművesség nehéz, megerőltető munka. Bármilyen erős fizikummal áldott meg az ég valakit, büntetlenül nem lehet hosszú éveken át kicsikarni a szervezet minden tartalékát.
Először gerincsérv műtét, aztán a hajtás tovább, műtött gerinccel. A végkifejlet, jó közelítéssel megtippelhető volt. A férj megrokkant, leszázalékolták, járni is alig tud. Az álom a kétgenerációs családi házról, szerte foszlott. Előbb az autót, aztán a zuglói lakást adták el. Itt kötöttek ki, a Józsefvárosban. Csak a vagyonukat veszítették el, a józan eszüket nem. Belátták, hogy egy újabb gyermek születése végképp ellehetetlenítené helyzetüket. Az asszonyka tehát ellátogatott a nőgyógyászati szakrendelőbe, ahol megvizsgálták, majd megkapta a kórházi beutalót, annak rendje és módja szerint. Apró, kis kellemetlenséggel járó műtét, amely teljes biztonsággal lehetetlenné teszi a terhességet.
Ez a műtét Magyarországon, függetlenül a gyermekek számától és a család anyagi helyzetétől, úgynevezett ''fizetős'' beavatkozás. Történetem szenvedő alanya október huszadikán kapta kézbe kórházi beutalóját, mely november tizenkettedikére szólt.
Kölcsön kértek tíz ezer forintot, ennyi a beavatkozás díja. Aztán tizenkettedikén reggel elköszöntek egymástól, és az asszony elindult a kórházba.
Ott közölték vele, hogy a műtét árának összegét november elsejével huszonöt ezer forintra emelték. Megmutatta a leleteit. Valamennyin októberi dátum szerepel. Megmutatta a beutalót, azon is. A kórházi orvosírnok megrántotta a vállát: - Sajnáljuk.
Dénes bácsi nem fiatal ember. Közel jár a nyolcvanhoz. Vele megtörtént az élet legnagyobb igazságtalansága. Túlélte a gyermekeit. Egyedül álló, gyönge, lassú mozgású kis öreg, fehér bajusszal, kék szemekkel, amelyek könnyezve, de örök mosollyal néznek a világra. Sokszor segítek hazacipelni a napi bevásárlást - fél kiló kenyér, néha tej, tojás, felvágott, két csirkecomb -, neki már ez is teher, én egy ujjal lóbálom.
Még augusztusban történt, hogy a postás nem hozta a várva várt, kicsinyke nyugdíját. Dénes bácsi meglepődött, azután megijedt. Nem attól, hogy éhen hal, hanem attól, hogy az utcára kerül. Az önkormányzat ugyanis meglepő eréllyel hajtja be a lakbérhátralékokat. A nyugdíjasoktól.
Van a mi utcánkban egy ház, abban egy komfort nélküli lakás. Egy helyiségből áll. Ez annyit tesz, hogy a lakás egyetlen helyisége a szoba, a konyha és a fürdőszoba, egyben. Multifunkcionalitás. WC a folyosó végén, a hátsó lépcső mellett. Négy lakáshoz tartozik egy. A huszonegyedik században, Európa közepén.
Ebben a lakásban élnek körülbelül tízen, tizenketten. A létszám attól függ, a lakók közül hányan ülnek épp börtönben. A szabadlábon lévők nem barátai a munkának. Életükben nem dolgoztak. Lakbérhátralékuk meghaladja a kétszáz ezer forintot. Őket természetesen nem lakoltatja ki az önkormányzat.
Térjünk vissza Dénes bácsihoz. Nem szeretném felsorolni, hány telefonjába került, hány napját töltötte hivatali előszobázással, mire kiderítette, miért nem kapja meg a nyugdíját. Mert valaki, valahol hibázott. Dénes bácsi, a hivatal nyilvántartása szerint ugyanis meghalt.
Ha azt hiszed hátborzongató, tévedsz, mert a java csak most jön.
Az önkormányzat kiutal az öregnek havonta kilenc, azaz kilencezer forint átmeneti segélyt. Létét, élő voltát igazoló írásai ott bolyonganak valahol a hivatali útvesztőkben, és bár minden lehetséges fórumot megjártunk már az ügyében, és az önkormányzat is igazolta, hogy önhibáján kívül került fizetőképtelen helyzetbe, először az áramszolgáltató, majd a vízmű szüntette be szolgáltatását. Magyarán a villanyt kikötötték, víz egy órán át délelőtt, egy órán át délután. Miközben a díjhátralék automatikusan növekszik, mert kamatos kamattal terhelik.
Dénes bácsit adoptálta az utca. Etetik, mosnak rá, eljárnak a hivataloknál. Más szegények. Mert arra hivatott szociális munkás az öreget még nem kereste meg. Amikor meglehetősen felindulva érdeklődtem ennek okáról, azt a választ kaptam: Sajnáljuk. Vannak nála rosszabb helyzetben lévők is.
A kegyelemdöfés a mai reggelen érte a nyolcvan éves férfit. Mert bár az önkormányzat egyik illetékes hivatala havonta kiutalja számára az átmeneti segélyt, egy másik illetékes osztályon, egy haza bölcse úgy találta jónak, hogy kézbesíttesse a nyomorult embernek azt az iratot, amelyen ez áll: Kilakoltatási végzés.
Dénes bácsi négy hónapja nem kapja meg a nyugdíját. Azt a pénzt, amely az éhenhaláshoz sok, de a megélhetéshez kevés. Azt a pénzt, amelyért ötven hosszú esztendőn át, keményen dolgozott. Mert valaki, valahol, nagy hibát vétett. Ennek a hivatalnoknak köszönhetően Dénes bácsi, papíron megszűnt létezni. És ha így haladnak az ügyek, megszűnik majd létezni fizikai valójában is. Mert gáz az ő lakásában nincs. Villany sincs. De már esett a hó. Tehát hideg, az van. Most valamiféle fűtési lehetőséget keresnek az utcánkban lakók.
Isten malmai lassan őrölnek? Nem, kedves olvasóm. Isten barmai lassan őrülnek!
Miközben ezt a pár sort írom, az Illés zenekar hajdani slágerét hallgatom:
''Élünk és meghalunk,
Hát kívánj szép álmokat!
Élünk és meghalunk,
Hát kívánj szép álmokat...''
Molnár Péter
2008. november 24.
|
|
| |
|
| "Élünk és meghalunk" | Belépés/Regisztráció | 2 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Élünk és meghalunk (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Március 15, vasárnap, 14:22:56
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Sorsok, melyeknek nem kellene így alakulni...sorsok melyeket a nemtörődöm hanyagság taszít egyre mélyebbre...Emberek, kiket azok lehetetlenítenek el, akik a fizetésüket azért kapják, hogy értünk tevékenykedjenek...Ez mind a mai magyar valóság, és nem érti az ember, hogy miért és meddig tűrjük el... Figyelemfelkeltő írásod, rádöbbenti az embert, hogy nem lenne szabad mind ezt engedni... |
|
|
|
|
|
Re: Élünk és meghalunk (Pontok: 1)
- winner Ideje: Március 16, hétfő, 07:37:36
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | XXI. századi magyar valóság, csorbítatlanul. Sajnos azt kell mondanom minden szava igaz. |
|
|
|
|
|
|
