| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Csak bábok vagyunk a sors kezében? |
|
kirsmona
 |
Ő csak futott végig a girbe-gurba utcán és közben fájdalmasan konstatálta, hogy a fejében zakatoló kérdések még így sem hagyják békén. Jaj, mit csináljak... |
Válaszutak, döntések sokszor adódnak életünk során. Néha azt érzem, meg van írva a sorsom és csak menetelek folyamatosan. Néha viszont valóban megérint a gondolat: rajtam múlik a döntés. Merem vagy nem merem? Akarom vagy nem? Vállalom vagy sem?
A nagy kérdések mindenki életében jelen vannak. Ott állunk a kereszteződésben, (az angol cross-road remek kifejezés rá), és tudjuk jól, hogy bármelyik irányba megyünk is, az életünk másmilyen lesz. Azt viszont nem tudjuk előre, hogy melyik a jó út. Sajnos csak jóval később derül ki, hogy jól választottunk-e útirányt, mert amikor döntünk házasságról, tanulásról, születésről, onnantól az életünk más irányba halad tovább.
****
A nő ott állt az utcán. Sírt keservesen. Aztán futásnak eredt. Nem tudta, mi elől fut. De nem bírt egy helyben állni. Mint ahogy nem bírt volna a lakásban maradni sem. Fullasztó légkör volt akkoriban otthon már jó ideje. A mérgezett levegőt szívta a gyereke, a férje és ő is. Mindhárman a családnak nevezett szentség foglyai voltak. Ő csak futott végig a girbe-gurba utcán és közben fájdalmasan konstatálta, hogy a fejében zakatoló kérdések még így sem hagyják békén. Jaj, mit csináljak, hogyan tovább? – gondolta.
Élete olyan szinten érkezett fordulópontjához, hogy csak kapkodta a fejét. Mintha eddig minden hibernálva lett volna körülötte, hogy aztán egyszerre zúduljon rá. Mintha az Univerzum azt kiáltaná: „Ébresztő! Mozdulj, változtass! Vége a tespedésnek, vedd kezedbe a sorsodat!”
• A KEZDET
Életének első fordulópontja egy olyan tanár miatt következett be, aki rosszindulatával tönkre akarta tenni minél több gyerek életét. Fogalma se volt a diákok képességeiről, tehetségéről, de nem is érdekelte. Olyan iskolába küldte hát őt is, ami egyáltalán nem felelt meg az elképzelésének. Pedig neki még szerencséje is volt a többiekhez képest, mert ő legalább középiskolába került.
Mi lett volna, ha….. – gondolkodott el utána sokszor az életén, a fordulópontokon, a kereszteződéseken. Mi minden történhetett volna másképp egy-egy esemény kapcsán.
Mi lett volna, ha komolyabb helyre kerül, onnan egyenes az út az egyetemre. Akkor most talán komolyabb, felelősségteljesebb munkát végezne.
Szorgalmasan magolta a szakmai tárgyakat gépekről és műszerekről, miközben irodalomról, képzőművészetről ábrándozott. Viszont a korábbi negatív élmények után itt most megtapasztalhatta az igazi pedagógusok módszereit is. Tagadhatná, de fölösleges: olyan emberek tanították itt, akiket azóta sem felejtett el. Tőlük kapott olyan útravalót, ami soha el nem kopik.
Ez volt az első útkereszteződés az életében. A sors fintora, vagy kegye folytán (erről a véleménye gyakran változott) – a sulinak köszönhetően jött a nagy ő. A szerelem mindenért kárpótolta. Nem számított a siker, nem számított a vágy, hogy többre vigye. Szemei előtt folyton az imádott kedves arca lebegett, akihez minden áron férjhez is akart menni.
Mi lett volna, ha a szülei ellenzik a kapcsolatot?
Nehéz elképzelni, hogy a szomszédék lányához hasonlóan ő is harc nélkül elfogadta volna, amit a szülei mondanak. Az a lány szakított a szerelmével és hozzáment a számára kijelölt orvoshoz; méltóképpen használva ki szépségét és tökéletes külsejét. Újabb fintor a sorstól, hogy ő ellentétben vele még mindig ugyanabban a házasságban él.
Vajon most kivel élne? Milyen lenne érdekházasságban, anyagi problémák nélkül, sok baba között tölteni napjait? Ezt nem lehet tudni.
Mi lett volna, ha felveszik a színművészetire?
Valószínűleg csak egy átlagos színésznő lenne, hiszen nem volt kimagaslóan tehetséges. De színpadon állna valahol, azt érzi, s talán boldog is lenne. A szereplés azóta is fájó hiány a lelkében. És szakított volna a szerelmével, mielőtt a fővárosba költözik.
Mi lett volna, ha felveszik a Tanítóképzőbe?
Három évig tanulni és újabb embereket megismerni, akik ugyanúgy gondolkodnak a zenéről, irodalomról. Ő maga döbbent volna rá, hogy mennyire nem illenek össze. Nem lett volna esküvő, hiába marad volna a városban. Biztos benne.
• A TÉNYEK
Nem volt semmi ha.
Az, hogy nem egymáshoz valók – mindenki számára egyértelmű volt, de őt nem érdekelte. A házasság számára tökéletes döntésnek tűnt és a szülei belenyugodtak az esküvőbe.
Szépen hozzá ment élete szerelméhez, és szült neki egy gyönyörű kislányt. Ez volt megírva a Sors forgatókönyvében. Minden efelé terelte. Nem volt apelláta. A lányka szépen nevelkedett. Testvére viszont nem született, mert a sors mindig közbeszólt. Anyukája hiába akart újabb babát, a sors nem szánt neki több gyereket, csak azt az egyet. Így éldegéltek hát hármasban.
Mi lett volna, ha a többi baba is megszületik? Rossz házasság, sok gyerek. Vajon ez lett volna a megoldás? Többgyermekes anyukaként vajon mert volna új életet kezdeni? Nem valószínű.
És mi lett volna, ha ők jobban összeillenek? Ha nem csak a szerelem olyan nagy közöttük, hogy a lángja eléget mindent, hanem az egyetértés is? Ez már csak szép álom marad.
• A SORS KÖZBESZÓLT
Elkezdődtek a problémák. Kikerült, hogy a környezetükben mindenkinek igaza volt. Ők abszolút nem illetettek össze. Harcok kezdődtek, és szomorú percek. Mindketten elgondolkodhattak, hogy merre és hogyan tovább.
• ÚJ ÉLET
Mikor a nő hosszas vívódás után a válás mellett döntött, a sors kegyes volt hozzá. A sok átsírt éjszaka után megszületett a döntés és a nő felvállalta sorsát. Innentől kezdve valahogy minden a helyére kattant. A lehető legrövidebb idő alatt lezajlott a procedúra, majd elköltöztek a sok fájdalmat látott közös lakásból. Rövid idő alatt megtalálták a lakást, ahova a lányával költözhettek, új stabil munkahelyen kezdett el dolgozni és a mélyen eltemetett álma is valóra vált: mégiscsak elkezdhetett főiskolán tanulni.
A nő most boldog, nyugodt és már könnyebben dönt bármiről. Már nem fut sírva az utcán esténként. Újra tud nevetni és visszakapta a hitét.
ZÁRSZÓ
Nem létezik, hogy minden döntésünk meg van írva a csillagokban. Van néhány, ami fix pont, de a többi rajtunk múlik. A kitartáson, a hiten, a reményen.
Én hiszek a szabad akarat törvényében, amit a Jóistentől kaptunk. Vagyis mi magunk hozhatunk döntéseket az életünkkel kapcsolatban: jókat és rosszakat.
Az Angyalok is csak akkor avatkozhatnak bele az életünkbe, ha életveszélyben vagyunk, miközben még van dolgunk a Földön. Vagy akkor, ha mi magunk kérjük a segítségüket.
Mindennek oka van, ami az életutunk során történik velünk. A feladatunk pedig az, hogy örüljünk a jónak és tanuljunk a rosszból.
|
|
| |
|
| "Csak bábok vagyunk a sors kezében? " | Belépés/Regisztráció | 1 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Csak bábok vagyunk a sors kezében? (Pontok: 1)
- soucza Ideje: Október 26, kedd, 10:30:09
(Adatok | Üzenet küldése) | Zseniális!Miért nem kap egy ilyen zseniális író több lehetőséget is más lapokban is hogy megjelenjen a GONDOLATA?
nem találok szavakat. nagyszerű, bár más is le merné így írni az érzéseit.... |
|
|
|
|
|
|
