| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Emil Cioran, részletek |
|
Amelyik pillanatban az ember elveszíti közömbösségre való képeségét, potenciális gyilkossá válik... Az ördög jónak tűnik azokhoz képest akik az igazat, a ?saját igazukat? birtokolják.
Mindenkiben lakozik egy proféta és ha az feléled a világban gyarapodik egy kicsit a rossz.
A művész aki elhanyagolja megalomániáját elveszett.
Nincs nemzetiségem. A lehető legjobb állapot egy értelmiségi számára.
Amelyik pillanatban az ember elveszíti közömbösségre való képeségét, potenciális gyilkossá válik...Az ördög jónak tűnik azokhoz képest akik az igazat, a ?saját igazukat? birtokolják.
Mindenkiben lakozik egy proféta és ha az feléled a világban gyarapodik egy kicsit a rossz.
Ha a vasárnap délutánt el lehetne nyújtani a hét többi napjára, az emberek egyedüli szórakozása a gyilkolás lenne.
Fölösleges egy őszinteség-modellt létrehoznunk. Az élet csak annyira elviselhető, amennyire misztifikálható.
Hogy ne fordulnánk a költészet felé? Neki, akárcsak az életnek magának, megvan az a mentsége, hogy nem bizonyít semmit.
A zseni nem más mint az a valaki aki elegendő ideig volt elmebeteg.
A szabadság egy démonok által szuggerált etikai elv.
Csak saját sikertelenségeink által vagyunk önmagunk.
Könyvet küldeni valakinek annyit jelent mint magánlaksértést követni el- mágányát megzavarni, ellopni mindenét ami szent, arra kényszeríteni, hogy feladja magát azért, hogy a te gondolataiddal foglalkozzon.
Ha valaki tiszteli magát annak nics hazája. A haza egy kelepce.
Semmi sem változtat szerénnyé. Még egy holttest látványa sem.
Minden inspirációs állapot a túlzások adottságából táplálkozik. A költészet- és a metaforák egész világa- szánalmas erélködés lenne anélkül a pátosz nélkül ami határtalanul felfújja a szavakat....Költészet? A szavak kozmogonikus kalandozása...Vajon valaha vegyítették e hasznosabban a sarlatánságot és az extázist?
Hazugság- mint könnyek forrása! Íme a zseni imposztorsága és a művészet titka. Semmik felfújva az égig, a valószínűtlen mint az univerzumok alkotója! Hiszen minden zseniben együtt él egy misztifikáló és egy Isten.
A szeretet elaltatja a megismerést- felébredvén, a megismerés megöli a szeretetet.
A belső gazdagság azokból a konfliktusokból áll amelyeket magadban életben tartasz.
Létrehozni egy családot.- Azt hiszem egyszerűbb lett volna egy birodalmat alapítanom.
Csak az a virág beteljesedett amelyik lehull- mondta egy japán. Ez civilizációk esetében is igaz.
Ahogy visszatérünk a kételkedéshez ( ha elhagytuk valamikor) valamit megvalósítani nem is annyira hasztalannak tűnik, hanem inkább fémyűzésnek. A kétkedés nem vicc. Mélyünkben mardos, mint egy betegség, vagy, csak jóval hatékonyabban, mint a hit.
A zsidóknak a Messiás nem lehetett más mint egy dicsőséges király. Túl ambiciózusak lévén nem elégedhettek meg egy keresztre feszítettel, valaki erőst vártak. Jézus persze erős volt a maga módján, másképpen elvegyült volna a keresztyén hordákban és eltűnt volna szánalmasan.
A kriticizmus egy téveszme. Nem azért kell olvasnunk, hogy mást megértsünk, hanem , hogy magunkat megértsük.
Hírnévre törekedni nem más mint azt kivánni, inkább megvetve haljunk meg mint elfeledve.
Ha úgy látnánk magunkat ahogy más lát minket azonnal el kivánnánk tűnni a Föld felszínéről.
Nem akkor válsz élőhalottá ha már nem vagy képes szeretni, hanem ha nem vagy már
képes gyűlölni. A gyűlölet tartósít. Benne található az élet misztériuma.
A szentek lángokban élnek. A bölcsek mellettük.
Csak akkor írj könyveket ha olyan dolgokat mondsz el bennük amit sohasem mernél megosztani senkivel másképp.
Egy aranyszabály: Mindig hagyj egy nem teljes képet magadról.
Amit írunk nem ad teljes képet magunkról mert a szó csak akkor robban ki belőlünk ha a csúcson vagy a mélyben vagyunk.
Csak azok gondolkoznak mélyen akiket nem érintett meg a nevetségessé válhatóság érzete.
Egyetlen barátság sem bír el egy túlzott adag őszinteséget.
Az élet jelei: kegyetlenség, fanatizmus, intolerancia. A dekadencia jelei: szelídség, megértés, elnézés.
Akik a javamat akarják majdnem ugyanannyira fárasztanak mint azok akik támadnak. Isteni semlegesség!
Naponta gratulálok magamnak, hogyegyre kevésbé szenvedek attól a tudattól, hogy mások szemében senki vagyok.
A legmélyebb kapcsolatok emberek között a zene által jönek létre.
Mikor arra gondolok, hogy azon percek amelyeket megéltem elmúltak örökre, meglep a buzgalmam, hogy újabb perceket éljek.
Mutassatok egy embert aki nem ítél el valakit és én szentté nyilvánítom. Létezni annyit jelent mint igazságtalannak lenni....Hajlamos vagyok elítélni mindenkit, majd mentséget találni mindenkinek. Cinizmus jele véleményt nyilvánítani valamivel kapcsolatban.
Ahogy öregszem, egyer inkább jövök rá, hogy nem Nietzsche- szerű hisztérikusok segíthetnek valamennyire, hanem a megállapodott eszmék akik lelki nyugalmukat erőfeszítéssel érték el, mint Marcus Aurelius.
Ne légy kortársa senkinek.
Tudom mit kell tennem , hogy bölccsé váljak, de nincs adottságom hozzá.
Szomorúságra való hajlamom az a nagy akadály amely meggától elérnem a bölcsességét.
Adóbevallási ívek. Ki kell találnom valami jövedelmeket. Még a szó maga is hányásra ingerel.
Minden nap megkérdem magamtól, vajon bölcs vagyok, vagy elmebeteg.
Semmi sem elviselhetetlenebb mint a költő aki költészetről meditál.
Vajon unatkozunk-e álmunkban. Valószínűleg igen, habár nem emlékszem egy álomra sem, amely az unalomról szólt volna.
Az az egy oka van annak, hogy nem szűnök keringeni a bölcsesség körül, mert még reménykedek gyógyírt találnom obszesszióimra.
X- egy gazember aki játssza a szórakozottat.
? Inspirációm? forrás az önsajnálat. Minden pillanat amelyben magamat sajnálom , írásra késztet.
Egy szerény ember sosem nagyon boldogtalan. Kell egy adag gőg és büszkeség, hogy szenvedj. Egy óra igaz alázatéret odaadnám minden ? tehetség?-em amelyet magamnak képzelek.
Ahogy öregszem , egyre kevesebb jellemem marad. Ahányszor jellemességrél teszek tanúbizonyságot, egy olyan valakinek tűnöm magamnak, aki nem értett meg semmit.
Nincs nagyság csak ott ahol egy ember van mindenki más ellen. Kétségbeesés vagy eretnekség.
Ha a németek kitűntek a metafizikában , az azért van mert minden nemzet közül belőlük hiányzik leginkább a jóérzés.
Vajon miért érdekel az ember annyira, hogy minden kutatásom egyedüli céljává tettem? Nem kerülő útat jelent a célból, hogy elrejtsem én-obszessziómat?
Egy írónak, akárcsak bárki másnak, jobb bemocskolva végezni, mint tapsok között. Nem dicsőségben, hanem sárban vagy közelebb a lényeghez.
Tudom hibáimat, és tudom, hogy nem vagyok képes kijavítanom őket. Mi más maradna, minthogy felvállalom őket.
Sosem szabad azért írnod azzal a céllal, hogy másokhoz szólj. Magadnak kell írj.A többiek nem számítanak. Egy gondolat csak ahhoz kell szóljon aki megalkotta. Ez az egyedüli feltétele annak, hogy a többiet hasznosan asszimilálhassák és igazán eltulajdoníthassák azt.
Az emberek két csoprtba oszthatók: akik keresik az élet értelmét anélkül, hogy megtalálják, és azok akik megtalálják az élet értelmét anélkül, hogy keressék.
Képes vagyok szörnyű állapotokra vagy extázisra, de boldogságra nem. Átugrottam a köztes állapotot a két eztrém fázis között.
Elbátortalanodási krízisem mindig kegyetlenság-rohamba torkollnak.
Minden ember keresi a gyönyört- egyesek azonban a fájdalmat keresik, és ez is a gyönyör keresése számukra. A hedonizmus visszája.
Annál előrehaladottabb vagy a szellemi életben, minél hasztalanabbnak tűnik amit más csinál.
Semmi sem rosszabb mint az intelligencia maszkjával fellépő kereszténység.
Szenvedni egyet jelent megismerést termelni.
Annyira igényelem az egyedüllétet, hogy elég egyetlen emberi arcra gondolnom, hogy üvölteni kezdjek.
Bergson mondta, hogy nem tudja Nietzschet olvasni. Vajon mit szólna, ha látná, hogy mi Bergsont nem tudjuk olvasni?
Elfogadnám, hogy kimenjek az emberek közé, ha megengedett lenne, hogy megpofozhass valakit.
A jó mindig ami volt vagy ami lesz. Sohasem ami van.
Nehéz, talán lehetetlen is elképzelnünk, hogy a jóisten, az Atya beavatkozott volna a Teremtés botrányába. Minden arra utal, hogy semmiféleképpen sem vett részt benne, és az alkotója egy semmitől sem visszariadó, sérült isten. A jóság sosem alkot, hiányzik ehhez a képzelőereje- és képzelőerő kell egy világot alkotni, mégha kényszeredetten is.
...Hogy megérsük hogy tudott alkotni, el kell képzelnünk szétszaggatva a rossz- ami változást jelent- és a jó között- ami mozdulatlanságot jelent. Ez a harc persze a rossz kárára vált, hiszen el kellett viselnie a jó fertőzését: ez az oka annak, hogy a Teremtés nem teljes egészében rossz.
Fontosabb a divinitásban a hibáinkat megtalálnunk , nem az erényeinket.
Vannak éjszakák amikor a jövő eltűnik, amikor egyetlen pillanat marad meg csak az összes közül, az amelyben eldöntjük, hogy ne legyünk többé.
Inkább kisértés mint vágy van bennünk, hogy meghaljunk. Hiszen ha adva lenne, hogy akarjuk a halált ki nem ragadná meg első szomorú pillanatában?
Azon egyszerű tény, hogy egy kést nézve megértjük, hogy csak tőlünk függ, hogy használjuk valamely céllal egy megalomániával határos mindenható érzést kelt.
Minden szenvedés egy érzet , semmi más, legalábbis az eljén és a végén. Közte, persze, valami jóval több van: egy univerzum.
Az az érzés , hogy el vagy telve magaddal, nem a hiúság értelmében, hanem a gazdagságéban, belső végtelenség által kínozva, és maximális feszültség által- ez jelenti azt, hogy annyira intenzíven élsz, hogy érzed , hogy az élet miatt halsz meg.
A teremtés időleges megszabadulás a halál karmai közül.
Élek, mert a hegyek nem kacagnak és a nyüvek nem énekelnek.
Az az élet amelyik nem titkol egy nagy adag őrületet teljesen értéktelen.
Mi lenne ha arcunk teljességel kifejezné belső fájdalmukat, ha arckifejezésünkben objektiválódna teljes belső kínunk? Képesek lennénk-e még beszélgetni egymással? Nem kellene eltakarnunk arcunkat?
Az eredetiség semmit nem jelent. Paganini sokkal eredetibb volt mint Bach.
A gondolkozás rombolás , az esszenciájában. Pontosabban, az elvében. Gondolkodunk, elkezdünk gondolkodni, hogy szétszakítsunk kapcsolatokat, affinitásokat megszüntessünk, eltüntetni a ?valóság? vázát.
Valami boldogságfélét érzel a boldogság törékenységének feltárásában is.
Csak azok gondolkodnak metodikusan akik, hibáik által segítve, el tudnak magukról feledkezni, képesek elválni gondolataiktól: a filozófia azon egyének és népek apanázsa akik felületesek a szó biológiai értelmében.
Egy szellem, minél több veszedelmet él meg, annál inkább érzi a szükségességét, hogy felületesnek tűnjön, frivolnak, és szaporítsa a félreértéseket magával kapcsolatban.
A Paradicsom az ember hiánya.
A fordításokat E. Cioran román nyelven megjelent köteteiből végeztem. Az eredeti címek:
Précis de décomposition
Lettres ( Gallimard)
La tentation d'exister ( Gallimard)
La chute dans le temps ( Gallimard)
Le mauvais demiurge ( Gallimard)
Pe culmile disperarii ( Humanitas)
|
Ideje: Szeptember 02, csütörtök, 07:09:40 - pieter
|
|
| |
|
| "Emil Cioran, részletek" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
