| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Na jó! Nem hiszem, hogy mindenki egyszerre orrolt meg reám. De így elbánni egy szegény emberrel, azért mégsem a legszebb dolog. |
Tudom. Nem kellene mindig komoly dolgokkal foglalkoznom, ami elkeseríti az olvasóimat, hanem ha már a JóIsten ilyen góbé észjárást szalasztott el bennem akkor azt mások megörvendeztetésére kéne fordítsam, de nem tehetek arról, hogy azt írom amit nem megrendelnek. Persze, hogy le lehet ezt írni anélkül is, hogy ilyen nyakatekert tagadás tagadása lenne, de akkor mitől lenne góbé? És mitől tempós a tempó és mitől elegáns a gondolat trempója? Az utolsó másfél-két évet többé-kevésbé, legalábbis a ti szemetekben, így kitakarózva töltöttem, s beavattalak - mégha sekélyessé s értéktelenné változtatott is ez a folyamat - a saját észjárásom tekervényes alaprajzainak a titkaiba. (tekervényes le vagy felértékelhető, tetszés szerint)
Persze, főleg az elején nagyon sokan úgy tiltakoztak, mintha minden szavammal a tyúkszemükre tapostam volna, s ilyensfajta lépkedéseimet bizonyos etikettek (nyelvtan, helyesírás, mondattan, stb) és konvenciók homlokegyenes sértésének a forrásaivá tették.
Szegény szavak eleinte azt sem tudták jönnek-e vagy mennek, de miután beleszoktak abba, hogy a legjobban mindig azok tiltakoznak akik félnek tőlük, vagy takargatni valójuk van, egyre maguktól érthetőbbé váltak s kezdék betölteni szándékaim szerepét.
"A legfőbb bölcset az gyötörte,
S aludni sem hagyta őt;
Fejét mert főtt egyre törte,
S amíg tőrte egyre főtt."
S ahogy a szavak szerepük betöltésével kezdtek foglalatoskodni, kezdték elveszíteni saját dícséretükkel és fontosságukkal foglalkozó részüket, s az etikettek és konvcenciók is csak mint útmutatók, s nem mint merev szabályok kezdtek fennmaradni. Hogy értem ezt el? Megízleltettem az olvasóimmal a szavakat, és szomorúkká tettem őket a mondanivalóval. S a szándékom? Valahol még megtalálható, de többé nem esz látványosan a nyelv mögé bujtatva.
- Ezzel a hatalmas mosollyal az arcomon - csak annyit tudok az eddigiekhez hozzátaenni, hogy az irodalom megszűnik irodalom lenni amikor a nyelvvel kezd foglalatoskodni, mert az nyelvtan és nyelvészet, s a történet megszűnik irodalommá lenni amikor teljesen elveszíti a nyelvi szabályokat, mert elveszíti az érthetőségét. S van egy életnyi anyagom amit csekély két éve ha kezdtem kiírni magamból. Egyelőre hadd ne alkossak véleményt róla, s titeket (olvasóimat) is csak arra kérlek, hogy az írás elolvasása után helyezzétek abba a kategóriába amelyikbe kedvetek tartja.
Addig is, ha hatásvadászat aminek hívjátok akár a nyelvezetemet, akár a történeteimet, sőt odáig is elmennék, hogy még a kettő keverékét is, csak annyit akarok eszetekbe juttatni, hogy az emberi faj egy nagyon primitív fajból fejlődött a maivá, vadász-gyüjtögető életmód útján a nyelv segítségével.
U.i. Ha azt hittétek megússzátok egy utóírat nélkül: nyenyenyenyenyenyeeeee. Sokmindent felhozhatnak ellenem, de ha mellettem kardoskodsz is; légyszives juss szóhoz!
|
Ideje: Szeptember 04, szombat, 10:06:13 - Janó
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Néhány gondolat sorrend nélkül" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
