| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Gondolatkísértetek |
|
csega
 |
Nem olyan rég láttam egy dokumentumfilmet Albert Einsteinről, hogy hogyan alkotta meg és bizonyította be egyik elméletét. Ezzel kapcsolatban jutott eszembe pár gondolat, most már meg is tudtam őket írni. |
Albert Einsteinnel van egy közös hobbink: Mindketten szeretünk egy csendes sarokba kucorodva morfondírozni. A különbség az, hogy míg ő a világegyetem mozgató erőiről elmélkedik, addig én a “tyúkszaros” kis életemen rágódom. Míg rá azt mondhatjuk, hogy gondolatkísérleteket végez, engem gondolatkísértetek üldöznek időről időre. Érdekes tapasztalat belátni, hogy két ember között ekkora különbségek lehetnek.
Láttam egy dokumentumfilmet az Általános Relativitáselmélet történetéről annak foganásától a bebizonyosodásáig. Ez volt az egyik olyan apró gondolat, ami csak úgy “kipöccent” Einstein fejéből “széken ücsörgés” közben, majd gyökeresen felforgatta a tudományt. Senkit nem untatnék sokat ennek részleteivel, nagyrészt mert magam sem értem őket.
A lényeg, hogy Einstein egyik gondolatkísérlete közben egy új elmélettel teljesen átrajzolta a gravitációról alkotott képet. Addig mindenki úgy gondolkodott a gravitációs erőről, hogy a testek vonzzák egymást, mint két mágnes, csak ez az erő nem a mágnesességből fakad, hanem a puszta tényből, hogy a testeknek tömege van; és sokkal kevésbé érzékeljük ezt az erőt, mármint ha nem a földről van szó, például az asztalon heverő kis tárgyak esetében végképp nem érzünk semmit. Einstein viszont úgy képzelte el a világot, mint egy hatalmas, kifeszített ponyvát, amibe a nagy objektumok, mint a Nap, belesüllyednek, és a bolygók – mint golyók – a körülöttük levő mélyedésben ragadva keringenek. Az első indikátora annak, hogy jó nyomon jár, az volt, hogy ezzel a felfogással pontosabban meg tudta határozni a Mars pályáját a Nap körül, mint az addig rendelkezésre álló képletekkel. Hogy bizonyítsa a feltevését, azt kellett megvizsgálnia, hogy a nagy tárgyak körül hogyan változik meg a kis méretű, nagy sebességű részecskék pályája. A probléma ezzel az volt, ezt a jelenséget nem lehetett egy hagyományos kísérleti asztalon vizsgálni a méretarányok miatt. Ami számomra a legszebb a történetben, hogy Einstein a kísérleti asztalának az egész világot választotta. Vákuumra volt szüksége, a világűr erre éppen ideális volt. Nagy tömegnek ott volt a Nap, és a nagysebességű részecskék a csillagok fényei lettek. Az egyetlen zökkenő ebben a gondolatban az volt, hogy lehetetlen megfigyelni a csillagok fényének változását a Nap körül, hiszen a Nap mégis annyival világosabb (legalábbis nekünk, a Föld nevű bolygón). De erre is volt egy megoldása: A méréseket teljes napfogyatkozáskor kell elvégezni! A film további része arról szólt, hogyan hiúsultak meg évről évre a mérések, hol egyszerűen azért, mert felhős volt az ég, hol meg azért, mert kitört a világháború; a teljes napfogyatkozás meg finoman szólva sem túl gyakori esemény; de végül sikerült: Az égbolton máshogy rajzolódtak ki a csillagok, ha éjszaka volt, és máshogy, ha a Hold takarása miatt volt sötét. (Persze az elmélet bizonyításához, milliméter pontosan méregették a világos pontokat az elkészült felvételeken.)
Nálam éppen fordítva van: Nem képződnek le a gondolataim az egész univerzumra, hanem az univerzum sűrűsödik össze abba a pici dobozkába, amit a koponyacsontjaim alkotnak. Nem az élet nagy kérdésein elmélkedem, hanem az életem nagy kérdései közt próbálok pihenőhelyeket keresni. De hogy valami pozitívat is mondjak: Haladok. Már sikerül időnként gondolatkísérteteimet nyugovóra téríteni. A felfedezéseim talán csak rám vonatkozóak, de nekem a világot jelentik.
|
|
| |
|
| "Gondolatkísértetek" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
