| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Szokások, rögzülések |
|
csega
 |
Szeretnék megosztani egy módszert, pontosabban ötletet, amit arra használok, hogy szép lassan megszűntessem a káros szenvedélyeimet, és jobb szokásokat alakítsak ki magamnak. Nem nagy dolog, csak pár hallott/ismert technika kombinációja. |
Végre itt a Karácsony, nem kell mennem dolgozni! Igaz, alapvetően nem ez lenne a lényeg az ünnepekben (hanem egymás szeretete, Jézus születése, a makkabeusok felkelése, ajándékbontás, kinek micsoda); de azért valljuk meg, nem akkor fogok nagy lelki megújuláson átmenni, amikor a munkahelyemen a gép előtt ülök, és a határidő közeledtével úgy verem a billentyűzetet, hogy a szomszédok azt hiszik, valaki géppuskát ropogtat.
Idén arra szentelem a téli szabadságomat, hogy lefogyok öt kilót (ezen sokan megrökönyödtek, mert hát “bejgliszezon”, meg ilyenek), és átgondolom, hogyan is szeretném élni az életem a következő évben. Ehhez alapul vettem több olyan technikát, amiket különböző helyeken hallottam vagy olvastam, legyen az egy pszichológiai könyv, egy tanfolyam, vagy csak cikk, amit az interneten olvastam. Hogy mi honnan jött, pontosan már nem is tudom, úgyhogy bocsássátok meg nekem, hogy nem írok “irodalomjegyzéket” a cikk végére!
Hiszem, hogy bármennyire is azt gondoljuk, mi emberek tudatos lények vagyunk, nagyon nagy része az életünknek azokban a pillanatokban dől el, amikor nem vagyunk egyáltalán tudatosak. Például ha valaki megfogná a ruhámat, és rántana egyet rajtam, valószínűleg azonnal leordítanám a fejét, bele sem gondolnék, hogy jogos-e, amit tett, vagy hogy mi volt rá az oka. Persze minden a helyzettől függ, de lehet, hogy azért kapaszkodott belém, mert nem láttam jönni az autót az utcán, amin épp át akartam volna rohanni, és csak így tudott hirtelen megvédeni a balesettől. Ha pedig bizonyos távolságból nézzük az esetet, nem mindegy, hogy én a jó cselekedetet megköszönöm az illetőnek, vagy még kiabálok is vele. Ha kiabálok is, az nem azt jelenti, hogy én rossz ember vagyok, egyszerűen csak arról van szó, hogy az agy érzelemért felelős része hamarabb aktiválódik, mint a tudatos gondolkodásért felelős része.
Ugyanez történik akkor is, amikor a dohányosok próbálnak leszokni, de ha idegesek lesznek valamitől, mire észbe kapnak, már ott van a kezükben az égő cigaretta, és a füst már a szájukon keresztül távozik; vagy az én esetemben ha valami felzaklat, akkor már nyitom is a hűtő ajtaját, hogy találok-e valami finomságot; továbbá sok tévés műsorban is azt láthatjuk, hogy a bajokkal küszködő emberek egy sörrel vagy felessel próbálják oldani a feszültséget.
Az legtöbb embernek szüksége van valami biztos pontra az életében, ahonnan pozitív stimulációt/energiát nyerhet, ezt nevezi a szakirodalom leküzdési mechanizmusnak. (Az angol “coping mechanism” szerintem szebb kifejezés, jobban magában foglalja, hogy az ember néha nem tudja leküzdeni a problémákat, hanem tudnia kell együttélni vele.) Az viszont teljesen más kérdés, hogy a ránk jellemző mechanizmus mennyire káros egyébként a szervezetünkre. Ha mondjuk perecet rágcsálok, akkor csak valamennyi felesleges szénhidrát és a vele járó kalóriák bevitelével nehezítem a saját életemet; de ha a legkisebb stresszre is bedobok három pálinkát, akkor sejthető, hogy az hova fog vezetni, főleg a mai világban, ahol a stressz lassan nemcsak mindennapos, hanem minden órás dologgá vált.
Az agy tanul. Ez az egyik legfontosabb tulajdonsága. Mindig tanul. Akkor is tanul, amikor nem is gondolnánk. Ha megégetjük a kezünket, akkor megtanulja, hogy a tűz fáj. Ha többször megégetjük, akkor újra- és újratanulja, vagyis elmélyül a tudás. Ha visszaemlékszünk valami régen történt eseményre, akkor újratanulja azt (egyesek szerint ugyanolyan erősséggel, mintha újra megtörtént volna velünk). Ha alszunk, akkor is tanulunk, akkor kerül a tudás a rövidtávú memóriából át a hosszútávú memóriába. És ami a legérdekesebb, hogyha elképzelünk valamit, ami nem is igaz, akkor azt is megtanulja az agyunk. Számára ugyanis bizonyos szempontokból mindegy, hogy az információt az érzékszerveinken keresztül szerzi, vagy emlékekből vagy akár puszta képzeletből. (Persze mindennek vannak fokozatai és súlyozásai; csak azért, mert valaki elolvas egy mesét, még fog hinni a sárkányok létezésében.)
Az agy tanul az ünnepek alatt is. Ha most rendszeresen teletömöm magam, és “kajakómában” fetrengek az ágyban, akkor azt tanulja az agyam, hogy “zabálni és lustálkodni jó”. Ha stresszes vagyok, és ennek “oltására” kinyitok egy sört, akkor azt tanulja az agyam, hogy “a stresszre inni kell”. De ha például rendszeresen gyakorlom az autogén tréninget, vagy a meditációt, és figyelek magamra, és érzem, hogy ellazultam, jobban érzem magam, akkor az agyam azt fogja tanulni, hogy “a relaxáció segít”.
Egy életvezetési tanácsadó azt mondta nekem, hogy az emberek azért nem tudnak megszabadulni káros szokásaiktól, mert a fejükben még mindig több pozitív érzelem/gondolat kapcsolódik hozzá, mint negatív. Ehhez segítséget nyújthat, ha fogunk egy papírlapot, felírjuk rá a káros szokásunkat (pl. nekem a sör), az egyik oldalra a hozzá kapcsolódó pozitív érzelmeket (finom, becsípek tőle), a másik oldalra pedig a negatívokat (káros a májamra, bántja a gyomromat a szénsav, megemeli a vérnyomásomat, szaporábban ver a szívem, felesleges szénhidrát van benne, stb.) – és ez utóbbiból legyen több –; időnként pedig elővesszük, és elismételgetjük magunkban; gyakorlatilag újra és újra megtanítjuk az agyunknak, hogy a szenvedélyünk nem is az valójában, amire vágyunk.
Egy könyvben azt olvastam, hogy a stressz legnagyobb forrása a bizonytalanság. Ezért igyekszem magamnak félretenni egy-egy órát, ami csak az enyém, és “kikapcsolom” a külvilágot. Tudatosítom magamban, hogy bármilyen problémákkal is küzdök egyébként az életben, bármit is hoz majd a jövő, ebben az egy órában nem fog történni semmi, ami felforgatná az életem, és amit ezek után nem lehet kezelni. Persze nem tervezek egy órát meditálni, az nekem nagyon sok lenne; a fontos az, hogy van egy “védett időblokk” a napomban.
Szóval az új módszerem a következő: Kijelölök magamnak egy ilyen “védett időblokkot”, amikor kényelembe helyezem magam. Lazítok. Arra gondolok, hogy szeretnék valami pozitív élményt átélni. Mi az, ami először eszembe jut? Legyen az mondjuk a sör. Végiggondolom, hogy az jó-e nekem, vagy káros. Belátom, hogy káros, hiszen – ahogy leírtam korábban – mindenféle módon rontja az egészségemet. Gondolatban “tovább lapozok”. Mi jut még eszembe? Mondjuk hogy egyek valamit. Végiggondolom, hogy az jó-e nekem, vagy káros. Belátom, hogy káros. Bár az ételre szükség van, hogy megfelelően tápláljam a testemet; az nem jó, ha stresszoldásra használom, mert felesleges kalóriákat viszek be vele. Gondolatban “tovább lapozok”. Mi jut még eszembe? Mondjuk, hogy zenét hallgassak. Végiggondolom, hogy az jó-e nekem, vagy káros. Ha feltekerem teljesen a hangerőt, az árt a fülemnek, de egyébként, nem látok benne problémát. Gondolatban elismétlem magamban párszor, hogy “ha stresszes vagyok, akkor dugjam be a fülhallgatókat, és kapcsoljak be valami zenét”, hogy rögzüljön a tudatalattimban. (Agykontrollban “programozásnak” nevezik ezt a folyamatot.) Persze ezután még kereshetek más szokásokat is, hogy változatos legyen a paletta. Választok egyet (legyen most a zene). Felkelek, elképzelem, hogy ideges vagyok. Elképzelek egy szituációt minél részletesebben, minél élethűbben. Elképzelem például, hogy benn ülök a munkahelyemen, éppen valamin dolgozok, gyorsan, kapkodva, mert közben a munkatársam vár rám, szüksége van a segítségemre, de előtte a saját feladatommal is végeznem kell; közben bejön egy másik kollégám, hogy dobjunk mindent félre, mert nagy a baj, és valami teljesen mást kellene megjavítani. Eljátszom, hogy kiakadok, hogy azonnal kell valami stresszoldás; higgadtan megmondom a képzeletbeli munkatársaknak, hogy most kell öt perc szünet, ki kell mennem kicsit a friss levegőre. És valóban kimegyek az udvarra kezemben a telefonommal, közben bedugom a fülhallgatót, és elkezdem hallgatni kedvenc, megnyugtató számaimat.
Ez most egy gyakorlás, felkészülés az éles helyzetre. Felkészülés arra a helyzetre, amikor majd nem adódik meg az a luxus, hogy tudatosan döntsek. Megtanítom az agyamnak, elmélyítem benne, hogy mi a helyes cselekvés, ha gond adódik. Mostanában gyakran megfogalmazódik bennem egy gondolat: Nem tudom kizárni, hogy a jövőben problémák merüljenek fel. Nem azon kell dolgoznom, hogy semmi stressz ne érjen a jövőben, mert az az idő soha nem fog eljönni. Arra kell felkészülnöm, hogy amikor jön a stressz, akkor a megfelelően tudjam kezelni; például nem nassolással vagy alkohol ivásával, hanem inkább relaxációval, meditálással, zenével, sőt, talán még a gyilkolós számítógépes játék is jobb, mert az legalább kalóriamentes.
Én nem szeretnék lebeszélni senkit semmilyen szokásáról. A világ úgy szép, hogy nem vagyunk egyformák; van, aki szereti a jó sört, van aki szereti a cigaretta aromáját, stb. Így kerek a világ. Ugyanakkor hiszem azt, hogy ha valamit meg szeretnénk változtatni magunkban, arra ki tudjuk alakítani a magunk számára a megfelelő módszert.
Egyébként meg békés ünnepeket kívánok mindenkinek! :-)
|
|
| |
|
| "Szokások, rögzülések" | Belépés/Regisztráció | 1 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Szokások, rögzülések (Pontok: 1)
- piroman Ideje: December 22, vasárnap, 15:06:38
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Elolvastam. Most rögtön benyomok egy felest és egy sörrt. :) |
|
|
|
|
|
|
