| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Vörösmarty lírája a szabadságharc után |
|
 |
"Setét eszmék borítják eszemet.
Szívemben istenkáromlás lakik.
Kivánságom: vesszen ki a világ
S e földi nép a legvégső fajig.
Mi a világ nekem, ha nincs hazám?..."
-Vörösmarty Mihály-
|
Bármelyik lexikont is vesszük kezünkbe, ha felütjük Vörösmarty Mihály nevénél, az első néhány mondat nem hangozhat másképp: Vörösmarty Mihály a reformkorszak legjelentősebb költője, és általában a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja.
Magunkban elképzelhetjük az 1800-as évek lendületét, mely, mint egy vihar ragadta magával az embereket. Nemes célok, összefogás kovácsolták egybe a nemzeteket. A változások korának energikus hulláma mindenkit utolért. A haza fontossága mellett megnő az újítások szerepe. Patriotikus mecénások jelennek meg, akik szorgalmazzák a fejlődést, minden téren. Felismerik, hogy szükség van a polgári átalakulásra, és harcolni kell az olyan feudális maradványok ellen, mint például a jobbágyság intézménye. A tudatos változtatások érdekében országgyűlések összehívására van szükség. A nemzetet fel kell rázni az elnyomás okozta delíriumból. Dicső múltunk felelevenítésével nemzeti öntudatra ébreszthetők az emberek. Ezen időszakra tehető a Bánk bán keletkezése, Katona József tollából. Ugyanezekből az eszmékből táplálkozva alkot Kölcsey Ferenc. Reformkori gondolatok ködlenek fel a Himnusz sorai közül, búskomoran egy vándor kérdezi tőlünk Zrínyi dalában, hogy hol a régi haza. A nemzethalál-vízió; a régi; elszállt dicsőség; a mostani, tétlen, gyáva kor; a gúnyos tételmondat, mely szerint „ Nevében él már csak a haza”, mind- mind észrevétlen oltják be az embereket. Folyamatosan nehezül el az ég, gyűlnek a fellegek a monarchia felett, és érezni lehet a tettre sarkaló levegőben, hogy valami készülődik.
Ebbe a korba születik bele Vörösmarty. A napvilágot a fejér-megyei Pusztanyéken látja meg, római katolikus szülők egyszerű otthonában. Édesapja a Nádasdy grófok gazdatisztje volt, aztán bérlő lett belőle. Vörösmarty az általános iskolát szülőfalujában járta ki, majd Székesfehérvárra került a cisztercitákhoz. Költői tehetsége már itt nyiladozni kezdett. Később a piaristákhoz került, Pestre, ahol tanítással is foglalkozott, hogy saját ellátását biztosíthassa. Alkalma nyílt, egyre több irodalmi mű megismerésére, és még jobban rászokott a verselésre. Édesapja halála miatt az egyetemi tanulmányai mellett nevelőnek szegődött a Perczel családhoz. Megosztott munkája ellenére bontakozni kezdett költői tehetsége is. Görgőre látogatva megismeri a Habsburg ellenes nemesi mozgalmat Átjárja a reformkori Magyarország lüktetése, engedi, hogy eluralkodjon rajta a családjából belénevelődött hazaszeretet, és megnyitja lelkét az érzések özönére a szerelem segítségével, amit Perczel Etelka iránt érez. Bár szerelmét nem merte vállalni, a szenvedély rajta hagyta kéznyomát a művészetén, és ott vibrált költészetében még hosszú évtizedekig, akárcsak a hon iránt érzett elkötelezettség nemes pátosza.
1825-ben nemzeti eposz megalkotására törekedve, megírja a Zalán futása című művét. Alapja, az értékekben gyöngyöző érzelmek láncolata, melybe gyengéden belefűz egy szerelmi szálat is. A dicső múlt feltámasztása lételeme a műnek.
„Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban? Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző fénnyel jársz egyedül.”
Epikája bekapcsolja a kor irodalmának vérkeringésébe, habár igazán jelentős alkotásai lírai vonulatokból kerülnek ki.
A Szózat a fortyogó évek tűzében edzett mű. Süt belőle a lángolás, az erő, a felhívás. Már a vers címével tömegeket szólít meg, a közösséghez intézi szavait, mondanivalója a nemzeti öntudatra ébredést szolgálja. A keretben létrejövő módosítás sem más, mint játszadozás a szavakkal, a hangsúly miatt. A „Légy híve hazádnak, oh magyar…” felszólításba burkolt végkicsengés.
A Guttemberg-albumba című verse sajátságos, reformkori gondolatok kifejtése a könyvnyomtatás atyjának évfordulóján. Egyedi megközelítése nem más, hogy véleménye szerint nincs itt az idő az ünneplésre. Még nincs. Majd akkor keljen öröm szava elomlón a légben, ha szabadság, egyenlőség és igazság lesz a világban. A Gondolatok a könyvtárban című műve ugyan ezt sugallja: hiányzik a világból a felvilágosodás által megálmodott rend. Nincs béke.
Alkotásaiból kiérezni a haza iránti végtelen szeretetet, az egyetértést a korban uralkodó eszmékkel, a vágyakozást az újítások felé. Irodalmi munkássága mellett mind többször vett részt a politikai életben. Tiszta, csorbítatlan jelleme és költészete miatt tisztelettel tekintettek rá kortársai. Petőfivel –kinek első támogatója és atyai barátja volt- és Arannyal együtt műfordításba fogta.
1848 lelkes barátok koszorújában, a beteljesedés ígéretével érte. Országgyűlési képviselővé választották, majd a törvényszék bírája lett. Saját intézkedéseivel szolgálhatta a haza ügyét. Irodalmi kincseivel biztatta a felbuzdult tömeget. A forradalmi izgalmak sodrásában átélte azt a néhány gyönyörű pillanatot, amikor mindaz, amit eszmének tekintett, megelevenedni látszott. Ezek az érzések köszönnek vissza az Előszóból. Eredetileg a verset a Három rege című művének előszavának szánta. Erre utal a kezdő sor:„Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég”. Tájleíró részekkel, hasonlatokkal, megszemélyesítéssel ábrázolja a tavaszt, mint idilli világot, utópisztikus állapotot.
„Zöld ág virított a föld ormain. Munkában élt az ember, mint a hangya, küzdött a kéz, a szellem működött…”
Ez az első idősík, ami megjelenik a műben, a reformkori készülődést szimbolizálja. A folytatás megértéséhez át kellett éreznünk a forradalom ünnepélyes hangulatát, mely körülölelte az embereket szerető anya módjára. Melyet megélt a költő, és az Előszót írva, már csak fájdalmasan tudott visszaemlékezni az örömteli percekre. Talán ezért is olyan rövid a következő versszak. Mert csak egy pillanat volt a költő életében, egy pillanat, melynek megtörténtét mindenki várta, mégis elenyésző volt a hosszúsága az ezt követő megtorlás hosszú, kegyetlen éveihez képest. A verset olvasva magunk előtt láthatjuk a vész vérfagylaló kezét, mely emberfejekkel labdázik az égre, és melynek lábai emberszívekbe tipornak. Ezek a szürrealista képek, igaz bátran elképzelhetőek, mégis valótlanok. A tér kitágításával, az univerzum megnyitásával próbálja átvinni a sorokba saját érzéseit. „Amerre járt irtóztató nyomában szétszaggatott népeknek átkai sóhajtanak fel csonthalmok közől, és a nyomor gyámoltalan fejét elhamvadt városokra fekteti.” Szavai nyomán felkiált bennünk a keserűség, amit a költő érzett. A folytatásban a sivár jelen köszön ránk a megőszült, öreg földön keresztül. Hangneme visszafogottá válik, mintha már a hév sem segíthetne a mostani állapoton. Már csak a tragikus belenyugvás maradt. „Most tél van és csend és hó és halál.” Ezeknél a részeknél érezni igazán, hogy ódai hangvételű műről van szó. De látomásos képei miatt az óda válfaját, a rapszódiát képviseli. Az utolsó versszakban, a tél fagyát elüldöző napsütéssel jön a tavasz. Azonban itt sem boldog megváltásról van szó. Optimista világszemlélete ellenére a háttérben zizeg az irónia. „ Majd eljön a hajfodrász, a tavasz, s az agg föld tán vendéghajat vészen…”. A föld csak csalfa szóval és elkendőzött arccal hazudja az ifjúságot és a boldogságot. Mindezek ellenére a melankolikus hangok közül előkerül az optimista jövőkép. A körforgásszerű világszemlélet, mely szerint szükségszerűen váltja egymást a jó és a rossz, a halál és az újjászületés.
Míg a versében megjelent a jövőbe vetett pozitív hit, az élete a szabadságharc után gyászosan alakult. Rövid ideig tartó bujdosása alatt az egyik kislánya meghalt. Lelki és testi bajai miatt föladta magát. Az elfogatástól megmenekült, s még ez évben kegyelmet nyert. De a fájdalom, mit a szabadságharc bukása okozott, nem enyhült. Magára maradt sötét szobájában. A kegyelem kérés sem volt más számára, mint bujkálás önnön tetteitől. Mint múltjától való elfordulás, amivel mégis minden pillanatban szembe kellett néznie. A magányában felcsendülő hangok vádlón szólították meg.
Vörösmatynak – sok körtársával ellentétben- meg kellett élnie a világosi fegyverletétel okozta nemzeti katasztrófát is. Az öröm időszaka jött- és ment. Elrepült, itt hagyva a lesújtott nemzetet. A vén cigány című művében érezni egy reményvesztett, eszméiben megingott ember kesergését. Már csak pár éve volt hátra a háborúból, amit mélységes lelki-háború árnyalt be. Vidékre költözött, előbb Bacskára ment gazdálkodni, majd visszaköltözött Nyékre. Az öregség magával hozta csatlósait: a betegséget és a bánatot. A tüdővizenyő egyre kínzóbb tünetei melankóliába kergették. Utolsó nagyobb lélegzetű műve a Vén cigány. A költő soha nem tapasztalt mélységekig visz le minket. Megmutatja lelkének végső rezdüléseit is. A vers kissé nehézkes, gondolatai kese-kuszák, így saját korában nem értették meg. Maga Vörösmarty is azt mondta róla: „egy beteg elme agyszüleménye”. A hangulata alapján lehetne elégia is, de optimista záros van a végén. ”Lesz még egyszer ünnep a világon, majd ha elfárad a vész haragja, s a viszály elvérzik a csatákon” Hangulatváltós megjelenése miatt ez a vers is a rapszódiák sorát gyarapítja. Az érzelmek szakadását leginkább az utolsó versszak elején érezni: „Húzd, de mégse, -hagyj békét a húrnak…” A vers megértéséhez érdemes végiggondolnunk a muzsikus cigány szerepét a néphagyományban, mert nem csak hogy visszatérő motívum a versben, hanem annak mozgatója is, mint ahogy arra a cím utal. Régen a falusi ivókban egy kupa bor mellé járt cigánymuzsika is. Elképzelhetjük a képet, ahogy egy boldog apa, gyermekének születését megy megünnepelni. Az első két mondat, ami elhagyja a száját az a ”kocsmárosné bort!” és a „Cigány ide!”. De nem csak örömteli alkalmakkor töltötte be pattogós muzsikaszó a kis épületeket. Keserű hegedű dallama tekergőzött a levegőbe akkor is, amikor valaki egy pohár fölé hajolva próbálta meg elfelejteni a bánatát. A cigány muzsikus ezeknek az eseményeknek a jelképe.
Ugyanakkor ebben a műben a vén zenész, már nem csak egy elvonatkoztatott szereplő. A költő is azonosul vele, és saját dilemmáját ülteti a versbe. A zenélni vagy nem zenélni kérdés az írás allegóriája. Szenvedéllyel, hévvel, erővel írni, vagy csendben, lassan lerakni a lantot- ez itt a kérdés. Maga az élet adja rá meg a választ, és ezt a beteges, halál leheletét magán érző költő már tudja nagyon jól. Még szomorúbbá teszi a verset, hogy benne nemcsak az egyén, hanem a nemzet tragédiája is megjelenik. Nem csupán magyar, hanem egyetemes problémákról beszél. Feleleveníti Káin és Prométheusz történetét. ”Mintha ujra hallanók a pusztán a lázadt testvér botja zuhanását, s az első árvák sírbeszédeit, a keselyek szárnya csattogását, Prométheusz halhatatlan kínjait.” Noé személyével megelevenedik a vízözön puszítátása, és a megújulás lehetősége. A körforgásszerű történelemszemlélet újabb tanúja: az elárasztott földek újra kihajtanak. „…És hadd jöjjön el Noé bárkája, mely egy új világot zár magába” A vihar hevében megtépázott nemzetek ajkairól újra felhangzik majd az öröm dala- Így látja a világot egy megkeseredett öregember. Ki megélte a reményt, a kiteljesedést, és a teljes pusztulás után, most magát is sorvadni érzi. Tudja, hogy „lesz még egyszer ünnep a világon”, de ő azt már nem éri meg.
Halála a vers utolsópontjának megszületésével pecsételődött meg. A vidéken töltött évek már csak lassú szenvedést hoztak Vörösmarty számára. A Vén cigány után betegsége felerősödött, és felesége unszolására Pestre költöztek, hogy közelebb lehessenek a szakmában nagyra tartott orvosokhoz. A váci utcán vettek ki szállást, de felfelé tartva a lépcsőn Vörösmarty-t agyszédülés érte, és rá két napra meghalt. Temetésén a nemzet megint elbúcsúzott egytől a nagyjai közül. Az emberek érezték ezt, és nagy tömeg vonult ki a gyászszertartásra. Pesten ritkán láttak olyan sokaságot. Sírjának felszentelése néma tiltakozás volt a Back rendszer ellen.
Vörösmarty egy történelmileg rendkívül fontos korszaknak volt legnagyobb költője. Az ő örökségét vette át, és gyarapította Petőfi és Arany. Művészetének csodálata, napjainkban még csak tovább emelkedett, saját korához képest. Vörösmarty egyénisége, költői színezete, érzelmeinek mélységei továbbra is hatnak, évek távlatából is.
|
Ideje: November 07, vasárnap, 19:18:12 - Selene
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Vörösmarty lírája a szabadságharc után" | Belépés/Regisztráció | 1 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Vörösmarty lírája a szabadságharc után (Pontok: 1)
- bla (bla@gportál.hu) Ideje: November 11, csütörtök, 17:19:44
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Jó írás, de nekem valahogy közben hiányzott a "rendületlenül"... |
|
|
|
|
|
|
