| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Mátyás király és a korabeli európai hatalmi központok |
|
 |
Európa XV. százada az utolsó időszak, amikor az egyetemes történelem egyet jelent Európa történelmével. Rövidesen Európa lüktetése kinövi majd önmagát, és új területeket keres.
|
E századtól kezdve az európaiaknak megnő az igénye a kapcsolatok létesítésére, és átlépik ezeréves határaikat. Ennek következménye az óceánok meghódítása és két új földrész felfedezése lesz.
A XV. század jelentette a középkor utolsó szakaszát, melyet politikai téren a királyi hatalom megerősödése és a pontos határokkal rendelkező államok megszületése jellemez.
Franciaország és Anglia megvívta a történelmi csaták leghosszabbjai közé tartozó százéves háborút (1337-1453).
Franciaország mely több mint egy évszázadon keresztül a létéért küzdött, és idáig semmi fontosabb szerepet nem játszott a hatalmak között, ezen időszakban erősödik meg. Mégis, rögtön esélyesnek is tűnik a vezér szerepre, hiszen részt vesz az aktuális szerveződésekben. (Cognac-i liga)
Ez alatt, a kontinens félreeső peremén, Kasztília és Aragónia olyan hatalmakként jelentkeztek, melyek legjobban kezükbe tudták venni a reconquista irányítását, azaz az arabok kiűzését az Ibériai félszigetről. 1469-ben Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella házasságával megszületett Spanyolország. A két korona dinasztikus egyesítése nem elhanyagolható gazdasági előnyökkel járt. Az elkövetkezendő időszakokban virágzásnak indul a hatalmas királyság, mely ügyesen kihasználja földrajzi helyzetét új kereskedelmi kapcsolatok létesítésére és a kiaknázandó területek felfedezése céljából.
Kelet-Európában is jelentős változások mennek végbe. Még a XIV. század elején Oroszország számos fejedelemségre oszlott (Tver, Novgorod, Szuzdal, Vlagyimir). A tatároknak alávetett fejedelemségek közül kiemelkedett a Moszkvai fejedelemség. Bizánc 1453-as eleste után a moszkvai pátriárka lett a pravoszláv egyház feje. III. Iván házasságával megszerezte a trónt. A cár központosította az állam működését, és tűzfegyverekkel biztosította a tatárokkal szemben a határait, s így függetlenítette magát a fejlődés fő akadályozóitól.
Az intézkedések ellenére, melyek a tartár iga lezárását szolgálták védeni, az Aranyhorda, melyet még Batu kán alapított az utolsókat rúgja. A kánok meggyengülése és a belső nehézségek megpecsételték a birodalom bukását. Végül Timur Lenk megjelenésével az Aranyhorda összeomlik.
A Szeldzsuk Szultánság felbomlása után nomád török törzsek érkeztek Kis-Ázsia területére. A letelepedett törzset Oszmán, a később birodalom névadója egyesítette. Az oszmánok visszaszerezték az átmenetileg függetlenedő területeket. II. Mohamed (1451-1481) hadai elfoglalták Bizáncot. Krisztobúlosz történetíró, II. Mohamed tettei c. művében így emlékezik meg a csatáról:
„ …A szultán miután fennszóval buzdította csapatait, hogy vitézségben egymással versenyezzenek, személyesen előre ment…a szultán nyomában hatalmukba kerítették a sáncokat…”.
A forrás szerzője kissé elfogultan beszél a dicsőséges török táborról, hiszen a görög történetíró a szultán szolgálatában állt, de a további részletekből pontosan kivehető az a fanatikus elszántság, a szultánhoz való rendületlen hűség, ami a janicsárokat jellemezte, és félelemre késztette az elkövetkezendő századokban Európa keresztény népeit.
A törökök megjelenése magyar viszonylathoz sodor minket.
Bár Zsigmond hadvezérei (1418-tól leginkább Ozorai Pipó, később Tallóci Mátyus) többször is sikerrel szálltak szembe a török veszedelemmel, csakhamar Hunyadi János vált az oszmán hódítók elleni harcok igazi hősévé. A bátaszéki győzelem után I. Ulászló Hunyadi Jánost meg bízta a határszakasz védelmével, melyben ekkor kapott rangjaival járó jogok, és a kiterjedt rokonságának, familiárisainak csapatai segítették a harcokban. Mindegyik csatában jóval kevesebb katonát vonultatott fel, mint ellenfele, számbeli hátrányát azonban támadó fellépéssel, a seregtestek és fegyvernemek összehangolt mozgásával sikerült ellensúlyoznia. Az 1442-es év katonai sikereket hoz. Az 1456-os Nándorfehérvári diadal hírére egész Európa ujjongott. III. Callixtus pápa elrendeli, hogy minden délben húzzák meg a harangokat. A keresztény világ fellélegzik, pedig a győzelem ünnepét egy gyászhír feketíti be: Hunyadi János meghalt.
Fiaira, Lászlóra és Mátyásra politikai riválisával, Cillei Ulrikkal folytatott viszályát hagyta. Hunyadi János közvetlen örököse ekkor még a tizenkét évvel idősebb Hunyadi László lesz. Azonban Nándorfehérváron nézeteltérés alakul ki közte és Cillei között, a Hunyadi hívek pedig egy félreértés következtében megölik az Urlik grófot, s bár a király bántatlanságot ígér a gyilkosságért, az ígéretét megszegi és 1457. március 14-én elfogatja a Hunyadi fivéreket és a család több bizalmasát (vitéz János, Rozgonyi Sebestyén). Lászlót kivégzik, Mátyás pedig csak a király halálával menekül meg. A király halálhírére diplomáciai akció indul, mely Hunyadi Mátyást ülteti trónra. Vitéz János, a Cseh kormányzót, Podjebárd Györgyöt hívta segítségül, hogy politikai házasság reményében segítsen rendezni az utódlás nehézségeit. Mátyás uralma első szakaszában baráti elkötelezettség szálai fűzték Györgyhöz, akinek lányát még feleségül is vette. Az alábbi forrás erre a jogviszonyra utal:
„ …Mi, Mátyás, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb. választott királya
Ismertté tesszük mindenkinek, aki jelen levelünkbe bele fog tekinteni, hogy miután mi abból a fogságból, amelybe a legfenségesebb úr, László, Magyarország néhai királya egészen élete utolsó napjáig tartott minket, végül a nagyságos Kunsatti és Podjebrádi György Úrak, Csehország kormányzójának kezébe ajánlom”.
A Prágából hazatérő Mátyást, közvetlenül nem lehetett megkoronázni, hiszen a Szent Korona nem volt a magyarok birtokában, ezért csak intronizálták, vagyis ünnepélyesen trónszékre ültették (1458). Az új király uralmának első szakaszát hatalmának megszilárdításával kezdte. Leváltotta Garai László nádort, és félreállította az ellenséges főurakat. A közvetlen veszély után a király a felvidék meghódítását tűzte ki célul. Itt még Jan Jiskra gyakorolta a hatalmat. A huszita hagyományokat ápoló vezér ellen, Mátyás már a kezdetektől fogva harcokat indított. De a cseh vezető a lenyel királytól (IV. Kázmér), és sógorától Podjebrád Györgytől is segítséget kapott, mivel ő továbbra is eltűrte a két szín alatti áldozást, amit már a Szentszék visszavont.
Csehország és Lengyelország korabeli viszonyait válság jellemzi, mivel a XV. század elején a fellendülés megtorpan és a hangulat az egyház ellen fordul, melynek hangadója Husz János lesz. Eszméi a cseh társadalom széles rétegeiben visszhangra találtak. Bár a konstancai zsinaton eretneknek nyilvánították, tanai elolthatatlan feszültséget keltettek, és felkelésekbe torkolltak. A huszita háborúk inkább vallási köntösbe burkolt társadalmi problémákat vettettek fel:
„Ezután nem illik királyt bírni, sem ilyet választani, minthogy maga az Isten akar király lenni az emberek felett, és a kormányzást át kell adni a nép kezébe, hogy minden uraságot, nemest, lovagot le kell dönteni, és meg kell semmisíteni…” (részlet Ján Pribramnak, a prágai egyetem kelyhes tanárának a művéből)
A népfelkelésben két ág tisztult le: a nemesebb és módosabb polgárok alkotta kelyhesek, és a városi és falusi szegénység képviselte táboriták. Zsigmond fegyveres fellépése kovácsolta egybe a két ágazatot és Jan Jiska vezetésével visszaverte a király támadásait. De a sikert végül saját nézeteltérésük fojtotta meg.
Mivel kelyhesként Podjebrád György is belekeveredett a harcokba, Hunyadi segítséget kért a pápától az eretnekség visszaszorítására. Más alkalommal is fordult Őszentsége felé, hiszen a török fenyegetés az ő idejében sem szűnt meg. A fennmaradt írat Mátyás egyik leveléből való III. Callixtus pápához:
„Legszentségesebb atyánk, legkegyelmesebb urunk.
…hogy szentségtek megtudja, hogy az atyai virtus szivűnk legmélyében vert gyökeret, és, hogy megértse, azt soha semmiféle erő meg nem gyengíti és helyéről el nem mozdítja,…és [amennyit] megtenni képesek vagyunk, abból semmit el nem mulasztunk, amiről úgy ítéljük, hogy a hit terjesztéséhez tartozik…”
Ebben az időszakban az Itáliai-félsziget még teljesen más tagolódást mutat, mint néhány évszázaddal később. Az északi részből jelentős részt harapott ki a Német-Római birodalom. A „csizma” végébe szorult területek egyre inkább elmaradnak a fejtett északi területek mögött. Velence, Genova és Firenze fényűző gazdagsága melegágya lesz a nagy kulturális forradalomnak. A 15-16. században az emberről és a világhoz fűződő kapcsolatáról új eszmék jelennek meg. A reneszánsz gyökerei a 14. század utolsó évtizedeire nyúlnak vissza. Ebben, az első, hagyományosan humanizmusnak nevezett szakaszban kezdődik a görög és latin kultúra birtokba vétele. A klasszikus kor olyan szerzőit kezdik ismét tanulmányozni, mint Arisztotelész, Szókratész, Platón, Cicero, Seneca. Az értelmiségeket az emberi tudás abszolút értékén alapuló kutatás élvezetére tanító műveik megtermékenyítik a gondolkodást, ami előkészíti a középkori kultúra meghaladását. Az ember túllép a bigott vallásgyakorlat szürkeségén, ami csak az égbe tekintve, életet sanyargatva remél boldogságot, és színes értékeket keres maga körül. Ennek a szemléleti változásnak tudható be a tengerre lépés fokozott igénye. A XIV. században még Genova jelentkezik, mint tengeri hatalom, az általuk kifejlesztett hajótípussal a karakko-val. A XV. századra átveszi helyét, nagy vetélytársa, Velence. A városállam monopolizálja a Földközi- tenger kereskedelmét. ( Egyes történelmi hipotézisek szerint Kolombusz azért keres új hajózási útvonalat, mert Velence megemeli a Kréta és Ciprus felé beszedett kereskedelmi vámokat.)
Magyarország ellentétben van Velencével, már Szent László óta, hiszen a király tőlük vette el Dalmácia földrajzilag jelentős területét, és bár ez a rész, most a velenceiek birtokában van, így megakadályozza a magyarok kijutását a tengerhez.
A Nápoly felé húzó kapcsolataink sokkal jelentősebbek voltak, hiszen Mátyás második felesége nápolyi királylány volt. Udvartartásával hozta a felvilágosult kultúrákat. A humanizmus és reneszánsz eszméi rányomták bélyegüket a középkorból kilépő nagy világi kultúra jegyében újra teremtődő Magyarország lehetőségeire. Az új eszmék gyors terjedése még a pápai államot is megfertőzte, s bár Hunyadi Mátyás még segélykérő leveleivel sarkallta Őszentségét arra, hogy támogassa az eretnekséggel szembeni harcokat, a reneszánsz pápák, már maguk is oly’ megbotránkoztató életvitelt élnek, amik aláássák Róma becsületét. A Pápai állam tekintélye már ezen időszakban sem volt a régi. Erre utal a Konstancai zsinat határozata, mely elfogadja a Placetum regium = Királyi főkegyelmi jog elvét. ( Azaz a főpapok csak akkor léphetnek hatalomba, ha azt a király szentesíti) A törvény színrelépése mutatja, hogy a papság nem gyakorol nagyhatalmat, és erkölcsi tekintetben zuhanásba kezdett. Az egyház ezen hanyatlása rövidesen a reformációba torkollik majd.
A XV. században az előreutalások ellenére, a pápa még jelentős harcot folytat a keresztény világ megmentéséért. Egyrészt Velence, másrészt a Szentszék is fontosnak tartja, hogy lépéseket tegyen az őket fenyegető oszmán hódítókkal szemben. Kiváltképp III. Callixtus, majd II.Pius, nemegyszer buzdította Mátyást törökellenes háborúra, s ígértek neki pénzbeli, diplomáciai segítséget, sőt, katonai együttműködést is. Hunyadi Mátyásnak uralkodásában az lesz a külpolitika sarkalatos pontja, hogy felismeri a török veszélyt. Történelmi hipotézisnek ad helyet, az a felvetés, miszerint Mátyás határvédő politikájának hátterében, az állt, hogy igazából a Német-római trónt kívánta megszerezni, mivel úgy gondolta, hogy Magyarország egyedül képtelen megállítani a terjeszkedő török seregeket, és ha nyugati törekvései beteljesednek, sokkal nagyobb eséllyel (erővel) szállhat szembe velük. Ha egyetértünk a találgatással, ha nem, tény, hogy Mátyás dél helyett inkább nyugat felé nyitó politikát folytatott. A betörő török portyázókat visszaűzte, és megesősítette a déli végvárrendszert, de nem próbált jelentősebb harcokat kezdeményezni. Főként visszaverő csatái, csak a határ menti vijjogásokat hivatottak elsimítani.
Az északi és nyugati szomszédaihoz azonban, már uralkodásának kezdetén szövevényesebb kapcsolatok fűzték. Katalin királyné halála után Csehországot is bevonta nagypolitikai terveibe és Podjebrád György Huszita háborúkban való állásfoglalását kihasználva ellene fordult. De hiába választották meg a katolikus cseh rendek Olmützben Mátyást királyukká, Csehországot mégsem sikerült elfoglalnia.
A cseh háborúba és a cseh királyi cím sorsába III. Frigyes császár és Kázmér lengyel uralkodó is belebonyolódott. Podjebrád halála után IV. kázmér fiát, Ulászlót (későbbi magyar királyt) választották meg a cseh rendek. A fegyveres küzdelmek folytatódtak, még végül a lezárást Boroszló ostroma hozta meg. A ezt követő Olmütz-i béke eredménye képen Ulászló és Mátyás is használhatta a cseh királyi címet, de Mátyásé lett Morvaország, Szilézia, Luzsica. Mindvégig látszott politikai lépésein, hogy Frigyes ellenfeleként intrikál. Diplomáciai téren is áskálódtak egymás ellen. Igyekeztek szövetségest keresni. Megkönnyítette Mátyás dolgát, hogy a XV. századbeli Német- Római birodalom nem volt egységes. Az ország külön fejedelemségek halmazára esett szét. A széttagoltság a nagy interregnum alatt csak nőtt, és az 1356-os Német Aranybulla kiadásával a választófejedelmek hatalma törvény szerint volt biztosítva. Az Aranybulla végérvényessé tette a központosítás lehetetlenné válását. A mainzi, a trieri és a kölni érsekek, a cseh király, a rajnai palotagróf, a szász herceg, a brandenburgi őrgróf, mint a hét választófejedelem szavazattöbbséggel döntött az utódlás kérdésében.
„…mikor a császárnak vagy rómainak királyának halálhíre a mainzi egyházmegyében bizonyossá válik, három hónapon belül, az összes választófejedelem
…a sokszor említett Frankfurt városában gyűljön össze a rómaiak királyának választására, kiből egykor császár lesz.
…Az újjonan megválasztottnak azonnal meg kell erősítenie a választófejedelmek hűbéreit, privilégiumait, jogait és szabadságait…”( A német aranybullából)
A tagolódás tovább folytatódott, amikor az Alpok vonulatai közötti területen, három őskanton (Schwyz, Uri, Unterwalden) létrehozta az örök szövetségből megalakult Esküszövetséget, ami a XV. században folyamán egy sor város további csatlakozásával (Luzern, Zürich, Bern) megerősödött, és kivívta önállóságát. Ennek következményeként az uralkodó 1499-ben végképp elismerte a terület függetlenségét. Érthető hát, hogy Mátyás kihasználva a helyzetet, követeket menesztet, minden külön álló egység vezetőségéhez, például Burgundiába, Stájerországba és Karintiába. A magyar király a svájciakkal is tárgyalt.
S bár a pápai diplomácia – tekintettel a török veszélyre- mindent elkövetett kettőjük kibékítésére, csakhamar ismét szembekerültek. Mátyás 1485-ben személyesen irányította Bécs ostromát. A város a király kezébe került és 1487-ben Bécsújhely is kapitulált. Mátyás mindenkit elkápráztatott, mégis nagy terve a császári trón elnyerése nem sikerült. A hódításokat nem tudták szerződéssel szentesíteni, mivel Mátyás 1490. április 6-án Bécsben örökre lehunyta a szemét, s hódításai csakhamar elvesztek.
Mátyás történeti megítélése sokszor és sokat változott. Láthattuk, hogy saját rendjei korántsem voltak elégedettek vele, főként azért, mert úgy látták, elhanyagolja a török elleni védelmet, és a behajtott adókat az osztrák és cseh hódításaira használja fel.
Később úgy vélték, hogy nagyszabású külpolitikai tervei, pénzügyi és jogi intézkedések révén egy központosított rendi monarchiát kíséreltek meg kiépíteni.
Az utolsó nagy magyar király alakja már-már mitológiai magasságokba emelkedett. Bonfini hosszú évszázadokon át olvasott szerző volt, így az általa rajzolt pozitív kép sokáig hitelesnek tetszett.
Az 1990-ben Mátyás király halálának fél évezredes évfordulója alkalmával megjelent történetírói visszapillantások többsége mértéktartó, reális képet igyekszik rajzolni e nagy formátumú uralkodóról.
A mai főként nosztalgikus visszaemlékezés, mely szerint Mátyás humanista révén dicsőítette a tudományokat, pártolta a művészeteket, ezért sokat köszönhetünk neki, hiszen felvilágosult nézetei révén bekapcsolta Magyarországot a reneszánsz Európa érrendszerébe. Nem hagyta, hogy népünk elvesszen Európa közepén, vagy megragadjon a sötét középkor fenekén, és uralkodása minden szempontból aranykor volt.
Miskolc, 2004.december 11.
|
Ideje: December 11, szombat, 22:33:00 - Selene
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Mátyás király és a korabeli európai hatalmi központok" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
