Küzdőtér |
|
|
|
|
Hogyan menekült meg az emberi nem |
|
|
Az alábbi "szöveget" nem én írtam (amit roppantul sajnálok), hanem J. L. Borges, de annyira tetszik nekem, hogy fizikai fájdalmat éreznék, ha nem tenném közzé itt. Olvassátok szeretettel. |
Egy őszön, az idő adta egyik őszön összegyűltek Izumóban – nem először – a Sintó istenségei. Úgy hírlik, hogy nyolcmillióan voltak; roppant félénk ember lévén, én bizony egy kicsit elveszettnek hinném magam akkora tömegben. Amúgy sem tanácsos felfoghatatlan számokon törni a fejünket. Mondjuk inkább, hogy nyolcan voltak, mert a nyolcas szám a japán szigeteken jó előjel.
Bánatosak voltak, de nem látszott rajtuk, mert az istenségek arca olyan, mint a kandzsi írásjegyek, kifürkészhetetlenek. Egy domb zöldellő csúcsán leültek körben a földre. Az égből vagy egy kőből vagy egy hópehelyből már régóta figyelték az embereket. Az egyik istenség megszólalt:
– Sok napja vagy sok százada már, hogy itt egybegyűlünk, hogy megteremtsük Japánt és a világot. Jól sikerültek a vizek, a halak, a szivárvány hét színe, a növények és az állatok nemzedékei. Hogy ez a sok minden ne nyomassza az embert, ő az egymásutániságot, a sokféle napot és az egyforma éjszakát kapta. Továbbá azt a képességet, hogy változatokkal kísérletezhet. A méh mindig kast épít; az ember mindenféle eszközt talált ki: az ekét, a kulcsot, a kaleidoszkópot. És kitalálta a kardot és a háborúzást is. Az imént álmodott meg egy láthatatlan fegyvert, ami a történelem végét jelentheti. Mielőtt bekövetkeznék ez az esztelenség, semmisítsük meg az embert.
Elméláztak. Egy másik istenség ráérősen folytatta:
– Igaz. Valóban megálmodta azt a kegyetlen dolgot, de hát itt van ez is, ami elfér tizenhét szótagnyi helyen.
Elszavalta. Ismeretlen nyelven volt, nem értettem.
A főisten döntött:
– Maradjon fenn az ember.
Így hát egy haiku műve, hogy megmenekült az emberi nem.
Izumo, 1984. április 27.
|
Ideje: Január 16, vasárnap, 13:09:52 - Paulus
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
|
|
|
|
|
"Hogyan menekült meg az emberi nem" | Belépés/Regisztráció | 1 hozzászólás | Search Discussion |
| Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Hogyan menekült meg az emberi nem (Pontok: 1) - ukume Ideje: Január 17, hétfő, 14:23:22 (Adatok | Üzenet küldése) | Én csak úgy örülök. Mindennek! Annak is, hogy ezt közzétetted:) |
|
|
|
|
|
|