| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész |
|
fenyesi
 |
Az ősz gyorsan elmúlt. Észre sem vettük, és Miklós már az utolsó lehullott levelet is elégette a kertben. |
Az ősz gyorsan elmúlt. Észre sem vettük, és Miklós már az utolsó lehullott levelet is elégette a kertben. A karácsony közeledtével egyre izgatottabb lett a gyermeksereg, a Kelemen testvérek meg egyre csöndesebbek. Tudtuk, ha nem is mondták, hogy apjuk betegsége miatt, bizony jó, ha egy fára telik nekik az idén. Egy nap meg arra mentem haza, hogy ott térdelnek csapatunk helyén, a lépcsőfeljáró alatt, és cigarettásdobozok ezüstszínű papírjait simítgatják egy falapon. Azokba a papírokba tekergették a fenyőfa dísznek való diókat. Jó anyám az ablakból figyelte őket, és bizony piros volt a szeme, de ő azt mondta, hogy csak egy kis füst jött ki a kályhából, az csípte vörösre. Aznap este nem tudtam elaludni. Tisztában voltam vele, hogy mi sem vagyunk gazdagok, és azt is tudtam - mert már meglestem-, hogy megkapom végre azt a mikroszkópot, amit már nyáron is kértem a születésnapomra, a ponty is ott úszkált a nagy lavórban, a mosókonyhában, meg idén is lesz szaloncukor a fánkon, valami furcsa érzés azonban motoszkált, igyekezett bennem nagyon kialakulni. Először azt gyanítottam, hogy az október óta katonaidejét töltő bátyám hiányát érzem, habár azóta jobban elfértem közös fekhelyünkön, a kinyitható kanapén, meg büntetés nélkül bitorolhattam a barkácskészletét, de ez valami más volt. Jó harminc évnek kellett eltelnie, hogy egy Tisza melletti, szabolcsi kisfalu kompjánál rájöjjek, mit is éreztem én gyerekfejjel akkor. Társasággal voltam egy viziturán, amikor megálltunk pihenni a falu partszakaszán. Egy aprócska komp igyekezett egyik oldalról, a másikra, makacsul pöfögve lökdösve maga előtt a vizet. Idősebb ember igazgatta a járműveket, meg kötötte ki az átkelőt, egy fiatalabb meg a kormány mögött állt, megálláskor meg nála lehetett jegyet váltani. Ahogy ott a parton egy árvíz tépte facsonknak dőlve bámulom a komp szorgoskodását, meg figyelem az embereket, a fiatalabb mozdulatai, szavai egyre ismerősebbek lesznek. Olyan érzésem volt, hogy ezt az embert én ismerem valahonnan. Verejtékezni kezdtem, szívverésem is meggyorsult, még a remegés is rámjött, olyan, mint amikor egyetlen egyszer loptunk a közértből, és az izgalomtól, hogy rajtakapnak minket, félig vakon, süketen botorkáltunk kifelé az ajtón. Közelebb mentem, és amikor a fiatalabb rámnézett, csak megállt az öngyújtó a kezében. A fülé mögé szúrta a cigarettát, beleugrott a sekély vízbe, úgy szaladt felém. Lám csak! Ő egy percet sem gondolkodott, ki lehetek! Átölelt, megszorongatott, alig kaptam levegőt. Még mindig elég bizonytalan lehettem, mert csak rám kiált, hogy: „Mi van apuskám, hát nem ismersz meg?” Na, ő volt az én gyermekkori pajtásom, a Kelemen. Akkor már bizony ott gombócozott valami a torkomban. Hadarva elmesélte, hogy itt lakik a szomszéd faluban, négy gyermeke van, a felesége meg úgy leveri a derekát, ha estére beszámolva rólam, nélkülem megy haza, tán még az istállóba is kiköti az ökör mellé. Úgy készüljek, hát hogy este nyolcra itt van értem. Újra megszorongatott, majd szaladt vissza a kompra. Egyszer még visszanézett, leadta azt a régi, egyezményes, és titkos gyermekkori jelünket, majd beindította a motort. Estére ott is volt értem egy öreg Pannónia motorral, maga mögé ültetett, és elindultunk a falu felé. Ahogy mögötte ülve belékapaszkodva haladtunk, és elnéztem kopaszodó fejét, saras csizmáját, tudtam már, mit éreztem gyermekként, azon a karácsony előtti napon. Az együvé tartozás, az elfogadás, a barátság érzetét. Az éjjelt aztán végigbeszélgettük, de az egy másik történet. Annyit elöljáróban, hogy a felesége ízre pont olyan lapcsánkát sütött, mint az édesanyja, amit gyermekként oly sokszor megosztott velem, abban a hatodik kerületi házban.
Viszont gyermekfejjel, a szenes kályha mormogását hallgatva azon a karácsony előtti éjjel, csak annyit éreztem, hogy nem jó ez így. Valahogy elaludtam aztán, de reggel felkelve már tudtam, mit fogok tenni. Visszaváltottam a fellelhető összes üres üveget, apámmal megbeszélve, két köteg régi Népsportot is elvittem a MÉH-be, majd a kapott pénzt erősen a markomban szorongatva, bementem a közeli trafikba. A trafik, és annak kirakata, egyike volt gyermekkori ábrándozásunk színterének. Lehetett itt sokféle édességet kapni. Krumplicukrot erős fogúaknak, dianás cukorkát, csokoládékat – nekem az Inota szelet volt az egyik kedvencem-, mogyorós Duna kavicsot, cigarettarágót. Borítékot, bélyeget is árultak, íróeszközöket, plüssfigurákat, bólogató fejű kutyát gépkocsik kalaptartójára, pénztárcákat, öngyújtót, cigarettát, tűzkövet, és tantuszt is, amivel telefonálni lehetett, valamint műanyag katonát, számtalan kisautót. Ahogy beléptem, az ajtó fölé szerelt apró kis csengő megszólalt, és az őszes, idős néni felnézett az újságból. Szétnéztem az apró boltban, habár már odafelé tudtam, hogy mit fogok választani, ugyanis még a nyáron kimentünk szüleimmel az állatkertbe, és akkor kaptam egy olyan varázshengert, amit a Nap felé kellett tartani, forgatgatni, és ezáltal csodaszép mozaik képek formálódtak a szemünk elé. A Kelemennek az annyira tetszett, hogy alig akarta visszaadni. Egy ilyet vettem, az öccsének meg egy gombfocicsapatot. Karácsony délután aztán egy anyám által sütött, kendőbe csomagolt beiglivel, meg az ajándékokkal bekopogtam a Kelemenékhez. A fiúk a konyhában üldögéltek, és társasjátékoztak. A Kelemen apja cigarettázva bámulta őket, Sári néni meg egy lábasban kavargatott valamit. Amikor meglátott, elmosolyogta magát. Húsz évvel később, amikor Milánóban bementem egy templomba, ott láttam egy mosolygó Mária szobrot. Akkor eszembe villant Sári néni karácsony délutáni arca. Éppen úgy mosolygott. Kicsit megvörösödött, amikor átvette a süteményt, majd kezét gyorsan megtörölte a kötényében, és egy almát nyomott a kezembe. Azt mondta, hogy este majd vágjuk fel, és egyen mindenki belőle. Ahonnan ő elszármazott, úgy tartják, hogy a karácsonykor közösen megevett alma együtttartja a családot. A fiúk csak nagy szemekkel néztek, amikor átadtam az ajándékokat. Édesapjuk is nagyokat nyelt, majd kezét nyújtotta. Először, amióta ismertem. Azt mondta, hogy ember vagyok, ő pedig megbecsüli az embereket. Üzeni apámnak, hogy büszke lehet rám.
Este megvágtuk az almát. Kicsit savanykás volt, de édes lett az a számban, amikor egyszer csak kopogtatást hallunk, és sapkáját levéve bátyám lép be rajta. Anyánk csak összecsapta a kezeit, és hullatta a könnyeit szaporán. Apánk akkor elővett egy újabb poharat, töltött mindenkinek - nekem éppen csak egy gyűszűnyit-, belenézett anyám szemébe, magához húzott minket. Olyan nagy csönd volt akkor a lelkemben. Már családos emberként éreztem csak hasonlót, amikor az alig kétéves lányom igyekezgetett elém, és átnyújtott egy kis csomagot a születésnapomon. Két szeme ragyogott, úgy örült, és kérte magát az ölembe, hogy segítsen kibontani a szalagot. Egy rajz volt, amit fiammal közösen készítettek. Pirosló almákat szüretelő család.
|
Ideje: Március 20, hétfő, 17:24:05 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész" | Belépés/Regisztráció | 18 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Március 20, hétfő, 18:00:03
(Adatok | Üzenet küldése) | | Megható,nosztalgikus visszaemlékezés. Szépen megírt,jó cikk. |
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- fényesi Ideje: Március 21, kedd, 06:25:21
(Adatok | Üzenet küldése) | Köszönöm értékelő figyelmed!
fTJ |
]
|
|
|
|
|
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- Lacoba Ideje: Március 20, hétfő, 19:24:10
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | János! A szokásos. Nagyon remek írás! Jól végigvezetve és természetesen, megfelelő hangulati háttérrel és mondandóval. Nagy örömmel olvastalak! |
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- fényesi Ideje: Március 21, kedd, 06:24:50
(Adatok | Üzenet küldése) | Megtisztelsz, Laco bá!
fTJ |
]
|
|
|
|
|
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- veva (hajoka@tenger.hu) Ideje: Március 20, hétfő, 21:20:09
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nahh, a végére csak sikerült kicsalogatnod a könnyeimet! Nagyon szeretem az írásaidat (nem a bőgések miatt, azok csak úgy vannak :))! |
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- fényesi Ideje: Március 21, kedd, 06:23:03
(Adatok | Üzenet küldése) | Jól van az úgy Évám!
ölel
János |
]
|
|
|
|
|
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Március 20, hétfő, 22:15:50
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Tudod János, azt hiszem ez az a kor ami egyre jobban elő jön az ember lelkében, emlékezetében. Mintha tegnap lett volna. Az Inota szelet nyolcvan fillér volt, az én kedvencem is. Mindig arról álmodtam, ha egyszer megnövök és sok pénzem lesz annyi Inota szeletet veszek, hogy ne tudjam meg enni. Álom maradt, az álom....Nagyon tetszett, de ezt már biztos unod olvasni...:))))) |
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- fényesi Ideje: Március 21, kedd, 06:32:53
(Adatok | Üzenet küldése) | Igen, igen. Meg volt az Úttörővasút, a Marika. A Melódia szelet, ami mogyorókrémes, ennek megfelelően elég drága is volt.
Álmok? Mára bizony emlékek maradtak.
ölel
János
|
]
|
|
|
|
|
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- prayer Ideje: Március 21, kedd, 19:56:43
(Adatok | Üzenet küldése) | | Sok sok emlék csak úgy kavarog bennem, hogy nem tudom, hogy a Tieid, vagy csak az enyém. Nagyon tetszett! |
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- fényesi Ideje: Március 22, szerda, 08:49:24
(Adatok | Üzenet küldése) | Vannak közös, egyetemes emlékek (is)!
üdv.
fTJ |
]
|
|
|
|
|
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- Anonyma Ideje: Március 22, szerda, 08:27:28
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Úgy sajnálom, hogy ez a befejező rész! Úgy olvsnám még... Nagyon tetszett! :) Írásaid valahogy mindig tükrözik a láthatatlan de meghatározó erkölcsi-érzelmi értékeket! Remélem a Felnőtt Kelemmennel együtt töltött estét is megosztod velünk! :) |
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- fényesi Ideje: Március 22, szerda, 08:48:32
(Adatok | Üzenet küldése) | Mindenképpen! Én is kíváncsi vagyok rá!
Köszönöm figyelmed!
fTJ |
]
|
|
|
|
|
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- Fata_Morgana (eveerdei@gmail.com) Ideje: Március 22, szerda, 11:23:40
(Adatok | Üzenet küldése) | | Olvastalak, az előzőt is, és milyen jó nekem, hogy olvashattalak... |
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- fényesi Ideje: Március 23, csütörtök, 06:37:17
(Adatok | Üzenet küldése) | Hát még nekem!
J |
]
|
|
|
|
|
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Március 22, szerda, 19:48:22
(Adatok | Üzenet küldése) | Szép és megható. Még olvastam volna tovább is...
Az írásaid annyira magukkal ragadják az olvasót, hogy amikor a végéhez ér, kész agónia visszatérni a jelenbe a csodálatos időutazásból. Valamiért nem lehet Téged sietve olvasni, csak minden mondatot háromszor-négyszer megrágni, átgondolni, elképzelni, élvezni a zamatát, ahogyan egy jó borét. Igen, olyanok az írásaid, mint egy kiváló évjáratú, nemes bor íze.
|
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- fényesi Ideje: Március 23, csütörtök, 06:36:23
(Adatok | Üzenet küldése) | Jó borhoz előbb gondozni, ápolni kell az ültetvényt (szeretni), majd szüretelni.
Köszönöm kedves szavaid!
J |
]
|
|
|
|
|
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- csizi Ideje: Március 24, péntek, 04:29:26
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Szia főnök, pirosló almákat szüreteljetek, ennél jobb kívánságot most nem is tudok. |
Re: Gyermekkorom a városban /3. Befejező rész (Pontok: 1)
- fényesi Ideje: Március 24, péntek, 06:29:22
(Adatok | Üzenet küldése) | Bárcsak...:-(
Azért köszi!
J |
]
|
|
|
|
|
|
