| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Katasztrófaturizmus |
|
Gyongyi
 |
Erősen hiszek benne, hogy nem veszett ki belőlünk a jóérzés, ott van mélyen, csak felszínre kell hozni… |
Szomorúan kell tudomásul vennem, hogy napjainkban a katasztrófaturizmus mekkora méreteket öltött. Mikor a cunami sújtotta területekre indult meg a népek tömege a világ minden tájáról, külön utakat szerveztek, külföldiek áradata indult fényképezni, bámészkodni, még nagyjából egyöntetűen adtunk hangot felháborodásunknak: aki nincs abban a helyzetben, hogy segítsen, bámészkodni ne menjen. (Segítettünk, gyűjtöttünk nekik, iskolánk is részt vállalt a gyűjtésben akkoriban.) Ha a katasztrófa sújtotta emberek sorsán, szenvedésén, körülményein javítani legalább csak egy szemernyit nem tudunk, akkor maradjunk otthon, figyeljük a híreket, vonjuk le magunknak a tanulságokat: ehhez képest mi miért is panaszkodunk, milyen apróságokon siránkozunk? Adjunk hálát annak, akit ezért hála illet, hogy minket megkímélt eme borzalmaktól.
Aztán jött 2006 tavasza. Már márciusban hallottuk, hogy lelkileg készülnünk kell egy minden eddiginél nagyobb árvízre, ha az olvadás nem a kellő tempóban zajlik, ha esős tavaszunk lesz. Bekövetkezett.
Rengetegen csatlakoztak, vették ki részüket a védekezésből, feláldozva idejüket, energiájukat - azok mellett, akik hivatásból álltak helyt a védelmi munkákban. Emberek ezrei, tízezrei ragadtak lapátot, zsákolták a homokot, építették a nyúlgátakat, támasztékokat, erősítve a meglévőket. Talán kampányfogásként, talán példamutatás gyanánt – jóhiszeműségemből kiindulva merem remélni, hogy az utóbbitól hajtva – politikusaink is megjelentek egy-egy helyszínen segédkezni. Kár, hogy nem mondhatom: egy emberként. Inkább az egymás felé való rivalizálást éreztem gyakran - de mindezt félretéve, mégis lenyűgözött az az erőfeszítés, amit részükről tapasztaltam. Ha összefognak a bajban, és egy emberként teszik mindezt, nem egymástól elkülönítetten: ki-ki kedve szerint oda csatlakozva, ahová gondolja; hanem egymással egyeztetve, megbeszélve (hol van erre a legnagyobb szükség, hol kellenek a segítő kezek legjobban), talán még hatékonyabb lehetett volna az erőfeszítésük. Emellett összefogásból, bajban való összetartásból is példát mutattak volna kis hazánknak. Ezt még tanulni, szokni kell, reméljük, hogy a körülmények nem sokszor kényszerítenek ennek gyakorlására.
Másfél-két hete egy kis tanítványom lelkendezve jelentette be az órán, hogy délután az apukájával bemennek Pestre, megnézni a megáradt Dunát. Éppen akkor, amikor a Duna elérte Budapesten a legmagasabb szintet (keddi nap volt). Elszomorodtam. A szenzációhajhászás már gyermekeinket is megfertőzte. A gyermekeket, akik pedig a lehető legfogékonyabbak a jóra - igaz, a rosszra éppúgy. Akkor hát miért épp a negatív viselkedésmintákat mutatjuk meg nekik?! Szomorúan kérdeztem tőle: „És azt nem mondta a hétvégén apukád, hogy ha már úgyis időt szántok erre, akkor menjetek inkább szombat-vasárnap segédkezni a Margit-szigetre?” - ami akkor talán a legnagyobb veszélynek volt kitéve. A kicsi csodálkozva, mit sem értve ingatta a fejét: „Nem, ezt nem mondta.” Rászántam az órát, hogy beszéljünk a védekezésről, arról, hogy ha megtehetjük, segíteni menjünk, ne bámészkodni, fényképezni (erre is készültek, hogy képeket készítenek). Arról, hogy nem egy hasonló korú kisfiút láttam a gátaknál dolgozni szüleivel, olyanokat, akiknek a házuk, a szülők élete munkája került veszélybe. Azokról az emberekről, akik önszántukból mentek segíteni: lapátoltak, gátat építettek, enni-innivalót készítettek a dolgozóknak, akik személyesen vettek részt a reményvesztett, kétségbeesett emberek és legszükségesebb holmijaik mentésében. Arról, hogyan tudnának ők segíteni, ha ott lennének. Csak reménykedni tudok benne, hogy volt annyira mély és megrendítő a beszélgetésünk, ami kellő útravalóul szolgált annak a néhány kicsinek a jövőre nézve.
S abban is csak reménykedni tudok, hogy még mindig többen vannak azok, akik ha segíteni nem mennek - mert bármely oknál fogva nem tudnak menni -, nézelődni, gyönyörködni, fényképezni sem mennek. Nagyon szégyenkeznék, ha bármikor ilyesmin kapnám magam. Az már csak a személyes véleményem, hogy ilyen szörnyűséget nem szeretnék képekben megörökíteni magamnak, bármily lenyűgöző erő legyen a megáradt folyóinkban. Magamban, tudatom, szívem mélyén örökítem meg azokat a képeket, amiket a tévében láttam, éppen elég volt ahhoz, hogy mindig szemem előtt lebegjen.
Mindezek helyett gondoljunk azokra, akik házukat, vagyonukat vesztették el a hetekben, s ha személyesen tehetünk jót bármelyikükkel, tegyük meg! Erősen hiszek benne, hogy nem veszett ki belőlünk a jóérzés, ott van mélyen, csak felszínre kell hozni…
|
Ideje: április 21, péntek, 18:49:40 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Katasztrófaturizmus" | Belépés/Regisztráció | 28 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Lacoba Ideje: április 21, péntek, 19:22:39
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Gyöngyike nagyon kedvemből írtál és szólsz. Engem is felháborít, hogy odamennek csak a látvány miatt. Különösen a begyemben van, amikor a nagyonnagyonlegeslegnagyobbnagyok jelennek meg ilyen helyen (néhány percre). Szerintem ha már oda mentek legalább egy 6-8 órát ott kéne vitézkedniük. Én egy ilyet láttam mostanság, amikor egy mátrai településrészt elvitt a víz, Pásztó polgármestere napokat dolgozott az emberekkel. De milyenek az emberek: hálából nem is fogjál képviselővé választani. Ilyenek vagyunk. |
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 21, péntek, 20:04:56
(Adatok | Üzenet küldése) | Köszönöm, Lacoba, a véleményedet. Nos, a hála nem tartozik fő erényeink közé, valljuk be.;) Ha személyesen, szemtől szemben kell valakivel gyakorolnunk, még talán, ám általánosságban... khm ...
Valóban: ha valaki tényleges segítséget szeretne nyújtani, nem csak néhány zsákot kell megtölteni - aztán feladat letudva: továbbállni. Élni kell az erőfeszítésüket, érzéseiket, az együttes munka, összefogás élményét (mindennek pozitív és negatív megnyilvánulási formáit), mindent, ami ott, velük történik.
Az említett polgármesternek személyes érdeke fűződött a helytálláshoz, hiszen saját települése került veszélybe: az ott élő emberek, akikért felelős. Ez a belülről mélyen megélt felelősségtudat vezérelte. Az általam említettek viszont tőlük független helyszíneken dolgoztak, s talán épp ezért kevésbé elkötelezetten...:( De a pozitív minta nyújtásához bizony elkötelezettség szükségeltetik... |
]
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- stevew Ideje: április 21, péntek, 19:50:34
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Több dologban nem értünk egyet, ám először lássuk azt, melyről hasonló a véleményünk.
Tény, hogy van ún. "katasztrófaturimus". Na, erről ennyit. Lelke rajta, aki katasztrófaturistáskodik.
Az is becsülendő, ha a felnőttek nem a szenzációhajhász sajtó, tv szintjén beszélnek gyermekeiknek az árvízről, hanem az alkalmat okosan kihasználva ismereteiket bővítik (a természet fékezhetetlen erőiről, a nehéz - és sokszor önfeláldozó - munkáról és egyéb emberi értékekről stb.)
Ha te ezt a tanteremben úgy el tudod nekik mondani, hogy maradandó nyomot is hagysz bennük, hogy ne mondjam: katartikus élményt nyújtasz beszámolóddal, le a kalappal előtted. Bár kétlem, hogy a gyerekeknek a vizuális élmény kizárásával (sőt majdhogynem szégyellnivalóvá, ördögi praktikává, embertelen megnyilvánulássá kiáltva ki) teljessé tudod tenni a képet...
Hogy miért nem megy ki egy gyerek a Margit-szigetre lapátolni, nem tudom. Azt sem tudom, van-e valamelyikünknek is joga számonkérni ezt bármelyik gyerektől v. szülőtől.
Azt viszont tudom, miért nem töltök homokzsákokat a szegedi Tisza-parton... Persze ez sem tartozik senkire, de íme néhány ok: vannak kint elegen, nálam szakavatottabbak, s elegen azok is, akik máshol, mást és más időbeosztásban dolgoznak, mint jómagam. Végveszélyben persze nem érdekelne semmi: ott lennék.
Most viszont csupán szabad óráinkban sétálunk ki a partra: itt élek, a folyóval együtt, szeretem a folyót is és Szegedet is, s mióta fényképezőgéphez jutottam, igyekszem dokumentálni minden rezzenésüket. Ebből a szempontból nem teszek különbséget a fénykép, mint dokumentum és az írás, mint dokumentum között. S ahogy írás közben sem, úgy fényképezés közben sem veszik ki belőlem a jóérzés - most bevezető mondatodat idéztem. Magát a katasztrófaturizmust is dokumentáltam fotókon, ám azokat - a lefotózattak személyiségi jogai miatt - nem tehetem közzé (igencsak dühöngtünk, amikor anyukák-apukák a homokzsákokat taposva játszottak és játszatták gyereküket, szétrugdosva mások munkáját).
Ír
A hozzászólás folytatása... |
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 21, péntek, 21:41:55
(Adatok | Üzenet küldése) | Szia stevew!
Először is köszönöm szépen neked is a véleményed, főképpen azt, hogy ilyen kimerítően osztottad meg velem. Nem baj, ha nem értünk egyet több dologban, ezt látom én is a hozzászólásodból. Nem kell mindenben egyetérteni, sőt! Tanulni csak úgy lehet, ha egyrészt meghallgatok más véleményeket is, kiveszem belőle magamnak a számomra elfogadhatót, másrészt saját álláspontom megfelelően képviselem. Ezzel próbálkozom meg most, a felvetéseidre válaszként:)
1. Én magam nem tudtam volna (de nem is szándékoztam) kivinni a gyerekeket a Duna közelébe, mert külön kirándulásnak illene be, busszal, egyebekkel. Ez már majdhogynem egyenlő megítélésem szerint a katasztrófaturizmussal, és a gyerekeknek minden bizonnyal ez is jönne át belőle. Ezért nem. Másrészt a munkaköröm olyan, hogy ilyesmit nem tudnék megszervezni (fejlesztőpedagógus vagyok, minden órán más-más manókkal, max. öttel). Tanteremben így nem a természet erőiről volt szó elsősorban, az legyen a természetismeretórák fő feladata, de ha szóba hozzák, természetesen arról is lehetne beszélni. Én leginkább az emberi dolgokról beszélgettem velük ennek kapcsán: miért ilyen súlyos ránk, emberekre nézve az árvíz, amiért ezt hallják mindenütt; mi történik az árterületen élők házaival, mi lesz velük a továbbiakban; hogyan tudunk védekezni; ha már bekövetkezett a nagyobb baj a védekezés ellenére, hogyan tudunk segíteni, vagy hogyan tudnak személy szerint ők segíteni, ha szeretnének... mindezt persze szigorúan az ő szintjükön. Hogy ezek katartikus élményt nyújtanak-e nekik, ezt mi nem tudhatjuk a jelenben, nem vagyok biztos benne, hogy katartikusnak kell lennie, inkább csak az emberi oldal hangsúlyára kell, hogy felhívja a figyelmüket - a szociális érzékenységüket növelendő, ha nagyon hivatalos szeretnék lenni. De én nem szeretnék, inkább csak tőlem telhetően nevelni a jóra. Hitelesnek lenni. Nem attól, hogy dokumentálok (ezt megteszi helyettem más), hanem attól, hogy az érzéseimről nyíltan beszélek nekik, ezzel és minden mással kapcsolatban. Ahogy most ne
A hozzászólás folytatása... |
]
]
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- blue (nyuszi1@vipmail.hu) Ideje: április 21, péntek, 21:47:45
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves stevew! Szívemből szóltál, engem is elítéltek, hogy le mertem fotózni az áradó Tiszát, és ki mertem ide tenni, hogy mások is lássák. Egészségi állapotom miatt nem megyek ki homokot lapátolni, valamint gyerekeimet sem engedném ott dolgozni, hiszen sok hozzáértő ember van kint a gátaknál és dolgozik, értünk és mindenkiért. Láttam a képeket, amit készítettél, félelmetesek.
Bocsáss meg Gyöngyi, de írásodat nem kommentálnám. Ne haragudj érte! szeretettel: Gaby |
]
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 21, péntek, 22:28:10
(Adatok | Üzenet küldése) | | Miért haragudnék? Így nekem sincs válaszkényszerem... ;) :) |
]
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: április 21, péntek, 21:38:52
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nehéz kérdést feszegetsz cikkedben Gyöngyike. Azért nagyon nehéz, mert több dolog mosódhat össze. Vannak akik tényleg szórakozásból mennek oda, és ezt én is elítélem. Azt még jobban aki politikai célokra használja fel a szörnyűséget. De a figyelem felkeltés egy egy jól sikerült fotóval, nagyon hasznos lehet. Könnyebb átéreztetni a súlyát a történéseknek azokkal, akik távolabb élnek, és szerencséjükre nincsenek kitéve ennek a szörnyű veszélynek. Így látva a bajt, talán többen megmozdulnak és többen segítenek. Ez is lehet indoka egy egy ilyen látogatásnak. Cikked nagyon aktuális problémát dolgoz fel....
Szeretettel Anna |
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 21, péntek, 22:07:31
(Adatok | Üzenet küldése) | Szia Anna!:)
Örülök Neked, hogy itt is megtaláltál.:)
Valójában a Neked szánt válaszom már a stevew-nek írt reakciómban benne volt. Majd kérlek, hogy azt is olvasd hozzá.:) Nem azokról szólt a cikkem, akik az általad részletezett figyelemfelkeltés gyanánt mennek - tulajdonképpen dolgozni -, hiszen hivatásból teszik vagy egyéb jó ügy érdekében. Olyanokról, akiket tegnap pl. az Aktívban láthattunk, saját örömükre fényképeznek, megörökítve ezt-azt. Vagy még inkább azokról, akik szemérmetlen módon az emberi fájdalmat örökítik meg, közvetlen közelről a tévének, riportnak. (Vagyis nem művészi fotókról van itt sem szó, amit kiállításokon láthatunk, a fájdalom, a bánat, a reménytelenség...stb ábrázolásaként - ha ez teljesen törvényes kereteken belül történik, azaz hozzájárulással... egyebek). Akik nemes céllal fényképeznek, azzal semmi bajom. De ahogy mosolyogva mondogatták a riporternek, hogy "igen, ezt majd elteszik, aztán előveszik, mutogatják", ezt nehezen viselem. És éppen azok a személyek azok, akik egy szikrányit nem tettek - fel sem vetődött bennük -, hogy segítsenek. Csak mentek élvezkedni vagy sopánkodni. Erős voltam, de ezekről az emberekről beszéltem, és sajnos ők tényleg ezt teszik.
Ugyanígy azokra a riporterekre sem haragszom, akik valóban a tényekre koncentrálva dolgoznak. Az olyanokra viszont nagyon, aki egy kétségbeesett, síró, zokogó emberre közelít kamerával. Ennek semmi más célja nincs, csak... na jó, ezt már talán jobb, ha nem mondom, mert valóban felháborító, és csak ordenáré módon tudnék nyilatkozni róla, amilyen ordenáré a tett is, amit elkövet.
Talán valóban nehéz a kérdés, de mi tudunk különbséget tenni fotózás és fotózás között, így aztán már nem is olyan nehéz, mint amilyennek tűnik...;)
Nagyon köszönöm a véleményedet, puszillak szeretettel:
Gyöngyi |
]
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: április 22, szombat, 21:31:44
(Adatok | Üzenet küldése) | Nagyon igazad van....Én is pont így látom ezt a kérdést....
puszillak szeretettel Anna :)))) |
]
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 23, vasárnap, 08:22:00
(Adatok | Üzenet küldése) | Tegnap már nem tudtam reagálni, mert iszonyú lassan jött minden be itt a Fullon, képtelenség volt érdemi munkát végezni.
Nagyon szépen köszönöm Neked, hogy megerősítettél a véleményemben, és egyetértésednek adtál hangot.;):)
Szeretettel puszillak:
Gyöngyi |
]
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- gyopa Ideje: április 22, szombat, 03:35:41
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Szia kedves Gyöngyike!
Olvasva bizonyos hozzászólásokat, meglehetősen felemelkedett a vérnyomásom ezen az éjszakai órán. Mint tudod, én voltam az, aki először, felháborodásának adott hangot a Blue megnyilvánulásánál. Zárójelben még azt is megjegyzem, ha már sikerült ilyen értetlenséget elérnem, hogy amit feltett, nem vág az irodalom klub profiljába. Ezenfelül hosszas levelezést folytattunk vele magánban és még mindig ott tartunk, hogy hivatkozik a betegségére, ami nekem azért furcsa, mert már a hozzászólásomban leszögeztem, ha valakinek egészségi problémái vannak, az természetes, hogy nem megy segíteni. Kedves Blue, ha három levélváltásunk után is az egészségedre hivatkozol, akkor bizony ez csak hatásvadászat. Gyöngyike, rád büszke vagyok, hogy vannak ilyen barátaim. Természetesen, cikked minden sorával egyetértek, de megjegyzem, hogy a jóvoltomból, Blue is előbb olvasta, minthogy megjelent, de ennyit hatott rá. Győző |
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 22, szombat, 10:48:06
(Adatok | Üzenet küldése) | Szia, kedves Győző!:)
Igen, teljesen tisztában vagyok az érzéseiddel a témával kapcsolatban. Nagyon szépen köszönöm, és igazán jólesik, hogy büszke vagy rám. Én is az vagyok ám Rád, nem véletlen eme tartós barátság, ami összefűz.;) Említetted, hogy Blue-nak még megjelenése előtt elküldted a cikket.
Blue-val nincs semmi baj, azaz nekem vele nincs semmi bajom. Mindenki csakis önmaga felé tartozik elszámolással, önmagával kell szembenéznie, nem mással. Ha önmagával képes erre, akkor nem okoz gondot mással szemben sem, hiszen ott is, akkor is csak önmagával néz szembe. Blue csak menekül önmaga elől, még meg kell vívnia saját harcát önmagával, amint eltökélte magában. Én is voltam ilyen stádiumban, semmi elítélendő, elmarasztalandó nincs benne. Pláne ha később aztán a változtatás mellett dönt. Ha megvívta saját küzdelmét, akkor lesz igazán elégedett, boldog, akkor fogja igazán jól érezni magát. Drukkolok neki, hogy így legyen.
Neked pedig még egyszer megköszönöm véleményedet, gondolataidat.
Baráti szeretettel:
Gyöngyi |
]
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- maninblack Ideje: április 22, szombat, 15:47:04
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Gyöngyi!
Te személyesen ismerd Blue-t, hogy így mersz róla nyilatkozni? Mert,ha nem ismerek valakit, akkor nem tennék ilyet, sőt mégha ismerem akkor sem tenném, talán egy privát levél formájában. Ezt pszichológiából nem tanították?
Ne ítélj elsőre, lásd chokito, ronda és finom!
Én sem minősítelek Téged, csak az írásodat, és nem a személyedet, ha ezt tenném akkor privát levél formájában tenném, de nem teszem, mert nem ismerlek. Néhanapján az írások-hozzászólások nem tükrözik a személy valós jellemét.
üdvözlettel: Csaba |
]
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 22, szombat, 18:35:01
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Csaba!
Ha figyelmesen olvasod el a Győzőnek Blue-ról írott fejtegetésemet, akkor nem lehet más a véleményed, mint hogy Blue viselkedését próbáltam megmagyarázni Győzőnek; egyetlen elmarasztaló szó nélkül, sőt! Védelmembe vettem őt. Ahhoz, hogy valakinek a viselkedéséből, megnyilvánulásaiból következtetéseket vonjunk le, nem szükséges a személyes ismeretség.
Pszichológiából azt tanultuk, hogy lehet bárkinek a viselkedéséről nyíltan véleményt formálni, hiszen olvashatja, védekezhet, ha azzal nem ért egyet.
Ahhoz képest, hogy védelmembe vettem Győzővel szemben, én lettem Blue által ledegradálva és negatívan megítélve.
Az ítélkezésről már fentebb kifejtettem véleményem.
Itt is csak azt írhatom: nem értem, mi ez a szembefordulás velem. Annál inkább sem értem, mert én a cikkemben sem a Tiszáról, sem Blue-ról, sem az ő képeiről
említést nem tettem. A cikkem elolvasása után provokatív hangnemben ő szólított meg engem egy mondat erejéig.
Sajnálattal:
Gyöngyi |
]
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- maninblack Ideje: április 22, szombat, 15:40:56
(Adatok | Üzenet küldése) | Bocsáss meg Győző, de Te is valamilyen formában hatásvadász vagy, ugyanis nyíltan ki merted írni, hogy kivel milyen levelet váltottál és annak megsértetted a személyi jogait, tehát várod, hogy milyen hatással lesz rá, és a lapra, és az írás tulajdonosára eme hozzászólás. Nem szép dolog! De látom, hogy jól elvitatkozunk erről a témáról, ami azért nem művészeti dolog, de mellesleg megjegyzem, hogy nagyon sok embert érint és érdekel, hát akkor ez is hatásvadászat. Nem igaz?
Ja, és a fotózás az mióta nem művészet, és természeti képek lettek feltéve. Akkor ennyi erővel a saját magunkról készített képeket is le lehetne szedni, azért mert nem tartozik a művészethez. Vagy mégis?
üdvözlettel: Csaba |
]
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Samway Ideje: április 24, hétfő, 10:58:48
(Adatok | Üzenet küldése) http://maszongjozsef.hu | Kedves Mindannyian..., kik itt tudományosan írogattok az árvízről. Az egész már nem arról szól hanem egymás vállveregetéséről.
Én itt élek már 59 éve a Tisza partján és ilyet még nem láttam amivel szembesültem, tehát aki kilóméterekre lakik a tragédiától az ne magyarázza meg tudományosan ezeket a dolgokat. Igenis Netelkának van igaza meg kell mutatni és örökíteni ezeket a képeket az utókor számára és ne a Tv-ből lássa a gyerek, igenis érezze át azt a légkört mikor folyik át a gáton a víz,,,én láttam tegnap, csak a közelébe sem engednek civilt, még a töltésre sem,tehát csak távolból szemlélheti és remélheti, hogy kibírja és nem viszi el egész Szegedet az ár.
Személy szerint az javallanám, hogy hagyjátok abba az egymás bántását és nyugodjanak le a kedélyek...
maradok tisztelettel egy "szegedi" |
]
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 24, hétfő, 18:09:50
(Adatok | Üzenet küldése) | Szia samway!
Köszönöm szépen a véleményedet, eme értelemben, ahogy és amit elmondtál, azaz leírtál nekünk, teljesen egyetértek. Illetve amiben nem, azt majd írom lentebb.
1. Az árvízhez, mint olyanhoz, én nem értek tudományosan, ezért magam részéről nem is írtam róla tudományosan. Az árvízről nem írhattam, hiszen aki nem megy oda, nem tapasztalja meg közvetlen közelről, ráadásul még nem is ért hozzá szakemberként, az olyan ne beszéljen valóban tudományos mélységekben (meg sehogy sem) az árvízről. Hiszem, hogy ezzel nem is próbálkoztam cikkemben. Az árvíz kapcsán katasztrófaturizmusról írtam, ez pedig nagyon is a humán oldala, mondhatnám, humánpedagógiai, pszichológiai oldala. (Vagyis ha tudományos, akkor ezen tudományok felé irányul a cikk, de hiszem azt is, hogy nem tudományosan, inkább emberien írtam – mert mindig az Ember, az emberi dolgok érdekeltek. S ha netán mégsem így lenne, akkor elnézést is kell kérnem.) Sajnos napjainkban hozzátartozik életünkhöz, hogy a katasztrófák érdeklik igazán az embereket, ugyanígy a katasztrófafilmek a legvonzóbbak a közönség számára. Megjegyzem, ez utóbbit nem találnám önmagában bajnak, hiszen a filmek kapcsán el tudnak gondolkodni arról, hogy adott szituációban mit tennének, mihez kezdenének, hogyan lehetne okos döntéseket hozni...stb. Inkább csak egy érdekes jelenség, hogy a legnézettebbek manapság ezek, és a média igyekszik is kielégíteni az igényeket. Talán ennek vonzataként jelent meg ez az egészségtelen átfordulás: ha valahol valami katasztrófa történik, vonz boldog boldogtalant, hogy lássa közelről. Ez már azonban egy viselkedési deformitás.
2. Elképzelhető, hogy vállveregetésről is szól ez az egész, erről az író a legkevésbé sem tehet. Ő csak szeretné valamire felhívni a figyelmet írásával. Azért írom általánosságban, nem egyes szám első személyben, mert minden írónak ez a cél lebeg a szeme előtt, amikor írni kezd. Aztán várja az olvasói véleményeket, és örül nekik, hiszen (engem személy szerint legalábbis) minden véle
A hozzászólás folytatása... |
]
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- vp_rozika (rozina@fw.hu) Ideje: április 22, szombat, 06:03:00
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Szia Gyöngykém! Kezdeném én is azzal, amivel Győző, a cikked
minden sorával egyetértek! Szándékát, üzenetét pontosan
megértettem. Nagyon büszke vagyok rád, mert jól ismerlek, tehát
biztosra veszem, tartottál tőle, hogy a témában lesznek
ellenvélemények, esetleg támadás érhet, mégis felmerted vállalni
a nyilvánosság előtt a véleményed, felháborodásod. Büszke vagyok
azért is, mert a kisfiú felvetése kapcsán nem mentél el
közömbösen a téma mellett, hanem pedagógushoz méltóan órát
szántál ennek megbeszélésére. Méghozzá őszintén, a hitelességed
megtartása mellett felvállaltad azt is, hogy tevékenyen te sem
vettél részt a gátépítésben, mentésben. De beszéltél az emberi
oldaláról, felhívtad a gyerekek figyelmét ezen keresztül emberi
értékekre, közel hoztad őket a körülmények megértéséhez annak
ellenére, hogy ők biztonságban élnek, távol a katasztrófa
színhelyétől.
A Stevewnek adott részletes és érdemi válaszod kiegészíteném
egy-két gondolattal a katarzis élménnyel kapcsolatban:
A gyerekek vizuális élményt kapnak eleget a médián keresztül.
A felnőttek, szülők, pedagógusok feladata figyelmüket azokra a
felvételekre irányítani, amik a valóságot tükrözik, nem a
sikerhajhászást. Az én értelmezésemben az őszinte beszélgetés is
válthat ki katarzist, nem csak a vizuális élmény. Meg merem
kockáztatni, az alsó tagozatosoknak az őszinte beszélgetés
fontosabb, hiszen megértik belőle a lényeget, hogy ilyen
esetekben mindenkinek a helyzetének megfelelően kell segítenie!
Aki ott él, a károsultak befogadásával, értékeik mentésében stb.
Aki a helyszíntől távolabb, pénzzel, a károsultak igénye szerint
egyéb anyagi dolgokkal.
Nem beszélve arról, hogy a közvetlen vizuális élmény a katarzis
mellett szorongást, félelmet vált ki egy ilyen életkorú
gyerekből.
Bluenek pedig csak annyit, a rövidke megjegyzésed rossz szájízt
a
A hozzászólás folytatása... |
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 22, szombat, 10:37:59
(Adatok | Üzenet küldése) | Szia Drága Anyukám!
Nagyon szépen köszönöm a véleményedet Neked is. Érdemben már sokat nem tudok hozzátenni az eddigi véleményemhez. És azt is tudom, hogy Te aztán valóban pontosan értesz engem. Nagyon igazad van abban, hogy egy őszinte, igazán hiteles beszélgetés ugyanúgy nyújthat katartikus élményt egy gyermeknek, hiszen áhítják, éhezik az őszinte szót, amit manapság nem sokat kapnak. Tudjuk azt is, hogy hihetetlen érzékkel ismerik fel a hiteltelenséget, hazugságokat, szinte ösztönösen, amit a kicsik konkrétan nem fogalmaznak meg, nem tudnak, csak érzik, hogy valami nem stimmel (a nagyobbak igen élesen azt is megteszik, és akkor ők vannak elmarasztalva, pedig csak keményen véleményt alkotnak - ők is szigorúak ám, de még milyen szigorúak! Sokkal drasztikusabbak nálam -, és lázadnak a hazugságok ellen, amit egy önmagát is becsapó ember nem visel el).
Valamint abban is nagyon igazad van, hogy amit a gyerekek maguk körül látnak, tapasztalnak, iszonyatos szorongásokat váltanak ki belőlük, ami szintén nem tudatos. Nehezen értik meg, mi és miért váltja ki belőlük. De egy számukra mérvadó, hiteles embernek megnyílnak. Tegnap pl. nagyon meghatódtam, amikor egy kisfiú, akivel még soha nem tudtunk igazán személyesen, egymás felé valódi kapcsolatot, utat keresve beszélgetni (én próbálkoztam, ő nem nyitott, sok csalódása volt már), hosszú idő után feltett egy kérdést: "Mit jelent az, ha valaki folyton szellemekkel álmodik?" Talán átérezhető ennek a kérdésnek a súlya. Ahogy elismerte vele, hogy elnyertem a bizalmát, hisz abban, amiket mondok neki. Ehhez az kellett, hogy a velem szembeni viselkedéséről, olykor támadásokról, amik inkább rejtett támadások voltak őszintén megosszam az érzéseimet, vádaskodás nélkül, csak arról beszélve, hogy esik ez nekem, és később milyen hátrányai lehetnek az ilyen viszonyulásokból az életben, másokkal szemben. Vele is néha szigorú, kemény voltam, de soha nem kiabáltam, csak véleményt alkottam, érzéseket közvetítettem, figyeltem rá, érdekelt a véleménye érzései, gondolatai mindenr
A hozzászólás folytatása... |
]
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: április 22, szombat, 06:49:13
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Sok-sok mindennel egyetértek, sőt alapjaiban egyetértek az írásoddal, kedves Gyöngyi. Valóban furcsa és sokszor visszataszító időtöltése a ma emberének, hogy olyan helyeken, ahol emberi életek mennek tönkre, más csak nézelődik, mint kívülálló. (Ez mondjuk leginkább a cunami után döbbentett meg, hogy emberek pénzt, időt nem sajnálva, csupán ezért utaztak a helyszínre.) De: úgy gondolom, a figyelemfelkeltésre (nem szenzációhajhászás céljából) meg kell örökíteni ezeket a drámai képeket. Lehet, hogy valakit épp egy "nyakig" vízben álló ház látványa indit arra a lépére, hogy feláll a fotelből, és elmegy lapátolni. Vagy ez naivitás lenne részemről? Vagy hogy ne menjünk messze, látod, írni is kell erről, ahogy Te tetted. Vagy oktatni a gyermekeket, felhívni a figyelmüket az árvíz súlyosságára, arra, hogy ez mivel jár, és mi mindent lehet tenni, hogy segítsünk másokon. Azt gondolom, ez is fontos küldetés. Még akkor is fontosnak tartom, ha nem fogtál lapátot a kezedbe. Fontosnak tartom a drámai fotókat is, mert hiszek benne, hogy ezek nem mind azért készülnek, hogy csámcsogni lehessen rajtuk.
Mindent összevetve, azzal együtt, hogy nemesnek, elgondolkodtatónak és fontosnak tartom a soraidat, picit túlzott szigorúságot érzek ki közülük. |
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 22, szombat, 08:28:42
(Adatok | Üzenet küldése) | Szia Kedves Neti!:) (Remélem, nem haragszol, ha így szólítalak, magamban így szoktalak, mert alaptermészetedben kis hasonlóságot érzek magammal):)
Hogy naivitás-e részedről? Csak annyira, amennyire részemről a hit, hogy valójában nem ilyenek vagyunk. És abban is hinni akarok, amit Te mondtál, hogy talán megindítanak a tényekről szóló fotók néhányakat - még ha nem is annyiakat, mint eredetileg szeretnénk. Mélyen magamban én is ugyanilyen naiv vagyok, ugyanilyen jóhiszemű, még akit szidok, dorgálok (legyen az gyerek, felnőtt), abban is hiszek, hogy alapjában jó, és hat rá, amit mondok. Vagyis hiszek benne is, és a jóságában is, egészen addig, amíg drasztikusan nem bizonyítja az ellenkezőjét, akár velem szemben, mondjuk másodjára is. Hogy szigorú vagyok? Igen, az vagyok. A felhívó, kilendítő szándéknak annak kell lennie, különben nincs kellő hatás, nincs eredmény. Az emberek többségét sajnos csak ilyen szigorral lehet kilendíteni a tespedtségből, közönyből, átfordítani, változtatásra bírni. Sokszor tapasztaltam, hogy hasonló szigor kell hozzá. Nem mindenkinél, azt észre kell venni.
Azért hidd el, hogy a többségnél igen, sőt, itt-ott még ez is kevés lenne biztosan. De ennél nagyobb drasztikumra nem igazán vagyok képes.:) Talán ezért is dolgozom gyerekek között, mert velük nem is sűrűn kell bevetni ennél nagyobb szigort: csak következetességet.
Amiről írsz, hogy fontos, szükségszerű a figyelemfelkeltés, abban teljes mértékben igazad van, láthattad fentebb, hogy én magam is hangot adtam viszontválaszaimban ennek. Annak is, hogy nem ezzel van bajom. Csak azokban az esetekben nagyon meg kell gondolni, hogy miilyen képeket, riportot készítenek, hogy valóban az legyen a célja, üzenete, ne más.
Vannak ilyenek. És vannak olyanok, ahol átlendülnek a szenzáció felé. Őket kell visszarángatni a tényszerűséghez.
A fotó lehet drámai, de tényszerűségében legyen az, ehhez kell szakértelem, kellő érzék, hogy meg tudjon maradni a kellő határokon belül. Hiszen pl. az árban úszó, kimerülten küzdő őzek
A hozzászólás folytatása... |
]
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- maninblack Ideje: április 22, szombat, 15:34:37
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Azt mondod, hogy maradjunk otthon és figyeljük a híreket. A félremagyarázott és nem kellő alaposságú tájékoztatás csak pánikot kelt az emberekben és sajnos ez jellemző a médiára. Ezért nem ítélem el azt aki képeket készít és személyesen szeretne meggyőződni a helyzet valóságáról és azt úgy teszi, hogy nem akadályoz senkit sem.
A katonák, a rendőrök, a mentősök, és a védekezésben résztvevő emberek is készítenek képeket, hol telefonnal, hol meg fényképezőgéppel. A Tisza jelen esetben rekordvízállást döntött és még soha nem volt ilyen magas, nemcsak azok az emberek félnek, vagy ijedtek meg, akik a gátaknál dolgznak, hanem akik megnézték, hogy egykor olyan békésen folydogáló folyó most milyen haragos és félelmetes lett. Szeged polgármestere is megnézte a Tisztát, sajnos nem lapátolt homokot, nem nyújtott segítséget, de mégsem ítéli el a város, hanem szeretettel körbevette. Én azt mondom, hogy ne ítélkezzünk senki felett, mert nem jogunk.
A kőgátakhoz sem engedik fel az embereket, nemhogy a töltésekre. Megfelelő létszámú ember dolgozik már a gátaknál, ellátásukról a lakosság is gondoskodik, így tettünk mi is Blue-val, de mi ezt nem plakátoltuk ki és nem kérkedtünk. Rajtunk kívül nagyon sok nyugdíjas hozott kávét, süteményt, ásványvizet hozzátenném saját pénzen. Mellékesen megjegyzem, hogy amikor a Duna áradt másról sem hallottam, csak, hogy így Budapest, úgy Budapest, hogyan fogja elönteni, és egyes részei víz alá kerülhetnek, és mégsem mondtam, hogy miért vannak ott katasztrófaturisták.Szívük-joguk volt megnézni, hiszen, ha egy kicsit is érdekelte őket, hogy mi lehet a lakóhelyükkel, ezért megnézték és nem lehet elítélni őket.
üdvözlettel: Csaba |
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 22, szombat, 18:13:07
(Adatok | Üzenet küldése) | Köszönöm szépen neked is a részletes véleménynyilvánítást.
Nem értem a felháborodásod, miért vétettem én azzal, hogy cikkemben a katasztrófaturizmusról, mint általános jelenségről írtam, kiemelve azokat a relitenskedőket, akik akadályozzák a mentési munkálatokat, sőt, tönkreteszik a dolgozók munkáját. Tehát nem a tényszerű képek készítésével és a figyelem felkeltésével van gondom! Írásomban ugyan csak a Dunát említettem meg, mivel én ahhoz lakom viszonylag közel, ez érint jobban, de a katasztrófaturizmus, mint olyan, általánosságban érvényes a Tiszára, a Dunára, és azok mellékfolyóira, ám ugyanígy a cikk elején szereplő cunamira is.
Ha Te és Blue is vittetek élelmet a gátakon dolgozóknak, akkor az is érthetetlen számomra, Blue miért nem érvelt ezzel, hiszen akkor mégis kivette részét a segítségből. Mert nem arról van szó, hogy mindenkinek a gáton kell homokot lapátolni, hanem a tehetsége és adottsága szerint segíteni.
Azt mondod, hogy ne ítélkezzünk senki felett, mert nem jogunk. Ítélkezni nem szoktam (mert úgy gondolom, ez nem az én feladatom), cikkemben is csupán a figyelmet szerettem volna ráirányítani a helytelen magatartásra, amit a kisfiú példáján keresztül mutattam be.
Üdvözlettel:
Gyöngyi |
]
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- maninblack Ideje: április 22, szombat, 18:33:27
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Gyöngyi!
Az önzetlen segítséggel nem szoktunk kérkedni, csak akkor jó az ember, ha ezeket a dolgokat ki is kürtöli a világnak?
Azt írtad, hogy mindenki saját magával számoljon el, mi ezt le tudtuk magunkba és másokba is, akik odavitték az élelmet, vizet, sütit, kávét, vagy ki mit tudott.
Hogy Blue miért tette, hogy nem kürtölte világgá. Nem tudom, talán kérdezd meg őt!
Nem hiszem, hogy olyan rossz ember, mint amilyennek gondoljátok!
üdvözlettel: Csaba |
]
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 22, szombat, 18:39:31
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Csaba!
Nem értem, miért kell körömszakadtáig védeni Blue-t, mikor általam nincs támadva.
A témával kapcsolatban - úgy érzem - érdemben mindent leírtam, nincs szándékomban tovább taglalni.
Üdvözlettel:
Gyöngyi |
]
|
|
|
|
|
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- csizi Ideje: április 24, hétfő, 09:17:50
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | A magam részéről köszönöm a cikket, és Blue-nak a fotókat. Üdv mindenkinek. |
Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 24, hétfő, 18:34:09
(Adatok | Üzenet küldése) | | Én pedig köszönöm, hogy olvastad. |
]
|
|
|
|
|
|
