| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Ne add fel, kisfiam! |
|
bogumil
 |
Igaz, hogy tíz év alatt szinte a semmiből hatalmas vagyonra s egy vállalatbirodalomra tett szert, de ennek nagy ára volt: az egészsége. |
A minden kényelemmel felszerelt klinika különszobájában tengette szívinfarktus utáni lábadozása kényszerű pihenőnapjait Bolhai úr, a nagyhatalmú potentát, pénzügyi cápa. Hatalmas vagyonát telekspekulációval s tőzsdei manőverekkel szerezte. Kft-je, üzlethálózata teljesen igénybe vette minden idegszálát és idejét. Nem jutott ideje regenerálódásra, kikapcsolódásra. Igaz, hogy tíz év alatt szinte a semmiből hatalmas vagyonra s egy vállalatbirodalomra tett szert, de ennek nagy ára volt: az egészsége.
A szívinfarktus jelei úgy törtek rá, mint derült égből a villámcsapás. Rosszul érezte magát, a feje szét akart robbanni, s mellkasát mintha satuba szorították volna. Azonnal hivatta háziorvosát, aki mentővel vitette be a klinikára. Harmadnap kapta az infarktust az intenzíven, minden modern készülékre rákapcsolva. Így aztán éppenhogy megérintette a halál szele.
Mikor már felkelhetett, s kisebb sétára mehetett, akkor a csinosan berendezett társalgóba ült ki emberszagot szívni. A társalgóban két idősebb beteg úri hölgy és egy fiatal üzletember tartózkodott. Nem akaródzott beszédbe elegyedni velük, csak ült, s gondolataiba mélyedve maga elé meredt. Gondolataiból visszatérve egy széparcú, valószerűtlenül fehér bőrű, törékeny, tízéves forma kisfiúra tévedt tekintete. A kisfiú hóna alatt sakktáblát szorongatva állt előtte. Megszólította.
– Tudsz sakkozni, bácsi?
Bolhai ránézett, elidőzött a csinos kis arcocskán, s bólintott. A kisfiú tovább kérdezett.
– Játszol velem egy-két partit?
– Hááát játszhatunk. De tudod, kiskomám, én mindent csak komolyan szeretek csinálni! Gyenge ellenféllel nem szívesen játszom...
– Ígérem, nem fogsz bennem csalódni! – mondta a kissrác, és kiborította az asztalra a sakkfigurákat. Egy fehér és egy fekete parasztot ökleibe szorítva a háta mögé dugott.
– a bal vagy a jobb?
– a bal! – vágta rá Bolhai, s a fehér figurát kapta. Így rakták fel a bábukat.
Ő kezdett. Rutinos játékos volt, s tulajdonképpen az első húsz lépést fejből kirakta. A kissrác szintén villámgyorsan rakta az alaphelyzetet. És akkor elkezdődött a csata. Bolhai szokása szerint két, három csapdát állított, s elterelő hadműveletekkel próbálta a kissrácot kelepcébe csalni. Az mindig kitért a csapdák elől. És megtörtént a baj: egy felelőtlen lépést kockáztatva matthelyzetbe került. S innen csak a királynő feláldozásával tudott kiszabadulni. Természetesen elvesztette a mérkőzést.
Bár sértette a hiúságát a vereség, megsimogatta a szőke fejecskét, és revánsot ajánlott. A másik partit ő nyerte meg. Ez helyrebillentette lelki egyensúlyát. Így a sakk ürügyén elválaszthatatlan jó barátok lettek ők ketten: Misi és Jenő. Mert bizony, amit soha senki nem merészelt volna, ő csak per Jenő volt a kissrácnak, az meg neki Misi. Így teletek az unalmas napok egyre kellemesebben. A nagyhatalmú Bolhai elintézte, hogy a kissrác bejárhasson a szobájába, s a fényes lakosztály kényelmes foteljeiben ülve sakkoztak nap mint nap.
A második napon megkérdezte Misit.
– Te mióta vagy benn?
– Ó, én bennlakó vagyok... És azt hiszem, ez lesz az utolsó otthonom.
Bolhait kíváncsivá tette a közlés.
– nocsak, mi baj van kislegény?
– Tudod, fehérvérűség, csontvelőrák... Gyógyíthatatlan. Már beletörődtem. Lélekben elbúcsúztam minden barátomtól, szüleimtől, testvéreimtől. Kedves kis cicámtól... már túl vagyok a nagy sírásokon, önsajnáláson. Tudom, hogy nekem csak ennyit mért ki a sors... meg kell halnom anélkül, hogy éltem volna...
Bolhai felkapta a fejét, és először mély szánalommal nézett a kislegényre, majd egy pillanatra elszégyellte magát. „Én kapaszkodom az élet után ötvenévesen, amikor végigéltem mindent, ami jó! Fújj, Jenő, szégyelld magad!”.– zavartan fordult Misihez.
– Misikém, nincs remény? Annyit hall az ember, hogy Nyugaton tudják gyógyítani! Nem igaz, hogy tehetetlen az orvostudomány, hogy bénán asszisztálnak egy fiatal élet elmúlásához!
– Tudod Jenci, az úgy van, hogy aki szegény, annak meg kell halnia! Mert aki elő tud teremteni kétmillió forintot, azt Franciaországban csontvelő-átültetéssel megmentik... De az én családomnak összesen sincs ennyi pénze... és az államnak se... – mondta Misi lemondóan, mosolyogva.
– a hétszentségit ennek a rohadt életnek! Nincs igazság a földön! Nem nyugszom bele! Misikém, nem hagyhatsz itt engemet! Kivel sakkozom át az unalmas nappalokat? Kisbogár, élni fogsz!
Misi fehér arcába pír szökött, s elmosolyodott.
– Ugyan Jenci, viccelsz? Napjaim vannak, esetleg egy hetem. Nézd, megmutatom neked a kincseimet. Mindenkinek becsomagoltam, kire mit hagyok. Ez a legjobb barátomé, ez az öcsémé, ez itt anyué, amaz apué. Ez a kis versesfüzet a nővéremé... én írtam őket. Ha néha előveszi, emlékezni fog rám, ha én már nem leszek!
– Ne mondd tovább, kiscsikóm,... ne –, hörögte szíve után kapkodva Jenő, úgy érezte, ha lehetne, akkor arra kérné Istent, inkább az ő életét vegye el, megváltandó egy fiatal életet.
Többet nem szólt. Komoran hallgatott. Aznap nem játszottak több partit. Egész éjjel forgolódott, nem tudott aludni. Másnap aztán behívatta a főorvost.
– Főorvos úr, mennyi remény van, hogy a kis Misi életben maradjon?
– Semmi. Ma Magyarországon nem tudjuk megmenteni. Franciaországban végeznek csontvelő-átültetést, horribilis összegért.
– Nem azt kérdeztem, mi az ára, hanem, hogy mennyi az esély?
– Hát, jó esetben 70% ...
Többet nem kérdezett. Másnap hivatta az ügyvédjét, és megbízta a műtét anyagi és technikai lebonyolításával. Misinek feltűnt, hogy Jenőből valami boldog derű árad. Átragadt a gyerekre is, s ő is kezdett feloldódni, nem törődni a halállal. Megható volt, amikor megtudta, hogy valami kis műtétet hajtanak rajta végre, s fel kellene erősödnie, mennyire akart élni. Evett, s pár dekát fel is szedett. Jenőt a sírás kerülgette, amikor vékony kis karizmait mutatva, bicepszét megfeszítve kérdezte tőle, félve figyelve a választ.
– Ugye, milyen hős vagyok... Híztam?
– Igen, erős vagy... Meglásd a műtét sikerül!
– Gondolod? – suttogta kipirulva Misi – és ha hiába?
– Egy férfi soha nem adja fel! Mindent lehet, csak akarni kell!
– Élni is? – kérdezte félénken.
– Aki nagyon akarja, az legyőzi a halált is.
– Akkor én nagyon akarom! – kiáltotta Misi, s kis kezét ökölbe szorította – ennyire akarom.
– Na látod. Ennek örülök. Szeretem, ha nevetni látlak, kismadár.
– Tudod, miért szeretnék élni?
– Miért?
– Hogy mindig sakkozhassak veled!
Misin Párizsban végrehajtották a műtétet. Csak utána tudta meg, hogy Jenőnek köszönheti a gyógyulást. Boldogan készült haza, hogy az első sakkpartira kihívja Jenőt. Azonban Jenőt nem találta szobájában. Az intenzíven feküdt. A második szívinfarktussal viaskodott, orrában csövekkel. Misit beengedték hozzá. Hóna alatt a sakktáblával megállt az ágy fejénél, és kis öklét összeszorítva megszólalt.
– Élned kell, Jenci: ne add fel!
Bolhai elmosolyodott, s megkönnyebbülten sóhajtott.
– Igazad van Misike, revánsot kell adnom!
– Igyekezz meggyógyulni!
– Igyekszem – mondta reménykedve Bolhai, s megsimogatta a homlokát megtörlő kis kezet.
A történet vége: Bolhai tökéletesen meggyógyult és a kis Misi is. Mert igaz, hogy a pénz nem boldogít, de életet ment. És mit ér a pénz élet nélkül? Semmit!
|
Ideje: Május 07, vasárnap, 19:04:04 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Ne add fel, kisfiam!" | Belépés/Regisztráció | 11 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Ne add fel, kisfiam! (Pontok: 1)
- AngyaliAndi Ideje: Május 07, vasárnap, 21:09:01
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Mindig így kellene történnie. Csak az a baj, hogy minden ezredik Misi találkozik ilyen emberrel. |
Re: Ne add fel, kisfiam! (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Május 08, hétfő, 04:58:34
(Adatok | Üzenet küldése) | | Az embereknek a jó énje annyira be van ágyazva a gonoszságba,önzésbe,hogy nehéz onnan kihámozni. |
]
Re: Ne add fel, kisfiam! (Pontok: 1)
- AngyaliAndi Ideje: Május 08, hétfő, 20:06:07
(Adatok | Üzenet küldése) | Van olyan is, az biztos, de a leggtöbb inkább nem találkozik ezekkel a problémákkal, így fel sem merül benne, hogy ilyen is létezik.
velem mindig veszekednek, mert én végignézek minden hiradót, Aktívot, Fókuszt, minden vackot. Nem azért, hogy sokkoljam a környezetem, de tudnunk kell ezekről, mert esetleg van lehetőség segíteni. Ha meg nincs, akkor is megvan az az érzésünk, hogy nem elégedetlenkedni kell mindig saját helyzetünkkel, hanem igen is értékelni azt, mert vannak akiknek még rosszabb életük van. Én Kisandival is nézetek ilyen műsorokat, és mindig megbeszéljük ezeket. Igenis tudnia kell neki is, ne felnőttként kelljen rádöbbennie dolgokra. lehet, hogy én nem csinálom jól, de egyenlőre, most ezt tartom járható útnak. |
]
Re: Ne add fel, kisfiam! (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Május 08, hétfő, 20:21:50
(Adatok | Üzenet küldése) | | Csak helyeselni tudom a módszeredet.igenis az embernek rá kell döbbenteni,belenevelni a gyermekét a szörnyű valóságba amiben élünk. |
]
Re: Ne add fel, kisfiam! (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Május 08, hétfő, 20:21:50
(Adatok | Üzenet küldése) | | Csak helyeselni tudom a módszeredet.igenis az embernek rá kell döbbenteni,belenevelni a gyermekét a szörnyű valóságba amiben élünk. |
]
|
|
|
|
|
Re: Ne add fel, kisfiam! (Pontok: 1)
- Julianna (julianna41@citromail.hu) Ideje: Május 08, hétfő, 20:09:50
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Ha igaz ez a történet, akkor le a kalappal mindkét "hős" előtt. Sajnos, az életben kevés ilyen eset van. Szeretek a szép emberi viszonyokról olvasni, az írásod érdekes, elgondolkodtató. A befejezés - mint a mesében. |
Re: Ne add fel, kisfiam! (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Május 09, kedd, 04:16:15
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Julianna!
Én az életet írom.Ez a dolog megtörtént.Keress fel az új lapon:www.vadalma.hu |
]
Re: Ne add fel, kisfiam! (Pontok: 1)
- Julianna (julianna41@citromail.hu) Ideje: Május 09, kedd, 08:46:10
(Adatok | Üzenet küldése) | | Köszönöm a választ, Írásaid nagyon élethűek, élményszerű az olvasásuk is.Megkérhetnélek, hogy küld el nekem privibe a könyveid címjegyzékét? Nincs meg minden könyved. Köszönettel: Edit /Julianna/ |
]
Re: Ne add fel, kisfiam! (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Május 09, kedd, 16:14:55
(Adatok | Üzenet küldése) | | OK |
]
|
|
|
|
|
Re: Ne add fel, kisfiam! (Pontok: 1)
- Vigi Ideje: Május 11, csütörtök, 20:03:10
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | "Egy férfi soha nem adja fel! Mindent lehet, csak akarni kell!" Anyám utólag mesélte el, már felnőtt voltam, hogy bátyám napokkal a halála előtt elmondta, mennyire fél az elkerülhetetlen és fájdalmas haláltól. Azt is mondta, csak még egyszer ihatna utoljára az anyu málnaszörpjéből. Nem volt ideje rá. 20 évesen ragadta el a halál. Fehérvérűségben szenvedett.
|
Re: Ne add fel, kisfiam! (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Május 13, szombat, 10:18:21
(Adatok | Üzenet küldése) | | Iszonyú dolgot emlitettél meg.Ma ez már rutinmunka.Akár saját össejt,vagy rokon csontvelejének áltültetésével megmenekülhetett volna mint a Misike. |
]
|
|
|
|
|
|
