| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Futball, politika, önérzet |
|
thomba
 |
Mindig tudtam, hogy a futballnak (és általában a sportnak) meg a politikának valahol vannak érintkezési pontjai. |
... Kasza Péternek a könyvhét alkalmából megjelent A berni csoda című könyve azt taglalja, milyen gyógyító hatással volt a német népre az 1954-es világbajnokság megnyerése, ami ugyebár nem csupán a nemzeti öntudattal, de a politkával is kapcsolatba hozható. Hasonló megközelítésből emlékszik meg a berni döntőről A vereség forradalma című kötetében Stefan Lazar is, aki azt is feszegeti (talán nem is alaptalanul), hogy az emlékezetes mérkőzés nemcsak az akkori német, de a magyar társadalomra is nagy hatással volt.
Elég arra gondolni, hogy a genfi vereséget követően voltak először tömegtüntetések a Rákosi-féle Magyarországon, ami sokak szerint már 1956 árnyékát vetítette előre. Az addigi sorozatos és szebbnél szebb magyar győzelmek amolyan pót-elégedettséggel töltötték el az emberek egy jelentős részét, ám a vereség következtében egyszerre megnyíltak az addig eldugaszolt szelepek. Talán túlzás azt állítani - bár hallottam már ilyen véleményt -, ha akkor, ott Bernben mi győzünk, az ötvenhatos forradalom is elmarad. Függetlenül attól, hogy ennek mennyi a valószínűsége, mint minden feltételezés, ez is bizonyíthatatlan.
A politika - és ezen belül a politikától elválaszthatatlan nemzeti öntudat - persze más sportágakban is jelentkezik. Gondoljunk a melbourne-i olimpia vízilabda döntőjére, ahol a magyar válogatott tudásán és képességein felül valami fantasztikus erőt, elszántságot is tanúsított. A győzni akarás messze túlhaladta a minden sportolóra jellemző diadalra törekvést; ott és akkor jóval többet kellett megmutatni, bebizonyítani. Az egész világnak és önmagunknak is.
De a jégkorongból is vehetünk példát. Csehszlovákia 1968-as megszállása után a csehszlovák-szovjet jégkorong derbi sem arról szólt, hogy melyik a jobb csapat. Az akkori szovjet jégkorong válogatott minden szakértő szemében képzettebb, jobb és esélyesebb volt (bár a csehek sem a béka ülepe alól kerültek a döntőbe), a fogadóirodákban is csak a legfanatikusabbak tettek a csehek győzelmére, ami végül mégiscsak bekövetkezett. Mégpedig azért, mert a csehszlovák válogatottat - miként Melbourne-ben a magyar vízilabdázókat - egy lehengerlő és ellenállhatatlan megszállottság is hajtotta. A mindenáron való visszavágás eltökélt szándéka. Csakhogy nem a korábban elvesztett jégkorong mérkőzésekért kellett visszavágni, hanem a Prága utcáit elözönlő orosz tankokért.
Visszatérve a labdarúgásra, nekem is volt egy ilyen személyes - ha politikai fűtöttségű talán nem is, de a nemzeti öntudatra esetleg mégis jellemző - történetem 1986-ból. Akkor még az általam ismert amerikaiakat egyáltalán nem érdekelte a soccer, többségük talán azt sem tudta, mi fán terem. (Megjegyzem, azóta változott a helyzet, amihez kétségtelenül hozzájárult, hogy az Egyesült Államok soccer, azaz labdarúgó válogatottja biztosította részvételét az elmúlt három - a mostanit is beleszámítva négy - világbajnokságon.
Nos, én azzal próbáltam kollégáim, ismerőseim érdeklődését felkelteni, hogy győzködtem őket, okvetlenül nézzék meg legalább a szovjet-magyar meccset, mert a labdarúgás szépségei mellett kapnak majd valami csak-azért-is többletet. Ott nem csak a labda gurul, de harc is lesz a pályán.
Jómagam a mérkőzés befejezése előtt kikapcsoltam a televíziót. Másnap úgy mentem a munkahelyemre, mint a lopáson rajtakapott ember, aki bizton tudja, pellengérre lesz állítva. Félrehúzódtam, kerültem mindenki tekintetét, úgy éreztem, ilyen leégés még nem ért itt Amerikában. Szerencsémre senki sem tette szóvá előző napi magabiztos hencegésem. Mint kiderült, rajtam kívül - hiába volt a győzködés - senki sem nézte a meccset. De még csak nem is érdeklődtek. Egyetlen kollegám kérdezte meg: na, milyen volt a meccs? Hümmögve mondtam valami oké-szerűséget, hál’istennek nem firtatott tovább.
Mit mondhattam volna? Azt, hogy elfelejtettünk focizni vagy azt, hogy kihalt belőlünk a nemzeti önérzet. Egyiket sem mondhattam, mert egyiket sem akarom elhinni.
Még ma is nehéz.
Megjegyzés: A cikk aktualitása miatt egy cseppnyi politika is átment - rendhagyó módon, - a Magazin "szűrőjén"...
|
Ideje: Június 14, szerda, 16:13:31 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Futball, politika, önérzet" | Belépés/Regisztráció | 5 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Futball, politika, önérzet (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Június 15, csütörtök, 08:00:42
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nos, biztos van mindebben valami, de nem hiszem, hogy pl. a mai Magyarország pillanatnyi állapotát befolyásolná az, hogy a magyar futball olyan, amilyen. Azaz nincs. Legalábbis számomra. Csak azt sajnálom, hogy az a "szép ződ gyep" kárbavész, milyen remek játszóterek lehetnének belőlük. |
Re: Futball, politika, önérzet (Pontok: 1)
- csizi Ideje: Június 15, csütörtök, 09:12:31
(Adatok | Üzenet küldése) | | Na neeeeee, kedves Neti ! A foci üzlet és szórakozás. Azt hogy nincs, szerintem nem a Te következtetésed, hanem férfiaktól hallottad. Ha nem úgy van, akkor bocsánat. ----- A cikk tetszett, Bob Beamon 1968.-ban ugrott, huszonhárom évig megdönthetetlennek hitt távolugrás világcsúcsában is volt valami plusz politikai motiváció, ha jól emlékszem. |
]
Re: Futball, politika, önérzet (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Június 15, csütörtök, 09:31:17
(Adatok | Üzenet küldése) http://netelka.blogspot.hu/ | | Nem, nem, én tagadom a magyar foci létét és létjogosultságát. Kétballábasok gyülevész hada. És ne gyere nekem a kis pénz kis foci szöveggel. A cikkben említett lelkesedést, ami képes 90 percig maximális erőbedobást produkálni, még nem láttam magyar futballistán. Apukám a játszótér helyett inkább valami veteménnyel ültetné be a magyar focipályákat, de szívesen fogadok egyéb ötleteket is :) |
]
|
|
|
|
|
Re: Futball, politika, önérzet (Pontok: 1)
- Breitkopf Ideje: Június 15, csütörtök, 10:10:15
(Adatok | Üzenet küldése) | Hát tudod:ez családi környezet kérdése. Egyébként nem mindenhol, nálunk sem csináltak poltikát a szovjet-magyarból, ez politikai beállítottság kérdése. Persze azt elsimerem, hogy akiknek minden szinten ki kell mutatniuk ellenmállásukat, tiltakozásukat, azok a focit is felhasználják...amúgy eszembe jutott egy vicc - évszám nélkül. A magyar válogatott legyőzi a szovjetek legjobb tizeneggyét, és Pestre érkezik a gratuláló távirat a Kremlből: GratulaalunkSTOPcsakiigytovaabSTOPkoolajfoldgaazSTOP :o)))
Ja még valami: nem hiszem, hogy egyedüli lennék, ak ia VB alatt örömmel nézi a férfi kézilabda válogatott sikereit, és otthon ugrál, ha látja Kemény Dénes pólósválogatottját a vízben. Annyi más van..a foci épp nem megy...ami meg nem megy, nem kell erőltetni - persze tudom, ittjö na politika és pénz:reklámfelületek, nemzeti érzelmek és képzettársítások - amik elveszik a sprot lényegét...hála istennek vízilabdát és kézit ez még nem fertőzött annyira... |
|
|
|
|
|
Re: Futball, politika, önérzet (Pontok: 1)
- kerlac Ideje: Június 16, péntek, 05:04:17
(Adatok | Üzenet küldése) | Nyilván van/volt kapcsolat a sport és a politika között. Voltak idők amikor egy-egy ország vezetése különösen fontosnak tartotta a sportbéli sikereket. Lásd az NDK-s úszólányok folyamatos doppingolása, vagy a magyar focisták kivételezett társadalmi helyzete az ötvenes évektől kezdődően. Alighanem sok sportág számos sportolóját lehetett motiválni ilyen alapon. Azt viszont nem hiszem, hogy ez komolyan befolyásolta az eredményeket. Senki nem lesz ügyesebb, gyorsabb, okosabb attól, hogy nyomást akarnak gyakorolni a nemzeti önérzetére. Legfeljebb elszántabb, de az sem tartós igazán. A csehek tudtak hokizni régebben is, és most is tudnak. Az oroszok (egykor pedig a szovjetek) most is a legszebb játékot produkálják.
És a magyar foci? Amellett nemcsak megállt, de visszafelé haladni látszik az idő. Egy-egy magyar bajnoki mérkőzésen a futóteljesítmény kb. harmada a világ élvonalának. Az egykor legendásan jólképzett labdarúgók utódai nem ma lettek oly bántóan ügyetlenek.
Lásd Hofi: "Szúrd ki, mert addig pattog."
Ez egyszerűen a lejtő. És ennek bizony semmi köze a nemzeti önérzethez. Sőt. A magyar válogatott általában sokal jobban teljesít, mint amit a bajnoki mérkőzések alapján várna az ember.
Kedves Thomba!
Ha láttad volna az idei bajnoki címet eldöntő, Újpest-Fehérvár meccset (én voltam elég mazochista, hogy zömmel nézzem, akkor egészen máshol keresnéd a magyar futball mélységes válságának gyökereit.
|
|
|
|
|
|
|
