| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Én, ha hiszek... |
|
Norvi
 |
Én, ha hiszek, és valahol a lelkem legmélyén igen, akkor a béke, a szeretet, a megbocsátás, az igazságosság, a nyugalom, a jóság, az áhítat Istenében hiszek.
|
Bennem egyre erősebben kialakult az, hogy létezik nálunk magasabb szintű intelligencia, erő, valami olyasmi, ami (aki) számunkra nem érzékelhető közvetlenül. Hogy ez a valami (valaki) azonos-e azzal az Istennel, akit az emberek hisznek (már aki), abban nem vagyok biztos. Tudom, olyan jó volna, és olyan egyszerű lenne, csak úgy hinni, de nekünk azt hiszem, már nem megy csak úgy. Több ismerettel rendelkezünk, mint ami elegendő lenne a hithez, és kevesebbel, sokkal kevesebbel, mint ami szükséges lenne a bizonyossághoz. Valahol már a génjeinkbe is bekódolódott az élet kialakulása folyamán, hogy a természet is erősebb nálunk, vannak olyan íratlan törvények, amik büntetlenül nem hághatók át, ráadásul nem is tudjuk sokszor, hogy mit ezek a törvények. Ezek mind generálják az emberben azt, hogy alkalmazkodnunk kell valami (vagy valaki) fölöttünk állóhoz. Ezek szinte függetlenek attól, hogy van-e Isten, vagy nincs, és hogy hogyan keletkezett a világ.
A megmagyarázhatatlanra a világ legeldugottabb zugában is magyarázatot kerestek az emberek, és addig nem nyugodtak, amíg nem találtak. Az teljesen biztos, hogy annyiféle Isten, mint amennyit teremtett magának (és még most is teremt) az ember, annyiféle nincsen. Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy létezik, és ha létezik, akkor valószínű, azok járnak a legközelebb az igazsághoz, akik egyben hisznek, akinek a megjelenési formája többféle lehet. Azok a vallások, amik rengeteg dolgot isteni tulajdonsággal ruháztak fel, azok tulajdonképpen a természet erőit jelenítik meg, de ott is ott szokott állni egy ezek felett álló. Ezek a vallások egybe mossák a természet erőit és egy lehetséges Istent, ami szerintem messze nem ugyanaz, még akkor sem, ha a természet erői is Isten része. Szóval a mai korra jól össze sikerül kutyulnunk a dolgokat.
Az is bizonyos számomra, hogy az egy Isten hívő vallásoknak nincs annyi fajta igazsága, mint ahányan vannak, ráadásul majdnem mind meg van győződve arról (főleg az iszlám), hogy a tiszta igazság az övé, a többi hamis. Sajnos ezért ölni is képesek és nem is akárhogyan (tudom a kereszténység is kijárta ezt az iskolát). Mindegyik a szeretet törvényéről papol és közben sokan gyűlöletet keltenek, erőszakot alkalmaznak. A vallások elmélete és gyakorlata között ég és föld a különbség. A gyakorlat és a szertartások a legtöbbször valami földi célt szolgálnak. Én, ha hiszek, és valahol a lelkem legmélyén igen, akkor a béke, a szeretet, a megbocsátás, az igazságosság, a nyugalom, a jóság, az áhítat Istenében hiszek, s tudom, hogy ezek emberi tulajdonságok, de számomra ezek testesítik meg egy tiszta, felettünk álló lény mibenlétét. Tudom, hogy jelen van a világban ennek az ellentétje is (gonoszság stb.), viszont, ha erre gondolok, akkor az emberi természet, jellem magasabb szintre történő kivetítése az Isten és a Sátán. Persze lehet fordítva is, hogy ezeknek a leképeződése vagyunk mi satnyább kivitelben. De ha ez igaz, akkor mindez miért – babaház, játszótér, makett, amiben gyönyörködni lehet? Én jobban hajlok afelé, hogy magunkat vetítjük ki magasabb szintre, és a mi istenünk, isteneink és a valóságos Isten nem egy és ugyanaz. Külön malomban őrlünk.
Valakitől azt hallottam, hogy a vallások között is az evolúcióhoz hasonló szelekció elve működik és a legéletképesebb, legerősebb marad talpon. Van benne valami, csak abban sántít, hogy amíg 2 ember él a földön, addig 2 félét fognak gondolni, tehát mindig teremtődnek új teóriák és nem (hosszú ideig tartó) kiválasztódási folyamat lesz – a mai információáramlás mellett – hanem szinte kaotikussá válik.
Visszatérve az elejére: jó lenne csak úgy, mint régen vasárnaponta bemenni a templomba, hagyni, hogy az áhítat magával ragadja az embert, énekelni azokat a szép énekeket és hinni feltétlenül, kételyek nélkül. Jó lenne és talán nem csak Istenben, hanem embertársainkban is. Talán még félni a bűnt is jó lenne. Annyiszor gondoltam már rá, hogyha lenne olyan barátom, akivel néha el tudnék menni, akár csak egy üres templomba is, és legalább egy fél órát ülni egymás mellett szótlanul, néha egymás szemébe nézve érezni valamiféle bensőségességet, az nagyon jó lenne. De ettől még azok a nézetek (a misztikum és a transzcendens utáni vágy ellenére), amikről korábban írtam eléggé szilárdan kialakultak bennem és bár nem mondhatni, hogy nem alakítható tovább, vagy akár más irányba is, de erős meggyőző érvek kellenének.
Azt hiszem, hogy Isten mibenléte az, hogy szüksége van az embernek egy fölötte állóra függetlenül attól, hogy létezik-e, vagy csak magunknak teremtettük. A fölötte álló az kultúrák és korok során változó, mert van olyan, hogy csak a természet érőit érzi fölötte állónak (ami jelen állás szerint biztosan fölötte álló, és még sokáig így is lesz), de van amelyik (és a modernebb vallások alapja ez) a mindenség felett állót tisztelik Istenben. A „mindenség” fogalma nagyon jó fogalom, mert, ahogy bővülnek az ember ismeretei, a fogalom is egyszerűen csak tágabbá válik.
Az Isten arra is jó volt (ma is így van), hogy legyen, akitől várjuk a gondoskodást, hisz fölöttünk áll, mint szülő a gyermek felett, mint úr a szolga fölött, stb., és van kit felelőssé tenni, ha balul alakulnak a dolgaink. Szóval ez egy jó találmány, akkor is, ha nem létezik Isten, ha pedig igen, akkor meg naná, hogy jó, mert lehet szabályok szerint élni, ami valahol belső igényünk, és fel lehet azt rúgni, ha éppen lázadni van kedvünk. Persze, ha van Isten, és félnünk kell Őt (mert van miért, hisz vétkezünk), akkor kell a megbocsátás is, kell a megbocsátó Isten, mert mi lenne velünk, ha nem így lenne. Hát kiokoskodta az ember ezt elég szépen. Lehet, hogy mindez sugallatra történt? Lehet! Gyanús nekem ez a rettentő nagy hasonlatosság az emberi jó tulajdonságok és az Isten lénye között, a rossz tulajdonságok és a Sátán lénye között. Tudom: Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett, de nem próbálunk mi is mindent a mi képünkre formálni? Ismét emberi tulajdonság? Persze nem tudom bizonyítani én sem, mint ahogy más sem, hogy van Isten, de hiszem, hogy van nagyságrendekkel magasabb szintű valami, valaki, akit nevezhetünk Istennek is, csak elég nagy a valószínűsége, hogy még a megsejtéseink is távol állnak a valóságtól. Azért átszellemülni, a békét, nyugalmat, szeretetet átérezni nagyon jó dolog, és bizony a mai világból is, és talán személyesen a mi életünkből is hiányzik. Ugye így van?
|
Ideje: Október 01, vasárnap, 15:15:25 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Én, ha hiszek..." | Belépés/Regisztráció | 10 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Én, ha hiszek... (Pontok: 1)
- veva (hajoka@tenger.hu) Ideje: Október 01, vasárnap, 16:11:41
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Érdekes kérdéseket feszegetsz. Én valahogy úgy gondolom, hgy a lehetőségeket mutatja meg Isten a számomra, s azokat én vagy kihasználom, vagy nem - ezt hívhatju akár szabad akaratnak is... - ha rossz felé kanyarodom, azért viszont én vagyok a hunyó. ;) |
|
|
|
|
|
Re: Én, ha hiszek... (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Október 01, vasárnap, 22:15:46
(Adatok | Üzenet küldése) | | Megfogalmaztál valamit, amit akár én is írhattam volna, annyira ismerős volt minden szava. Drága barátom, Te miért is nem írsz gyakrabban??? |
|
|
|
|
|
Re: Én, ha hiszek... (Pontok: 1)
- kepe Ideje: Október 01, vasárnap, 23:16:16
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | "Én jobban hajlok afelé, hogy magunkat vetítjük ki magasabb szintre, és a mi istenünk, isteneink és a valóságos Isten nem egy és ugyanaz. Külön malomban őrlünk".
Ez a gondolat nagyon tetszik! |
|
|
|
|
|
Re: Én, ha hiszek... (Pontok: 1)
- LunaPiena Ideje: Október 02, hétfő, 07:41:14
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Hinni kell valamiben, ez ad erőt, hogy tovább menjünk, hogy megmagyarázzuk a megmagyarázhatatlant. De hogy Isten teremtette a maga képére az embert, vagy az emberek Istent (az isteneket) az örök titok marad, talán nem is baj, csak higyjünk! |
|
|
|
|
|
Re: Én, ha hiszek... (Pontok: 1)
- szemilla Ideje: Október 02, hétfő, 12:13:14
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | nekem több bajom is van ezzel a kérdéssel.
ha van isten, és ő teremtette az embert, meg a világot, akkor miben áll a "teremtő" felelőssége? hiszen, aki teremt valamit, az felelősséggel is tartozik azért, amit teremtett. nemcsak úgy, hogy lépteit vigyázza, hanem úgy is, hogy ne okozzon "működési zavart" a teremtménye...
mert pl ha én teremtenék egy menopitaurt, aki mosolyával fájdalommentesen elpusztítaná a madarakat, akkor ugyebár mindenki engem tenne meg felelősnek....
a világot és az embert pedig lehetett úgy teremteni, hogy maga a teremtő semmiféle felelősséggel nem tartozik a "művéért"?
de én is hasonlóképpen vagyok, mint te.
hiszem, hogy kell lennie valamiféle jóságnak, békének, nyugalomnak, amiben az Isten megnyilvánul bennünk, mert számomra az Isten - mindaz a jó, ami olykor-olykor megmutatja bennünk magát.
én képtelen vagyok félni az Istent, mert hiszen miféle szeretet az, amely félelmen alapul? és hogyan szerethetném a jót, a békét és a nyugalmat - mindazt, ami számomra isteni, ha mindez félelemből táplálkozna? |
Re: Én, ha hiszek... (Pontok: 1)
- veva (hajoka@tenger.hu) Ideje: Október 02, hétfő, 12:44:39
(Adatok | Üzenet küldése) | | Félni az Istent, nem azt jelenti, hogy rettegni Tőle! Inkább valami olyan, hogy félni attól, hogy elveszítem a vele való kapcsolatot. |
]
|
|
|
|
|
Re: Én, ha hiszek... (Pontok: 1)
- zsuzsuzsu Ideje: Október 02, hétfő, 20:04:36
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Az Isten "félelme" egy régies kifejezés, a Benne való hitet jelenti.
Mindenki hisz valamiben, nem lehet semleges senki, hisz a kérdés mégis felmerül: honnan jöttünk, s hová megyünk. Maga a teremtés csodája - melynek oly nagy része még ismeretlen - az Alkotoról beszél.
Szabadságot adott az embernek, hogy válasszon. Azt azonban hiszem, hogy aki nem is tudja néven nevezni, mert nem hallott róla, kevésbé felelös.
Én minden esetre szeretem, ha ismerösein nevemen szólitanak. Jól esik, s meglepödnék ellenkezö esetben.
Igy vagyok az Isten hittel is.
Zsuzsi |
|
|
|
|
|
Re: Én, ha hiszek... (Pontok: 1)
- Khama Ideje: Október 02, hétfő, 22:05:26
(Adatok | Üzenet küldése) | | Hinni kell valamiben. Egy magasabb rendű erő létezésében. Bárhogy is hívják, ő a rend, béke és szeretet megtestesítője. De a belső békét csak magunk teremthetjük meg. Valóban írhatnál gyakrabban. Öröm volt veled gondolkodni. |
|
|
|
|
|
Re: Én, ha hiszek... (Pontok: 1)
- tcpofi Ideje: Október 04, szerda, 17:05:19
(Adatok | Üzenet küldése) | Akár hiszünk benne, akár nem, erősen korlátozott érzékeinken túl szükségszerűen létezik egy, az ismert valóság felett álló "dolog" (lény, szellem, erő, energia, vagy ahogy tetszik, nevezhetjük akár Istennek is). Ha arra vetemedünk, hogy a létezés, vagy épp a teremtés miértjét feszegetjük, akkor a hit és bizonyosság között könnyen a sejtelmek ingoványán találjuk magunkat, ahol a filozófia és a logika cölöpjein egyensúlyozva haladunk, végét nem látva, elejét feledve utunknak.
Az egyházak - és sajnos egyre több, magát egyháznak mondó szekta - örömmel állnak rendelkezésünkre kész megoldásokkal. Sokunk hajlamos rá, hogy a fáradságos útkeresés helyett egyszerűen hátradőljön, tényként elfogadva ezen instant magyarázatokat, örömmel nyugtázva: igen, most már tudom az igazságot! Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a vallások a HITen nyugszanak, ennélfogva nincs garancia az igazsággal való egyesülésre. Igen, olvassuk a régi szent iratokat, de egyrészt ne vegyük az ott leírtakat készpénznek, hiszen így vagy úgy, azokat is emberek írták; másrészt olvasás közben próbáljunk a sorok közé tekintei: nem kell mindent feltétlenül szó szerint értelmezni.
Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy az egyházak az írásokat sűrű rostán átengedve adják tovább, ily módon bizonyos attitűdöket felerősítve, másokat elnyomva a hívekben.
A történelem számtalanszor bizonyította - és bizonyítja napjainkban is -, hogy az emberiség még nincs felkészülve (megérve?) a Tudás gyümölcsének megemésztésére. Ehhez gyökeres, értékrendbeli változtatásokra van szükség. Ezért fontos, hogy ne fogadjunk el mindent kételkedés nélkül, amit elénk raknak, és merjünk néha GONDOLKODNI! Még akkor is, ha nem mindig tetszik az eredmény...
|
|
|
|
|
|
Re: Én, ha hiszek... (Pontok: 1)
- zsuka49 Ideje: Október 08, vasárnap, 09:37:26
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Jó téma, remekül megírva!
Gratula:Zsuzsi |
|
|
|
|
|
|
