| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre |
|
Audrey
 |
...van-e különbség az egyes nyelvek kifejezőkészsége között? Egyazon érzést ki tudja-e ugyanúgy fejezni szavakkal a német, a francia, az angol, vagy épp a hottentotta? |
Régebben sokat tűnődtem azon, vajon véletlen-e hogy éppen melyik nyelvi közösségbe születünk bele, vagy egy meghatározott céllal történik, mint minden más az életünkben, ha egyáltalán létezik bármiféle determináció? S van-e különbség az egyes nyelvek kifejezőkészsége között? Egyazon érzést ki tudja-e ugyanúgy fejezni szavakkal a német, a francia, az angol, vagy épp a hottentotta? Vajon a műfordítások mennyire torzítják az eredeti műben megfogalmazott, az adott nyelvre jellemző fordulatokat, a sorok között rejtőző mögöttes tartalmat, az író cinikus vagy nem éppen explicit gondolatait?
Nem vagyok nyelvész, s az anyanyelvemen kívül csak egy idegen nyelvet beszélek középszinten, egy másikat meg alapfokon, tehát nem vagyok kompetens megállapítani, melyik nyelv a legkifejezőbb. De abban biztos vagyok, hogy a heves gesztikulációt használó nemzetek nyelve kevésbé verbális, grammatikai eszköztára pedig jóval szegényesebb. Szerencsésnek érzem magam, amiért egy kifejezőeszközökben, és nyelvi fordulatokban olyan gazdag anyanyelvet kaptam örökül, mint a magyar. Amennyire az angol nyelvet ismerem, bizton állíthatom, hogy nagyon sok árnyalatot nem lehet úgy kifejezni, mint a magyarban. A bizonyításnál mi sem egyszerűbb: nézzünk meg egy angol-magyar, illetve egy magyar-angol kéziszótárt, vajon melyik a vastagabb? Azért az angol a világnyelv, mert egyszerű, mert logikus, mert kevés szókinccsel is nagyon könnyen lehet kommunikálni. Persze Shakespeare idejében ez még nyilván másképp volt, de azóta nagyon leegyszerűsödött. A mi nyelvünk is folyamatosan egyszerűsödik, mert a praktikum megkívánja, és mert egyre lustábbak, kényelmesebbek vagyunk, de még mindig túl bonyolult a grammatikánk ahhoz, hogy egy idegen ajkúnak könnyű dolga legyen, ha netán a magyar nyelv tanulására adja a fejét. Nyelvünket szinte lehetetlen hibátlanul, és akcentus nélkül beszélni annak, akinek nem anyanyelve. Erre azért büszkék lehetünk.
Valamint itt van a többnyelvűség problematikája is. Nem tudom elképzelni, milyen lehet, ha valakinek kettő, vagy több anyanyelve van. Ha találkozom ilyen emberekkel, mindig rákérdezek: mégis melyik az igazi? Vajon melyiken gondolkodik? A lelkében dúló érzésfolyamok milyen nyelven törnének a felszínre, ha mindezt ösztönösen tenné? Ezekre a kérdésekre még senkitől nem kaptam választ. Voltaképpen úgy gondolom, hogy a multilingualitás nem feltétlenül áldás. Ha valaki magyarként egy idegen környezetbe születik, s bár a szüleivel otthon magyar nyelven beszél, de az iskolában mégis idegen nyelven tanul, és a környezetével leggyakrabban azon a külföldi nyelven kommunikál, akkor hiába magyar „az anya nyelve”, az ő anyanyelve nem a magyar lesz, mert a tanult idegen nyelven könnyebben tudja kifejezni magát, hiszen a lexikális tudás javát nem a családban, hanem az iskolában sajátítja el a gyermek. De a nyelv, amin kifejezőbben kommunikál, az sem az anyanyelve, így a kettős nyelvű embereknek leginkább nincs anyanyelve, bár mindkettőt annak érzi. Gyakran találkozom határon túli magyarokkal, akik sokszor nem értik azokat a szavakat, amiket használok, és persze fordítva. Számukra van egy funkcionális nyelv – annak az országnak a nyelve, ahol élnek -, amelyet a leggyakrabban használnak a mindennapi és a hivatali élet során, és van egy „örökölt” nyelv, amelynek a szókincse meglehetősen szegényes, úgymond „konyhanyelv”. Mindez persze egy átlagembernek a hétköznapokban nem okoz semmiféle gondot, hiszen a napi életvitelhez nincs szükség tökéletes nyelvhelyességre, finomra pallérozott stílusra, nyelvi esztétikumra. De mi a helyzet akkor, ha az illetőnek művészi vénája van, és szeretné az érzéseit, gondolatait minél pontosabban és tökéletesebben papírra vetni? Vajon melyik nyelven fogja ezt megtenni? Szlovákul, ukránul, románul, horvátul vagy magyarul? Szerencsésebb esetben talán mindkét nyelvén képes rá, hiszen ez képzettség és műveltség kérdése leginkább, rosszabb esetben viszont egyiken sem igazán, és akkor értékes gondolatai, művészi hajlamából fakadó érzelmi túltelítettsége nem tudnak verbális formában felszínre törni. Mert véleményem szerint nem a nyelv tökéletes elsajátítása szüli az írót, a költőt, hanem a lélek árnyaltsága, amely nem feltételez nyelvismeretet. Még az a szerencse, hogy az irodalmon kívül az önkifejezésnek más eszközei is léteznek. Mindazonáltal mégis elgondolkodtató, miért vannak olyan hatalmas különbségek a beszédstílusban egyes emberek között, és miért könnyebb egyeseknek megtanulni idegen nyelveket, mint másoknak? Talán a grammatikához is egyfajta érzék kívánkozik, ami valakinek vagy van, vagy nincs.
Pedig mennyi minden múlik a kommunikáción! A beszéd az egyén marketingje. Piacképesebb vagy, ha jól kommunikálsz, és könnyebben is boldogulsz a bürokrácia útvesztőiben. Jól tudják ezt a jogi pályán tevékenykedők is, akik pereket nyernek néhány csavarosan fogalmazott mondaton. Így cseppet sem meglepő, hogy a történelem mellett a magyar nyelv és irodalom a kötelező felvételi tantárgy a jogi karokon. Aki úgymond magas szinten bírja a nyelvet, jóformán minden helyzetből sikeresen „kidumálja” magát, ellentétben azzal, aki nem. Ezért olyan nehéz, amikor idegen nyelven kell kifejeznünk azt a tartalmat, amit mondani szeretnénk, ha nem beszéljük az adott nyelvet anyanyelvi szinten, ami elég frusztráló, tudván, hogy sokszor épp az apró árnyalatokon múlik a mondanivaló értelme. Az ember magabiztossága szignifikánsan csökken, ha idegen nyelven kell megszólalnia, ezt nap mint nap van alkalmam saját bőrömön megtapasztalni. Hiába beszél valaki folyékonyan egy idegen nyelvet, nem képes ugyanazt a tartalmat hajszálpontosan visszaadni, ami a fejében, a gondolataiban megfogalmazódott. Nemhiába, az anyanyelv a gondolatok legőszintébb tükre.
|
Ideje: Június 17, vasárnap, 11:39:55 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre" | Belépés/Regisztráció | 22 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Eroica (ezüsttollacska@ t-online.hu) Ideje: Június 17, vasárnap, 15:16:19
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Így van, Audrey, de tapasztalatom szerint sokat segít a metakommunikációs képesség. Félreértés ne essék, a nyelvtudást nem pótolja! Ma, amikor annyi lehetőség nyílt a fiatalabbak számára, (filmben, zenében, a technika segítségével stb.) nem értem, miért nem élnek vele? |
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Június 18, hétfő, 21:04:41
(Adatok | Üzenet küldése) | | Mire gondolsz, Eroicám? Azt értem, hogy metakommunikáció, de hogyan lehetne ezt jobban kiaknázni? Mire lenne jó? |
]
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Eroica (ezüsttollacska@ t-online.hu) Ideje: Június 18, hétfő, 22:44:42
(Adatok | Üzenet küldése) | | Pl. megtanulni legalább a mimikai beszédet, a gesztikulációt, a pantomimot vagy... nem tudom. Nálam valahogy működik. |
]
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- zsuzsuzsu Ideje: Június 17, vasárnap, 16:42:39
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Én sem vagyok nyelvész, bár anyanyelvemen kivül még hármat beszélek. A németet még otthon tanultam meg felsöfökon, az angolt is - középfokon - , a franciát itt. Bár külföldön élö magyar vagyok, még beszélni a mágyárt... :))) Gyermekeim kétnyelvüek, anyanyelvük a magyar, mivel TUDATOSAN ezen a nyelven beszéltünk és beszélünk velük a mai napig is. Ismereteik bövülésével természetesen pótolni kell azokat a szavakat, kifejezéseket, melyeket például matematikából, fizikából, s sorolhatnám még megtanultak.
Gyakran találkoztam olyan magyarokkal, akik - s sajnos ez egyre inkább elterjedt - idegen szavakat használnak ott is, ahol meglenne a magyar megfelelö! - egyébként csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Te irásodban is jó néhány idegen szót használsz, melyek már annyira elterjedtek, hogy magad sem veszed észre.
Véleményem szerint, ahány nyelv, annyi ember. A többnyelvü gyerekek sokkal gyorsabban tanulnak az élet egyéb területein is. Ehhez persze tudatosság, sok segitség kell, elsösorban szüleik részéröl.
Igen, a nyelv, a beszéd valóban hatalom. Elgondolkodtatott egy mondat, melyet mostanában hallottam: " A beszéd arra adatott, hogy elrejtsük vele, amit gondolunk.." - no persze, ez egy kereskedelmi továbbképzésen hangzott el.
Zsuzsi |
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Június 18, hétfő, 21:07:26
(Adatok | Üzenet küldése) | | Kedves Zsu! Én ott használok idegen szót, ahol az elterjedtebb, mint a magyar párja. nem helyes, tudom jól, de ez a cikk most nem erről szól. Nyilván a legtöbb tudományos vagy nem tudományos témában nem lehet mellőzni az idegen szavakat. Ha az összeset nélkülöznénk, beszélni sem tudnánk, mert messze több a jövevényszavunk, mint az eredeti magyar szó. |
]
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- zsuzsuzsu Ideje: Június 18, hétfő, 22:37:53
(Adatok | Üzenet küldése) | Épp most küldtem el válaszomat, ne haragudj Audray, ezt nem is láttam. Szerintem minden esetben egész nyugodtan lehetne magyar szót használni, de ez már részletkérdés.
Zsuzsi |
]
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- zsuzsuzsu Ideje: Június 17, vasárnap, 19:04:38
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Audray, közben visszajöttem, s még mindig a cikkeden gondolkozom, enyhe szóval kifejezve.
"Gyakran találkozom határon túli magyarokkal, akik sokszor nem értik azokat a szavakat, amiket használok, és persze fordítva. Számukra van egy funkcionális nyelv , annak az országnak a nyelve, ahol élnek -, amelyet a leggyakrabban használnak a mindennapi és a hivatali élet során, és van egy örökölt nyelv, amelynek a szókincse meglehetősen szegényes, úgymond konyhanyelv.
Ez most teljesen kétségbe ejtett. Kikérem magamnak a gyerekeim nevében! Nem beszélnek konyhanyelvet, sokkal szebben és választékosabban használják a magyart, mint az otthon élö kortársaik közül sokan.
Valójában: mit akarsz mondani ezzel a cikkel? Ha azt, hogy minden otthon élö becsülje meg az anyanyelvét, akkor egyezem.
Vajon tehetnek gyermekeink arról, hogy külföldön születtek? Tehetnek arról, hogy édesapjuk - ez nem politikai rovat, tehát nem részletezem - bár Szabadkán született, s a történelem, az igazságtalanság más országba üldözte? Ahol mindig megörizte anyanyelvét? Magyar feleséget szeretett volna, s mindketten igy neveltük öket?
Mi lesz, ha hazatérünk? Mert vissza kell költözni. A nagy Nyugat - imádott! - ugyanis nem tudja beteg kislányunkat ellátni. Itt idegen vagyunk, otthon meg majd franciák?
Miért általánositasz, ha fogalmad sincs arról, mit jelent külfödön élni?
Ha tanitani akarsz, inkább irj arról, hogy mindenki örizze meg anyanyelvét. Hogy egy két éves gyermekkel Magyarországon nem kell otthon angolul / alacsony szinten/ beszélni, hanem inkább talán magyarul.
S ha lehet kérni, válaszolj. Ugy tünik, mostanában ez nem divat. A "nagy" irók meghallgatják, elolvassák a hozzászólókat, utána pedig válasz nélkül hagyják öket. Mert ez emeli szinvonalukat. Ha valaki veszi a fáradtságot és visszair, megbecsüli olvasóközönségét, az sikerhajhász.
Ha valamit még nem éltél át, próbáld óvatosan, a másikat megbecsülve választani szavaidat.
Zsuzsi |
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Június 18, hétfő, 21:30:51
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Zsuzsuzsu!
Van egy olyan mondás, hogy "Akinek nem inge, ne vegye magára". Cikkemmel egy dolgot biztosan nem akartam: megbántani az esetlegesen érintetteket. Én csak a tapasztalataimról írtam, amik úgy igazak, ahogy leírtam. De figyeltem rá, hogy még véletlenül se fogalmazzak úgy: "mindenki", hanem inkább így: gyakran találkozom olyanokkal....
A határon túli magyarok számomra azokat jelentik, akik a terület elcsatolással kerültek más országba. Ők ott egy zárt közösséget alkotnak, és igenis más szókincset használnak. Ami egyáltalán nem rossz, mert ezáltal jobban megőrzik értékes nyelvi emlékeinket, és nyelvünk sokszínűségét.
Úgyhogy nincs mit kikérned, mert ebben a cikkben semmi nincs, amit ki lehetne kérni. Legfeljebb, ha valaki nagyon rosszhiszeműen akarja szemlélni. De Te biztosan nem, ugye?
Sajnos nem lehet, nem tudok olyan cikket írni, amiben valaki ne érezné magát érintettnek. Ha legközelebb a tintahalakról írok, mint tudományos témáról, akkor a tinta fogja kikérni magának, de lassan megszokom....
Én egyáltalán nem akartam semmit sem mondani a cikkel. Ez egy gondolatmenet volt, éppen ez foglalkoztatott. Hidd el, hogy ez nagyon is aktuális probléma, hiszen minden nap beszélek olyan emberekkel, akik érintettek ebben, és látom jól a nyelvi nehézségeiket olykor, ha beszélni vagy írni kell, és nem tudnak helyesen... De ez csak egy helyzetkép, hogy ilyen is van.
Semmiféle általánosítás nem volt a cikkemben. Nem értem, miért kell belemagyarázni olyan dolgokat, amik ott sincsenek. Látom én az érzékenységet, és értem is, de nem találom helyénvalónak ebben az esetben.
Vannak nekünk is rokonaink, akik francia nyelvterületen élnek, és eléggé francia akcentussal ejtik a magyar szavakat, ami nekem elég fájó és furcsa is, mert ők már javában felnőttek voltak, amikor kimentek.
Én nem hiszem, hogy el lehet felejteni az anyanyelvet.
Mindenképpen válaszolni akartam, Zsu, mert én szoktam, ha éppen ráérek, mert éppen egy francia multicég rabszolgájaként 1
A hozzászólás folytatása... |
]
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- zsuzsuzsu Ideje: Június 18, hétfő, 22:36:16
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Audray,
Köszönöm, hogy válaszoltál, valóban vártam.
Cikkedet azért olvastam el, mert érdekesnek találtam a címet, s legkevésbé nem volt szándékomban rosszhiszemüen szemlélni irásodat.
Kénytelen vagyok azonban magamat és gyermekeimet is a határon túli magyarok kategóriába venni. De ez még semmi lenne ahhoz képest, hogy férjem is - önhibáján kivül - kisgyermekként egyszerre csak egy másik országhoz tartozott, ahol magyar származása miatt annyit szenvedett, hogy kénytelen volt országot váltani. Hét nyelven beszélt, ebböl hármat anyanyelvi szinten, de soha nem keverte idegen szavakkal beszédét. Most, hogy hazakészülünk, s a könyvespolcot rendezem, mondhatni minden magyar klasszikus költöt megtalálok, melyeket egyébként gyakran idézett nekem.
Ezért éreztem igazságtalannak azt a megjegyzésedet, mely szerint a külföldön élö magyarok konyhanyelvet beszélnek, ill. az idegen nyelvet is csupán olyan szinten, mely a mindennapi élethez szükséges. Férjem egyetemi tanár volt, franciákat javitott, fiaim pedig az osztályban a legjobbak franciából, irásban és szóban is. Magyarul pedig választékosan beszélnek, nem kis fáradtságunk, immáron csak fáradtságom jutalmául. Részemröl pedig úgy gondolom, hogy az elmúlt 15 év alatt a legkevésbé nem romlott magyar beszédem, ellenkezöleg.Ezt nem mondtam volna el, de talán segit megértened, miért is háborodtam fel tegnap.
Szerintem sem lehet elfelejteni soha az anyanyelvet. Ha ilyen magyarokkal találkoztál, - egyébként nekem is volt már benne részem és mindig mélységesen megdöbbentett - , akkor nem volt szerencséd. Remélem, lesz alkalmunk találkozni, s meggyözödhetsz róla, hogy egyikünknek sincs akcentusa, s mivel én meg 30 évet éltem Magyarországon, bátran állithatom, hogy fiaimnak sem.
Nem gondolom, hogy sértve kellene érezned magad, hisz Te irtál, s minden cikknél fennáll annak a lehetösége, hogy azt nem úgy értik, mint ahogy az iró szánta.
Válaszoddal megértettem irásodat, igy nem veszem magamra azt az inget, mely nem az enyém
A hozzászólás folytatása... |
]
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- LEKA Ideje: Június 17, vasárnap, 21:51:47
(Adatok | Üzenet küldése) | Fontos, hogy az embernek megfelelő szókincse legyen, ahhoz, hogy az érzéseit, gondolatait, választékosan tudja kifejezése juttatni. Érdekes felvetéseid vannak. A szavaknál, az árnyalatbeli különbségek félreérthetővé teszik a mondanivalót. Egy humorista mondta egykor tört magyarsággal: "nem mindegy, hogy valakinek megy a hasa, vagy jár a hasa.":)
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Június 18, hétfő, 21:37:32
(Adatok | Üzenet küldése) | | Hát bizony, hogy nem mindegy. Éppen ezek az árnyalatok teszik a nyelvet színessé és gazdaggá. A saját nyelvünk tanulása igazából nem fejeződik be soha, egy életünk végéig tartó folyamat, és még akkor sem mondhatjuk, hogy teljesen és tökéletesen ismerjük. |
]
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Csilike Ideje: Június 17, vasárnap, 23:05:42
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Audrey, en oszinten egyet ertek majdnem minden soroddal, azt viszont oszinten remelem, hogy a ketanyanyelvrol irtak nem minden emberre egyforman vonakoznak...En szeretnem, sot akarom, hogy a lanyom szepen es helyesen beszelje majd az anyanyelvet, meg akkor is ha azt tortenetesen velem hasznalja a kesobbiekben. Bar ezen dolgozunk, mar apa is tanulgat, es egesz jol megy nek, igy talan elerhetem idovel, hogy otthon majd csak mayarul beszelgessunk, olvassunk stb. Jo cikk. |
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Június 18, hétfő, 21:46:29
(Adatok | Üzenet küldése) | Persze, hogy nem vonatkozik mindenkire. Sőt! Lehet, hogy valaki, aki külföldön él, szebben és jobban beszéli a magyart, mint aki itthon lakik.
A napokban járt nálam egy lány interjún. Kint született Franciaországban, a szülei magyarok, és magyarul beszéltek vele. 19 év után jött "haza", és úgy törte a magyart, mint azok a külföldiek, akiknek nem anyanyelve, csak megtanulják. Senki nem gondolná róla azt, hogy magyar, ha nem mondja.
Tehát lehet, hogy hiába minden erőfeszítés, mert azt a nyelvet beszéli majd jobban, amit többet hall. Ez egy természetes jelenség, úgy gondolom.
A szomszédomban két kettős állampolgár testvérpár lakik. Gyermekkoruk óta ismerem őket. Angolt és magyart együtt tanulták a szüleiktől. Amikor kimentek Angliába, akkor egy darabig angolul, amikor meg hazajöttek, egy darabig magyarul nem voltak hajlandók megszólalni. Mindenképpen összezavarja a gyermekeket a kétnyelvűség... És bizony ki is rekesztődtek a közösségből. Itthon is, és kint is. Nehéz lehet nekik. |
]
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- hori Ideje: Június 17, vasárnap, 23:44:25
(Adatok | Üzenet küldése) | Nem igazán tudok válaszolni a kérdéseidre. Egy valódi kétnyelvű ember biztosan jobban tudja ezeket a dolgokat. De amit felvetettél, hogy vajon melyik nyelven gondolkodnak inkább, valóban érdekes lehet. Talán mindkettőn egyszerre, vagy felváltva.
Ami a magyar nyelvet illeti, az szerintem is úgy van, ahogy írtad. Állítólag a francia az a nyelv, ami versenyezhet a miénkkel.
Részemről egyetlen észrevétel még: az a mondat, amivel indítasz, nem igazán tudom hova tenni... Ez pont olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy miért születünk gazdag családba, vagy szegénybe, stb.
Szívesen olvastalak! Tetszett a téma is, amit hoztál.
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Június 18, hétfő, 21:50:45
(Adatok | Üzenet küldése) | | Igazad van, nem fejtettem ki a kezdő mondatot, mert akkor nagyon átmentem volna "áltudományos" témába. Hiszek a determinációban, tehát igen, nem tartom véletlennek, hogy valaki melyik országba, milyen családba, közösségbe, kultúrába születik. Mindenki pontosan oda, ahol a legjobban el tudja sajátítani azt a tudást, amire szüksége van a lelki fejlődéséhez. Én ebben hiszek. Köszönöm, hogy olvastál. |
]
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- prayer Ideje: Június 17, vasárnap, 23:55:58
(Adatok | Üzenet küldése) | | Nagyon jól fogalmaztad meg! Ilyenkor sajnálom, hogy képtelen vagyok rendesen kommunikálni, mert nekem még a magyarral is bajom van. Pedig, ha képes volnék leírni ami bennem van, talán értenének is. Persze, így is van, mikor valaki ért, de globálisan senki. |
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Június 18, hétfő, 21:54:27
(Adatok | Üzenet küldése) | | Jajj, Te csak ne mentegetőzz. Bőven van mit tanulnom Tőled, mert olykor értelmező szótárral olvasom a verseidet. :-))) Le tudod írni, ami benned van, ebben biztos vagyok. Az értelmezés más kérdés. Nincs olyan vers, amit mindenki egyformán értelmezhetne, de ez nem baj. Mindenki azt szűri le belőle, amire abból éppen szüksége van, nem azt, amit Te közölni szeretnél. ;-)) |
]
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- stelltesor Ideje: Június 18, hétfő, 10:16:27
(Adatok | Üzenet küldése) | | Nagy érdeklődéssel és örömmel olvastam írásod. Minden szempontból - szakmabeli és egyéni érdekelt - rokon a meglátásunk. Kár, hogy hasonló témájú írásokat néhányan személyes inzultusnak vesznek. (Én is jártam így egy rövid rövid bejegyzésdemmel, majd az ahhoz kapcsolódó nyelvészeti, tanulmányszerű gondolataimmal: Gondolatok az anyanyelvi műveltségről [xoomer.virgilio.it] ...) |
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- stelltesor Ideje: Június 18, hétfő, 13:42:10
(Adatok | Üzenet küldése) | P.S. Sir John Bowring, angol nyelvész, fordító (1792-1872), 1830-ban megjelent "Poetry of the Magyars" c. könyvének előszavában ezt írja:
«A magyar nyelv a régmúltba vezet. Nagyon sajátos módon fejlődött és szerkezete ama távoli időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Ez egy olyan nyelv, melynek logikája és matematikája, a feszített húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír. Az angol ember büszke lehet, hogy nyelve magán hordozza az emberiség történetét. Eredete kimutatható, láthatóvá tehetők benne az idegen rétegek, melyek a különböző népekkel való érintkezés során rakódtak egybe. Ellenben a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott. Nem naptár ez, amely a korok változásához alkalmazkodik. E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok képtelenek megfejteni, azt mellőzik. A nyelvészetben csakúgy mint a régészetben. A régi egyiptomi templomok alapjai, amelyek egyetlen kőből készültek, nem magyarázhatók. Senki sem tudja, honnan származnak, melyik hegyből szerezték a csodálatos képződményt, vagy miként szállították és emelték helyére, a templomokban. A magyar nyelv kialakulása ennél sokkal bámulatosabb. Aki ennek titkát megoldja, az isteni titkot fogja kifejteni: "Kezdetben vala az ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige."»
|
]
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Június 18, hétfő, 21:58:25
(Adatok | Üzenet küldése) | Hűűű! Ha még szakmabéli vagy, akkor a kemény kritikát is szívesen elfogadom, mert én csak az egyéni meglátásaimnak adtam hangot, és igazából tudományosan nem foglalkozom a témával, bár a magyar nyelv elkötelezettje és szerelmese vagyok, bár bőven van még mit fejlődnöm és tanulnom, és szívesen olvasok. Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem a tanulmányodra, el fogom olvasni!
Örülök, hogy olvastál, és köszönöm a hozzászólásodat. |
]
|
|
|
|
|
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Norvi Ideje: Június 18, hétfő, 13:11:46
(Adatok | Üzenet küldése) | Ami azt illeti az idegen nyelvekkel mindig is hadilábon álltam, annak ellenére, hogy a tanáraim álandóan azzal jöttek, hogy szégyelhetném magam, hogy ilyen kiváló nyelvérzékkel, mint amilyen nekem van nem vagyok képes normálisan megtanulni az adott nyelvet. Hát nem, egyszerűen utáltam (bár számtalanszor beigazolódott, hogy jól jött volna a tudásuk), nem tudtam sohasem a helyére pakolni a fejemben azt, hogy miért kell az "anyám tyúkja" helyett, a "tyúkja az anyámnak" sorrendben beszélni. Minden setem tiltakozott az ellen, hogy számomra nyakatekert sorrendben kelljen elmondanom valamit, mégha egyébként értettem is.
A külhoni magyar ajkú átlagemberek beszédjén, mondatszerkezetén egyébként általában tetten érhető a másik nyelv hatása, még akkor is, ha szinte tökéletesen beszéli az irodalmi nyelvet.
Azt hiszem nem hazabeszélés, ha azt mondom, nem nagyon van nyelv, amelyik a magyar nyelvnél árnyaltabban tudná kifejezni magát. Hasonló, vagy megközelítő lehet, hogy van. Hogy mi ennek az oka? Lehet, hogy a történelem során sok kultúrával való találkozás?
Köszönöm, hogy olvashattlak. |
Re: Anyanyelvünk, avagy a gondolataink tükre (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Június 18, hétfő, 22:04:03
(Adatok | Üzenet küldése) | | Enyém az öröm, hogy elolvastad a cikkem. A nyelvérzék egy olyan dolog, ami vagy van, vagy nincs. Ha nincs, nem érdemes erőltetni, de ha kint élsz, bármilyen nyelvet meg tudsz tanulni. Sokaknak hallás után könnyebb tanulni, mint leülni a nyelvtankönyv mellé. Ami engem illet, én inkább a könyvből tanulós típus vagyok, mert ha nem látom leírva, nem is jegyzem meg. Nem zavar, ha máshogy írják, és nem zavar a nyakatekert mondatszerkezet sem, ha van benne logika és következetesség. És hát a legtöbb nyelvben van. A magyarban nincs. :-))) |
]
|
|
|
|
|
|
