| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Gyalog-gond(olat)ok |
|
csega
 |
Napi 3x10 perc séta mindenkinek jót tenne, valahogy mégsem csinálja senki. Pedig nem csak a fizikumnak tesz jót. |
Régóta érzem, hogy nagyon keveset mozgok, mégsem tudtam megtalálni azt a fajtát, amit bele tudnék illeszteni az életembe. Itt most nem csak arról van szó, hogy mihez lenne kedvem (bár már itt gondban vagyok), hanem arról is, hogy ne vegyen el túl sok időt más dolgoktól. Ha azt mondom, hogy egy konditermi edzés mondjuk 45 perc, az nem hangzik rosszul, nem igaz? Aztán amikor szép sorban számba vesszük, hogy ehhez össze kell pakolni a felszerelést, eljutni az edzőterembe, átöltözni, majd utána zuhanyozni, visszaöltözni és hazamenni; akkor már olyan két óra körül járunk. Talán az ember egy-egy alkalommal azt mondja, hogy bevállalja; de amikor már a rendszerességről van szó, illetve hogy félretenni ezt a két órát egy olyan munkanapon, amikor az ember egyébként is egész nap idegeskedett az irodában, és még mindig nem tudja, hogyan lesz képes határidőre befejezni a feladatát, és végre csinálna valamit, amihez igazán kedve van, és nem csak kötelességtudatból; akkor az a két óra mínusz olyan rosszul tud esni, mintha az ember életét akarnák elvenni.
Talán a séta nem a legintenzívebb sport, és minden cikk mást és mást mond, hogy mennyi lenne belőle az egészséges vagy a hasznos; azt minden különösebb orvostudományi kutatás nélkül mondhatjuk, hogy több szempontból is kellemes hatása van a szervezetre. Túl azon, hogy serkenti a vérkeringést, az embernek lehetősége van egy kis friss levegőt szívni, valamint elvonulni egyedül a gondolataival, és emésztgetni őket. Igaz, akár társaságban is lehet művelni, sőt, egyre több cégnél divatba jött a "walking meeting", vagyis amikor a kollégák gyaloglás közben tartanak megbeszélést. De mindenesetre az is igaz, hogy akinek szinte semennyi mozgás nincs az életében, annak egy rövid séta is hatalmas fejlődés.
Továbbá például az agykontroll (sokkal jobban szeretem az angol kifejezést: mindfulness – éberség, a pillanat mély átélése) irányzata is arra buzdítja az embereket, hogy időnként álljanak meg egy percre (nem fizikai értelemben!), és töltsenek el időt a világ apróbb részleteinek jobb megfigyelésével. Egy hosszabb séta erre tökéletes. Persze a legutóbbi gyalogtúrámat le tudnám írni egyetlen sorban is: Kimentem a Margit-szigetre, majd visszajöttem. Ennél viszont sokkal több történt: figyeltem az öregedő korlát rozsda-mintázatát, a horgászokat a kavicsos parton, a gyermekeket, akiket az anyjuk a karjuknál fogva húztak, a kerékpárosokat, akik majd' fellökték a gyalogosokat, a szigeten futókat, a parkolóban álló különböző autókat, a kigyúrt, kitetkózott, tarkopasz fickót, aki végtelen türelemmel kísérgette a kislányát; és ez még csak egy töredéke azoknak az audio-vizuális élményeknek, amiket azok kapnak, akik nem csak lerohanják kötelességből a távot.
Kicsiben kell kezdeni, szól a hasznos közhely. Elhatározhatnám, hogy minden nap lejárok edzeni, és jövő ilyenkorra már egy fiatal Arnold Schwarzenegger alakjával fogok pózolni a strandon; ennek a fogadalomnak gyorsabban lejárna a szavatosága, mint egy kitöltött pohár tejnek. Persze a hivatalos edzők egymás után sorakoztatnák fel a kliséket, hogy minden csak akarat kérdése, minden fejben dől el, akaraterő kérdése az egész, stb. de én meg már ismerem magam, és tudom, hogy ha egyszerre túl nagy dolgot célzok meg, és elbukom, akkor leghangol, és utána még kvázi arra sem vagyok képes, mint amire az elhatározás előtt. Így most egyelőre csak annyit próbálok meghonosítani a napirendemben, hogy meglegyen a napi 3x10 perc séta: egyszer a munkába menet, egyszer hazafelé, és egyszer pedig ebédszünetben, evés után. (Így időben is csak minimálisat vesz el a napból.)
Nem egyszerű így sem az ötletet szokássá váltani. Sokan biztos azt gondolják magukban, hogy "ugyanmár, 10 perc séta az semmi, nem is értem, miért érdemes egyáltalán szóba hozni ezt". Az ember könnyedén kezd bele új szokásokba, mert fűti a változatosság élménye. Aztán jön az első alkalom, amikor ki kell hagynia, mert mondjuk valami sürgős dolog jött közbe; aztán egy másik alkalommal egyszerűen csak kényelmesen ül a székben, és arra gondol, nem lesz semmi gond, ha ezt az alkalmat kihagyja, hiszen múltkor is kihagyott egyet, és nem dőlt össze a világ; majd egyszercsak ücsörög otthon a tévé előtt csipszet majszolva, és azon kezd el gondolkodni, hogy már egy hónapja nem volt sétálni, és hogy mégis hol ronthatta el.
Ez most számomra az akaraterő kemény próbája. Nem azért, mert nehezemre esik 10 perceket sétálni, hanem mert nehezemre esik új, egyébként hasznos szokásokat megtartani. Drukkoljatok!
|
|
| |
|
| "Gyalog-gond(olat)ok" | Belépés/Regisztráció | 6 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Gyalog-gond(olat)ok (Pontok: 1)
- Anna1955 (anna.lorinczi.l@gmail.com) Ideje: Július 28, szombat, 11:12:34
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nagyon drukkolok neked, mert amit leírtál, min-mind megtörtént velem is. Aztán beütött a baj, és amikor az orvos figyelmeztetett, hogy az élet véges, de az, hogy mikor jön el az a vég, korántsem mindegy, ahogy az sem, hogy milyen állapotban telnek az idősebb évek. Életmódot váltottam, és igazolhatom, hogy bevált. Vannak napok amikor minden kimarad, de ezek már egyre ritkábbak. A lényeg az, hogy jólessen minden pillanat megélése. Örömmel olvastalak. :)))) |
]
|
|
|
|
|
Re: Gyalog-gond(olat)ok (Pontok: 1)
- a_leb Ideje: Július 30, hétfő, 13:36:36
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Korrekt. Így nem szoktam le a dohányzásról (illetve haj, de sokszor...), így rozsdásodtak rám a súlyzóim, a kerékpárjaink (a nejemé és az enyém) így pókhálósodnak a tárolóban... Aztán múlt héten egy temetés, ahol egy hasonló életvitelű, velem egyidős kollégát búcsúztattunk, megint elgondolkodtatott. Mint ahogyan az írásod is. Nagyon drukkolok, bízom benne, hogy megtartod :-).
aLéb |
]
|
|
|
|
|
Re: Gyalog-gond(olat)ok (Pontok: 1)
- winner Ideje: Július 30, hétfő, 20:24:29
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Az élet úgy hozta,, hogy megörököltünk egy pointert. Mozgékony középtermetű vadászkutya. Nem volt szívünk beadni egy kutyamenhelyre. A kutyát viszont sétáltatni kell. A feleségem viszi le reggel és délután. Enyém az esti nagyséta. Megmondom eleinte a pokolba kívántam, és most sem repesek mindig, ha le kell vinni. Viszont tagadhatatlan, hogy rákényszerül az ember, hogy sétáljon egy kiadósat. Nagyjából napi 20-30 perc. E mellett hetente egyszer eljárok pin-pongozni, amiben nem a pin-pong a legnehezebb, hanem, hogy egy óra alatt legalább 50-100 alkalommal le kell hajolni a labdáért. Ehhez hozzá veszem, hogy egy időben rendszeresen jártam úszni is, igaz az utóbbi fél évben igen csak ellazsáltam, de így is elmondhatom, a tőlem telhetően eleget mozgok.
Mi tehát a megoldás? Nálam egy kutya és egy csipet akaraterő. Hogy másnál mi? Mindenkinek magának kell megtalálni a megoldást.
|
Re: Gyalog-gond(olat)ok (Pontok: 1)
- csega Ideje: Augusztus 01, szerda, 10:55:38
(Adatok | Üzenet küldése) http://csegavers.blog.hu/ | Egyetértek.
Gondolom, azért a kutyával az ember a sétában nem csak a sétát érzi, hanem azt is, hogy gondoskodik valakiről. |
]
|
|
|
|
|
|
