| Küzdőtér |
|
|
|
Re: Kaláka hír (Pontok: 1)
- lelmik Ideje: Augusztus 21, vasárnap, 17:29:35 | "Bródy Sándor 140 éve született. 2003. Március 15.
Született: 1863. 03.15. Eger
Meghalt: 1924. 08.12. Budapest
Drámaíró, publicista
Több lap és folyóírat munkatársa, illetve szerkesztője, a századforduló jelentős polgári írója volt. Szókimondó bátorsága és újszerű modern prózai stílusa révén az új magyar irodalom egyik legjelentősebb úttörőegyéniségének tartották. Művészetében tulajdonképpen a naturalizmust és a romantikát kívánta egybeötvözni. Drámáiban feltárta a nincstelenséget és a nyomort,leleplezte a falu hatalmasainak hazug életét, valamint a fiatal értelmiség nyomorát és kiszolgáltatottságát. Ismert színműveiben a prózájából ismert társadalmi konfliktusokat élezte ki / A dada, A tanítónő, A medikus/. Számos novellája a magyar próza klasszikus alkotásainak része, valójában e műfajban alkotta a legkiemelkedőbbet. Utolsó alkotása, a Rembrandtról szóló filzofikus novellaciklusa egyszerűen remekmű lett. Műveit több nyelvre lefordították. Unokája, Alexander Bródy nagyapja pályakezdésének emlékére alapította meg a Bródy Sándor-díjat, amellyel 1995 óta a legjelentősebbnek mínősített első kötetes prózai teljesítményt jutalmazzák."
Forrás: Magyar Rádió online, http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=22842
"A Tanítónő Bródy Sándor egyik legismertebb műve. Pontosabban remekműve. Egy színdarab, ami - sajnos – örökké igaz. Születésekor forradalmi eszmék hordozója, olyan alkotás, amely lázad a “rend” ellen, és olyannyira lázít, hogy végül teremtőjét is elemészti, aki már “nem képes visszaülni a megalkuvás irodáiba”, hanem a megoldhatatlan sorskérdésekre úgy felel, hogy szíven lövi magát…
A friss diplomás tanítónő, a tisztesség élő szobra ideái által vezéreltetve egy falusi iskolát választ első munkahelyéül. “Világmegváltó” eszméi már szinte az első pillanatokban szembe kerülnek a realitással: tudása, céljai itt senkit sem érdekelnek, csak testére, a fiatal húsra áhítoznak a helység korifeusai: az iskolát vezető álszent és kéjenc káplán, a gerinctelen, szervilis szolgabíró és a milliomos birtokoscsemete. Persze mind kosarat kap – még a pénzeszsák “újgazdag” is. Aztán mégis felízzik a tanítónőben a szerelem, ámde tisztességet követelve önmagának. Ennek hatására lassan az “aranyifjúban” is megváltozik valami: őt is megérinti az igazi szerelem, és kibontja lelkéből az embert, aki – szemben korábbi önmagával – immár tisztességes szándékkal közeledik a lány felé, és nemes célokat tűz maga elé. A darab fő kérdése az, hogy vajon beteljesülhet-e mindez, vagy zátonyra fut a társadalom posványos mocsarában?"
Részlet. A Móricz Zsigmond Színház honlapján megjelent ismertetőből. Palotai István - Népszava
Forrás: http://www.moriczszinhaz.hu/oldal.php?o=archivum&kod_darab=165 Palotai István - Népszava
ÖZV. FESZTY ÁRPÁDNÉ: BRÓDY SÁNDOR
"Reggel hét órakor kelt. Dolgozott, pontosan, mint egy hivatalnok délig. Tizenkettőkor gyorsan, sokszor a konyhában, bekapta az ebédjét s futott vissza az íróasztalához: ötkor beült a konflisba s a szerkesztőségben folytatta munkáját éjjelig.
Dolgozott, lelkesedéssel, tűzzel, hittel. Nagyon sok hittel. Emberekben, jövőben, Magyarországban, művészetben. S amit elsőnek kellett volna mondanom: Istenben.
Zsidónak született, katolikusnak érezte magát. Kevés embert láttam ájtatosabban Mária-oltár előtt imádkozni, kevés embert hallottam a katolicizmus miszticizmusáról szebben, tiszteletteljesebben beszélni. Büszkeségből, az üldözések idején, halála előtt makacs zsidóvá lett, azt mondják. De én mégis tudom, biztosan, hogy a lelke mélyén élő Mária-oltárt soha, semmi se dönthette le. Még az álruha alatt se. A lelke legmélyén mindig égett három kis mécses Szűz Mária, az anyja s a leánya képe előtt.
Reggel hét órakor kelt. Dolgozott, pontosan, mint egy hivatalnok délig. Tizenkettőkor gyorsan, sokszor a konyhában, bekapta az ebédjét s futott vissza az íróasztalához: ötkor beült a konflisba s a szerkesztőségben folytatta munkáját éjjelig.
Dolgozott, lelkesedéssel, tűzzel, hittel. Nagyon sok hittel. Emberekben, jövőben, Magyarországban, művészetben. S amit elsőnek kellett volna mondanom: Istenben.
Zsidónak született, katolikusnak érezte magát. Kevés embert láttam ájtatosabban Mária-oltár előtt imádkozni, kevés embert hallottam a katolicizmus miszticizmusáról szebben, tiszteletteljesebben beszélni. Büszkeségből, az üldözések idején, halála előtt makacs zsidóvá lett, azt mondják. De én mégis tudom, biztosan, hogy a lelke mélyén élő Mária-oltárt soha, semmi se dönthette le. Még az álruha alatt se. A lelke legmélyén mindig égett három kis mécses Szűz Mária, az anyja s a leánya képe előtt."
"Két kapocs tartotta olyan erősen az Árpád-Sándor-barátságot: a biblia, s a magyar föld imádata.
Sohse láttam valami meghatóbbat, melegebbet, forróbbat, mint mikor ez a két szép barna fej jó vacsora után nekitüzesedett az óriási és örök vitának: mi szebb, mi magyarabb? Eger-e, vagy Komárom? És nem tudták egymást fanatizmussal túllicitálni, még akkor sem, ha Jókai is ott volt s ketten voltak egy ellen. Csallóközi fűzek, vagy a sárga egri föld?
És erre az emberre mondták, hogy hazaáruló és külföldi íróktól lop. Dehogy lopott ő külföldi íróktól. Hiszen akkor még oly kevés magyar fordítása volt az oroszoknak, akiktől lophatott volna. Más nyelvet pedig nem tanult meg soha életében. Németül még rosszabbul beszélt, mint Árpád és ezzel sokat mondok. Egyáltalán nem olvasott soha semmit, csak a bibliát, Petőfit. Azokat aztán tudta majdnem elejétől végig, kívülről. Hányszor citáltak Papával s Árpáddal hosszú részeket, - ki tud többet?
Nála a szegénység szeretete nem póz, nem irodalmi forma volt. Vérből és húsból nőtt érzés. Mióta ismertem, még a kislánya életében is minden karácsony estéjét kis házakban, nyomortanyákon töltötte. Hónapokig gyüjtötte előre a krajcárokat, hogy színültig teletömhesse konflisát játékkal, kis fákkal, ruhákkal. És ettől se mulatság, se család, semmi se tartotta vissza. Megvárta otthon a fagyujtást, örült a családja örömének azután ment, vitte az ajándékozási szenvedély.
Szeretném, ha pesti ellenségei falun látták volna, kis parasztgyerekek között. Imádták! Csüngtek rajta, mint gyümölcs a fán. Bizalommal nyúlkáltak zsebeiben, akárha mindnyájuk apja lenne. S azokból a bőségszarúkból hullott a fényes krajcár, szaloncukor, rézgyűrű. Búcsúkon félbódékat megvett s szórta maga körül a cifra kincseket boldog-boldogtalannak."
Részletek /!/ az alábbi visszaemlékezésből: ÖZV. FESZTY ÁRPÁDNÉ: BRÓDY SÁNDOR. NYUGAT, 1930. 22. szám
A teljes visszaemlékezés olvasható: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00502/15633.htm
|
] |
|
|
|
|
|
