Re: A túlélés ára (Pontok: 1)
- Fatyol (fatyol12@mailbox.hu) Ideje: Szeptember 02, péntek, 04:56:49 | Audrey! Úgy érzem, hogy egyrészt a hozzászólásod túlmegy a negatív kritikán, valamely karaktert minősítesz egy - akármilyen - írásban, akinek a döntéseiről, életéről, motivációiról csupán kiragadott pillanatot ismerhettél meg.
Az, hogy te mi lennél, avagy mi nem, a személyes döntésed , de az , hogy kiről, és hogyan jelentesz ki bírálatot - elhamarkodottan, a másik ember legalapvetőbb tisztelete nélkül, - nos, ez pedig már a jellemed egyik szeglete.
Mindenkinek egyetlen élet adatott, és abban az életben millió, és millió olyan benyomások, tapasztalatok, tragédiák, és örömök érik, amelyek alapján Ő saját maga eldönti ( a világegyetem legszentebb adománya a szabad döntés) jogával élve -, hogy hogyan oldja meg az előtte álló feladatokat. Sem te, sem más nem teszi meg helyette.
Más:
1., A kurvák (sicc, hiszen itt nem kurváról olvashattunk) . Meglepődnél, hogy kik kezdték el így az életüket azok közül, akik ma köztiszteletnek örvendnek, és azon is, hogy a történelem során számos esetben ők voltak azok, akik legönzetlenebbül segítettek másokon, akár saját életük kockáztatásával. (többek között mindkét világháború során). Ezzel nem azt mondtam, hogy minden kurva önzetlen, hanem azt, hogy egy EMBER személyiségének csupán egyetlen része az, hogy hogyan próbál fennmaradni, hogyan biztosítja a megélhetését, azaz emberségből, önzetlenségből sokan megbuknának mellettük.
Egy idézet:
" A gyilkosság bűn, gyilkosságról írni nem bűn. A szex nem bűn, de szexről írni bűn"
Én azt mondanám erre: az a világ, amelyben a konzumnők jól keresnek, nem a konzumnők miatt beteg, hanem a családokon belül. Ott, ahol a férj nem az őt szeretettel körülvevő feleségéhez siet haza, hanem egy konzumnő vállán sírja el a bánatát, ott nem a konzumnő a hibás, hanem az otthon melege hiánya. Mi nők hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az a férfi, aki mellettünk él, ugyanúgy várja a melegséget, az odafigyelést, mint mi magunk. Ha végre megfeledkeznénk az "ÉN" személyes névmásról, és a "MI" lépne a helyébe, akkor a konzumnőknek felkopna az álluk. De jelen helyzetben ott látom a probléma okát, hogy a túlhajszolt életben megfeledkezünk az igazán fontos dolgokról: a szeretteinkről. Ha a férjem nem akar többé felém fordulni figyelemmel, akkor nem a körmeimet kell, hogy kieresszem, hanem magamba kell néznem: vajon figyeltem-e én őrá, amikor szükséges lett volna? Az esetek többségéban a megbántott fél legalább olyan hibás.
Ne kiabálj ember leszedve a keresztvizet más lelkéről, hanem nézz mélyen a lelkedbe: vajon ki mernéd-e tárni minden szegletét megmutatni a világnak? |
] |
|
|
|
|
