Re: A túlélés ára (Pontok: 1)
- boblogan (mertek@fw.hu) Ideje: Szeptember 06, kedd, 05:08:22 | Akkor lássuk az írást. Elemezzük egy kicsit.
Két ember jelleme és egyikük élettörténete bontakozik ki előttünk. Egyszerűbb dolgunk van, ha a férfit kell ábrázolnunk. Az ő előéletéről nem tudunk meg semmit, csak a jelenkori arcát ismerjük meg. Kezdettől fogva nem tiszteli a nőt, külön kérésre sem hajlandó erre, fölényes, lekezelő, gondolataiban közönséges. Ezt láthatjuk majdnem minden megszólalásában: "kiscsirkém", "– Sanyarú sors – mondtam szarkasztikusan", "– Nem egészen kicsikém", "átvillant rajtam a kívánat: jó lenne magamévá tenni. Csak úgy, minden érzelem nélkül, mint egy párzó állatot.", "– Mesélj magadról, kisveréb!", "– Van rendes nevem: Melinda... hívjon így. – Nem, te nekem egy ázott kis veréb maradsz. És így is hívlak! Most pedig mesélni!", "– Az csak a látszat babám". Külön érdemes megfigyelni, hogy mire válaszol "szarkasztikusan" (azaz maró gúnnyal): "Tudja, már a tizedik emelet tetejéről is le- lenéztem... már csak egy mozdulat és mindennek vége..., de valami mindig visszahúzott...". Vagyis a nő végzetes, öngyilkossági szándékig elmenő kétségbeesésén élcelődött gunyorosan. Ez döbbenetes adalék a férfi jelleméhez, de nem az egyetlen. Erkölcsi gátak nélküli, értékvesztett, közönyös, közönséges, gátlástalanul törtető pénzhajhászról árulkodnak megnyilvánulásai: "A szex az csak étvágycsillapító...", "az igazi sikerélmény minél több pénzt előteremteni", "Tulajdonképpen engem semmi sem érdekel.", "– Okosabban is gazdálkodhatnál a testeddel... – próbáltam terelgetni a lényeg felé", "– Hát persze, kiscsirkém: jó állóképesség, egészséges libidó! Ez kell a nőknek: simogatás, ölelés, hogy beleremegjenek, aztán odatenni a rispángot!", "lehet, hogy egy óra múlva már egy üzletfelemet kifosztok, tönkreteszek...". Ezek után már nem is olyan meglepő, hogy áruként és bizonyos szempontból prostituáltként tekint kivétel nélkül minden nőre, fizetségként azok gyerekeire, szükséges rosszként a házasság intézményére: "– Nézd verébke, ha a dolgok mélyére nézünk, minden nő kicsit prostituálja magát. Hiszen, ha férjhez megy, eladja a testét, az érzéseit a családba tartozásért, a biztonságért. Van, aki jó és van, aki rossz vásárt csinál. Elválik, majd újra áruba bocsátja a testét, s a testéből fakadó magzatokkal, gyerekekkel fizet a jólétért, vagy a nem jólétért, ami ebben a boltban benne van.". Ezzel tehát nem csak Melindát, hanem az egész női nemet megalázza, lealacsonyítja.
A nő jellemvonásait már nehezebb felkutatni, róla sok mindent megtudunk, bepillantást nyerünk előéletébe, nehéz gyermekkorába, rosszul sikerült házasságába, válásának körülményeibe. Jelenlegi nehéz helyzetéért tehát felelőssé tehetjük múltját, rajta kívül álló okokat, ezzel felmentést adva neki, ártatlan szenvedő alanyként tekinthetünk rá. Ez azonban csak részben helytálló érvelés, hiszen önmaga is elismeri, hogy ő is hozzájárult e helyzet kialakulásához: "– Nem tudok mit kezdeni az életemmel... azt hiszem, vakvágányra állítottam magamat.". Belső tulajdonságainak, lelkének és gondolkodásmódjának megismerését sajnos megnehezíti az írás két hibája, ellentmondása. Az egyik esetben egy "ravaszkás mosoly" (saját szövegkörnyezetében értelmezett) üzenete áll szemben a pár sorral lejjebb olvasható radikálisan prostituálódás-ellenes megnyilvánulással: "– Na, de nem is érdekli ez a szenzációs ajánlat? Én igazán csak azért jöttem, hogy egy szerződést kössek magával erre a bizgentyűre (...) – Tedd csak vissza! Engem nem érdekel. Tulajdonképpen engem semmi sem érdekel. Azaz egy valami talán... – Igen, na ne mondja! A szex! Ugye eltaláltam? – mosolygott ravaszkásan. (...pár sorral lejjebb...) – Na, ott még nem tartunk. A testem nem eladó. Én csak szerelemből fekszem le valakivel... Ha éhen döglök sem prostituálom magamat.". A másik esetben egy nagyon fontos adalékként szolgáló tény (nevezetesen a nő első teherbeesésének időpontja) válik kérdésessé: "– Huszonhét éves vagyok, három fiam van. Egy 12, egy 8 és egy 5 éves. (...ezek szerint 14 évesen esett először teherbe...) (...pár sorral lejjebb...) Tizenhat évesen férjhez mentem. Tizenhét évesen szültem". A két lehetséges verzió között óriási - a nő jellemének megítélését is nagyban befolyásoló - különbség van. Sajnos nem tudjuk, hogy melyik az igazi. Viszont megvizsgálhatjuk a válás körülményeit: "elváltam fél éve (...) anyaságin vagyok (...) Gyerektartást nem kapok. (...) városi lakásunkat elcseréltük egy vidéki kis házikóra. Így amit ráfizettek a cserére, azt mint a fele vagyont, megkapta a volt férjem. (...) A gyerektartás fejében itt hagyta a kocsit, a tv-t és a videókat a kamerával együtt (...) találkoztam egy férfival (...) Ő nős volt. Két gyerekkel, és egy racionális gondolkodású asszonnyal. Ott, akkor azt gondoltam, megtaláltam a boldogságomat. Mindketten elváltunk. (...) pár hónap múlva (...) kiderült, hogy mégsem olyan fényes az a szivárvány, amibe burkolóztunk (...) a gyerekeimet nem fogadta el: csak én kellettem neki.". Itt már tettenérhető a nő felelőtlensége, gyermekeinek jövője iránti (enyhén szólva) nem kellő figyelme, hiszen nélkülözhető anyagi javakért cserébe beleegyezik a gyerekek jövőjét sokkal inkább szolgáló és garantáló "gyerektartás" elengedésébe. Ezek után felettébb visszásnak tűnik az a kijelentése, hogy "senki sem törődik vele, hogy mi öten a papával éhezünk...". Itt feltétlenül meg kell jegyezni, hogy - az írás ugyan nem tér ki rá, de - egy háromgyermekes egyedülálló nőnek többféle támogatás is jár (beiskolázási segély, ingyentankönyv, ingyenebéd a gyermekek részére, rászorultsági alapon rendszeres szociális segély a családnak, gyes, gyed vagy családi pótlék a nőnek minden gyermek után, stb.), a nő apja pedig vagy dolgozik (és akkor munkabért kap), vagy munkanélküli segélyre jogosult, vagy nyugdíjat kap, vagy - ha előzőek egyike sem áll fenn - szociális segélyt kérhet az önkormányzattól. Mindezek figyelembevételével (és hozzászámítva, hogy az ügynökösködésből is csurran-cseppen valami, különben nem csinálná a nő) kizárt, hogy fél évvel a válás után éhezzen ez a család. Az írásból kiderül, hogy: "érettségim van, s közgazdasági végzettségem". Ezzel azért előbb-utóbb lehet állást találni, amit a nő el is ismer: "Lehetnék könyvelő és adminisztrátor". Igaz, hogy ezzel nem keresne napi 28 ezer Ft-ot, de az éhezéstől nem kellene tartania. Újabb adalékkal szolgál a jellemrajzhoz a következő mondat is: "– Hát, ha akarod?... akkor meghálálhatom: természetben lerovom nálad. Na, áll az alku? Itt maradok éjszakára!". Vagyis, amikor már jól keres, nincs szüksége pénzre, 10 ezer Ft-ért lefekszik a férfival. Tanulságos a következő idézet is: "tegnap éjjel 28.000 Ft-ot kerestem. Ha én ezt hamarabb tudom, hogy a testemmel ennyit lehet keresni, dehogy talpalok azzal a biztosítással, ügynökösködéssel... Tudod, most már gyűjtöm a pénzt. Nem költöm el, csak kis részét. A többi megy a takarékba. Arra gondolok, hogy legyen egy tőkém, amihez nyúljak, ha már nem megy a meló...". A takarékoskodás akár dicséretes is lehetne, ha ugyanakkor nem tekintené "véglegesnek" a "melót", vagyis nem addig akarná csinálni, amíg csak lehet (akár évekig is). Ez ugyanis önellentmondásba kényszeríti, hiszen ezt a munkát "megalázónak" tartja, maga mondja ki: "Megvetem érte magamat". Érdemes egyébként kiszámolni, hogy a napi 28 ezer Ft mennyit jelent évente: 10 millió Ft-ot (persze nem mindig jön össze 28 ezer, és nem minden nap dolgozik, ezért "csak" 5-6 millió a reális szám). Ezek után jön a hatásvadász befejezés: "– Engemet már senki nem érdekel. A testem értékcikk lett: kenyérkereseti eszköz- A gyerekeimnek keresem vele a pénzt. Kell a túléléshez. Értük adogatom el apránként nap-nap után élveteg, izzadt, remegve tapogató pasasoknak. Megvetem érte magamat is, őket is egyaránt, de a pénznek nincs szaga. Túltettem magam mindenen. Csak a túlélés lebeg előttem, és ennek bizony ára van.!". Felmerül két kérdés: hogyan egyeztethető össze a jó értelemben vett konzumálás az "élveteg, izzadt, remegve tapogató pasasok"-kal, és valóban "kenyérre", "gyerekeinek", a "túléléshez" van-e szüksége ennyi pénzre (és arra, hogy a számára megalázó munkát a lehető legtovább végezze), vagy ezek csak ürügyként szolgálnak, és az igazság saját maga és mások elől való elfedését hivatottak biztosítani... A költői kérdések megválaszolását az olvasóra bízom.
Egy viccel szeretném zárni mondandómat, amit a napokban hallottam, és talán szolgál némi tanulsággal az írással kapcsolatosan is:
- Asszonyom, lefeküdne velem egy autóért?
- Persze!
- És egy húszasért?
- Mit képzel rólam?!
|
] |
|
|
|
|
