Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 22, szombat, 08:28:42 | Szia Kedves Neti!:) (Remélem, nem haragszol, ha így szólítalak, magamban így szoktalak, mert alaptermészetedben kis hasonlóságot érzek magammal):)
Hogy naivitás-e részedről? Csak annyira, amennyire részemről a hit, hogy valójában nem ilyenek vagyunk. És abban is hinni akarok, amit Te mondtál, hogy talán megindítanak a tényekről szóló fotók néhányakat - még ha nem is annyiakat, mint eredetileg szeretnénk. Mélyen magamban én is ugyanilyen naiv vagyok, ugyanilyen jóhiszemű, még akit szidok, dorgálok (legyen az gyerek, felnőtt), abban is hiszek, hogy alapjában jó, és hat rá, amit mondok. Vagyis hiszek benne is, és a jóságában is, egészen addig, amíg drasztikusan nem bizonyítja az ellenkezőjét, akár velem szemben, mondjuk másodjára is. Hogy szigorú vagyok? Igen, az vagyok. A felhívó, kilendítő szándéknak annak kell lennie, különben nincs kellő hatás, nincs eredmény. Az emberek többségét sajnos csak ilyen szigorral lehet kilendíteni a tespedtségből, közönyből, átfordítani, változtatásra bírni. Sokszor tapasztaltam, hogy hasonló szigor kell hozzá. Nem mindenkinél, azt észre kell venni.
Azért hidd el, hogy a többségnél igen, sőt, itt-ott még ez is kevés lenne biztosan. De ennél nagyobb drasztikumra nem igazán vagyok képes.:) Talán ezért is dolgozom gyerekek között, mert velük nem is sűrűn kell bevetni ennél nagyobb szigort: csak következetességet.
Amiről írsz, hogy fontos, szükségszerű a figyelemfelkeltés, abban teljes mértékben igazad van, láthattad fentebb, hogy én magam is hangot adtam viszontválaszaimban ennek. Annak is, hogy nem ezzel van bajom. Csak azokban az esetekben nagyon meg kell gondolni, hogy miilyen képeket, riportot készítenek, hogy valóban az legyen a célja, üzenete, ne más.
Vannak ilyenek. És vannak olyanok, ahol átlendülnek a szenzáció felé. Őket kell visszarángatni a tényszerűséghez.
A fotó lehet drámai, de tényszerűségében legyen az, ehhez kell szakértelem, kellő érzék, hogy meg tudjon maradni a kellő határokon belül. Hiszen pl. az árban úszó, kimerülten küzdő őzek látványa is az volt, mégis tényszerű. Vagy a vízben álló házak. De nem az amúgy is szenvedő, kétségbeesett, tehetetlen emberek faggatása, arcába mászás a kamerával. Ez már a kegyetlenség határa. Abban meg mindannyian egyetértünk, hogy amikor a dolgozó embereket küldenék félre, akadályozzák munkájukban, csak azért, hogy megfelelő képeket tudjanak saját célra (vagy akár ne saját célra) készíteni, ez már tényleg mindennek a határa.
Nos, ezért a szigor.
De mondok még egy felháborító dolgot, amiért támadható leszek: az ilyen embereket, akik istent, embert nem ismerve mennek a helyszínre fotózni, nézelődni, élvezkedni - őket odaállítanám néhány óra erejéig dolgozni, felügyelet mellett a dolgozók mellé. Érezzék át, tanulják meg, mit jelent mindez. Hamar elmenne a kedvük az élvezkedéstől. Emellett megtudnák, saját bőrükön éreznék azt is, amire kíváncsiak...
Igen, velük ilyen szigorú lennék. Ez az igazi nevelő hatás.
A segédmunkához nem kell szakembernek lenni, az építő, komoly munkát elvégzik a szakemberek, de zsákokba homokot lapátolni, ehhez nem kell szakértelem... Ez csak segédmunka, ám nagyon komoly segítséget jelent a szakembereknek... |
] |
|
|
|
|
