Re: Katasztrófaturizmus (Pontok: 1)
- Gyongyi Ideje: április 24, hétfő, 18:09:50 | Szia samway!
Köszönöm szépen a véleményedet, eme értelemben, ahogy és amit elmondtál, azaz leírtál nekünk, teljesen egyetértek. Illetve amiben nem, azt majd írom lentebb.
1. Az árvízhez, mint olyanhoz, én nem értek tudományosan, ezért magam részéről nem is írtam róla tudományosan. Az árvízről nem írhattam, hiszen aki nem megy oda, nem tapasztalja meg közvetlen közelről, ráadásul még nem is ért hozzá szakemberként, az olyan ne beszéljen valóban tudományos mélységekben (meg sehogy sem) az árvízről. Hiszem, hogy ezzel nem is próbálkoztam cikkemben. Az árvíz kapcsán katasztrófaturizmusról írtam, ez pedig nagyon is a humán oldala, mondhatnám, humánpedagógiai, pszichológiai oldala. (Vagyis ha tudományos, akkor ezen tudományok felé irányul a cikk, de hiszem azt is, hogy nem tudományosan, inkább emberien írtam – mert mindig az Ember, az emberi dolgok érdekeltek. S ha netán mégsem így lenne, akkor elnézést is kell kérnem.) Sajnos napjainkban hozzátartozik életünkhöz, hogy a katasztrófák érdeklik igazán az embereket, ugyanígy a katasztrófafilmek a legvonzóbbak a közönség számára. Megjegyzem, ez utóbbit nem találnám önmagában bajnak, hiszen a filmek kapcsán el tudnak gondolkodni arról, hogy adott szituációban mit tennének, mihez kezdenének, hogyan lehetne okos döntéseket hozni...stb. Inkább csak egy érdekes jelenség, hogy a legnézettebbek manapság ezek, és a média igyekszik is kielégíteni az igényeket. Talán ennek vonzataként jelent meg ez az egészségtelen átfordulás: ha valahol valami katasztrófa történik, vonz boldog boldogtalant, hogy lássa közelről. Ez már azonban egy viselkedési deformitás.
2. Elképzelhető, hogy vállveregetésről is szól ez az egész, erről az író a legkevésbé sem tehet. Ő csak szeretné valamire felhívni a figyelmet írásával. Azért írom általánosságban, nem egyes szám első személyben, mert minden írónak ez a cél lebeg a szeme előtt, amikor írni kezd. Aztán várja az olvasói véleményeket, és örül nekik, hiszen (engem személy szerint legalábbis) minden vélemény érdekel. Értsd szó szerint. Ellentmondás, támadás, egyetértés, kiegészítő gondolatok, témával kapcsolatos érzelmek, azaz MINDENFÉLE megnyilvánulás, mert mint írtam: az Ember érdekel, ezen belül az emberi viszonyulások. Ez viszont nagyfokú felelősséget jelent az iránt, hogy bizonyos nem megfelelő emberi magatartásformákra felhívjam a figyelmet. Azt pedig megengedem az olvasónak, hogy véleményét olyan formában nyilvánítsa, ahogy ő azt jónak találja. Ha támadás, állok elébe, beszéljük meg; ha vállveregetés, köszönöm szépen; ha egyéb más: többletgondolat, kiegészítés, egyéni érzelmek, saját élmények megosztása a témával kapcsolatban, azt pedig külön hálásan megköszönöm, ahogy Neked is.
3. Következik kedvenc témaköröm, hivatásom: gyermeknevelés. Ha nagyon túltengenék, kérlek, nézd/nézzétek el, foglalkozási ártalom.;) Abban a részében tulajdonképpen egyetértek Veled, hogy ne a tévéből lássa a gyermek ezeket. Azaz az a gyermek, aki már megfelelő értelemmel rendelkezik ahhoz, hogy ne csak örüljön és játszani akarjon a „sok vízben” (vagyis nincs rá semmilyen hatással, nem érti, nem méri fel jelentőségét, mert még nagyon kicsi). Avagy a másik véglet: rémálmai legyenek, feloldhatatlan szorongást idézünk fel bennük a látvány által, amivel csak többet ártunk, mint használunk. Tehát úgy nagyjából 9-10 éves korig azért óvnám őket ettől. Bár életkort egyértelműen nehéz meghatározni, mindenkinek el kell tudnia dönteni saját gyermekéről, hogy a témában való sok beszélgetés segítségével feldolgozható-e számára ez a némi sokkhatást magában foglaló látvány, esemény, vagy nem. Akik ott élnek, ha tetszik, ha nem, ki vannak téve ennek. Ott az a teendő, hogy minél többet beszélni róla, oldani a szorongást. Akinek megmutatjuk, ott viszont döntsük el, hasznos-e ez az élmény vagy még nem számára. Ha igen, úgy tervezzük meg a befogadását, ahogy fentebb stevewnek már írtam. Ne csak nézelődni, sétálgatni menjünk (amit szórakozásként él meg a gyermek), közben arról beszélve, ilyenkor mi a teendő - miközben én a kisujjam nem mozdítom -, ez helytelen viselkedés. Nagyon más üzenete van a gyermek felé, mint amit szeretnénk közvetíteni, és ez roppant veszélyes. Úgy menjünk, hogy valamiféle segítséget nyújtsunk közben. Akár annyit, hogy vigyünk kellően átgondolt (azaz valóban hasznos) enni-, innivalót magunkkal a gáton dolgozóknak. Az sem rossz ötlet, ha nagyobb gyerek esetén már valamiféle egyéb segítséget adunk a helyszínen. Helyzetfüggő, ezért előbb mindenképpen érdeklődnék az ott dolgozóktól. De már azzal sokat tettünk, ha viszünk magunkkal a helyszínre valamit. Miközben segítséget nyújtunk, a gyermek láthatja az árvizet, a gátakat, a gátakon folyó munkálatokat, az összefogást, jó példát. És mi is jó példát mutattunk, hiszen segítettünk közben. Ezt tartom megfelelő viselkedési mintának. (Vagy: ha segítségre nem futja, akkor oda sem menni.) Így már fényképre sincs szükség, hiszen jó esetben egy életre megmarad benne az esemény okulásul. Ilyen megvilágításban természetesen lássa, tapasztalja. Hiába beszélek neki a példaértékű összefogásról, ha az én magatartásom ennek ellentmond. Hosszútávon pedig még kettőnk kapcsolata is veszélybe kerülhet – bármily hihetetlenül hangzik is! – a hiteltelenség miatt. NEM LESZEK HITELES SZÜLŐ A GYERMEKEM SZEMÉBEN. Ez azt jelenti, nem leszek példa neki, nem olyan életet akar majd élni, mint én (emberileg). A nem hiteles szülővel szemben pedig rengeteg konfliktusa lesz, csak azért is mást és másképp akar, ez pedig szélsőséges esetben devianciákhoz, magatartási zavarokhoz vezet. Ez már nagyon távlat, de egyenes következmény, ha sok ilyet tapasztal.
4. A kedélyek már szerencsére lenyugodtak, a történet a múlté, így hála az égnek, békítésre sincs szükség. Arra személyesen is vigyáztam, hogy a cikk alatt ne egymás bántása legyen cél, inkább egyéni érzelmek, vélemények megfogalmazása, beszélgetés. Én voltam a témaindító a cikkel, ha úgy tetszik: a téma irányítója, az én felelősségem, hogy ennek kapcsán a beszélgetés valóban beszélgetés maradhasson. Ha valaki valamit félreértett, a reakciójából láttam, hogy bővebb kifejtést igényel néhány dolog.
Türelmedet/türelmeteket köszönöm, ha végigolvassátok a választ. Reményem abban, hogy hasznos eszmecsere folyik. Végezetül még egyszer: nem elsősorban az árvízről beszélgetünk itt, hanem az ezzel kapcsolatos emberi viselkedési módokról: helyesről és helytelenről; gondolatokról, érzelmekről.
Tisztelettel: egy tanító néni, aki értékközvetítésre törekszik, de ez némi enyhe szigor, következetesség, elvárások nélkül (önmagunk és a gyerekek felé) nehezen menne...;)
|
] |
|
|
|
|
