Re: Hát persze… (Pontok: 1)
- Silur Ideje: Május 31, szerda, 19:12:39 | Ez a belső időjárástalanság annyira tipikusan emberi. Nem tudod, hogy mi kell, illetve tudod, de nem feltétlenül akarod, valami visszatart.
A sör ugyan egy időre feldobhatja a hangulatot, de semmiképp nem antidepresszáns.
Majdnem mindig egzisztenciálisak a gondolatok és olykor csaponganak és fondorlatos azokat kicselezni.
A gondolattalanságunk pedig egyfajta laza állapot.
Egyenesen jóval egyszerűbb.
Közhelyesen: Mindenki álmodik, csak egyesek elfeledik.
Úgy vélem jókat írsz, ez például az egyik legjobb, amit errefelé olvastam.
Történetesen nincs tudomásom a rendes munkád jellegéről, de kevés jó írás születik azonmód, hogy na akkor most leülök és írok.
Hiába van fellengzősen ihletnek nevezett kedvem, az még nem elég. Talán a legillusztrisabbaknak sem.
Akár munka közben, vagy szinte bármikor "írhatsz", annál is inkább, mert az ötletek nem válogatják meg az időt, mi szerint jöjjenek; csak annyi a dolgod, hogy alkalomadtán valahogy vázold, jegyezd őket, azután a kibontást elvégezheted később.
A kibontott szerzemény a végére persze nem fog egyezségre jutni az eredeti elgondolással, sőt olykor teljes különbözik tőle.
..................................
Közönyfokozatok.
Hajléktalanok.
Valóban, ilyeneknek nem is kellene... lenniük. (Netelka: A társadalom szinte szintén tehet róla.)
Miért, miért nem beszélgetünk az ilyennel? Mondjuk az időjárásról. Biztos örülne.
Szépség egy időnk van.
Megsajnáljuk a kinn élőt egy időre, mint a kivert kutyát jégvíz idején, és odavetünk neki aprót, cigaretta szálkát, alkohol darabot, az majd megoldja.
Ó, csupa csupa melegség önti el ilyenkor a szívet. Másnap jön a másnap és kihűl jéghidegre.
De jó, ma jót cselekedtem, behúzhatok egy erkölcsstrigulát.
Áltassuk szépen magunkat azzal, hogy attól jobb emberek leszünk, ha párszor adunk a hajléktalannak. |
] |
|
|
|
|
